2020. augusztus 4., kedd

NOSZTALGIA - Török világ Alsóörsön (2/1. rész) - 2013. augusztus 2.

Alsóörs polgármestere a "Török világ Alsóörsön" rendezvénysorozat megnyitó beszédében kiemelte Alsóörs vendégszeretetét, a kultúra iránti elkötelezettségét, melyet ez a rendezvénysorozat is bizonyít.
Toma és csapata szabadtéri játékokkal hangolta a jelen lévőket a két nap törökkori rendezvényeire. (A szekszárdi csapat ismertségét, népszerűségét jellemzi, hogy másnap már a Felvidéken, Bátkán szórakoztatták a magyar és szlovák érdeklődőket.)
         
          Tóth Teodóra - akit a bemutatót szervező társak két tevéért adtak volna el háremhölgynek (a Szulejmán c. sorozat egyik nézője szerint 50 tevét is megérne) - kedvesen magyarázgatta a gyerekeknek a feladatokat.
A papák jobban élvezték, mint a gyerekek 
Sashegyi Ildikó alsóörsi szervező török üdítővel kínálta a szórakozásban és a 38 fokban felhevült játszókat. Az Ajran receptje: natur joghurt, citromlé, só (nagyon hidegen fogyasztva).

2020. augusztus 3., hétfő

NOSZTALGIA - Gyulaffy László Hagyományőrző Bandérium bemutatója Alsóörsön - 2012. augusztus 2.

          A Török világ Alsóörsön című rendezvénysorozat (2012. augusztus 2-3-4.) keretében látott korabeli haj-, viselet- és fegyver bemutató kiválóan sikerült. A csobánci vár helyőrsége az 1500-as évekbeli hősies és romantikus korba röpítette vissza a strandon összegyűlt nagyszámű érdeklődőt. Megtudtuk többek között, hogy abban az időben nem volt egységes katonai egyenruha, bár ugyanarra a darabra más nevet használtak (pl: dolmány-kaftán). A rangjelzések a magyaroknál a süvegen volt látható: az 1 vagy 3 toll, ill. a tollfforgók nagyságából lehetett következtetni a katona beosztására. Legnagyobb sikere a szúró és vágó fegyvereknek, a láncpáncél, a különböző fejfedők, a görbe szablya, a csákányfokos, a kezdetleges tűzfegyverek, a lóding (puskaportartó) bemutatásának volt. A puskák hatalmas durranása meglepte, de ugyanakkor elégedettséggel töltötte el a nézőket. Befejezésként a fegyvereket, a viseleteket közelről is meg lehetett nézni, ki lehetett próbálni.
          Hangodi László (balszélen), a Tapolcai Városi Múzeum történésze kiválóan ismertette a kort és a látnivalókat. Igazi, érdekes, profi bemutató volt. A végén a közönség elégedetten széledt szét a strandon, hogy a vízben hűtse le hirtelen megjött vitézi kedvét.