2022. szeptember 17., szombat

VISSZAEMLÉKEZÉS - Badacsonyi szüreti fesztiválról (nyolcadik rész) - 2012. szeptember 9.

A színpadon látottak, hallottak

Bódi Lajos és Cigányzenekara magas színvonalú műsora (Pl. a Pacsirta csodálatos előadása) után a színpadot a bor lovagrendek képviselői foglalták el.
A negyvennyolcadik alkalommal megrendezett szüreti napokon a házigazda polgármester, Krisztin N. László köszöntötte a környék polgármestereit, a két testvértelepülés polgármesterét, a pincészeteket, a felvonulókat, a borlovagrendeket, a vendégeket. Külön kiemelte, a badacsonytomaji templom előtt megáldott szőlőharangot két legény mintegy három órán keresztül vitte a vállán a tűző napon. Elhangzott a kívánság is: „Sok örömet, sikert hozzon a helyieknek és az idelátogatók örömére, Az év további részében igyekezzünk harag és gyűlölet nélkül élni.”.
Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében elmondta, maga is kertészmérnök, szőlészetet-borászatot végzett, tudja, fontos a gondos gazda, akit ünnepelni kell.
Ezután a felvidéki testvérváros, a Komáromhoz közeli Marcelháza polgármestere, Varga Ervin dicsérte a bort Jókaitól idézve, és emelte poharát a szőlőtermelőkre.
 
A Földi István esperes-plébános által megáldott szőlőharang megjelenése nagy sikert aratott. És mivel a szőlő a közösség szimbóluma is, egy-egy megáldott szemet mindenki levehetett a körbevitt szőlőharangról.

Ezután megkezdődött a felvonuló néptánc együttesek gálaműsora. Az elsőn, az idősebb emberek alkotta csoport csángó viseletén, zenéjén kiütközött az évszázados román környezetben élés. De a kellemes zene, a látványos tánc (pörgés, forgás), a dobbantások (dübörgött a színpad) óriási sikert aratott.
A zalaszentgrótiak, a mihályháziak, a litériek fellépését a felvonuláskori bemutatásukkor méltattam.
Mezőlak Pápától 10 km-re fekszik. Az ismertetés szerint 2010-ben azért alakult az együttes, hogy ápolják a magyar hagyományokat. Szépen fejlődnek, példának itt lebeghet előttük néhány régebbi együttes műsora. A felnőttel moldvai tánca érdekes volt.

A hátszegi néptáncosok csallóközi és székelyföldi táncot mutattak be. Nagy erényük, hogy nemrégen alakultak a magyar kultúra továbbvitele, népszerűsítése érdekében. Minden tiszteletet megérdemelnek. Egy leány csallóközi mesét adott elő az ember három fiáról, a papról, a nótáriusról és a parasztról. Olyan kedvesen, kellemesen hangzott, hogy még a közönség is csendesebb lett!

Csocsesz, Postás Józsi, a Fonográf Emlékzenekar műsoráról külön-külön számolok be.

2022. szeptember 16., péntek

VISSZAEMLÉKEZÉS - Badacsonyi szüreti fesztiválról (hetedik rész) - 2012. szeptember 9.

A szüreti menet 5. rész

Badacsonytomaj kínáló kocsiján látszott, hogy ők a rendezők. A polgármester vezetésével arany díszítésű, fekete ruhában kis traktor vontatta járművel érkeztek. Elegáns, mutatós volt. (Sajnos a borról nem tudok írni, mert nem fértem közel. Majd jövőre!) Becsületkassza alapján kínálták a kóstolót. El nem tudom képzelni, hogy abban a tolongásba ki tehetett bele pénzt az óvoda javára!

Badacsonytomaj a 71-es főút mentén található. A Badacsony-hegy valójában a telepüés területén fekszik, amelyet ezen kívül a régi tomaji faluközpont és Badacsonyörs alkot, valamint a nagyrészt üdülőépületekből álló Badacsony településrész. Így együtt kapták meg 2004-ben a városi rangot. Hírnevét kiváló borának köszönheti. Már a rómaiak is egész biztosan termeltek itt szőlőt. Névadója állítólag egy besenyő vitéz, Urkund fia Tomaj volt, aki I. (Szent) István korában birtokolta a területet.



A badacsonyörsi iskolások „kis kalózfiúk” életképe kedves befejezése volt a felvonulásnak.
(Folytatom)