A nándorfehérvári diadal emléknapjára - július 22.

A csatáról 1584-ben készült török miniatúra. Középpontjában, fehér lovon II. Mehmed szultánt, jobb alsó részén a török sereg elvonulását ábrázolta a miniátor (Isztambul, Topkapi Szeráj Múzeum)

A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik jelentős eseménye, amelynek során 1456. július 4–21. között a keresztények (magyarok és szerbek) Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár (ma: Belgrád, Szerbia) várát II. Mohamed török szultán több mint tízszeres túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd július 22-én Hunyadi János vezetésével a vár melletti csatában legyőzték a törököket.

II. Mohamed csapatai július 4-én vették ostrom alá a várat, majd Hunyadi János egy július 14-én zajlott ütközetben áttörte a török hajózárat a Dunán, és csatlakozott sógora, Szilágyi Mihály várat védő seregéhez. Az egyesült magyar sereg július 21-én visszaverte II. Mehmed támadását, majd július 22-én kitört a várból és a Kapisztrán János vezetése alatt álló keresztes sereg segítségével vereséget mért a török hadseregre. Az eseményt a magyar hadtörténelem – tekintettel kivívásának körülményeire, hosszú távú következményeire, illetve nemzetközi jelentőségére – az egyik legjelentősebb magyar győzelemként tartja számon. A győzelem mintegy 70 évre megállította a törökök további európai terjeszkedését, és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozását.

Hunyadi a győzelem után nem üldöztette a török sereget, de a rá jellemző lendülettel azonnal egy újabb törökellenes hadjárat tervezésébe kezdett. Tévesen úgy ítélte meg a helyzetet, hogy eljött az idő Bizánc (ma: Isztambul, Törökország) felszabadítására, és a török Európából való kiszorítására. A hadjárat megindítására nem maradt ideje, pestisjárványban augusztus 11-én elhunyt. Október 23-án Kapisztrán János is meghalt a járványban. A siker két ösztönzőjének halála elhamvasztotta a reményeket, az 1456 őszén Magyarországra érkezett keresztes sereg már nem vonult a török ellen. A nándorfehérvári győzelem így kihasználatlan maradt, ennek ellenére minden előzetes várakozást felülmúló haditettnek, a középkori Magyarország egyik legnagyobb katonai sikerének bizonyult.

A győzelem híre sok európai városba röviddel a déli harangozást elrendelő pápai Imabulla kihirdetése után érkezett, sőt volt olyan város, ahová előtte. Az is előfordult, hogy már a győzelem hírére kongatták a harangokat, de az Imabullát még ki sem hirdették. A déli harangszót tehát sokan már kezdettől fogva a nándorfehérvári diadallal kapcsolták össze. Maga a pápa is érezte az összefüggést, módosított a kiadott bullán, melynek új szövege szerint, mivel Isten győzelemre segítette a keresztényeket, a déli harangozás alatt elmondott imák egyben a hálaadás imái is legyenek. Így változott át az eredetileg könyörgésre felszólító déli harangszó a nándorfehérvári győzelemért való hálaadás harangszavává.

III. Callixtus pápa 1457. augusztus 6-án – a győzelmi hír vételének első évfordulóján – elrendelte, hogy ez a nap az Úr Színeváltozásának napjaként ezután az egész keresztény világban ünnep legyen, amit azóta is augusztus 6-án tartanak a katolikus egyházban. (Forrás: Wikipedia)
A következő képeket 2016. július közepén készítettem a nándorfehérvári várban:

Az ágyú mögött a kisdolgomat elvégezve ezt a csövet akartam visszatenni a nadrágomba, de meglepve tapasztaltam, hogy sehogyan sem fért bele. Aztán rájöttem, hogy a dolgom végzése közben összement a nadrágom! (A kép készült 2016-ban.)

1976 augusztusában a jobboldalon álló Kertész családdal is meglátogattuk Nándorfehérvárt. Baloldalon Levente fiam és a feleségem látható.