Szerződés a szakállról - tanulságos angol monda

1530 táján élt Angliában, Canterbury (ejtése: "kenterböri") városában egy cipészmester, név szerint John, azaz János, akinek olyan szép fekete, hullámos szakálla volt, hogy mindenki csodájára járt. Amikor VIII. Henrik király egyszer a városba érkezett, megnézte a híres-nevezetes szakállt, elismerően bólogatott, és kijelentette, hogy ilyen szép férfidíszt még ő sem látott. Aztán megkérdezte a vargát, hogy nincs-e valami kívánsága, s ha van, csak bátran ki vele!

– Volna, felség! – felelte John mester. – Azt szeretném, hogy ha majd meghalok, olyan pompával temessenek el, mint egy nagyurat… A polgármester vezesse a menetet, húzzák a gyászindulót, s a virágokat három szekér hozza utánam.

– No, ez valóban fura kívánság – somolyodott el a király –, de azért azt hiszem, módomban áll teljesíteni.

A polgármesternek meg a tanácsuraknak ugyan nem volt ínyére a dolog, de nem mertek ellentmondani a királynak.

– Hát a végtisztességről már gondoskodtunk, a város mindent megtesz érted, de neked is tenned kell a városért valamit: mi lenne, ha majdan a városra hagyományoznád pompás fekete szakállad?

– Nagy megtiszteltetés ez rám nézve – sóhajtott fel a varga, s másnap annak rendje és módja szerint alá is írták a szerződést, mindkét pontot a király pecsétjével szentesítették.

Negyven év telt el azután. A király meghalt, Canterbury derék polgármestere sem volt már az élők sorában, mikor John, a híres varga is örök nyugovóra tért. Amíg élt, mindig lelkesedve emlegette a dísztemetést, és végrendeletében is figyelmeztette a rokonságát, hogy aztán betartassák ám a várossal a szerződést!

A hozzátartozók hát elővették a nagy papírost, s megjelentek az új polgármester előtt. A polgármester figyelmesen elolvasta, aztán így szólt:

– Itt az áll, valóban, hogy Canterbury tartozik gondoskodni a mester temetéséről, feltéve, hogy John a városra hagyományozza pompás fekete szakállát. Kérem, hozzák el nekem azt a fekete szakállat.

– Hát… – felelték a rokonok – az a szakáll már nem egészen fekete, inkább szürke már.

– Akkor, sajnálom, nem tehetek semmit – a szerződésben ugyanis ez volt kikötve.

Így történt, hogy John mester messze földön híres szakálla mégse került üvegszekrénybe, helyette csak a sárgult, különös szerződést őrizték meg a poros levéltárak.