A sztálingrádi csata befejezésének évfordulójára - 1943. február 2.

            A Vörös Hadsereg hátrálását Sztálin hírhedté vált 1942. július 28-án kibocsátott 227. sz. parancsa - az „Egy lépést sem hátrálni” - szigorította. Azt, aki megadta magát, ettől kezdve a „szülőföld ájulójának” kellett tekinteni. A „gyávaság leküzdésére” minden hadseregnek három-öt jól felfegyverzett különítményt kellett szerveznie, hogy második vonalként haladva a támadás első hulláma mögött minden tétovázó katonát lelőjenek. „A pánikkeltőket és a gyávákat helyben el kell pusztítani.”

            1942. november 19-én, csütörtök reggel zárult be a gyűrű Sztálingrád körül. A szovjeteknek eleinte fogalmuk sem volt, tulajdonképpen hány németet zártak harapófogóba. A vezérkar mintegy 10 hadosztállyal számolt, szűk 90 000 emberrel. Utóbb kiderült, hogy kis híján az egész 6. hadsereg és még néhány tízezer szövetséges olasz és román katona, összesen tehát csaknem 300 000 ember rekedt a katlanban.

            A németek csak Rattenkriegnek, patkányháborúnak nevezték ezt a városi küzdelmet. A szovjetek 6–8 főd rohamosztagokat vetettek be, melynek tagjai a félautomata puskán kívül késsel és élesre fent ásóval is fel voltak fegyverkezve, hogy hangtalanul ölhessenek.

            A Volga-parton állt egy raktárként használt nagy téglaépület, ahová bevették magukat a németek és az oroszok is: Minden szinten más ellenség, akár egy emeletes „lakodalmi torta” lapjai.

            Az oroszok fagyott hullákat tornyoztak fel homokzsákok gyanánt, ezekkel fedezve lövészgödreiket. Odalent, a csatornákban lángszóróval vívták csatájukat az osztagok. A szovjetek iskolás lányokat állítottak be kórházi szolgálatra, akiknek rendszeresen előre kellett kúszniuk az első vonalakig, hogy az erős tűzben elvonszolják onnan a sebesülteket. Felállítottak egy teljes női bombázórajt, melynek élén az ifjú és csodaszép Marina Raszkova állt.
          Érdekes adat a szemben álló felek gyártási kapacitására: 1941-ben a Szovjetunió naponta 50 harckocsit gyártott, míg Németország havonta kétszázat!! A Német Birodalom 90 millió lakosával szemben a Szovjet Birodalom 160 millió embert számlált.

            Sztálingrádban és környékén 1942 augusztusa és 1943 februárja között mintegy háromnegyed millió ember pusztult el. A Vörös Hadsereg becslések szerint több mint 1 000 0000 embert veszített, akinek a közel fele elesett. Paulus tábornaggyal együtt körülbelül 108 000 német egyenruhában harcoló hadifoglyot ejtettek. Tavaszra ezeknek csaknem fele éhen halt vagy belehalt a nélkülözésbe. Mintegy 180 000 német egyenruhás katona eltűnt. A 6. hadsereg 300 000 emberéből végül alig 6000 tért vissza Németországba. (A "német egyenruhás katoná"-t azért írom, mert a sztálingrádi "német" sereg egyharmada szovjet önkéntesekből - civilekből, hadifoglyokból jelentkezettekből - állt!!!!!! Ezeket elfogásuk után a szovjetek megkínozták, kivégezték! Ezért is szerepel olyan sok eltűnt a veszteséglistán!)
          A történészek nem szoktak azon elmélkedni, hogy mi lett volna, ha... De én most elmerengek ezen. A sztálingrádi csata német főszereplője - Friedrich Paulus - kinevezése előtt a német hadsereg főszállásmestere, a Wehrmacht harmadik legfontosabb embere volt. A 6. hadsereget Hitler egyik kedvence, a nácizmus mellett hangosan kiálló, és a fronton sikeresen harcoló Walter von Reichenau vezette. 58 éves kora ellenére aktívan sportolt. Ez lett a tragédiája is, mínusz 40 fokban futóedzés következtében gutaütést kapott! Vajon ő bement volna-e a katlanba (mivel a nyílt csaták szakértője volt), vagy menetben átkelt volna a Volgán, körbezárva hagyva Sztálingrádot? És ha mégis bement volna élelmiszer tartalék nélkül, mint tette Paulus, neki Hitler engedélyezte volna-e időben a kitörést, mivel 1942 novemberében már meg sem tudták tenni a német csapatok, ugyanis 40 km-re volt a tankoknak üzemanyaga, míg a megteendő távolság 55 kilométert tett ki. És sok egyéb kérdésre sem kaphatunk választ. (Mellékesen megjegyzem, ha ez a sport-tragédia nem történik, Paulusról azt sem tudnánk, hogy valaha a világon volt-e, ugyanis az elképzelhetetlen lett volna, hogy Hitler ezt a feltétlen hívét és kiváló tábornokát győztes előnyomulás közben leváltsa!.)

            A második világháború a Vörös Hadseregnek 8–9 millió halottjába és 18 000 000 sebesültjébe került. Ezen kívül – becslések szerint – 16–19 000 000 szovjet polgár is életét veszette a háborúban. A II. világháború szovjet halottainak számát 25 000 000-ra becsülik, ami ötszöröse a német áldozatok számának.
A részleteket elsősorban Geert Mak: Európa – XX. Századi utazások (Akadémia Kiadó, 2005.) c. könyvéből vettem.