Ipolyság visszatért - 1938. október 11.

         Az Ipolyság visszatért – 1938. október 11. a korabeli magyar sajtóban. (Minden településen hasonlóképpen zajlott a magyar katonák fogadtatása, ez kiváló példa.)

         

         Húsz év után bekövetkezett a történelmi pillanat, amely visszahozta hozzánk Hont vármegye székhelyét, a színmagyar lakosságú Ipolyságot. A cseh határhoz közel fekvő Nagyoroszi, Drégelypalánk, Ipolyhont községek lakossága már a kora reggeli órákban megindult Ipolyság felé, hogy együtt örüljön a város lakosságával felszabadulása ünnepén. Délelőtt 11 órakor érkezett meg a magyar sajtó társasgépkocsija a határra. A határnál a váci kerékpároszászlóalj várakozott deli 12 óráig, a formai átadás pillanatáig. Az egybegyűlt határszéli magyarok mámoros lelkesedéssel ünnepelték a magyar katonákat és elkeseredésük, húszéves sanyargattatásuk fájdalma a cseh címert viselő határsorompó felé fordult. A határsorompó pillanatok alatt kizuhant beton-ágyából és az útszéli árokba fordult, a rajta levő cseh állami címer pozdorjává zúzódott.

          Lassan elérkezett déli 12 óra. Vitéz Szombathy Pál alezredes, a váci "Damjanich János" 1. honvéd kerékpáros zászlóalj parancsnoka, segédtisztje, Bitay István százados kíséretében odalépett a cseh részen szolgalatot teljesítő századoshoz, aki ekkor átadta a határvonalat, majd gépkocsiba ülve elrobogott. A kerékpáros-zászlóalj nyomban megindult az Ipolyság felé vezető országúton, ahol végeláthatatlan tömegekben éljenzett, lelkesedett a környékbeli falvak és Ipolyság felszabadított népe. Az újságírók gépkocsijáról a nemzetszínű kokárdák ezreit szórtak a lelkesedés örömében síró férfiak és nők közé, akik boldogan tűzték ki a kokárdákat. Szüntelen éljenzés, Vissza, vissza, mindent vissza! Pozsonyt vissza, Kassát vissza" kiáltások és szakadatlan ünneplés között érkezett a kerékpáros-zászlóalj Ipolyság főterére, amelyet a cseh uralom alatt Masaryk térnek hívtak. Itt tolongott, éljenzett, lelkesedett az egész város lakossága. Minden házon magyar zászló lengett, magyar színek voltak az ablakokon és virág mindenfelé. A város bejáratánál hatalmas diadalkapu fogadta a bevonuló csapatokat, amelyeket az ipolysági nők zöld fenyőgallyakkal borítottak, piros és fehér élő virágokkal halmoztak el. A kerékpáros zászlóalj kemény magyar katonái és kerékpárjai alig látszottak a sok virágcsokortól s az utat is virágszőnyeg borította.

          Ipolyság főtere felejthetetlen színes képet nyújtott. Magyar ruhás asszonyok, leányok, a tanulóifjúság határtalan lelkesedése és örömujjongása egyre fokozódott, amint a csapatok egymásután megérkezve kemény, dübörgő lépésekkel elhelyezkedtek a város főterén. A lelkesedés és ünneplés az extázisig fokozódott akkor, amikor fél 2-kor megérkezett vitéz Paduschitzky Alfréd ezredes, a budapesti "Mária Terézia" 1. honvéd gyalogezred parancsnoka, hogy átvegye a várost. Néhány perc múlva vitéz nagybaconi Nagy Vilmos altábornagy, a budapesti vegyesdandár parancsnoka érkezett meg. A bevonuló gyalogezred csapatai élén a budapesti honvédzenekar haladt Figedy Sándor karnagy vezetésével, s az egyik tüzes katonanóta a másikat követte. Amikor a csapatok elhelyezkedtek, a zenekarban felhangzott a magyar Hiszekegy, majd utána a Himnusz, amelyet a több, mint 15.000 főnyi tömeg sírva, zokogva énekelte, elfeledve húsz esztendő minden keserűségét. Amikor a Himnusz utolsó akkordjai elhangzottak, újból leírhatatlan lelkes tombolásban tört ki az ujjongó tömeg. Éljen a hadsereg! Éljen Horthy Miklós! Éljen Kánya Kálmán! Duce, Duce, Duce! Éljen Hitler! Majd. ütemesen: vissza, vissza, mindent vissza, Pozsonyt vissza, Kassát vissza kiáltotta a tömeg. Padusitzky ezredes lováról szállva, tisztjei kíséretében felment a városháza zászlódíszben álló erkélyére és fogadta vitéz Szombathy alezredes jelentését.

           Ezután dr. Salkovszky Jenő volt cseh tartománygyűlési képviselő mondott beszédet és az ezredes felé fordulva a következőket mondotta: – Vitéz ezredes úr! Dicső magyar katonák! Szeretett magyar testvéreim!  Örömtől kicsorduló szívvel, meleg szeretettel köszöntöm a felsőmagyarországi Magyar Nemzeti Tanács és a felsőmagyarországi magyar pártok nevében a közénk bevonuló dicső magyar katonaságot. A mi városunknak jutott az a szerencse, hogy első azok között, ameIy felszabadult az idegen járom alól. Túlárad a szívünk az örömtől, mert beteljesedve látjuk húszesztendős vágyunkat és reménységünket. Húsz esztendővel ezelőtt a csehek átvették a Kollonich-jelszót és azt az elvet vallották, hogy a magyar nemzetet először szegénnyé, azután csehszlovákká kell tenni. Megindult az elnemzetietlenítő munka, megindult az adóprés, vagyondézsma. Minden jogot az idegenek kaptak. Elszegényedett a magyar iparos, kihullott a szerszám a magyar munkás kezéből. Megindult a lélekvásárlás és megindult ígéretekkel és fenyegetésekkel az elnemzetlenitő munka. Meghamisították a történelmet a magyar iskolákban és olyan nemzedéket akartak nevelni, amely nyelvében még magyar, de érzésében csehszlovák. És mi, az árva magyar nép, álltuk a rohamot, dacos elszántsággal, szívós akarattal ős kitartással. A magyarságnak mindig szenvedés volt a sorsa. Annyi emlékünk van a magyarság vérzivataros századaiból. És ha összejöttünk egymással, jól esett hallani egymás szájából a biztatást, hogyha kibírtuk a török és kibírtuk a tatár megszállást, a cseh megszállást is kibírjuk. A bizalom és a remény mindig élt a szívünkben. Bíztunk a magyarok Istenében. Bíztunk a magyar nép igazságában és feltámadásában. Ebben az ünnepélyes órában elfogódottá válunk, hatalmába kerít az elérzékenyedés, olyanok vagyunk, mint a gyermek, aki hosszú távollét után haza tér. Szeretnénk magunkhoz ölelni minden magyart. Ez a húsz esztendő azonban legyen tanulság mindnyájunknak. A széthúzás, osztálygőg és a félrevetett munkásság között az osztályharc tette tönkre a régi Nagymagyarországot. Ennek meg kell szűnnie. Nem ismerek különbséget magyar és magyar között, csak abban a vonatkozásban, hogy ki dolgozik többet a hazának és hazáért. Ki kell építeni az osztályok feletti társadalmat, mert csak ez ad igazi jogot és kenyeret. Ezredes úr! Dicső honvédsereg! A 48-as honvédek, Bem apó és a vörös-sapkások utódai szeretettel köszöntöm az ipolyságiak nevében. Isten hozott mindnyájatokat. Isten éltesse a szép Nagymagyarországot!

          Ezután Zanoletti József, a város bírája beszélt. Nehezen jön ajkamra a szó – mondotta – a húsz év utáni viszontlátás öröme összeszorítja a torkomat. Hányszor álltunk a kétségbeesés szélén, hány álmatlan éjszakán gondoltunk arra, hogy hol fogunk megpihenni, hol fogunk meghalni, idegenben-e, vagy pedig magyar földön? Nagy hitünk nem volt hiábavaló. Az Isten visszavezetett oda ahonnan húsz esztendővel ezelőtt durva kézzel letéptek bennünket: áldott magyar hazánk meleg, puha kebelére. Az első felszabadított magyar város nevében igaz szívvel köszöntöm a magyar királyi honvédséget és oltalmába ajánlom ezt a várost. Az Isten éltessen valamennyiteket!

          Borovens István a felvidéki magyar munkáspárt nevében üdvözölte a honvédséget .Megígérte, hogy a nemzeti érzésű munkásság mindig azért fog dolgozni,hogy nagyobb és boldogabb legyen Magyarország! A marxista propaganda – mondotta többek között – húsz esztendeig nem tudta kiirtani belőlünk. hogy magyarok legyünk. Kérjük a honvédséget és mindenkit. aki a csonka hazából jött át, hogy fogadják szeretettel az itt élő nemzeti érzésű magyar munkásságot.

Hornyai: Ágnes a magyar ifjúság nevében beszélt. Hálásak vagyunk szüleinknek – mondotta – hogy a húsz évi elnyomatás alatt csak magyaroknak neveltek, utána Okolicsányi Annával együtt szép virágcsokrot nyújtott át az ezredesnek.

          Ezután Salkovszky Jenő a következőket mondotta: –Ebben az ünnepélyes pillanatban első gondolatunk Magyarország kormányzója, /hosszantartó, lelkes éljenzés/, nagybányai vitéz Horthy Miklós úr felé száll, aki atyai gondviseléssel, bölcs előrelátásával és dicső katonai tehetséggel megszerezte nekünk ezt a földet. Indítványozom, hogy az alábbi táviratokat küldjük el:

          Főméltóságú vitéz nagybányai Horthy Miklós úrnak. Budapest.

Ebben a magasztos pillanatban, amelyet igazán csak mi, két hosszú évtized elnyomottai tudunk átérezni, boldogságtól mámoros lélekkel üdvözöljük Magyarország kormányzóját és Isten áldását kérjük országépítő munkájához.

          Vitéz Imrédy Béla m. kir. miniszterelnök úrnak, Budapest.

Ipolyság város lakossága határtalan lelkesedéssel élvezi azt a történelmi pillanatot. amikor húsz esztendős szenvedés után visszakerült az anyaállamhoz, amelytől a kegyetlen trianoni békeparancs két évtizeddel ezelőtt elszakította. Ebből az alkalomból az ipolysági Magyar Nemzeti Tanács boldog örömmel üdvözli miniszterelnök urat.

          Kánya Kálmán m.kir. külügyminiszter úrnak, Komárom,

Ipolyság város lakossága a két évtizedes szörnyű nyomás alól felszabadult. Hálatelt szívvel üdvözöljük a külügyminiszter urat, hogy fáradhatatlan tevékenysége révén éppen városunk került abba a szerencsés helyzetbe, hogy a komáromi tárgyalások első eredményeként Szent István koronájának védőszárnyai alá visszakerült.

          Jaross Andor nemzetgyűlési képviselő úrnak, Komárom.

Ipolyság város Magyar Nemzeti Tanácsa ezekben a történelmi órákban, amikor "Az igazság győz" elve /legalább is városunkra vonatkoztatva/ érvényesült, hálás szívvel köszönti a felvidéki magyarság fáradhatatlan vezérét azért a nemzetmentő munkájáért, amelyet hosszú éveken át értünk is kifejtett.

          Ezután vitéz nagybaconi Nagy Vilmos altábornagy, a budapesti vegyesdandár parancsnoka válaszolt  az üdvözlésekre.

–Szeretettel üdvözlöm ebben a városban élő magyar testvéremet – mondotta. –Kérem,  fogadják ezeket a magyar harcosokat azzal a szeretettel, amilyen lelkesedéssel vonultak be ide erre a földre, amely ezer év óta mindig: a miénk volt. Azzal a fogadalommal és azzal a bizalommal folytatjuk itt a munkát, hogy nemsokára elérkezik az a pillanat, amikor ott állunk azon a földön is, amely ezer év óta minket megillet és miénk volt .

          Az altábornagy ezután arra kért mindenkit, hogy a közigazgatás folyamatának megindulásáig a legnagyobb szeretettel és bizalommal forduljanak panaszaikkal és bajaikkal a katonai hatósághoz.

Az altábornagy beszéde után újra felhangzott a Himnusz és az óriási tömeg sírva énekelte el a magyar nemzeti imádságot.