Magyar László bronz emlékművének részlete (Dunaföldvár)
MAGYAR LÁSZLÓ (Szombathely, 1818. november 13. – Ponto de Cujo – Angola, 1864. november 9.), neves Afrika-kutató.
Magyar Imre öttömösi földbirtokos törvénytelen fia. Az elemi iskolát Dunaföldváron végezte, majd 1838-ban Pestre került. Egyetemet nem végzett, mert 1842-ban Fiuméba (ma: Rijeka – Horvátország) ment, ahol az egy éves tengerészeti iskolát elvégezve tengerészkadét lett. Egy Triesztből (ma: Trieste – Olaszország) Brazíliába tartó osztrák postahajóra szegődött el. Különböző hajókon – két évig – szolgálva bejárta a Karib-tengert. Főleg rabszolgákat szállító hajókon dolgozott Madagaszkártól a Kelet-indiai szigeteken keresztül Havannáig. 1845-ben Argentínában a La Plata állam flottahadnagya lett az Uruguay elleni háborúban.
Hadifogságba esett, majd szabadon bocsátották – ekkor érlelődött meg benne egy dél-amerikai kutatóút terve. A háromévesre tervezett expedíciót hazafias cselekedetnek szánta; a Magyar Tudományos Akadémiától kért anyagi segítséget. A támogatást nem kapta meg, annak ellenére, hogy a tervet Széchenyi István támogatta, és részletesen ismertette az Akadémia gyűlésén.
Az útiterv meghiúsulása miatt Magyar tengerésztiszti állást keresett, és a kalabári néger király flottájának parancsnoka lett két évre. Ez alatt két hónapos kutatóutat tett a Zaire folyamon, útjáról naplót készített. Mivel szervezetét megviselte az éghajlat, a kedvezőbb klímájú Bihé tartományba utazott. Itt meglepő fordulatot vett az élete: az uralkodó feleségül ajánlotta neki 14 éves leányát. A házasság előnyös helyzetet teremtett a további kutatóutakhoz, mivel ezután fegyveres kíséret és nagyszámú személyzet állt rendelkezésére.
Bihé tartomány Angolában
Magyar László 16 éven keresztül élt Afrikában. Ez idő alatt négy jelentős kutatóutat tett. Az első a Kongó-folyó torkolatától induló hajózás volt 1848-ban. Ezt a folyószakaszt elsőként írta le tudományos részletességgel. 1850-ben a Kuanza-folyó forrásának felkutatására indult; 1852-ben David Livingstone-nal akart találkozni. Ez azonban néhány napos késése miatt nem valósult meg. Végül 1855-ben Lobálországot kereste fel; innen küldött beszámolóját a Magyar Tudományos Akadémián székfoglaló előadásként olvasták fel, és távollétében levelező taggá választották. Erről az útról könyvet is írt, amelyet az Akadémia adott ki 1859-ben. Úti beszámolóit, naplórészleteit a korabeli lapok rendszeresen közölték.
1857-ben sorsa kedvezőtlen fordulatot vetett. Fejedelmi apósát egy fegyveres puccs során meggyilkolták, ő fiával a portugál fennhatóság alatt álló Benguelába menekült. Munkáját testi-lelki gondjai ellenére is folytatta. Összegezte kutatásainak eredményét, összeállította dél-afrikai utazásairól szóló munkájának 2. és 3. kötetét. Sajnos egy tűzvész során iratai megsemmisültek. Halálának pontos körülményeit nem ismerjük.
Életművének fennmaradt része is olyan jelentős, hogy méltán tartják az Afrika-kutatás egyik úttörőjének.
(Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig; Évfordulóink a műszaki és természettudományokban, 1993, Google)
Magyar László rajza
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése