A történelemben mindig óriási szerepe volt az utaknak. Az utak jelentették a közlekedés alapját. Márpedig jönni-menni, utazni mindig szükséges volt a világon. S ha elgondoljuk, hogy azokban az időkben, mikor még nem ismerték eleink a rádiót, de még a telefonpóznákon futó pillanat alatt érkező hírközlést, sőt még a rendes postát sem – akkor a hírek és gondolatok terjedésének és célbajutásának is alapvető feltétele volt az úthálózat.
Az ókori nagy birodalmakban mindenütt rendkívüli gondot fordítottak az utakra, a közlekedésre. Mégpedig nemcsak azért a mindig elsőrendű szükségletért, hogy a hadseregek gyorsan eljussanak a csataterekre, hanem már az utazás kényelmének kedvéért is. Érdekes adatok maradtak fenn; Rómában például már ismerték a hálókocsit. Lovak vontatta hatalmas fedett szekér volt, melyben fekhelyek voltak – az utazó gazdagok számára. Egy-egy császárnak olyan kocsija volt, melyben fürdődézsa is állt, meg kockajáték számára külön asztalka, és írópolc. A római futárszolgálat váltott lovakkal négy nap alatt 1500 kilométernyi utat tudott megtenni.
Aztán voltak időszakok, amikor csak akkor keltek útra az emberek, ha valamilyen sürgető szükség parancsolta, különben nem volt tanácsos kimozdulni még a szomszéd városig sem. Milyen világ volt a középkori utak világa? Minden lakott emberi település, város vagy falu megerősített hely volt, a gazdagabb városok valóságos erőddé képezték ki falaikat. Mert hadak és fegyveres rablók ellen egyaránt védekezni kellett. A város falán, a falu sáncain túl aztán mintha meg is szűnt volna az emberi világ, oda már nem ért el a törvény keze, de a technikáé sem. A középkorban szép, maradandó, ma is álló híres épületeket, templomokat, házsorokat, tornyokat, hidakat építettek, emeltek, de utakat alig. Az utas gyalog, lovon vagy szekéren, kocsin indult el, nyakig érő sárban vagy rettenetes porban járta be utazása mérföldjeit. Parasztok, kereskedők, urak, szerzetesek, vándorkomédiások, koldusok, vándorló mesterlegények népesítették be a két megerősített emberi település között kanyargó-kígyózó utat, ami nem volt más, mint ezer láb, ezer patkó, ezer kerék koptatta csapás. Itt is, ott is őrség állta el az utat, és vámot szedett ennek vagy annak a hatóságnak, méltóságnak, úrnak a nevében. Arrább az erdőből marcona, állig felfegyverzett rablók rohantak elő, és ők is elszedték a maguk vámját, még jó, ha csak kirabolták s nem gyilkolták meg áldozatukat. Mégis sokat jöttek-mentek ügyes-bajos dolgaik intézése végett és egyszerű kalandvágyból vagy a megismerés vágyától hajtva. Ilyen utazások eredményeképpen lassan-lassan beutazta és megismerte az ember a világot – világát.
Érdekességet említhetjük meg, hogy hozzávetőleg ötszáz éve állnak nyomtatott útikalauzok az utasok rendelkezésére. Az első a már akkor műemlékeiről messze földön híres Róma városáról készült.
(Forrás: Lászlóffy Aladár: Régi rejtély – Új talány)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése