Fáj a szívem, szívem fája, gyökeret vert a halálba,
Lombja sötét, gyászos árnya, ellszállna, ha volna álma.
Repülne a messziségbe, vakon hullva, napba, fénybe,
Simogatná könnyes szárnyát, elsiratná hulló tollát.
Szellő, szellő, kicsi szellő, vén diófa ágán csüngő!
Kinek zúg fűrész, kinek sivít? Kinek kezdet, kinek vég!
Ágad, törzsed, árnyad veszve, vén diófa kiterítve.
Mi lesz véled árva szellő, égi diófa ágán csüngő?
Vágyak, évek, csendes éjek, ráterülő holdat néznek,
Idő kése villan, villan, sóhajod hull csak, hull csak.
Jő a hajnal véres nappal, szarvas inall késő jajjal,
Harmatos, hideg fű ravatala, égre réved ködagancsa,
Nyálas csigák csúsznak, búgnak útjain az úttalannak,
Ezüstösen, aranyosan tó vizébe napfény csobban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése