Ha
a Föld felszínének egy pontját szeretnénk pontosan megjelölni, szélességi és
hosszúsági koordinátákat használunk. Természetesen ma már világszerte egységes
rendszert alkalmazunk, amelyben a viszonyítási alapot a két kitüntetett vonal,
a 0˚ szélességi és 0˚ hosszúsági kör jelenti. Előbbit a természet jelölte ki:
az Egyenlítő körvonalának középpontja – elméletben legalábbis, hiszen bolygónk
nem tökéletes gömb alakú – egyben a Föld középpontja is.
Nem
ilyen egyértelmű a helyzet a kelet–nyugati irányban sorakozó hosszúsági
körökkel. Ezekből ugyanis végtelen számú egyforma tulajdonságokkal rendelkező
jelölhető ki. Mégis szükség mutatkozott egy kitüntetett hosszúsági körre,
amelyhez viszonyítani lehet. Mindenki tudja, hogy ez ma a greenwichi meridián,
azaz délkör, de ez korántsem volt mindig egyértelmű.
Már
a térképészet feltalálói, az ókori görögök is kijelöltek kitüntetett szerepű
kezdő délkört: az i. e. 4. század végén Dikaiarkhosz a Rodosz városán
keresztülhaladó észak–déli vonalat, az i. sz. 2. században Ptolemaiosz
feltehetően a mai
Kanári-szigeteknél húzódó meridiánt választotta. Utóbbit az
magyarázza, hogy a tudós az akkor ismert világ legnyugatibb pontját jelölte ki,
így nem kellett (a még nem is ismert) negatív számokat használnia.
A
következő évszázadokban aztán kis túlzással annyi kezdő délkört határoztak meg,
ahány kartográfus adta térképkészítésre a fejét; a különböző tudósok, később
csillagvizsgáló intézetek általában saját helyük, esetleg az adott királyi udvar
pozíciója, máskor valamilyen elmélet alapján határozták meg a 0˚ hosszúság
pozícióját. Mivel észrevették, hogy a Föld mágneses pólusai nem esnek teljesen
egybe a sarkokkal, egyes tudósok feltételezték: van olyan délkör, ahol ez a
kitérés megszűnik, és úgy gondolták, ez lenne a kelet–nyugati „egyenlítő”, azaz
a természet által kijelölt kezdő meridián.
Mindenesetre
Mátyás király idején, amikor az Itáliában tanult és az asztronómia tudománya
iránt érdeklődő Vitéz János váradi püspök 1455-ben létrehozta az ország első
csillagvizsgáló intézetét Nagyváradon, még messze nem volt konszenzus a
kérdésben. Vitéz a kor egyik híres csillagászát, a bécsi Georg Pauerbachot
hívta meg az intézet vezetésére, de ő maga helyett végül legtehetségesebb
tanítványát, a Regimontanus néven
publikáló Johannes Müllert küldte el. Az obszervatórium egyebek mellett a Hold
és a csillagok helyzetére vonatkozó megfigyeléseit a Tabula Varadiensis című
munkában gyűjtötték össze, amelynek adatait mások mellett Tycho Brache és
Kepler is használta később a bolygók mozgási törvényeinek felfedezésekor.
A földrajzi hosszúság meghatározására a
váradi csillagvizsgálóban természetesen egy saját, éppenséggel a nagyváradi
váron keresztülhaladó kezdő délkört jelöltek ki.
A
csillagászati megfigyeléseket nemcsak a tudományban, de a navigációban is
használták, különösen a nyílt tengeren hajózó kapitányok, akiknek az égitestek
állásán kívül semmilyen más viszonyítási pont nem állt a rendelkezésükre. Mivel
ekkoriban a Tabula Varadiensis volt
az egyik legpontosabb elérhető gyűjtemény, másolatait a nagy földrajzi
felfedezéseket véghezvivő felfedezők egy része is magával vitte – például
Kolumbusz Amerika felé tartó hajóján is volt egy példány belőle, amikor
átszelte az Atlanti-óceánt, hogy a Hold helyzetének segítségével meghatározza a
hosszúságot. Amerigo Vespucci megemlítette, hogyan tanult meg ezekből a
táblázatokból hosszúságot számolni.
Okkal
mondhatjuk tehát, hogy a világtörténelem folyását is alapjaiban megváltoztató
felfedezések korában (és a navigációs térképek többségén egészen a 17. század
második feléig) bizonyos értelemben Nagyvárad
számított a világ közepének. (A színmagyar lakosságú Nagyvárad a trianoni diktátum után az addig soha nem hallott Oradea nevet kapta a megszállóktól.)
A greenwichi meridián egyeduralmát egyébként
csak 1884-ben fogadta el végleg a világ a Washingtonban megrendezett Nemzetközi
Meridián Konferencián. A döntést hosszú alkudozás előzte meg, s a büszke
franciák például csak 1911-ben tértek át a használatára. (Forrás: Index; BBC History -
Litván Dániel; 2013. november 20.)
Regiomontanus, sz. Johannes Müller, teljes nevén Johannes Müller von Königsberg, latinul Johannes Regiomontanus (Königsberg, 1436. június 6. –Róma, 1476. július 6.) matematikus,
csillagász, asztrológus. Nevének latinos változatát csak jóval halála után
kezdték használni, első ízben Philipp Melanchthonemlítette így 1531-ben, Königsberg latin neve, Mons Regius után.
Lipcsében
és Bécsben tanult. A bécsi Peuerbach tanítványa és barátja. Csodagyerek volt,
12 éves korában már bolygópályákat számított, 15 éves korában pedig III.
Frigyes császár őt kérte fel, hogy menyasszonyának készítse el horoszkópját.
Regiomontanus folytatta Peuerbach munkáját, és végül elkészült Ptolemaiosz
Almagesztjének latin fordítása. Itáliában ismerkedett meg a görög matematika és
csillagászat klasszikus műveivel. A bécsi egyetem katedrájáról barátja, a nagy
humanista, Vitéz János esztergomi érsek csábította át Nagyváradra, majd Esztergomba.
Vitéz János halála után 1468-tól 71-ig Mátyás király udvarában élt a budai várban (a fenti képen a budai várban található emlékműve látható), ahol a
Corvina könyvtár görög kéziratait rendezte, amelyeket Mátyás zsákmányolt a
Török Birodalommal folytatott háborúja során. Itt írta Ephemerides című
csillagászati művét,
Meghívták
az akkor újonnan megalapított Pozsonyi egyetemre is. Érdekesség, hogy hazánkban
a legelterjedtebb asztrológiai könyv Regiomontanusé volt, amint annak címlapján
a Károlyhegyi János név is tanúsítja. Ő készítette 1473-ban az első olyan
táblázatot, amely bármely időpontra meghatározza a Nap és a Hold egymáshoz
viszonyított helyzetét. Ennek a földrajzi hosszúság meghatározásában volt
fontos szerepe, különösen az éjszakai hajózásnál. Csillagászati megfigyeléseit
Nürnbergben végezte és ott egy nyomdát is alapított, amelynek célja az ókori és
korabeli tudományos könyvek kiadása volt. Ránk maradt a kiadói tervezet, és
több ténylegesen megjelent mű. 1475-ben IV. Sixtus pápa Rómába hívta, hogy
közreműködjék a sürgőssé vált naptárreformban. Itt halt meg, mielőtt a munkát
elvégezhette volna. Azt beszélték, hogy a trapezunti Georgiosz fiai mérgezték
meg, amiért apjuk Almageszt-fordítását Regiomontanus élesen bírálta. Halálának
hivatalos oka a pestis. Igen sok jel mutat arra, hogy csak korai halála
akadályozta meg abban, hogy a döntő lépést megtegye: áttérjen a heliocentrikus
rendszerre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése