A dunántúli ugrós meg a friss, az észak-mezőségi szökős dallammal megbolondított zene kiváló kezdést és első blokkot biztosított. Az együttes tagjai megmutatták az igazi minőséget. A biztos hangszertudás, a csodálatosan síró hegedű és mellette a kiváló női- és férfihang nagy megelégedést váltott ki.
A második rész felemásra sikeredett. A különböző magyar zenekaroktól (pl. Kispál és a Borz) átvett és átdolgozott számok nem mindig kaptak felszabadult tapsot. Üde kivétel volt Szörényi Levente 1968-ban alkotott Kéglidala.
A harmadik részben előadott csárdáscsokor újra meghozta a nézők osztatlan elismerését.
Ezután a zenekar elbúcsúzott, és elhagyta a színpadot. A közönség persze nem mozdult, csak tapsolt. Mindenki tudta, hogy így nem érhet véget a Csík-koncert. Visszajöttek, majd a névadó-zenekarvezető őszintén elmondta a mikrofonba, ők is úgy gondolták, hogy a Quimby-féle "Most múlik pontosan"-t ráadásnak szánták. (A közönség egy jelentős részét ez a szám csábította a koncertre.) A zenekar most is a csúcson volt, a tökéletes lüktetést, a hangulatot adta, de az ének nem sikerült ugyanilyen minőségben. A legjobb, legszebb formáció a női- és a férfihang váltakozása itt mindössze női hanggá egyszerűsödött. E mellett az énekes hölgy (akinek a hangja tökéletesen illik a népzenei feldolgozásokhoz) a szám első felében kereste a helyét a zenében, de a végére sikerült tökéletesen beilleszkednie.
Összességében elmondhatom, kellemes estét szereztek az idősebbeknek és a fiatalabbaknak egyaránt. Az idő is kegyes volt hozzánk, mert csak a koncert befejezése után néhány perccel csapott le az erős szél a Bakony felől - a már üresedő nézőtérre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése