Benedek Elek mesemondó halála évfordulójára - 1929. augusztus 17. Idézetek

Benedek Elek (A székelyföldi Kisbacon, 1859. szeptember 30.-Kisbacon, 1929. augusztus 17.) újságíró, író, „a nagy mesemondó”.

Ne félj, ne szégyelld szeretni a hazát! Ma a világpolgárság a divat, de te ne hódolj e divatnak. Inkább légy "vad magyar", mint "szelíd hazafi". Mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak, annál inkább lesz szükség a vad magyarokra.

Itt most meg kell állítanom a tollamat, hogy mondanivalóm sorrendjét meg ne zavarjam. Mert nagy utat kell megtennem még, amíg eljutok odáig, amikor a székely gazdaember iskoláztatja nemcsak a fiait, de a leányait is.

Hát ez ilyen világ volt. Azóta sok huszonnégy óra pergett le, de hála Istennek, egészen még meg nem változott. Mert azt csak összevissza zavarodott fejű gyerekek hihették, hogy huszonnégy óra alatt át lehet gyúrni az egész világot. Ha ugyan hitték.

Soproni szobra

Más a falusi s más a nagyvárosi csecsemő. A nagyvárosi hamarosan beletörődik gyakran nem is a kényszerűség szülte kegyetlenségbe, mely durva kézzel szakítja le az anyai emlőről, s cuclira bünteti. A falusi gyermek piócaként ragad az anyai emlőbe, s onnét csak akkor szakad le, amikor már nemcsak hogy talpra áll, de szaladgál is.

Van-e még magyar ebben a Balzac szamárbőréhez hasonlatosan mind összébb-összébb zsugorodó országban, aki Ignácra merje kereszteltetni a gyermekét?

Ez a fajta az én fajtám, valameddig a vasút meg nem közelíté, oly tiszta maradt, mint a búza, mely csak addig igazán búza, míg semmi másfajta szem közéje nem keveredett.

Igazán nem tudhattam, mit cselekszem, hisz még négyéves valék. Én nem tudtam, mit cselekszem, de tudta a mindent tudó, mindent látó Isten, hogy mit cselekszik, amikor anyókát hosszú sínylődéssel jutalmazá.

Ezt a kertet nem őrizte senki más, csak Isten s a még romlásnak nem indult Becsület. Magas, födeles kerítés vette körül, nem a tolvajok ellen, csupán azért: ha kert - legyen kert.

Két-háromszáz esztendeje éltek már itt a Gálok, a Vajnák, a Bakók, a Putnokiak, a Lakatosok, s édesapám szemében még mindig jövevények voltak. Nincs e mondásban kicsinylés, egyszerűen a történeti igazság megállapítása ez.

Kicsiny falu az én falum, legkisebb az egész vidéken s a legszebb. Gyermekkoromban alig hatszáz lakója volt, s ennek is jó felerészét az én nemzetségem tevé.

Erdő, mező, hegy völgy, falu… minden mesél itt. A mesék földje ez – csuda-e, ha szép csendesen mesemondóvá nő a gyermek?

Csingilingi, szól a csengő,
gyertek, fiúk, lányok!
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.

(Forrás: Citátum)