ÖT ÉVE ÍRTAM - A világ legidősebb olimpiai bajnoka a 100 éves Tarics Sándor

            Századik születésnapja alkalmából Tarics Sándort, a világ legidősebb élő olimpiai bajnokát köszöntötte a Magyar Olimpiai Bizottság és a hazai vízilabda-szövetség, valamint levélben Orbán Viktor miniszterelnök.

            A kaliforniai otthonától alig néhány száz méterre rendezett – a MOB beszámolója szerint – családias hangulatú ünnepségen Szabó Bence főtitkár egykori "iskolatársként" – 50 évvel Tarics Sándor után ő is az Árpád Gimnáziumba járt –, olimpiai bajnoktársként és a MOB nevében méltatta az 1936-os berlini olimpia aranyérmesét. Elmondta, hogy a kint töltött néhány napban sokat tanult tőle, bölcsessége, kisugárzása mélyen megérintette és reméli, hogy barátjának tekintheti. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke levélben köszöntötte az 1949 óta San Franciscóban élő Tarics Sándort, aki - amint az a MOB-közleményben olvasható - könnyekig meghatódott, amikor felolvasták Borkai Zsolt gondolatait, jókívánságait.

            Orbán Viktor levelében azt is kiemelte, hogy az emberségnek és a jóságnak erre a magaslatára csak kevesek jutnak fel, majd azt írja: "Ön azonban, ez alatt a 100 év alatt más csúcsokat is meghódított: az olimpián, az építészetben lenyűgözte a világot. A magyar leleményesség példájaként megtalálta és kihasználta azokat a lehetőségeket, amiket mások észre sem vettek. Jobbkezesként bal kézzel dobott góljai ugyanúgy döntő fontosságúak voltak, mint az az ötlete, amellyel épületek százainak és emberek tízezreinek óvta meg épségét a földrengések alatt."

            Az elérzékenyülés csak fokozódott az ajándékok átadásakor. A nevével hímzett válogatott fürdőköpenyt, inget, egy üveg 1994-es, díjnyertes Tokaji bort és könyvet (Magyarok az olimpiai játékokon 1896-2012) kapott ajándékba, de az Árpád Gimnáziumból is kedveskedtek neki. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökeként kiemelte: büszkék lehetnek arra, hogy magyar a világ legidősebb olimpiai bajnoka.

            "Sokak számára talán meglepetés, hogy egy olyan kis nemzet, mint a magyar tudhatja magáénak a legidősebb olimpiai bajnokot a földön. Az már kevésbé meglepő, hogy vízilabdázó, mert minden negyedik magyar olimpiai bajnok pólós" – tette hozzá a válogatott szakvezetőjeként korábban három olimpiai bajnoki címet begyűjtött sikerkapitány. Kemény Dénes szerint Tarics Sándor az igazi megtestesítője a tipikus magyar pólósnak, aki a sport mellett a tanulást is kiemelten fontosnak tartja és orvosként, jogászként vagy éppen építészként legalább annyira sikeres lesz, mint vízilabdázóként. Ajándéknak egy különleges, bekeretezett tablót nyújtott át, amelyen mind a kilenc magyar olimpiai vízilabdaarany megjelenik, középen Tarics Sándorral. Kemény Dénes meghívta az ünnepeltet a jövő évi, budapesti vízilabda Eb-re és a 2021-es vb-re.
(Bejegyeztem: 2013-ban)

NOSZTALGIA - A paloznaki polgármesterről írtam 2011. szeptember 27-én

Gondoltam, ha már a blogomban megírtam a Paloznaki Falunapokról az élményeimet, felhívom a Polgármesteri Hívatal figyelmét is, hátha hasznát veszik. Levelemet 10.51-kor küldtem el e-mailben. Czeglédi Ákos polgármester válasza 13.21-kor már meg is érkezett: "Külön köszönet a korrekt észrevételekért és kritikáért".

A gyors és elfogadó válasz meglepett, mert a közigazgatásról és az abban szereplőkről nem mindig ilyen jók a tapasztalataim. Gratulálok a településnek a polgármesterükhöz!

A kép a Polgármesteri Hivatal épületét mutatja, előtérben a XIX. sz. elején épült fazsindelyes borítású református haranglábbal.

NOSZTALGIA - HAT ÉVE TÖRTÉNT Romantikus Reformkor Balatonfüreden - 2012. szept. 22-24. (3/3)

          Akik nem ismerték eléggé Balatonfüred reformkori nevezetességeit, részükre lehetőség volt a nap folyamán két alkalommal is vezetett városnézésen részt venni.

          Kiválóan sikerült a báli hangulat felidézése. Megtudtuk, hogy a Reformkorban a bálok előtt a gyerekeknek rendeztek bált, akik hasonló ruhákban ropták a táncot, mint 11 óra után a felnőttek.

          A Junior Prima-díjas in Medias Brass fúvósegyüttes 2010-ben alakult. Az öt tag mellé vendégzenészeket is hívtak (érdekesség: csak férfiakból állt a zenekar), így még tökéletesebben szólt a muzsika. A Reformkor kulturális, társadalmi átalakulását mutatták be a zenében (karmester: Balogh Sándor). A valamikori vizilabdázó és orvosi végzettségű, de most a Magyar Állami Operaház állandó vendége, Habetler András operaénekes összekötő szövegével igazi ismeretterjesztést is végzett.

          Megszólalt a Cári-Oroszország, a széttagolt Itália, a magyarországi zsidóság, az amerikai álom, ahol a cipőpucoló fiúból is lehetett milliomos (ennek illusztrálása látható a képen). A kiváló tárogatójáték, Brahms: V. Magyar Tánc, Farkas Ferenc: Magyar táncok c. darabok, a Monti Csárdást hihetetlen bravúrral tubán előadó Bazsinka József vastapsot kapott.

          A Reformkor idejében kezdtek a különböző társadalmi osztályok egymás kulturájára figyelni. A néptánc is ebben az időben került be a magyar köztudatba. Az 1995-ben alakult Csopak Táncegyüttes ebből adott ízelítőt.

          A Vitorlás téren igazi vásári gólyalábas parasztkomédiát láthattunk kiváló előadásban.

          A 2006 februárjában alakult Balatonfüredi Turisztikai Egyesületnek gratulálok a színvonalas, sokrétű és kiválóan megrendezett múltidéző napokhoz.

NOSZTALGIA - HAT ÉVE TÖRTÉNT Romantikus Reformkor Balatonfüreden - 2012. szept. 22-24. (3/2)

            Az Anna Bál és a Jókai Napok melletti kiemelkedő - a Reformkort idéző - rendezvénysorozatot az idén szeptember 21-23. között hetedik alkalommal rendezte a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület több civil szervezet együttműködésével.

          A szervezők nevében Vászolyiné Dobrosi Ágnes, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke köszöntötte a jelen lévőket, és hossan sorolta a hónapok óta formálódó három nap megrendezésének legaktívabb tagjait. Dr. Bóka István polgármester 1825-től kezdődően felelevenítette Balatonfüred reformkori történetét. Majd gróf Bethlen István, a Magyar Páneurópai Unió elnöke, a rendezvénysorozat fővédnöke több nyelven köszöntötte a megjelenteket, majd megnyitotta a rendezvénysorozatot.

        A programok közül néhányon részt tudtam venni. Ezekről kívánok az olvasóimnak beszámolni.

          A szinpad környékén gyülekezőket a Szerenád Cigányzenekar fogadta. Kissé furcsa volt, hogy a sok férfi az egyik oldalán, míg az egy szem hölgy a másik oldalán állt a szinpadnak. Ez a kölönállás azonban egyáltalán nem érződött a játékukon. Mint mondták a bevezetőjükben: "Azért jöttünk, hogy nappali szerenádot adjunk", és örültek, hogy Balatonfüreden felléphettek.

          Nagyon szépen, szívhez szólóan játszottak, énekeltek operetteket, könnycsorgató magyar nótákat, pl: "Jajjjj, de szép kék szeme van magának". Sírt a prímás hegedűje, a cimbalom és a klarinét szólója is kiválóan sikerült.

          A felvonulók megérkezése vetett véget a koncerjüknek, mikor a Balatonfüredi Városi Fúvószenekar (Csincsi Ferenc karnagy) vezetésével megérkezett a korhű öltözetes felvonulás.

          A zenekar utána kis koncertet adott, szépen szólt például az egykori híres füredi prímás, Farkas Miska "Füredi induló"-ja is. A jobb-szélen látható fiatal dobos végig, megállás nélkül kiválóan "dolgozott". Nagyon sajnáltam, hogy nem volt, aki néha felváltsa.

          A Reformkori viselettörténeti bemutató komlettségre törekvését mutatta, hogy nem csak a polgári és a arisztokrácia ruháit mutatta be, hanem Magyari Ilona Zsuzsanna kékfestő ruhája, Madaras Csaba hófehér, bőújjú ingje, fekete mellénye, nadrágja, csizmája a népies viseletet reprezentálta.

Ereklyés Országzászló

1928. augusztus 20. Hatalmas tömeg előtt – a Szent István napi ünnepségek betetőzéseként, nemzeti adakozásból – felavatták a budapesti Szabadság téren az Ereklyés Országzászlót. A zászlórúdon félárbocra engedett nemzeti színű lobogó (rajta a magyar nagycímer és az „Így volt – így lesz” felirat) azt várta, hogy mikor húzzák fel, vagyis mikor áll helyre a magyarság és a magyar államiság egysége. Az Országzászló talapzatába összegyűjtötték a csonkaország összes vármegyéjének, községeinek, megszállott törvényhatóságainak (megyék, városok), nevezetesebb történelmi helyeinek földjét tartalmazó zsákocskát, és a világháború külföldön fekvő magyar katonai temetőinek sírjairól küldött földet. Az ereklyetartó zárókövének felirata: "Tudd meg oh ember, e helyen Nagy-Magyarország vérrel, könnyel és verejtékkel megszentelt földjén állasz." Az Ereklyés Országzászló Nagybizottsága megszervezte az Országzászló őrszolgálatát, majd 1930 májusától kezdődően minden vasárnap és nagyobb ünnepeken rendszeres, zenés őrségváltást tartottak. Az Országzászló a közhiedelemmel ellentétben nem a jelenlegi tércsúfító emlékmű helyén állt, hanem ahol most egy rózsaágyás található. Felállítása után a téren rendezték a Trianon ellen szervezett társadalmi tiltakozó gyűléseket is. Az első vidéki – a Történeti-Magyarország emlékét megidéző, félárbocra engedett –Országzászlót 1931-ben állították fel, majd öt év alatt további 240-et. Az 1930-as évek végére már több mint 700 magyarországi településen lengette a szél az Országzászlót, mely a magyar egység gondolatát hirdette. Az Ereklyés Országzászló főhomlokzata a Honvéd utcára nézett. Ezen az Árpád-, az Anjou- és a Corvin-család címere és a magyar nagycímer volt látható. Egyik oldalán Urmánczy Nándornak, a Területvédő Liga elnökének, az Országzászló(k) felállítása kezdeményezőjének kedvenc jelmondata, egy Mussolini idézet ("I trattati di pace non sono eterni.", azaz "A békeszerződések nem örökké valók.") mellett ott állt lord Rothermere Daily Mail-beli cikkének címe is: "Hungary's Place in the Sun" ("Magyarország helye a nap alatt"). A másik oldalának felirata: "Jövő nagyságunk alapjait múltunk nagyjai rakták le." A harmadik oldalon Papp-Váry Elemérné "Magyar Hiszekegy" című költeményének utolsó versszaka volt olvasható. A talpazat fölött az elképzelt ősmagyar stílusú virágdíszből nyúlt ki a húsz méter magas zászlórúd, amely egy-egy méter nagyságú esküre emelkedő aranyozott kézben végződött, melyhez – állítólag – Horthy Miklós keze szolgált modellként. A rúd alját egy turulmadár őrizte. (1945. február 20-án a szovjet katonai parancsnokság jelezte, hogy emlékművet kíván felállítani elesett katonáinak, s ennek helyét a Szabadság téren kéri kijelölni. Az avatás időpontja: 1945. május 1.)

Tegnap, 2017. október 14-én sétáltunk a Margit-szigeten. Meglepetésemre egy újraállított emlékművet találtam Dr. Urmánczy Nándor emlékére. Nagyon megörültem.

(A szöveget a készülő könyvemből vettem át.)

H. Barbócz Ildikó: Illyés Gyula háza nyomában (2/2)

Ezt a házat már nem volt olyan nehéz megtalálni, mint a Déry Tiborét Füreden. A Felsőkopaszhegyi útról, a Karolina fűszerkertből egy keskeny sikátoron ereszkedtünk alá a meredek lépcsőkön egészen az útig, a tó szintjéig. A Regős Ház tornácán üldögélő házaspár, főképpen a feleség készségesen útba igazított bennünket, aki 80 évesnek vallotta magát, és természetesen ismerte Illyéséket. Elmondása szerint sokat játszott Ikával, aki most kb. 70 éves lehet, született egy lánya és egy fia. Fent a nyaraló udvarán homokozó formák hevertek szanaszét, tehát a költőnek már dédunokái is lennének. Az Alsókopaszhegyi út már biztos támpont volt számomra a könyv alapján, a többit az idős hölgytől kaptuk. Egy még szűkebb sikátoron kellett visszamásznunk a kikoptatott ösvényen az oldal meredélyébe, kétoldalt a kerítést sűrűn befutotta a repkény és a borostyán. Mielőtt fellihegtünk volna a kiépített felső útra, ahonnan az imént ereszkedtünk lefelé, a fotókról már jól ismert zsalugáteres ház bukkant elő a hatalmasra nőtt fenyők alatt. Mint egy titkos kertben, nyílott az oldalsó zöld kiskapu kilincse, és mi bent találtuk magunkat a ház előtti teraszon. A szürke tihanyi lávakőből felhúzott épület kétszintes, a sokosztatú ablakok a főbejárat két oldalán helyezkedtek el, aztán még egy-egy zöld zsalugáter nézett jobbról s balról felénk. A felső szinten is csukott ablakszemek meredtek a part felé. A bejárati ajtó apró üvegein át belesve a csupasz előszoba, az egykori ebédlő és szalon látványa fogadott három fehér ajtóval, középen a kopott szőnyegen festékes vödrök halmaza. A ház felújítás és kibővítés alatt állt. Rögtön észrevettem híres kőasztalát az egyik fenyő tövében, és talán ez idézte meg bennem az író-költő-drámaíró szellemét a leghatásosabban. Illyés íróasztala, az ihlet lenyomatának, a művészbarátokkal való találkozásoknak, a borozgatásoknak a helyszíne, az időtlenné váló emlékek hordozója. Ha ez az asztal, ha ez a szék, ha ez a fenyőfa, ha ez a ház, ha ez a kert mesélni tudna! Megilletődött érzéssel toporogtam a teraszon, hirtelen történtek a dolgok velem, próbáltam jól szemügyre venni a házat, rajta a zsalugátereket. Megfogott a „beláthatóság” izgalma, hogy az üvegablakok mögött titkok rejlenek. Aztán leültem az egyik, talán még az író által fehérre festett kerti székre, megsimogattam híres kőasztalát, amit nem lehetett nem észrevenni. Szemem innen a tóra nyíló kilátást mérte fel, amely a 70-es években az akkor még alacsony növényzetnek köszönhetően bizonyára szélesebb és teljesebb lehetett. A ház bal oldalán újabb lépcsősor vezetett még feljebb, a magasba, a felső kertrészbe. Ide már nem volt időnk felmászni. A környező utcákban bolyongva olyan érzése volt az embernek, mintha Provence-ban vagy más mediterrán vidéken járnánk. A kilátás abból a magasságból fenséges volt. Nemcsak a túlsó partra látni át, hanem a messzi kéklő somogyi, sőt a tolnai dombokra is. Még megérintettem a bejárati ajtó sárgaréz kilincsét, készítettem pár fotót, majd lefelé bukdácsolva felmérhettem az elhanyagolt és magára hagyott kert állapotát. A csenevész birsalmafa mellett naspolyabokor erőlködött, a szélen szőlőkarók fordultak ki a földből. Égbe költözött gazdájának lenne itt most tennivalója bőven. Egyedül a feketefenyők álltak délcegen és magasodtak büszkén a nyaralóház fölé, ezentúl biztos pontot adva a fekvéshez az országútról nézvést és a busz ablakából is. Olvastam, hogy az ő korában a tájon Herman Ottó korabeli csönd lebegett, s hogy ő ebben az ideális csöndben lélekben teljesen idenőtt ehhez a maga teremtette magas házhoz, ehhez a magas hazához: „Mi gondom! – áll az én hazám már, védőbben minden magasságnál. Csak nézelődöm, járok, élek, fegyvert szereztem, bűv-igéket.” (Haza, a magasban) (2017. augusztus)(A képet a szerző készítette)

H. Barbócz Ildikó: Illyés Gyula háza nyomában (2/1)

(A képet a szerző készítette) Az embert mindig foglalkoztatja egy kérdés, egy gondolat, s addig nem nyugszik, míg megoldást nem talál. Így voltunk ezzel Illyés Gyula tihanyi házát illetően is, ugyanis balatoni ott-tartózkodásaink során mindig szóba került a tó körül megforduló írók, költők, művészek kapcsán, vajon hol lakhattak, hol alkothattak e táj ihletésében. Egyszer Keresztury Dezső, másszor Déry Tibor nyomába eredtünk, izgalmas felfedezéseket téve a séták alkalmával. Nagy segítségemre volt két könyv is: Bodosi György fotókkal illusztrált albuma (Völgyvallató) és Lipták Gábor kultúrtörténész és író Nyitott kapu c. gyűjteménye, melyben balatonfüredi házának vendégkönyveit bírja szóra, faggatja ő is. Évtizedek során ez a Petőfi utcai ház a Balaton-mellék irodalmi szalonjává vált, ahol szinte mindenki megfordult, akinek valamilyen köze volt a tóhoz, az irodalom és a művészetek világához. Illyés Gyula tihanyi házának megközelíthetőségét apró lépésekben a Bodosi-könyvben találtam meg, olyannyira, hogy az embernek azon nyomban útra kelni, felfedezni, megtalálni lenne kedve. Hogy a ház kicsit élőbbé váljon, az ő visszaemlékezését kell ide tennem, aki elénk varázsolja Illyés Gyula alakját is. A fenyők, pusztuló szilfák, borókák, vadrózsák visszabozótosodó vadona közé eldugottan áll a ház. Az oldalsó kiskapu a ház előtti terasz magasságában van, általában szorosan be van drótozva, de ha nem, akkor az író Tihanyban tartózkodott. A meredek oldalba nyitott teraszokat vájtak, itt termett a szamóca, a naspolya, a mandula, a füge. Csupa délszaki növények. „A ház körül rengeteg tarka virág. Flóra – a ház asszonya – ezeket a vadvirágokat próbálja a kertjéhez szelídíteni. … Magasba törő feketefenyő alatt a ház sarkánál van a költő híres kőasztala. Pontosabban az egyik kőasztala. Fél arasz szélesre kopott malomkő, a közeli patakmalmok valamelyikében csiszolódott ilyen vékonyra. Tömzsi lábakon áll, félkörben padok ölelik körül. … Illyésék kertje nem díszkert, tulajdonosaik a legkevésbé annak szánták. Nem is haszonkert. A díszfák és gyümölcsfák fele-fele arányban s egymás mellett állnak békességben. … Illyés mindenféle kertmunkát szívesen végzett. … Költőnek való az ilyen kert, ahol az elvégzendő munka soha nem igazán sürgős, mindig megvárja gazdája kedvét. … Beüvegezett ajtón át kerülünk a ház verandaszerű előszobájába, a ház leglakottabb helyiségébe. Nemcsak szalon, hanem ebédlő is egyben.” További fontos leírásnak tűnik még, hogy a fogadóból nyílik a konyha és a teraszra néző, zsalugáteres vendégszoba, melynek Szabó Lőrinc néha hónapokig a lakója volt. Az író a felette lévő szobában dolgozott és aludt, a másikban először a lányuk, Ika lakott, férjhezmenetele után a feleség, Kozmucza Flóra vette birtokába. Itt gépelte a férje és a saját kéziratait.