2020. július 19., vasárnap

VISSZATEKINTÉS - Látogatásunk a Vizes Világbajnokságon, 2017. július 18. (2/1.)

Már nagyon vártuk, hogy élőben is lássuk, testközelből érezzük a VB hangulatát. A délutáni műugrás középdöntőjét néztük meg. Előtte és utána ismerkedtünk a Duna Arénával és a környékével. Erről fogadjátok el a képes beszámolómat.


Már a metróállomástól eligazító tábla várja az érkezőket.
Sokfelé találkozni önkéntes eligazítókkal


Nagyon szépen kialakították az Arénához vezető sétányt


Megpillantottuk a Duna Arénát

Üdvözlő kapuk várják a látogatókat

Az álványozás az ideiglenesen kialakított nézőtérre vezet. Fel kellett menni a felső szintre a hatalmas melegben, és bent elfoglalni a helyünket.


Az ugrómedencébe a versenyző éppen készül az ugráshoz. Majd bemutatja a versenyszámát.


A szünetekben interjú készül a TV-nézők számára.

A közvetítők


Felülről az érkezési terület.
A Duna Aréna látképe a Duna felöl.


Az egészséges étkezést reklámozták Dr. Domján Erika tanár vezetésével az idegenvezető lányok: Parragh Diána, Kiss Fruzsina, Nagy Edit. A szoknyákat és a termékeket a Moravcsik Alapítvány biztosította.




Játszótér a gyerekeknek.


Érdekes szobrokat itt is találunk.


Megmaradtam, a cápa megkegyelmezett nekem. 
(Holnap folytatom a második résszel.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése