2020. július 16., csütörtök

Nyári Tárlat a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központban - 2020. július 15-től

     A koronavírus-járvány elmúltával Nagykőrösön is újjáéledt a kulturális élet. Az Arany János Kulturális Központ első rendezvénye július 15-én a New Word In Art képzőművészeti csoport alkotóinak Nyári Tárlat című kiállítás-megnyitója volt. A tehetséges alkotókból álló képzőművészeti csoport másodszor látogatott el városunkba. Két évvel ezelőtti sikeres bemutatkozásuknak köszönhetően olyan népes nézősereg jött el a megnyitóra, hogy pótszékeket kellett behozni.
     Juhász Nándor a kulturális központ igazgatója bevezetőjében örömét fejezte ki, hogy újra találkozhat a csoport tagjaival és a művészetszerető közönséggel. Ezután egyenként mutatta be az alkotókat, akik személyes jelenlétükkel is megtisztelték a kiállítás megnyitását.
     Balla Márta festőművész 2017-ben alapította a hamar országos hírre tett baráti-művész társaságot, amelynek ma már külföldi tagjai is vannak. Nagykőrösre heten jöttek el. Köztük egy kőrösi volt, Somlyai Péter, aki az 1970-es években alkotta első portréját, és ma már 200 alkotással büszkélkedhet. Harangi Andrea nem csak fest, de verseket is ír. ,,Lírai hangulatban” című kötetét ajándékba hozta a nézőknek. 

Szitár Éva a Nagykőrössel szomszédos Tiszakécskéről érkezett. Rendkívül változatos technikával dolgozik, versesköteteket is illusztrál. Gazsó Baráth Klára a természet és a színek szerelmese. A festészet számára meditációt is jelent. A kecskeméti Ádám Zsolt grafikus különös linómetszeteit a fény és árnyék játéka uralja. Az Art-díjas Nagy-Kóré Mária szép tájképei nagy részét késes technikával alkotja, amelynek lényegét maga ismertette az őt körülálló nézőknek.
     Az alkotók között eltérő végzettségű, különféle foglalkozású, művészetüket különböző idő óta gyakorló, más-más stílusban többféle technikával dolgozó művészek akadtak. Ami közös volt bennük, az a környező világra való rácsodálkozás, annak pontos ábrázolása és élvezhetővé tétele. Ezt megérezve gyönyörködtek a nézők a kiállított élethű portrékban, hegyet-völgyet ábrázoló tájképekben, dekoratív csendéletekben, beszédbe elegyedve az alkotókkal, akik szívesen adtak szóban is felvilágosítást alkotói tevékenységükről, amely az átlag néző számára örök titok marad.



A látogatók között Viski Ica helyi festőművész férjével, dr. Somlai György tibetológussal

   A reprezentatív kiállítás a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ Rácz József Galériájában látható. Megtekintését jó szívvel ajánlom.
Szigeti Márta

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése