Erkel Ferenc emlékére halála évfordulóján - 1893. június 15.

Erkel Ferenc (Gyula, 1810. november 7. – Budapest, 1893. június 15.) mint zeneszerző a magyar zenetörténetben azt a helyet tölti be, mint az orosz (nemzeti) zenében Glinka, a lengyelben Moniuszko, vagy a cseh muzsikában Dvorák és Smetana. Műveit a nemzeti hagyományok ápolása, a dallamkincs, a dal- és táncformák megőrzése, azok európai (elsősorban az olasz és francia, kisebb mértékben a német) stílusjegyekkel való ötvözése jellemzi (ennek egyik legismertebb példája a Hunyadi Lászlóba utólag komponált La Grange-ária). Erkel azon munkálkodott, hogy egyedülálló magyar operastílust teremtsen, és ennek érdekében a magyar nyelv sajátosságait építette a recitativókba, illetve magyaros táncjeleneteket írt operáiba (csárdások és verbunkosok).

A zenetörténészek szerint a Hunyadi László a magyar nemzeti opera első remekműve. Míg a korábbi operája, a Bátori Mária a verbunkos és népies magyar műdalokat ötvözi a hagyományos, elsősorban Bellini, Meyerbeer által képviselt stílussal, addig a Hunyadi Lászlóban már egyértelműen a magyaros stíluselemek határozzák meg a zenét. Ugyanez észlelhető a Bánk bánban is, amelyben az olaszos bel canto elemek csak néhány részletre korlátozódnak. Ebben az operában a magyar jelleget erősíti a hangszerelés és a zenekar speciális hangszerei: a citera, a cimbalom, az oboa és a viola d’amore. A Dózsa György című operája azonban már szakít az Erkel-operák korábbi hagyományaival, és a szólórészletek, zárt számok helyett az együttesek és a nagy ívű kórustablók veszik át a vezető szerepet. Ez a szerkezet a következő operájában a Brankovics Györgyben érik majd be, ott jól megtalálva a zárt számok és a kórusok közti egyensúlyt. A Brankovicsban már megjelenik a wagneri deklamáció (énekbeszéd) és a vezérmotívum, ebben a zene magyaros vonásai, a verbunkosra épülő jelleg háttérbe szorul.

Operái mellett említésre méltó az Ünnepi nyitánya, kórusművei (A magyarok istene, Magyar cantate, Magyar király-himnusz, Gyászkar, Buzgó kebellel stb.), dalai, hangszeres és zenekari darabjai (pl. a Marche hongroises), valamint a népszínművekhez és színdarabokhoz írt kísérőzenéi. Igen jelentős operaszervezői-vezetői tevékenysége is, Verdi, Donizetti, Rossini, Meyerbeer, Halévy, Auber több művét az ő irányítása idején mutatták be Magyarországon.

Gyermekei közül legidősebb fia, a karmester és zeneszerző, zeneakadémiai tanár, Erkel Gyula (1842–1909), a zenetanárként működő Erkel László [1844–1896], valamint az ugyancsak zeneszerző és karmester Erkel Sándor (1846–1900) folytatta a családi hagyományokat.

A Kerepesi temetőben található sírja méltó életművéhez (szobrász: Kallós Ede, építész: Márkus Géza)
(Erkel Ferenc életéről, emlékezetéről november 7-i bejegyzéseimben olvashat)