Gróf Bethlen Gergely - az elfeledett hazafi

Életfa, karácsonyfa 1. rész

            A karácsony ünnepe elválaszthatatlan a karácsonyfától. Állítása, feldíszítése annyira elterjedt a keresztény világban, hogy ősi eredetűnek hisszük. Ezt támasztja alá egy Moson megyei népmonda is: „Amikor Krisztus Urunk a Földön járt, a gonosz emberek elől bu1dosnia kellett. Üldözői elől menekülve egy sűrű lombú fa alatt húzta volna meg magát, ez azonban odaszólt neki: állj odább, mert ha nálam találnak, engem is elpusztítanak. Ezzel utasították el féltükben a többi fa is. Az Úrnak ellenségei már nyomában voltak, amikor egy fenyőfához ért. Alig volt lombja, ezért ága rejtették el Jézust, aki így meg is menekült. Az Úr most megáldotta a fenyőfát: soha ne hullasd el a leveledet. Akkor is virulj és zöldülj, amikor a többiek levéltelenül sorvadoznak. Te légy a legdélcegebb és legszívósabb 0inden társad közül, élj meg mindenütt! Légy az emberek öröme, és emlékezetemre rajtad gyújtsanak karácsonyi gyertyát!”

            Magyarországon az első karácsonyfát Brunswick Teréz állította 1824-ben. Lassan terjed el ez a szokás, hiszen még évekig csak néhány arisztokrata család ünnepelt így, például József nádorék, illetve a Podmaniczky család 1826 táján, Bezerédiék 1834-ben. Az első közösség részére állított fáról 1855-ből tudunk. Ekkor Jáki Ferenc osli plébános, a gróf Hunyady család egykori házipapja a falu iskolás gyermekei számára rendez karácsonyfa-ünnepélyt.

            Bár nem ősi hagyomány, de magyarországi megjelenése előtt több mint kétszáz éve létezett. Gondolata valahol Strassburg környékén születhetett meg, mert egy 1605-ből maradt feljegyzés szerint papírrózsával, almával, aranyfüsttel és cukorral volt díszítve. Kétségtelen tény, hogy evangélikus területen alakult ki először. Luther Márton még nem volt a Jézus születését, halálát és feltámadását bemutató misztérium-játékok ellensége, puritán utódainak azonban nem tetszett a naiv hang, a tréfás megjelenítés. Ezért minden eszközzel akadályozták, így ki is halt. A hagyományőrző nép azonban legalább a paradicsomi életfát átmentette lakásába.

(A Veszprém megyei Maratonban, 1998. dec. 17-én megjelent írásom.)

Karácsonyi diótorta

Helységnevekben szentek nevei Csonka-Magyarországon

A kereszténység államvallássá válása

Munkácsy: Krisztus Pilátus előtt

      A római államhatalom mindaddig türelmes volt az idegen kultuszokkal, amíg azok nem sértették az érdekeit. A keresztények azonban megtagadták a császárok istennek tekintését, mivel csak a saját istenüket tisztelhették. Ezért heves ellenállásba ütközött a Krisztus-hívők körében a császárkultusz. És elképzeléseiket még széles körben terjesztették is! Így Jézus útjában állt mind a helyi hatalomnak, mind a rómaiaknak. Júdea helytartója, Pontius Pilatus (Kr. u. 26–36) – a zsidó főpapok kérésére – keresztre feszíttette őt. Jézus Krisztus kereszthalálával tanításai nem haltak meg. Hívei őt tekintették a Megváltónak. A föltámadásba vetett hit értelmet adott az istenfélő életnek, tanai követésének. Várták közeli második eljövetelét. Az új hitet vallók – akik majd csak később nevezik magukat keresztényeknek (Krisztus-követők) – tovább folytatták mesterük munkáját.

Ugyanakkor megindultak a keresztényüldözések is, és egyre sokasodtak a keresztény mártírok, akiket hol vadállatok elé vetettek, hol keresztre feszítettek vagy elevenen elégettek. Ez azonban nem tiporta el a hitet, hanem megerősítette azt, így a kereszténység térhódítása nem lassult le. A Kr. u. 3. századra a lakosság tetemes része keresztény lett, és az üldözések miatt a rokonszenv is egyre nőtt irányukba.

A császárok hamarosan felismerték, hogy a gyengülő államhatalomnak támaszt nyújthat az új vallás, hiszen elfogadja a világi hatalmat és a társadalmi különbségeket. Nagy Konstantin és Licinius Kr. u. 313-ban, a milánói ediktumban (rendelet) szabad vallásgyakorlatot biztosított a keresztényeknek és minden más kultusznak, amellyel ezek egyenrangúvá váltak a római államvallással. Így a kereszténységnek teljes vallás- és kultuszszabadságot biztosított, azaz engedélyezett vallás lett. Ezzel a keresztényüldözés megszűnt. Az Egyház visszakapta az elkobzott vagyonát is. A kereszténység ekkorra már eljutott Örményországba, Perzsiába, Egyiptomba és valószínűleg India déli részére is.

A keresztény vallás hamarosan a birodalom fő összekötő kapcsává vált. A császárnak a birodalom kormányozhatósága érdekében egységre volt szüksége. Konstantin császár – hogy enyhítse a keresztény egyházon belüli feszültségeket a hitelvek és szertartások kérdésében – Kr. u. 325-ben összehívta az első egyetemes zsinatot Niceaban. Mivel a császár nem volt keresztény, a gyűlést, mint pontifex maximus (a birodalom vallási vezetője) hívta össze. Itt érvényesült a császár akarata: mindenkire kötelező elveket fogadtak el.

A zsinaton dogmaként (hitelv, melynek igazsága nem vitatható) Jézust isteni személynek ismerték el, és elfogadták a Szentháromság tanát (Atya, Fiú és Szentlélek azonosak, egylényegűek Istennel – homoiusion). A zsinat rendelkezéseit megtagadókat eretnekeknek nyilvánították, s az államhatalom erejével is igyekeztek őket visszaszorítani.

Az első eretnekek Arius (alexandriai presbiter) hívei, az ariánusok voltak, akik szerint Jézus Isten legkiválóbb teremtménye, de nem azonos Istennel (homusion). A következő nagy fordulat a kereszténység történetében az egységes Római Birodalom utolsó császára, Theodosius uralkodása alatt következett be, aki Kr. u. 391-ben államvallássá tette a kereszténységet és elrendelte a többi kultusz üldözését.

Egyre jobban kezdett kialakulni az egyházszervezet. A 2. század végére érvényesült az egyházi hierarchia, és ez időben emelkedett ki a püspökök közül a római pápa. A püspökségeket az érsek által vezetett érsekségek foglalták egységbe. A hívekkel közvetlen kapcsolatot a plébánosok tartották. A világi papság mellett megjelentek a szerzetesrendek; tagjaik eleinte a világtól elvonultan imádkozással töltötték az idejüket.

Giotto: Jézus mennybemenetele (Padova, Scrovegni-kápolna)

A kereszténység elterjedése és a keresztény egyház kialakulása

A kereszténység Pál apostol révén „megbékült” a hatalommal és a társadalmi különbségekkel, illetve nyitottá vált a nem zsidók számára is. A 2. század folyamán a Római Birodalom valamennyi területén és társadalmi rétegében szerveződtek keresztény közösségek. E közösségek irányítását és vagyonának kezelését az episzkoposzok („felügyelők”, a későbbi püspökök) látták el. Munkájukat a presbiterek („idősebbek”, a későbbi papság) segítették. A provinciák egyházi vezetői a metropoliták, a nagyobb városok (metropoliszok) püspökei voltak. A tartományok metropolitái és episzkoposzai időnként összegyűltek, úgynevezett zsinatot tartottak, ahol a hit fontosabb kérdéseit és a szent iratok értelmezését vitatták meg.  A vallási feladatok ellátása egyre inkább elkülönült a világiaktól, és kiépült az őskeresztény egyházszervezet, melynek alapelve a hierarchia („szent uralom”), vagyis a magasabb tisztségűek feltétlen tisztelete volt. Fokozatosan állandósultak a keresztény szertartások – elsőként a keresztelés, az úrvacsora és az áldozás; és kialakultak az ünnepek – elsőként a vasárnap.

Képek:
-Ferenczy Károly: Hegyi beszéd (1896)
-Albrecht Dürer: A négy apostol (a részlet Márkot és Pált ábrázolja)

Humoregyveleg

          Amikor fiatal voltam, az orvosnál mindig le kellett vetkőznöm. Ma már csak a nyelvemet kell kinyújtani.. –Látod, mennyit fejlődött az orvostudomány azóta?

A postában sem lehet már bízni...

–Miért??

–A férjem Hévízen van, a posta meg párizsi bélyegzőt nyomott rá...

  

A nagyapa megkérdezi az unokáját: –Hogy vagy Petike??

–Egészen jól vagyok, csak a fiaddal vannak problémáim...

 –Emlékszel – kérdezi a feleség a férjét –, amikor megismerkedtünk szörnyű vihar volt, dörgött, villámlott.....

–Igen, és én hülye nem vettem komolyan a természet figyelmeztetését!

–Papa, az ökrök is nősülnek??

–Csak az ökrök fiam, csak az ökrök... -

Mennyibe kerül egy csöpp benzin??

–Semmibe..

–Akkor csöpögtesse tele!

Mindig ásítozol, ha valamit mondok neked – szól a feleség a férjének.

–Nem ásítok, csak megpróbálok én is valamit mondani...