Én személy szerint Risztov Éva
aranyát tartom a legkiemelkedőbbnek az összes nyertes közül. Akit ennyit
bántottak, akivel ennyit gáncsoskodtak itthon és külföldön is, és aki ezt az
irgalmatlan távot így tudta végigúszni – az maga egy csoda! És mindenki példaképe lehet!
Risztov Éva (Hódmezővásárhely, 1985. augusztus 30. –) az olimpiai bajnoksága előtti legfontosabb
trófeái: háromszoros világbajnoki ezüstérmes, hatszoros Európa-bajnoki
ezüstérmes, egyszeres Európa-bajnoki bronzérmes, hatszoros rövid pályás
Európa-bajnok, hétszeres ifjúsági Európa-bajnok, a felnőttek között
ötvenhétszeres országos bajnok magyar úszó. Felnőtt országos
csúcstartó 400 m és 1500 m gyorson, volt rövid
pályás Európa-csúcstartó 800 m
gyorson.
Risztov Éva a
legyőzhetetlenséget sugározta magából, meg is nyerte a tíz kilométeres úszást,
amelyben eddig még olimpiai érmünk sem volt. Utána a BBC és a Reuters is őt
éltette.
A
2004-es olimpia egyik legmegrázóbb pillanata volt, amikor a 400 vegyesen elért
negyedik helye után zokogott a kamerák előtt, mert hiányoztak a szülei.
Csalódott volt, mert olimpiai bajnok akart lenni, és nem jött össze neki.
A
2012-es, már olimpiai bajnok Risztov nem sírt olimpiai győzelme után, pedig
erre készült egész életében, és a Hyde Park tavának tizenkilenc fokos vizében –
az esélyesek közül többen nem bírták ezt a hűvöset – ő úszta le
leggyorsabban a tíz kilométert. Öt, egyenként két kilométeres kört tettek meg a
versenyzők. Risztov az elején élre állt, és egy ellenőrzőpontot leszámítva
végig vezetett.
A
tavalyi sanghaji világbajnokságon hamis bírói döntés alapján kizárták. Akkor nem, de
most nagyon határozottan állította: elvettek tőle egy érmet. Ami csak
elszántabbá tette, és az utolsó versenyen megszerezte az olimpiai kvótát.
Az
olimpia faluban megerősítette: jót tett neki az a három év, amikor egyik
pillanatról a másikra abbahagyta az úszást, mert nem kapott edzőjétől pihenőt,
hogy feltöltődhessen. 2005 októberétől nem láttuk, motokrosszozott, majdnem
edző lett.
Debrecen
kellett neki, ahol megbíztak benne, hittek neki, és azért szerették, mert ő
Risztov Évi. „Nem egy letűnt idő eltűnt csillagát látták bennem, hanem
önmagamat. Az embert, nem az úszót. Talán azt gondolhatták, hogy fogok még
alakítani valamit, de ezt velem nem éreztették.” Ő pedig elindult felfelé, és
meg sem állt a dobogó tetejéig. Akik bíztak benne – Kósa Lajos, Debrecen
polgármestere, Orendi Mihály, a város sportigazgatója – most is ott
szurkoltak érte. És ott volt az édesanyja is.
„Azoknak is köszönöm, akik előzőleg keresztbe
tettek nekem, és nem segítettek engem, mert csak erősebb lettem tőle. Talán
most majd a tükörbe néznek, esetleg önmagukba. Nem egy rossz érzés.”
Aztán
visszatért a Hyde Parkba, a győzelmére. „Versenyt akartam nyerni, nem olimpiát.
Nem úgy keltem fel idén, hogy mindenáron olimpiát akarok nyerni, hanem egy
verseny volt a célom. Holtpontra egyszer kerültem, a harmadik körben, de akkor
arra gondoltam, hogy szerdán, egy nappal a verseny előtt, arra kért valaki,
hogy ne adjam fel. Még szép, hogy arra gondoltam: nem adhatom fel, hogy nézne ki,
ha most megállnék? Akkor amúgy rosszul éreztem magam, de az utolsó körben már
nem. Fejben nagyon ott kellett lenni.” „Hát persze, elgondoltam, milyen a tükör
előtt állni az arannyal, ezért megy most is olyan jól a pózolás”
– viccelődött.
Ezrek
várták Debrecenben a városháza előtt a nosztalgiavillamossal érkező Risztovot,
egy fiatalember a nyakába kapta a bajnokot, aki együtt skandálta a tömeggel,
hogy "Ez Debrecen!" „Őszintén
szólva sokkal nehezebb ezt a szeretetet elviselni, mint 10 kilométert leúszni,
ha ezt tudom, sokkal hamarabb bajnok leszek" - így köszöntötte az őt
pezsgővel, zenekarral, transzparensekkel, tortával fogadó debreceni ünneplőket.
„Soha nem éreztem, hogy itthon vagyok, de most itthon vagyok, ez az arany
mindenkié". (Index, Wikipedia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése