A bőség zavarában

Rasid nagyvezír a magyarok barátja - 1849. augusztus 30.

1849. augusztus 30-án Isztambulban Musztafa Rasid pasa nagyvezír (miniszterelnök és fővezér egy személyben) meggyőzte kormányát, hogy az Oszmán Birodalom utasítsa el a Habsburgok követelését, és ne szolgáltassa ki a magyar szabadságharc menekültjeit. Törökország ezáltal fontos kiindulópontjává és bázisává vált a 48/49-es magyar emigrációnak.

Rasid pasára egyébként nemcsak mint úriemberre, hanem mint kiváló államférfira is emlékezik a történelem, az Abdul Medzsid szultán által meghirdetett, ún. Tanzimat-i Hajrije ("üdvös újjárendezés") reformfolyamat kezdeményezője volt.

Mi a tanulság?

1. A japánok nagyon kevés zsírt fogyasztanak, és kevesebb náluk a szívinfarktus, mint a magyaroknál.

  

2. A mexikóiak nagyon zsírosan étkeznek, és kevesebb náluk a szívinfarktus, mint a magyaroknál.

  

3. A kínaiak nagyon kevés vörösbort fogyasztanak, és kevesebb náluk a szívinfarktus, mint a magyaroknál.

 4. Az olaszok sok vörösbort isznak, és kevesebb náluk a szívinfarktus, mint a magyaroknál.

  

5. A németek sok sört isznak, sok kolbászt esznek, és kevesebb náluk a szívinfarktus, mint a magyaroknál.

Mi ebből a tanulság?

Egyél, igyál azt és annyit, amennyi jól esik. Úgyis amiatt fogsz meghalni, hogy magyarul

beszélsz...

Az amerikaiak így látják Európát:

A Magyar Fotográfia Napja - aug. 29.

1840. augusztus 29-én, (egy évvel a fotográfia megszületése után)  a Magyar Tudós Társaság (az MTA elődje) ülésén Vállas Antal (bölcsészdoktor matematikus, fizikus és földrajztudós)  bemutatta, miként lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny nyersanyagon.

 Vállas Antal a nemzeti kaszinó Duna felé fekvő termeiben egybegyűlt társaságnak két általa készült Daguerre-féle fényképet mutatott be. Ezzel bizonyítva, hogy birtokában van mindannak a tudásnak, amellyel élethű képeket alkothat a világról. Daguerre eljárásával a Dunát és a Királyi Várat vette fel egy megvilágítás előtt fényérzékennyé tett, ezüstözött rézlemezre.

 A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége 2003-ban kezdeményezte a Magyar Fotográfia Napja megünneplését megemlékezendő a fotográfia feltalálásának kezdeteire, a fényképezés jelentőségére, valamint a fotográfiának a kultúra fejlődésére gyakorolt hatására is. Ezen a napon adják át évente Az év fotográfusa díjat és Az év fotóművészeti alkotócsoportja címet.

(Forrás: Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség)

Ismert fotográfusaink:

●Klösz György (Johann Justus Georg Kloess (Klöss), Darmstadt, Németország, 1844–Budapest, Erzsébetváros, 1913 ) fényképész, festő, a magyarországi városfotózás úttörője és egyik legjelentősebb alakja

●Mai Manó (May Emánuel, Pest, 1855– Budapest, 1917) császári és királyi udvari fényképészmester, szakíró.

●André Kertész (Kertész Andor) (Budapest, 1894.-New York, 1985.) magyar származású fotóművész.

●Kinszki Imre (Budapest 1901–1945 januárja Sachsenhausen felé halálmenetben) a nemzetközi rangú fotográfus ( emléktábla, és botlatókő: Budapest, XIV., Róna utca 121)

●Robert Capa (Friedman/n/ Endre) (Budapest, 1913.-Indokína, Thái Binh, 1954) magyar származású fotográfus.

A humor se maradjon el

Betyárvilág Magyarországon. Tömörkény István: Kocsinjárók és lovonjárók

          Zsiványaink e fajtája a Ráday-korszak alatt szerencsére kiveszett. A betyárvilág legnagyobb gazemberei tartoztak közéjük.

            A lovonjárók voltak azok a híres legények, akiket e régi vármegyei rendőrrendszer mellett elfogni igen nagyon ritkán sikerült. Jó lova volt, jó lovas volt, s ha üldözték, könnyen elérhette a másik vármegye határát, ahová az első vármegye legényei már nem mehettek után. Körülbelül ez a nevetséges rendőri rendszer fejlesztette nagyra. Egy időben tömegesen voltak az országban. A mesterségük leginkább útonállás és lókötés volt. Utolsó alakjait kiölte a Ráday-korszak s a szervezettebb közbiztonsági szolgálat.

Másik, veszedelmesebb fajta volt az úgynevezett kocsinjáró betyárság. Veszedelmességének fő oka abban rejlett, hogy sokkal nehezebben akadtak a nyomára, mint ahogy ez a lovonjáróval történt.

Ha a lóhátas embernél puskát és pisztolyt láttak, mindjárt tudhatták, hogy kifélével van dolguk. A lovonjáró nem is csinált magából titkot. Bizonyos fokú hírnév és dicsőség övezte a pusztai banditákat annak idején s erre büszkék voltak.

Tömérdek népdalunk mutatja ezt, amelyek közük egyik legjellegzetesebbet ide iktatom:

Ha a főbíró szorongat,

Lopok neki egypár lovat,

Behajtom az udvarára:

még mög is híj vacsorára!

Nem így a kocsinjáró. A lovonjáró duhaj, csárdabeli legény volt, a kocsinjáró körültekintő, alattomos, vagyonszerző. Kocsijából senki ki nem nézte volna, hogy azzal egy nap alatt leszalad Kecskeméttől Titelig. A kocsin pedig kopott kalapú emberek ültek, hárman-négyen. A kocsiderékban széna. Afölött néhány tarisznya, esetleg ásó, kapa vagy kasza. Békés magyarok ezek, akik munkából jönnek. Avagy talán mennek a másik határba, mivelhogy ott az uraságnál dohány alá való földet bérbe lehetne kapni.
          Az ám. Csakhogy a kocsiderékban a széna alatt öt-hat töltött, kétcsövű puska hevert, amivel nagyon tudtak bánni. Üldözésük épp ezért a lehető legveszedelmesebb volt. Ha zsandár szorongatta a kocsinjáró betyárt, az első közibe vágott a kócmadzagos lovaknak, s mentek azok azonnal, mint a förgeteg. A másik ember töltögette s adogatta elő a puskákat, a két utolsó pedig hátrafordulva a kocsiderékban, vagy hasonfekve a szénában, valóságos golyózáport küldött az üldözőkre.

A kocsinjárók legutolsó példányát, Farkas Jancsit csak pár éve ítélték el tizenöt évi fegyházra a szegedi törvényszéknél, mert az őt üldöző két csendőr közül az egyiket a kocsiderékból lelőtte.

(A képen: a Radnai-hágótól hazafelé tartó betyárok)

Állatok utódaikkal

Karinthy Frigyes halála napjára - - - - - 1938. augusztus 29.

Karinthy Frigyes (teljes nevén: Karinthy Frigyes Ernő) író, költő, műfordító Budapesten születet 1887. június 25-én. Siófokon halt meg 1938. augusztus 29-én. 

Karinthy maga mondta, hogy minden műfajban alkotott maradandót. Az olvasóközönség többnyire irodalmi karikatúráit ismeri, az „Így írtok ti”-t, valamint a kisdiák életéből megírt képeket tartalmazó „Tanár úr kérem”-et. De Karinthy életműve ennél jóval tartalmasabb és sokrétűbb. Fiatal korától kezdve vonzódott a tudományokhoz, a magyarok közül elsőként ült repülőre Wittman Viktor pilóta mellett, majd annak szerencsétlenségből bekövetkezett halála után megírta Wittman életrajzát.

Első irodalmi sikerét gyerekkorában érte el, Verne hatását mutató kisregényét, a Nászutazás a Föld középpontján keresztül című írást 12 éves korában kiadták. A század eleji vicclapokban közölt irodalmi karikatúráival és humoreszkjeivel szerzett magának hírnevet. Ezeket a műveit később sem tagadta meg, de nem egy nyilatkozatából, írásából, kortársak által lejegyzett mondatából kiérződik a keserűség, hogy a humoros művei miatt nem veszik őt eléggé komolyan, nem törődnek filozófiai, politikai gondolataival. (Erre utal A cirkusz című novellájában is.) Főként újságokba írt, több, mint ötezer cikket alkotott életében, ezek között akad riport, tudósítás, útinapló, filozófiai eszmefuttatás, irodalmi elemzés, tűnődés a politika állásáról és temérdek humoreszk.

Regényei nő és férfi kapcsolatát boncolgatják, leginkább a Gulliver utazásai folytatásaként írt Capillária és az Utazás Faremidóba. Legnépszerűbb regénye mégis az Utazás a koponyám körül, amelyet az agydaganata miatt bekövetkezett eseményekről írt. A regényben részletesen leírja az agyműtét közbeni gondolatait, érzéseit, emiatt a külföldi orvosok körében is ismert lett ez az írás.

Novelláiban is sokat foglalkozik a párkapcsolat és a szerelem problémáival, férfi és nő közti egyenlőtlenséggel. A történetek fő témája a szenvedés, a megalkuvás, a magát érvényesíteni próbáló hős sikertelensége. Emellett számos, ma a sci-fi műfajába sorolható történetet is írt.

Sikeres színpadi szerző volt, művei többnyire egyfelvonásos bohózatok, de írt egész estés vígjátékot (Földnélküly János, A nagy ékszerész) és komoly hangvételű darabot is (Holnap reggel). Összegyűjtött színpadi művei három kötetet töltenek meg.

Műfordításai ma is ismertek, főként a Micimackó, a Leacock-humoreszkek és a Tom Sawyer kalandjai. Bár magát sokszor költőnek vallotta, viszonylag kevés verset írt, ezek között a szabadversek vannak többségben, hosszú, központozás nélküli gondolatkitörések.

          A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 136.