A Rákóczi Szövetség középiskolás vezetőképzője, Budapest, 2015. február 27–március 1. -- 11/6.

           A második nap délelőtti első előadásban Morvay Levente civil- és pályázat szakértő ismertette, hogyan lehet bekapcsolódni a pályázatokba. Néhány gondolat belőle:

–az ifjúsági közösségek jellemzői, a nem formális közösségek jellemzői

–az egyesületek

–a szövetségek

–az alapítványok

–közhasznúság

Majd kiváló praktikus tanácsokkal látta el a jelen lévőket, pl.:

–teendők a bírósági bejegyzés után

–mit tesz egy jól működő civil szervezet

–önkéntesség.

A Rákóczi Szövetség középiskolás vezetőképzője, Budapest, 2015. február 27–március 1. -- 12/5.

A tanárok és a diákok ismerkedési estje különvált – a témáknak természetéből eredően.

         Csáky Csongor főtitkár megköszönte a tanároknak, hogy áldozatot vállaltak, és elkísérték a diákjaikat a hétvégére. Erre a későbbiekben többen kitértek, ők ezt nem érzik áldozatnak, örömmel jöttek.

         Majd a Szövetség tevékenységéről beszélt. Ezek közül néhány:

–új pályázatot írnak ki az 1% megszerzése érdekében

–a beiratkozási programok jó eredménnyel zárultak, példaként említette, hogy az elmúlt hat év alatt a Felvidéken egyre nő a magyar iskolába beiratkozottak száma, elsősorban a nyugati részeken. A partiumi Biharban 1400 családot szólított meg a Szövetség, ennek hatására 200 gyerekkel többen iratkoztak be Nagyváradon és környékén. Idén áprilisban a Kárpátaljára is kiterjesztik a magyar iskolákba beiratkozottak támogatását.

–bevált a határon túli magyar nyelvű tanulók meghívása a magyar nemzeti ünnepekre, például a március 15-i ünnepségen 250 felvidéki fiatal lesz a vendégük Budapesten. Tavaly 500 gyereket tudtak elvinni a határon túlra a Szövetség segítségével.

–a Rákóczi-séták elnevezésű bejárótúrák nagy népszerűségnek örvendenek,

–rendszeresen szerveznek különböző emlékünnepségeket (pl. Esterházy János), elismeréseket adnak át.

         Ezután a tanárok ismertették a lakóhelyükön végzett tevékenységüket, és megköszönték a Rákóczi Szövetség folyamatos támogatását.

         A diákok ismerkedési, csapatépítési estje – elmondásuk szerint – jól sikerült. A csoportok feladata az volt, hogy a kapott fogalmak közül a szerintük legfontosabbat kellett felülre berajzolniuk, majd körétenni a többit, ahogy azok kapcsolódnak. A közepébe pedig egy mottó került. A hivatalos programot széki és csángó táncok tanulása zárta.

A Rákóczi Szövetség középiskolás vezetőképzője, Budapest, 2015. február 27–március 1. -- 12/4.

A vacsorán még mindenki saját társaival étkezett, a barátságok nemsokkal utána köttettek.

A Rákóczi Szövetség középiskolás vezetőképzője, Budapest, 2015. február 27–március 1. -- 12/3.

         Margittai Gábor, a Magyar Nemzet újságírója azzal kezdte, hogy az I. világháború rontotta el az egész XX. századot. Majd az előadása folyamán ezt nagyon szuggesztíven be is bizonyította.

         Sokkolóan hatott, amint bemutatta, hogy a Romániához került területeken a magyar történelmi, tárgyi emlékek hogyan pusztulnak, hogyan teszik módszeresen tönkre a hatóságok. Példának láttuk a 

piski csata emlékhelyét, Martinuzzi Fráter György Erdély kormányzójának alvinci kastélyát, a Kemény-család sírboltját, a Hunyadiak emlékhelyeit. És utána bemutatta ennek ellentétét, ahogyan Olaszországban mindent megőriznek a későbbi korok okulására, pl: az Isonzó–Doberdó harctér emlékei, a három ezer méter magasban előkerült gleccsermúmiák.

         A Kárpát-medencében mindenütt vannak magyar emlékek, ez természetesnek vesszük, de például Szardínián is találunk, ami nem ismert. A nemzet emlékezetéből sokminden kiesett, aminek nem szabadna megtörténnie. Példának bemutatta a Major Anitával közösen és elsőként tavaly végigjárt I. világháborús halálmenet történetét és útvonalát, a talált tárgyi emlékeket, amely Belgrád alól indult, és a Szardínia-sziget melletti kis szigeten, Asinarán (Szamár-sziget) végződött. Útközben is sok emléket találtak, de a végcélnál, a most már nemzeti parkban a bozótban eredeti vizes palackok, furcsa épületcsoportok,

tömegsírok, kápolna, csontkamra, temető, ciszterna maradványai állnak – ennek egy részét magyarok építették. A lépcsősor, a szobrok magyar mérnökök, művészek tehetségét bizonyítják.  85 ezer osztrák-magyar hadifoglyot indítottak útnak a szerbek, embertelen körülmények között, nélkülözések közepette, állatias felügyelők irányítása mellett (akik még verték is a védteleneket!) hajtották őket gyalog két hónapon keresztül, 900 km-es úton hatalmas hegyeken keresztül Dél-Albániáig. Onnan áthajózták a megérkezett 23 ezer legyengült, kimerült embert a se vízzel, se épületekkel nem rendelkező szigetre. A háború végére csak 6 ezren maradtak, de sokan közülük 2–3 éven belül már meg is haltak. (Margittai Gábor nemrégiben a Magyar Nemzetben erről a kutató, bejáró, felfedező útjáról egy sorozat keretében részletesen beszámolt – akkor óriási élményt jelentett ennek olvasása. Ajánlom mindenki figyelmébe.)

         Befejezésként – nekem igazán szimpatikusan – kijelentette, hogy az útikönyvekben a magyar vonatkozásokat kellene bemutatni, de sajnos ezek többsége külföldi írók, kiadók fordításai. Én is ezt vallom, sőt meg szoktam toldani azzal, hogy azokat az útikönyveket, amelyek nem tartalmazzák a magyar vonatkozásokat, még megjelentetni sem szabadna magyarul. Nekünk például nem az angolszász, vagy a német történelmi események, tárgyi emlékek látogatása legyen az elsődleges, hanem a magyar vonatkozásúak.

         Ide illik Lados Balázsnak, a Szent Margit Gimnázium jelen lévő tanárának a kiváló ötlete, a Nemzetháza megvalósítása, amely – német mintára – a 63 vármegye magyar nevezetességeinek teljes bemutatását vállalná fel.

A Rákóczi Szövetség középiskolás vezetőképzője, Budapest, 2015. február 27–március 1. -- 12/2.

         Nagyon tanulságos volt Fluck Benedek, HR-szakértő előadása: Kapcsolatok, Karrier a Kárpát-medencében (KKK). Néhány gondolat az előadásából:

         Teleki Pállal indított, aki azt vallotta, a vezetés elsősorban példa. Majd az egymás közötti hídépítés felépítésének fontosságát elemezte, utalván arra, hogy a jelen lévők a Rákóczi Szövetség révén kapcsolódnak egymáshoz.

         Abból indult ki, hogy az alapvető értékeket a család határozza meg, az első példákat is onnan kapjuk. Az életünk folyamán jó esetben lesznek olyan vezetőink, vagy akár más cégeknél is láthatunk olyanokat, akik hitelesek, példaképek lehetnek. Nagyon fontosak a szakmai kapcsolatok, mivel itt azonos az érdeklődés, azonosak a célok..

         Mindenkinek a családja adott, de saját maga alakítja később a kapcsolatait, pl. hobbiján keresztül.

         Majd az internet hasznosságáról tartott egy kiváló összefoglalót.

         Második résztémája a karrier volt, mely meghatározza egész életünket. Nem mozgólépcső, hogy magától vigyen fölfelé bennünket, hanem tenni kell érte. A karrier két megközelítésére is felhívta a figyelmet: milyenek vagyunk a magunk és milyenek a mások szemében.

         A karrier típusai:

1. Vezetői karrier

2. Jól képzett, elismert szakember pl: szakértői pályafutás (akadémikus)

3. Projektvezető karrier: egy cél megvalósítása, majd a csoport felbomlása, új        alakítása

         Milyen képességek és készségek szükségesek ehhez?

1.     Önismeret

2.     Céltudatosság

3.     Elkötelezettség, kitartás

4.     Szakmai, emberi alázat, tisztelet

5. Kommunikáció (pl. legalább egy világnyelv kell a kapcsolat építéséhez)

A Rákóczi Szövetség középiskolás vezetőképzője, Budapest, 2015. február 27–március 1. -- 12/1.

        Rákóczi Ferenc gyermekkorom óta a példaképem. Ebből eredt, mindig tevőlegesen hozzájárultam emlékének ápolásához. Ezért fogadtam örömmel, amikor Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára meghívott, hogy vegyek részt a XV. Kárpát-medencei Középiskolás Vezetőképző programján. Ezzel egy kicsit betekinthettem Európa egyik legnagyobb létszámú, de mindenképpen a legsikeresebb egyesülete tevékenységének egy szeletébe. Élményeimet, tapasztalataimat egy sorozat keretében bemutatom blogom olvasóinak.

         Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntőjében kiemelte, neki ez az egyik legkedveltebb rendezvénye. Fontos célként jelölte meg a határokon átnyúló ismeretség erősítését.

         Csáky Csongor főtitkár rövid visszatekintést tett: ez a Szövetség 15. vezetőképzője, nyolc éve indult, még Mádl Ferenc elnöksége idejében. A mostani témakör, „Az érték és az ifjúság” arról szól, amit egy középiskolásnak el lehet mondani, amit ők be tudnak építeni az életükbe.

         A következő települések középiskoláiból jöttek két diákból és egy tanárból álló csoportok: Aszód, Bajce (Felvidék), Balassagyarmat, Budapest (Rózsadomb, Ferencváros gimnáziumaiból), Bácsalmás, Eger (két gimnázium is), Érsekújvár (Felvidék), Cegléd, Csicsó (Felvidék – Csallóköz közepén), Guta (Felvidék - Komáromtól 20 km-re), Gyömrő, Ipolyság (Felvidék - Hont vármegye valamikori székhelye), Kiskunfélegyháza, Nagymegyer (Felvidék – Komáromtól 20 km-re), Léva (Felvidék), Szolnok.

II. Miklós cár és családja kivégzésének rémtörténete - 1918. júlus 16/17-re virradó éjszakán

Az 1917. évi februári forradalom miatt II. Miklós (oroszul: Никола́й II; teljes neve Nyikolaj Alekszandrovics Romanov Николай Александрович Романов; Szentpétervár, 1868. május 8./19. – Jekatyerinburg, 1918. július 4./17.). Oroszország cárja, Lengyelország királya, és Finnország nagyhercege – fia nevében is - március 15-én lemondott a trónról, testvére, Mihály javára, aki egy nappal később szintén lemondott. A Kerenszkij-féle ideiglenes kormány az uralkodót és családját házi őrizetbe helyezte, először Carszkoje Szeloba, augusztus 14-ét követően pedig a „biztonságuk érdekében” a nyugat-szibériai Tobolszkba szállították. (A képen II. Miklós cár magyar egyenruhában látható, ugyanis ő volt a császári és királyi 2. brassói gyalogezred ezredtulajdonosa.)

Az ideiglenes kormány nem tudott mihez kezdeni a foglyokkal, ezért megpróbálták rávenni Angliát, hogy fogadja be őket. A cár első unokatestvére, V. György brit király azonban attól tartott, hogy az orosz cári család befogadása diszkreditálná a monarchiát a brit munkások szemében, ezért elutasította a kérést.

Az októberi forradalom után a bolsevikok kezébe került a cári család. Hónapokkal később átszállították őket az uráli Jekatyerinburgba, ahol egy helyi kereskedő, Ipatyev házában kaptak elszállásolást. A cári család méltósággal és zokszó nélkül viselte sorsát.

Avdejev és Jakimov beszámolója szerint az Ipatyev-ház őrségét 1918 májusában magyar katonák alkották. Történelmi tény az is, hogy a polgárháborúban közel százezer magyar hadifogoly a vörösök oldalán harcolt.

A fehér csapatok már közel jártak a városhoz, nyilvánvalóvá vált, hogy a vörösök nem tudják sokáig tartani. Július 16-án a fehérek ágyúinak hangja mellett a cári család nyugovóra tért. Nem sokáig aludtak, mert július 16-ról 17-re virradó éjjel a család tagjait felébresztették, arra hivatkozva, hogy átszállítják őket egy biztonságosabb helyre. II. Miklóst, Alexandra Fjodorovnát, öt gyermeküket, Olgát (22), Tatyjanát (20), Mariát (18), Anasztasziát (16), Alekszej cárevicset (14) és a család négy szolgálóját levitték a ház üres alagsorába. A cárné még azt is megjegyezte, hogy „itt még székek sincsenek”. Ekkor a hajdani parancsnok székeket hozatott. Miután leültek, a parancsnok közölte velük az uráli munkástanács halálos ítéletét. A volt cár a fia felé fordult, és csak annyit kérdezett: „Mi?”. Ekkor az őrparancsnok egyetlen lövéssel leterítette „minden oroszok cárját”. Ezután őrült lövöldözés kezdődött. A célt tévesztett golyók visszapattantak a kőfalról, és amikor a kivégzendők sikoltozni kezdtek, az őrség tagjai még féktelenebbül tüzeltek. A lőpor miatt keletkezett füstben az osztag tagjai nem láttak semmit, ezért megálltak, és vártak, amíg elült. Ekkor kiderült, hogy a négy lány, Gyemidova udvarhölgy és a cárevics még élnek. Ekkor a parancsnok utasította az osztag tagajit, hogy közvetlen közelről folytassák a kivégzést szívtáji célzással, hogy kevesebb legyen a vér. A széken megkövült Alekszejt a parancsnok lelőtte. De hiába tüzeltek a lányokra, nem fogta őket a golyó, és a nagy vérfürdőben nem tűnt fel nekik, hogy a lányokról kékes szikrák pattannak le. Ekkor szuronyokkal döfködték, majd még fejbe is lőtték őket.

A kivégzés nyomainak eltüntetésére kivezényelt brigád tagjai közül többen rosszul lettek a látványtól. A vérnyomokat fűrészporral és földdel szórták le; majd a hullákat becsavarták saját ágyneműjükbe, teherautókra dobálták, és a városhoz 16 km-re fekvő erdőbe vitték. Útközben a teherautó még két fa közé is beszorult!!! A halottakat meztelenre vetkőztették, hogy a ruháikat elégessék. Ekkor látták döbbenten, hogy a cárnén és lányain igen ügyesen szabott mellények voltak, amelyekre apró zsebeket varrtak, ezek pedig meg voltak töltve gyémánttal és egyéb drágakövekkel – páncélként védve a nőket a kivégzés alatt. A nyolc kiló kincset összeszedték, a ruhákat elégették. A meztelen testeket bedobták egy használaton kívüli bánya tárnájába. Meglepődtek, hogy a víz éppen csak ellepte őket. Pár nappal később visszatértek a helyszínre, és miután a bánya ezen részét nem sikerült felrobbantaniuk, a hullákat feldarabolták, savval leöntötték, majd elégették őket, a maradványokat pedig az aknába szórták. A sajtó másnap hírt adott a cár kivégzéséről, de azt állították, a cárnét és a gyermekeket továbbszállították egy biztonságosabb helyre. Ez később számos találgatásnak szolgáltatott alapot. Nyolc nap múlva, július 25-én a fehér csapatok elfoglalták Jekatyerinburgot. A halottakat, a foglyokat keresték, de nem találták, csak a mészárlás színhelyét.

(Későbbi sorsukról a március 14-i bejegyzésemben írok.)