2022. szeptember 10., szombat

VISSZAEMLÉKEZÉS - Badacsonyi szüreti fesztivál második napjáról (11/1. rész) - 2012. szeptember 9.

Badacsonytomaj kínáló kocsija

A balatonfüredi Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny komoly rendezvényei után egy könnyebb, vidám népünnepélyre vágytam. Óriási szerencsém volt, mert Badacsonyban éppen most rendezték meg az országosan nevezetes szüreti napokat. Az első nap elsősorban a szakmának szólt, a második pedig a szórakozásé volt. Én ez utóbbin vettem részt.
Több részből álló, fényképekkel illusztrált beszámolót kívánok nyújtani az olvasóimnak, bevezetésként összegzem, hogy mi tetszett és mi nem.
Összefoglalva: a nap egészében lefedte az ország mindennapjait, közállapotát: rendezetlenség a rendezettségben (most találtam ki!).

Ami tetszett:
-Magyarország leghosszabb és legszínesebb szüreti felvonulása összességében tetszett. Két helyszínen is láttam: Badacsonytomajban a templom előtti téren és Badacsonyban a központban. Imponáló volt, jó volt a sorrend, nagyon ügyesen kombinálták a küldöttségeket a művészeti csoportok bemutatójával.

–Badacsonytomajban a szőlőharang megáldása elegáns volt, nagyon szép hagyomány lett az évek folyamán.
–Sok bort és szőlőt kínáltak a menetben, a menet mellett. Finomak voltak a pogácsák. (Még az sem volt zavaró, hogy némely kocsin ülő legények Badacsonytomaj és Badacsony közötti két kilométeres út alatt szépen berúgtak. Mentségükre legyen mondva, nagyon meleg volt!!)  
–Amikor a nagy sátorban megkezdődött a műsor, egy-egy deci borral kínálták az ott lévőket, majd a szőlőharang körbevitelekor mindenki ehetett megáldott szőlőszemet.
–Bódi Lajos és cigányzenekara kiválóan játszott, a Fonográf Emlékzenekar nagyszerű koncertet adott.
Ami nem tetszett:
–A menetből hiányzott egy cigányzenekar, vagy legalább egy-két hegedűs.
–Nem volt jól összeállítva a sátori műsor. Vérprofi együttes után tébláboló kezdők jöttek, dobhártyaszaggató zene után színjátszókör hangosítás nélkül stb.
–Több órás csúszás alakult ki a programok előadásakor. Lehetett volna a rendezőknek rögtönözni: egy-egy fellépő műsorát rövidíteni.
–A türelmes, kitartó közönség megérdemelte volna, hogy elnézést kérjenek tőle a hatalmas csúszásért! A Fonográf Emlékzenekar 165 perces késéssel kezdett. A műsorközlő bocsánatkérés helyett szellemeskedett: „Megkésve bár, de törve nem” – mondta fülig érő szájjal. (A közönség nagy dicséretet érdemel, hogy nem dobálta meg szőlőcsumával, üres papírpohárral!)
–Disszonáns volt Csocsesz majd Postás Józsi műsora. A színvonaltalan, gyenge fellépés nem illett ehhez a naphoz. A mellett a műsoruk nagy része roma lakodalmasból állt. Az ott tartózkodó külföldiek „A magyar dal napjá”-n joggal hihették, hogy ezek a magyar dalok. De ez inkább cigány lakodalmi zene volt, pedig az egész rendezvényen mindössze egyetlen cigányasszonyt láttam este fél kilenc felé, amint átbotorkált a sátorban tök részegen!

(Folytatom)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése