A 20. századi magyar zene meghatározó egyénisége. Életcélja volt, hogy hazájában mindenkihez eljusson a letisztult ősi népművészet, és hogy Európa is megismerhesse nemzeti kultúránk valódi értékeit. Az általa meghirdetett jelszó, "A zene mindenkié" valóságos nemzeti programmá vált, és meghatározóan formálta a népművelés és az iskolarendszer felépítését. Élete első időszakából néhány fontosabb dátum:
1882. december 16-án született Kecskeméten. Szülei maguk is műkedvelő muzsikusok voltak, az édesapa hegedült, az édesanya zongorázott, énekelt. Ez a családi környezet keltette fel már kisgyermek korában zene iránti vonzódását.
1884-ben az édesapját mint vasúti tisztviselőt Kecskemétről Galántára,
1892-ben pedig Nagyszombatra helyezték. Így gyermekéveit Galántán töltötte, középiskolai tanulmányait pedig nagyszombaton végezte. Önerőből tanult zongorázni, hegedülni, brácsázni, gordonkázni. Játszott a gimnáziumi zenekarban, és énekelt a templomi kórusban is.
1900-ban, 18 éves korában Budapestre került, s pályát választott. Szülei jogásznak szánták, végül mégis a Tudományegyetem bölcsészkara mellett döntött, de még ugyanabban az évben beiratkozott a Zeneakadémia zeneszerzési szakára is.
1905-ben megkapta magyar-német szakos tanári diplomáját, s
1906-ban Bölcsészdoktori címet szerzett "A magyar népdal strófaszerkezete" című munkájával.
25 évesen elfoglalta tanári állását a Zeneakadémián, s így már ekkor hatalmas tudásanyaggal és tapasztalattal rendelkezett, melynek birtokában Bartókkal közösen kidolgozták zenepolitikai és nemzetnevelő programjukat.
1910-ben feleségül vette Sándor Emmát, aki hűséges, méltó társa volt, s akivel boldog házasságban élt 49 évig, felesége haláláig.
1920-as években már számos művét játszották itthon és külföldön, a hazai kritika azonban nem hozsannázott.
1923-ban, első hatalmas sikerét Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára írt művével, a Psalmus Hungaricummal aratta.
1926-ban a „Háry János” című műve újabb világsikert aratott, s e műve által a magyar népdal már nemcsak az iskolákban, hanem a színházakban és a hangversenytermekben is helyet kapott.
1926 után évről évre egyre elismertebb zeneszerzővé vált. Nemzetnevelő munkájára is kezdett már fölfigyelni az ország. Zeneszerzői munkássága nyomán, amelynek alapjává a népdalt tette, újjászületett a magyar zene.
1930-ban, New York-ban bemutatják a "Marosszéki táncok" című zenekari művet Toscanini vezényletével.
1933-ban komponálta egyik legnépszerűbb zenekari kompozícióját, a "Galántai táncok"-at a Budapesti Filharmóniai Társaság alakulásának 80. évfordulójára.
1931-ben – szerzői estjén – bemutatták a "Mátrai képek”, a Márta-vidéki népdalokból formált nagyszabású vegyes kari kompozíciót, melyben a népi életből vett jelenetek elevenednek meg.
Kodály Zoltán 1967. március 6-án halt meg. Halálával mind a magyar mind az egyetemes zenekultúrát pótolhatatlan veszteség érte. Hozzátartozók, jó barátok és tisztelők sokasága kísérte el utolsó útjára a Farkasréti temetőbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése