Mellszobra Pozsonyban a Rudnay téren, a Szent Márton-dóm előtt áll. (1911. Tilgner Viktor). Vaskorlátján a Koronázási mise kottájából részlet látható.
Liszt Ferenc: Doborján (Sopron vármegye, Trianon után: Raiding, Ausztria), 1811. október 22. – Bayreuth (Németország), 1886. július 31.; a 19. századi romantika egyik legjelentősebb zeneszerzője, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze. (Életéről, valamint nemzeti hovatartozásáról az október 22-i két feljegyzésemben, emlékezetéről a július 31-ei megemlékezésemben írtam.)
Liszt Ferenc életének és alkotómunkásságának egyes mozzanatai szorosan kapcsolódnak Pozsony zenei életéhez. Bár Sopron volt az első nyilvános fellépésének a helyszíne (1820. október 22.), de a pozsonyi koncertje hozta meg az országos hírnevet. A kilencéves „csodagyerek“ 1820. november 26-án Eszterházy Mihály gróf és a pozsonyi főnemesség előtt mutatta be kivételes tehetségét. A hangversenyről a Pressburger Zeitung-ban is beszámoltak: „(...) E művész rendkívüli felkészültsége valamint gyors áttekintése a legnehezebb darabok előadását illetőleg, melyeket lapról való lejátszás céljából eléje tettek, általános csodálatot keltett és a legnagyobb reményekre jogosít.“ Az élmény hatására a főurak egy csoportja - Amadé gróf, Apponyi gróf, Szapáry gróf, Viczay gróf és Eszterházy Mihály gróf - ösztöndíjat szavazott meg Liszt taníttatásának javára. Ezt követően költözött az ifjú Liszt Bécsbe és folytatta zenei tanulmányait kiváló tanárok közreműködésével.
Liszt a sikeres ifjúkori koncertje után tizenkilenc évvel később látogatott el újra Pozsonyba. A város koncertéletét nyolc alkalommal gazdagította zongoraművészként. Előbb 1839-ben és 1840-ben három-három alkalommal, tehát legendás zongoraművészi pályafutásának csúcsán, majd több mint három évtizeddel később 1874-ben és 1881-ben. Dirigensként egyszer szerepelt Pozsonyban, életének, alkotókorszakának utolsó éveiben (1884) és két alkalommal személyesen vett részt művei bemutatóján (1873, 1883).
Idézetek Liszt Ferenctől
Nem lehet más igényem, csak hogy a művészet és a magyar hon jóakaratú, buzgó szolgája legyek.
A zseni kötelez.
Vezércsillagom az legyen, hogy Magyarország egykor büszkén mutathasson rám.
Minden művészet egyazon forrásból ered.
Mit akarok? Mi vagyok? Mit követelek a természettől? Minden ok rejtett, minden vég megbízhatatlan; minden forma végtelen, minden tartalom határos... érzem, hogy létezem, csak azért, hogy fékezhetetlen vágyakban felemésszem magam, hogy átadjam magam egy fantasztikus világ csábításainak, s azután érzéki varázsba ejtő játékai alatt megtévesztve összetörjek.
Érezni és gondolkozni azért, hogy cselekedjünk: ez minden harmonikus élet törvénye.
Ahhoz, hogy az ember az igazi művész szerepét igényelhesse, nemcsak tehetség, szív és szellem emelkedettsége kell, hanem józanság is, logika a viselkedésben, s még azt is merném mondani, hogy – bizonyos számító ész is.
Megvizsgálni, meggondolni, számítgatni, mérlegelni: szükséges műveletek – bizonyára azok. De aztán el kell határoznunk magunkat, s cselekednünk kell, anélkül hogy sokat törődnénk, honnan fúj a szél, és milyen felhők vonulnak.
Mi legyen üdvöm csillaga, ha nem a nemes öntudat?
Ha az ember nem bátor, még óvatos sem lehet eléggé.
Nem kinövése, hanem szükséges eleme a művészetnek a virtuozitás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése