A kutatók fiatal bonobókat – az
ember egyik legközelebbi élő rokonát (Pan paniscus) – követtek
figyelemmel a Kongói Demokratikus Köztársaságban, egy Kinshasa közeli
menedékben. Megfigyelték, ahogy a fiatal főemlősök harcoltak, dührohamokban
törtek ki, és öleléssel vagy simogatással vigasztalták egymást. 373 gyötrelmet
okozó esemény – 318 harc és 55 dühkitörés – utáni interakciónál a kutatók
megfigyelték, hogy minél ügyesebben uralta saját érzelmeit egy állat, annál
nagyobb valószínűséggel sietett egy szükséget szenvedő barátja megsegítésére.
Hasonló rendszer figyelhető meg az emberi kapcsolatok terén is – írják.
Amikor az elárvult gyerekek
intézetekbe kerülnek, és kevés szociális inger vagy szülői gondoskodás éri
őket, általában nehezükre esik a szociális kapcsolatok kialakítása. Ugyanez
igaz a bonobókra is – mutatták ki. A fiatal, elárvult állatok nehezebben
birkóznak meg érzéseikkel, mint azok, melyeket saját anyjuk nevel. Az árva
bonobók szorongás jeleit mutatták, úgymint vakarózást – egy harc vagy dühkitörés
után jóval hosszabb ideig –, valamint nagyobb valószínűséggel kezdtek újra
visítani, miután fájdalmuk enyhült.
Az elárvult kölykök emellett
átlagosan feleannyi időt töltöttek játékkal, feleannyiszor kezdeményeztek
játékot, és csak harmadannyi barátra tettek szert, mint az anyjukkal élők. Sőt
mi több, az árvák kisebb valószínűséggel vigasztaltak más, szorult helyzetben
lévő egyedeket, valószínűleg azért, mert az ilyen társak puszta látványa olyan mértékű
aggodalmat keltett bennük, amelyet nem tudtak kezelni. (Forrás: Richpoi Hírek)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése