VISSZAEMLÉKEZÉS - Badacsonyi szüreti fesztiválról (második rész) - 2012. szeptember 9.

Badacsonyban és környékén a nyári-őszi rendezvénysorozat kiemelkedő programja a szüreti fesztivál. Az első napi programok inkább a szakmát mozgósítják, de a második nap minden évben igazi népünnepély. (Szabados Elizával ez utóbbiról számolunk be szép számú olvasónknak.)

A móló környékén játszóház, gyerekkörhinta, bemutatók várták a gyerekeket, kézművesvásár, borsátrak a felnőtteket.

Magyarország leghosszabb szüreti felvonulása Badacsonytomajból indult. Lovasbetyárok, honfoglaló magyarok, végvári vitézek, szürkemarhafogat, a magyarországi borlovagrendek képviselői (pl. Szent Orbán Csókakőről, Alisca Szekszárdról) kezdték a felvonulást. Finnországból, a Felvidékről és a környékbeli településekről érkezett küldöttségek, az ország több pontjáról jött népi táncosok, a győri zászlóforgatók, nagy borházak kínálókocsijai, lovas fogatok alkották a menetet.

A lassú, jókedvű vonulás alatt mindig volt időt táncbemutatókra, zászlópörgetésre, bor, pogácsa kínálására.

Badacsonyban a Brass Band együttes zenéje fogadta az érkezőket. Aki a déli meleg elől el akart bújni, és nem a felvonulást akarta látni, azokat Bódi Lajos és Cigányzenekara szórakoztatta a nagysátorban.

A felvonulás befejezése után a nagysátorban folytatódott az ünneplés. A köszöntők elhangzását követően a felvonuló néptánc együttesek adtak gálaműsort, majd Csocsesz, valamint Postás Józsi bűvölte a közönséget. A Fonográf Emlékzenekar műsora, és a Nosztalgia disco zárta ezt az alapjában kellemes, vidám, jól sikerült napot.

Mivel országos jelentőségű a badacsonyi szüret (a tv egykor még kiváló, azóta is emlékezetes kabarészámot csinált belőle), nem meglepő, hogy a magyar nyelvterület sok pontjáról jöttek vendégek. Aki szereti a sokadalmat, az ilyen típusú népünnepélyt, annak ajánlom, hogy egyszer jöjjön el. Nem fog csalódni!

(A fentiekrők – folytatásokban – részletes beszámolót olvashat a kedves bloglátogató.)

VISSZATEKINTÉS - Bogyay Katalin emlékfát ültetett Balatonfüreden - 2012. szeptember 7.

A Tagore sétány olasz részlegébe Bogyay Katalin, az UNESCO Közgyűlés elnöke, Magyarország UNESCO nagykövete a fa elültetésével megerősítette halhatatlanságát, amit kiváló írásaival már elért.

Egyed Irma a balatonfüredi önkormányzat és a rendezők nevében köszöntötte a jelen lévőket. Majd Bóka István polgármester méltatta Bogyay Katalin gazdag, tevékeny és sikeres életútját, valamint kiemelkedő kapcsolatát Balatonfüreddel. Visszautalt Tagoréra is, hogy a Nobel-díjas indiai költő nem is gondolta akkor, hogy az első fa elültetésével milyen nagy eseménysorozatot indít el a város életében. Megköszönte, és  hosszasan sorolta azokat a személyeket és intézményeket, akik kitalálták, majd életben tartották a Quasimodo Költőversenyt.

Az ünnepség csúcsaként Bogyay Katalin és Bóka István néhány lapát föld rádobásával jelképesen elültette a szép, formás fát. Majd Bogyay Katalin az emlékkönyvben is megörökítette a 61. emlékfa ültetésének eseményét.

Ezután Bogyay Katalin meleg szavakkal megköszönte a megtiszteltetést, hogy fát ültethetett Balatonfüreden, és a 195 tagországot tömörítő UNESCO tevékenységéről is beszélt.

(Bejegyeztem 2012-ben)

A sokoldalú Papp család kiállításáról

Igaz, hogy szájmaszkban és az előírt távolságot betartva, de minden széket elfoglalt az érdeklődő közönség a nagykőrösi Arany János Közérdekű Muzeális Gyűjtemény időszakos kiállítás-megnyitóján szeptember 4-én délután, amikor az ,,Egy sokoldalú Nagy-Kőrös-i család” küzdelmes életébe nyerhetett bepillantást.

Juhász Nándor igazgató köszöntése után a kiállítást Szabóné Irházi Zsuzsanna települési képviselő, az emberi erőforrások bizottságának elnöke nyitotta meg, aki az eredeti források mellett támaszkodott saját emlékeire is, hiszen ő is  – , mint a megjelentek többsége – kislány korában lelkes mozilátogató volt abban az akkor már állami filmszínház nevet viselő moziban, amelyet még 1908-ban nyitott Papp Sándor, nyolcadikként az országban. Neki köszönhetően nyerte el Nagykőrös a ,,legelkerékpárosodottabb város” nevet, amelyet ma is joggal viselhet, hiszen nincs a városban olyan család, amelyik ne rendelkezne egy vagy több kerékpárral, amely lehet sportszer, munkaeszköz, játékszer, de legtöbbször közlekedési eszköz, így a munkábajárás fontos segítője. Ezt támogatja a jelenleg épülő kerékpárút is, amely ha megépül, a Ceglédre, Kecskemétre való átjutását segíti a kerékpárral közlekedőknek.

A Papp család képviseletében Papp Zoltán gépészmérnök, a kiállítás rendezője mutatta be a kiállítást. Papp Sándor legfiatalabb unokájaként, a családi hagyományok leggondosabb őrzőjeként nagyapját bátor, kreatív vállalkozónak nevezte, aki rézműves segédből széleslátókörű mesteremberré küzdötte fel magát. 1898-ban ugyanis még rézműves segédként kerekezett le Budapestről Nagykőrösre egy velocipéddel, amely városunkban olyan újdonságnak számított, hogy Papp Sándort ,,ördöngős Papp”-nak nevezték el. Az itt nyitott rézműves műhelyében idővel kerékpárt is javított, majd gyártott, és kitartó munkájának eredményeként 1908-ban kibérelte, később sok kölcsönnel megvásárolta a Korona szállót, kialakítva a város első mozgószínházát, az Uránia Mozgót, amikor a városban még közvilágítás sem volt, és a moziban az áramot dinamóval termelték.  

Papp Zoltán, aki kerékpárszerelő édesapja mellett maga is kitanulta a szakmát, érdekes történeteket mesélt a háború előtti és szomorú történeteket a háború utáni időkből, amikor a mozit és a kerékpárgyártó műhelyüket államosították, és a nyolcvanéves nagypapa csak hosszú kérvényezés után tudta elérni, hogy dolgozhasson a saját üzemében. Papp Zoltán a nagypapájával csak nagyon kis időt tölthetett együtt, hiszen hároméves volt, amikor meghalt, de ez az icipici idő is elég volt arra, hogy a nagypapa egy gyermekbiciklin megtanítsa kerékpározni kicsi unokáját.

 Papp Zoltán családja történetének legnagyobb részét nem a szüleitől tudta meg, mert a hatvanas-hetvenes években ezekről nem volt célszerű beszélni. Ismereteit leginkább a nagykőrösi levéltárban és a református egyházban való kutatásaival szerezte, amiért köszönetet mondott.

Az október 24-ig nyitvatartó kiállításon láthatunk rézműves szerszámokat, rézüstöt, permetezőgépet Papp Sándor rézműves műhelyéből, négy darab Papp műhelyben készült eredeti Papp-kerékpárt, a falon képeket, amelyek bizonyítják, hogy nem csak készítették és javították, de sporteszközként is használták a kerékpárt, ugyanis kerékpárversenyzők is többen akadtak a nyolcgyermekes Papp-családban. Egy tárlóban láthatjuk az első 1908-as filmvetítő gépüket, mellette megvilágított filmkockákkal némafilm részleteket, azonkívül családi fényképeket, eredeti dokumentumokat, kedves emlékeket. A kiállítás megtekintését mindenkinek szeretettel ajánlom, aki érdeklődik Nagykőrös múltja iránt.

Szigeti Márta

Rendkívüli hír

Most olvastam az interneten:

Könyvbemutatómra hívlak Benneteket Budapestre (szeptember 22-re)

H. Barbócz Ildikó: Az én kenyerem

 Nincs olyan ember a Földön, aki ne szeretné a kenyeret. Lehet szeretni a hagyományos kenyéren kívül az e termékcsaládba tartozó cipót, pitét, lepényt, pászkát, lángost (újabban langalló), de ide tartozik még a mesebeli hamuban sült pogácsa és a pizza tésztája is. A legnagyobb elismerés a felfedezőknek jár, akik az évezredek folyamán a talált (vetett?) gabonaszemek elrágcsálásától eljutottak a sütésig. A kísérletezésnek, a fejlődésnek meglett az eredménye: a régi korok embere sem halt már éhen, és a ma emberének is megvan a mindennapi falatja, betevője. Az emberiség legrégibb étele lett a kenyér. S mivel valóban minden nap kerül az asztalra (az imában is érte fohászkodunk), számtalan szólásban is megtalálhatjuk, pl. úgy kell valami, mint egy falat kenyér/ megette már a kenyere javát/ ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel/ a dolgozó ember kenyérkereső/ a barátok kenyeres pajtások stb. Az irodalmi példák sora is végtelen, közülük a számomra legkedvesebbeket emelném ki. Az egyik Shakespeare szerelmes szonettjeinek 75. darabja, mely így kezdődik:

„Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek”

József Attila így esdekel magányában a szeretetért: „...de úgy kell a boldogság, / mint egy falat kenyér”. A régebbi irodalom tankönyvekben szerepelt Arthur Rimbaud Kenyér-lesők c. költeménye, melynek témája néhány szegény sorban élő gyermek kenyér utáni vágyakozása:

„s a füstlepett gerenda alján

dalolni kezd a drága, halvány

kenyér-darab

és száll a tűz-ajtón az élet,

bús, árva lelkük is feléled

a rongy alatt…”

A tanügyi reformok kivették a könyvekből a verset, de a szegénység továbbra is megmaradt.

Tehát szeretjük a kenyeret. Olyannyira, hogy soha, egész életünkben nem tudjuk megunni, ellentétben például a süteményekkel. És szerintem ebben, az egyszerű ízvilágában rejlik a kenyér csodája. Manapság ugyan különféle magvakkal, pelyhekkel, fűszerekkel ízesítik, változatos formákat találnak ki, de a kerek, illetve ovális alakú kenyérnek nincs párja. Gyerekkoromban az édesség utáni vágyakozásomban a cukros kenyeret részesítettük előnyben a játszótársaimmal, óvatosan tartva szaladtunk ki vele az árokpartra játszani. Nagymamámmal többször álltunk sorba a kétkilós, ropogós héjú kenyérért, amit óriás, mély kosárból árultak. A sárgadinnyéhez néha én is kenyeret tördelek, ahogy Nagymamámtól láttam. Talán tudott valami titkot. Itt csúszik be egy híres dalszöveg: „Lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér.” A tejboltokba, a pékségekbe mindig remegő orrcimpával léptem be, jó mélyeket szíva az ellenállhatatlan, csábító illatokból. Legutóbbi kenyeres élményem a gótikus katedrálisáról európai hírű Chartres kisvárosában ért, ahol a kenyérboltban fényes, barnálló bagett -- oszlopok sorakoztak a polcon. A buszig sem értünk, és mint aki soha nem evett, jóízűen elropogtattuk -- csak úgy magában — a francia kenyeret. És ebben a gasztronómiai élvezetben volt részünk minden reggel. Ugye ismerős az „egérrágta”, hazafelé útközben türelmetlenül megcsipkodott kenyér? A dumóját, a serclit sokan kedvelik.

Régebben háznál sütötték a kenyeret, természetes módon hagyományozódott asszonyról asszonyra, asszonyról lányra a művelet, az egész heti (3-4 darab) kenyér megsütése. A leírásokat olvasva nehéz, fárasztó és időigényes munka volt ez az asszonyok számára, izzadságos dagasztás a fateknőben, verejtékező sütés a kemencében, ugyanakkor megnyugtató öröm az egész család számára. A kenyér megszentelése, megszegése ritka és ünnepélyes pillanat volt, sok művészünk merített ihletet ebből a mozdulatból. Mikor a nők is dolgozni kezdtek a munkahelyeken, egyre kevésbé jutott idő az otthoni sütésre, eltűntek a kemencék, padlásra kerültek a teknők, s a többi kellék is elvesztette szerepét, jelentőségét. Eljött a nagyüzemi pékek ideje, s mára olyan gazdag lett a választék a kenyérfélékből, hogy szinte hetente másfajtát ehetnénk. Miért kezdtünk el mégis otthon újra kenyeret sütni? Talán kíváncsiságból, szükségből, divatból, de leginkább a mérgező adalékanyagok kiszorításáért, s a természetes alapanyagok előtérbe helyezéséért. Én ez utóbbiért, no meg kreativitásból.

A modern sütés otthon általában kenyérsütő kisgépekkel történik, amely mindent megcsinál az ember helyett, és gombnyomásra működik. Ez tőlem távol áll, nekem egy közönséges tepsi és a sütő is tökéletesen megfelel. Minden fellelhető recept minden hozzávalót és munkafázist fontosnak és betartandónak tart, kezdve az idővel. Mert akinek nincs egyben 3-4 órája erre, az bele se fogjon. Az összes összetevőt és sütőkelléket elő kell készíteni, hogy minden szobahőmérsékletű legyen. A szita is. Legideálisabb kétféle lisztből (nem finom és nem rétes) fele-fele vagy 35:15 dkg arányban gyúrni. Ajánlani tudom a barna zacskós kenyérlisztet, a rozslisztet, a teljes kiőrlésű búzalisztet. A száraz hozzávalókat (1 csomag porélesztő, 2 tk só, 1 tk cukor, ízlés szerint aprított magvak, pelyhek, kicsi korpa) kézzel az 50 dkg átszitált liszttel összekeverem (mintha homokoznék), ezután öntöm hozzá a tálba a 3 dl langyos vizet, az 1 dl olajat, a 2 ek joghurtot (vagy kefirt, írót, de olvastam már sörről is), melyek nagyban elősegítik a kelést és puhábbá tehetik a kenyeret. A tészta állagát liszttel vagy olajjal tökéletesítem, azaz amikor már nem ragad sem a kezemre, sem a tál oldalához. Gyúrom és forgatom, püfölöm és paskolom, fél kézzel oda-odavágom a tál aljához. Amikor már meguntam (még nem csurog rólam a veríték), konyharuhával letakarom (kineveztem erre a célra egy kenyérruhát vászonból), és meleg helyre teszem. Ablaknyitogatás és huzatolás tilos! Ha az élesztő és jómagam is rendes munkát végeztünk, a kelesztés kb. 2 óra hosszat tart. A direkt erre a célra vett hosszúkás tepsit margarinnal kikenem, lisztezem, és az átgyúrt tésztát elrendezem benne. Letakarva ismét keleszteni kell, ennek kémiai és sütésre előkészítő okai vannak. Addig szoktam így pihentetni, míg a tészta bele nem kel a tepsibe. A sütőt ebben a fázisban már elő kell melegíteni 200 C-on. A sütés során ezt a hőmérsékletet hagyom kb. 20 percig, utána csökkentem 180 C-ra. A receptek szerint szokták a tészta tetejét sütés előtt vízzel átkenni és éles késsel bevagdosni. Ezt még nem kísérleteztem ki, de a többit igen, így 5-6 sütés elteltével már bátran állok ehhez a munkához.

Bevallom, az első kenyeremet majdnem kiskanállal ettük meg, de a fiam dicsérete bátorítást adott. Persze eltelt kis idő az újabb sütésig. Nincs két egyforma recept, nincs két ugyanolyan kész kenyér. Ezért a legfontosabb tanácsom az, hogy mindenkinek magának kell kikísérleteznie a saját receptjét, közben jegyzetelve, átírva a szöveget. Így sül ki a Te kenyered, amelynek illata fenséges, formája kívánatos és jól szeletelhető lesz. Hogy a boltinál laposabbra sikerült, ezt észre sem veszed, mert alig várod, hogy megkóstold. A vége, az első szelet mindig az enyém. És ekkor megszületnek fejedben az újító gondolatok, hogy legközelebb egy kicsivel több köménymagot is lehetne beleszórni akár, vagy talán főtt krumplit is reszelhetnék a tésztájába.

Eleink úgy vélekedtek, hogy isteni erő segítségével képes a nyers tészta megsülni. Ezért ha otthon kenyeret sütünk, a konyha az istenek lakóhelyévé változik. Ez a legmagasztosabb cél, amit ez alkalommal elérhetünk.

Egyszer egy nagyon kedves kolléganőmtől kaptam egy általa sütött kenyeret. Fantasztikus diós rozskenyér volt! Nem tudtam betelni vele. Azóta sütök otthon kenyeret, azóta kísérletezem. Időnként szeleteket viszek kóstolóba annak, aki szívesen elfogadja és értékeli. Holnap egy fél kenyeret celofánba csomagolok, szalaggal átkötök, és átnyújtom a hozzánk érkező rokonnak az általam főzött csipkelekvár mellé. Örömteli ajándéknak szánom.

Utcabál a Frisson zenekarral - Alsóörs, 2013. aug. 17.

          A Frisson zenekar 2010 tavaszától van jelen az igényesen kidolgozott zenét szolgáltatók táborában. A zenekar két alapító tagja, Prikkel Balázs (percussion) és Horváth Attila (dobok) a szervezők és a közönség igényeit figyelembe véve, 2013 januárjában úgy döntött, több formációban működik tovább. Profi zenészek csatlakozásával három csapatot hoztak létre, mely különböző repertoárválasztással egyedi a kínálati piacon.

 

          A Frisson Zenekar műsora az igényes és közkedvelt, de nem a sablonos, mindenki által agyonjátszott, főleg hazai előadóktól válogatott, táncolható zene kívánalmainak megfelelően került kialakításra. Utcabálokra, fesztiválokra, céges rendezvényekre állították össze, felidézve a táncdalfesztiváloktól kezdődően a 70-es, 80-as évek bulis hangulatát.

          Nem tetszett kezdetnek a "Nekem így is jó", de utána a Száguldás, Porshe  szerelem, Kovács Kati nosztalgia házibulija, a Hungária: Meghalok, ha rám nézel, majd a Pancsoló kislány bájos előadása tényleg bebizonyította, hogy nem a szokványos dalokból hallunk ma este. Felszólítást kaptunk: Mondd meg ha kellek, majd hallottunk az öreg úrról, aki zsirádlit hordott, utána egy aktuális dal következett a Szombat esti tánc, és a Mister Alkohol.

          Ömlött a zene, az öt tagú zenekar tökéletesen "dolgozott", így még az sem volt zavaró, hogy az énekesnő itt-ott csúszott, néha hamiskásan énekelt. Ez egy utcabálon elmegy.