Az Európai Bizottság hivatalosan
felvette a "hagyományos különleges termékek" listájára a magyar
tepertős pogácsát.
A pogácsa hasonló kategóriába került, mint a mozarella vagy
a nápolyi pizza, amelyeket az olaszok védettek le.
Ez lesz a
szabvány
"A tepertős pogácsa kerek, hengeres alakú, 3–5
centiméter átmérőjű, 25–50 gramm tömegű, aprított tepertőt és sertészsírt
tartalmazó, élesztővel lazított, omlós vagy hajtogatott leveles szerkezetű,
sóval és borssal ízesített sós péksütemény. Felülete vörösesbarna,
négyzethálósan rovátkolt. Alja sima, vörösesbarna. Bélzetében a tepertődarabkák
egyenletes eloszlásban találhatók. Az omlós változat rögökre törhető
szét, a leveles változat bélzete laza, leveles szerkezetű. Íze a
tepertődarabkákra jellemző, kellemesen sós, enyhén borsos fűszerezésű. A termék
szárazanyagra számított zsírtartalma 20-30, lisztre számított 25-40 százalék
mennyiségben tartalmaz tepertőt. A zsírtartalom legalább 60 százaléka tepertőből
származik." – ilyen a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének beadványában a
tepertős pogácsa leírása, amelyben uniós védettség alá szeretné helyezni a
tepertős pogácsát.
Az uniós védettség után magát az elnevezést is megkapja a
pogácsa, mégpedig "a magyar hagyományok szerint előállított sós
sütemény", illetve a "hagyományos különleges termék"
megjelölést. Magyarország részéről ez az első uniós szinten elismert
úgynevezett hagyományos termék. Azon pékáruknak, amelyeket tepertős pogácsa
néven forgalmaznak, folyamatosan meg kell felelniük az előírt sztenderdnek,
amelyek meghatározzák az összetevőket és a termék formáját is.
Pogácsatörténet
A pogácsa a magyar néprajzról szóló nyolckötetes kiadvány
szerint az újkorban a parasztkonyha leggyakoribb köznapi süteménye volt.
A pogácsa jövevényszó első előfordulása 1395-re tehető, eredetileg
hamuban-parázsban sült lepénykenyeret jelentett. A tepertős pogácsa
kialakulását két feltétel tette lehetővé: egyrészt szokássá vált a szalonnából
zsírt kisütni, másrészt a tepertő bekerült a mindennapok étkezésébe a 18.
század körül. A mai formájában ismeretes apróbb, hengeres formájú szaggatott
változat a késő középkorban vált általánossá Magyarországon mint a
paraszti konyha leggyakoribb sült tésztája.
Uniós
védettség
Uniós védettsége számos magyar terméknek van, többségükre
az úgynevezett oltalom alatt álló eredet- vagy földrajzi megjelölést lehet
alkalmazni. Az eredetmegjelölés azokra a termékekre vonatkozhat, amelyeknek a
legfontosabb jellemzői kizárólag az előállítási helyből és az ottani termelők
tudásából adódnak. A földrajzi védettségnél a termék ismertsége és jellemzője
szorosan köthető a földrajzi helyhez, ezért ezeknél az az előírás, hogy a
feldolgozás és az előállítás közül az egyiket az adott földrajzi területen kell
végezni.
Oltalom alatt álló
eredetmegjelölést (OEM) megkapta a szegedi
szalámi/szegedi téliszalámi, a hajdúsági torma, a makói (vörös)hagyma, a gönci
kajszibarack, a szegedi fűszerpaprika-őrlemény. A földrajzi védettség pedig a budapesti téliszalámira, a csabai
kolbászra/csabai vastagkolbászra és a gyulai kolbászra/gyulai páros kolbászra
vonatkozik. Az elmúlt 1–2 év során ehhez csatlakozott a szürkemarhahús, az
alföldi kamillavirágzat, a kalocsai fűszerpaprika-őrlemény és a szőregi rózsatő
is.
Az utóbbi években a legnagyobb vihart a tokaji bor
védettsége kavarta, ez az ügy azonban a borok külön kategóriájába tartozik. A
vita több mint hét éve húzódik, és egyrészt arról szól, hogy Szlovákia nagyobb
területet akart elfogadtatni, mint amekkora a magyar fél szerint indokolt lenne
a Tokaj-hegy és Tokaj-Hegyalja szlovák területre való átnyúlása miatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése