Délen, a Bácska, Dél-Baranya/Drávaszög, Muraköz, Mura-vidék területének 1941-es visszarendeződése után Magyarország határa teljesen a vizek mentén alakult ki: Dráva, Duna, Tisza. Az Országhatártúra mozgalom – kezdeményezésemre – a 75. évforduló alkalmából (több napos) vízi és szárazföldi túrát szervezett. Most nem a műemlékekről, nem a látnivalókról számolok be folytatásokban blogom olvasónak, hanem a szubjektív benyomásaimról.
Ami
zavart, az igénytelenség szemmel látható. A régi magyar területeken nem
annyira, de a régen is szerb területeken jobban. Néhány példa:
Sajkásgyőrkei pad a parkban
Óbecse egy nagyobbacska település, a környék központja. Romokban a főtere, de az ortodox temploma kivül-belül rendezett.
Ópalánka nagyon fontos dunai kompátkelő, mivel híd száz kilométerekre található. Naponta ötször közlekedik a komp. Így néz ki a kikötés helye.
Az
utak minősége vegyes. A főutak jók, mint nálunk, a mellékutak rosszabbak, mint
nálunk.
A
falfirka általános. Talán még több, még rondább és még zavaróbb, mint nálunk. Még a csodálatos fekvésű szendrői várban is éktelenkedik.
A folyók (Tisza, Duna, Dráva stb.) nagyon vadregényesek, nincsenek beton közé szorítva.
Adai kemping, a zentai Tisza-híd, jobbra a strand.
Bal oldalt macedon, jobb oldalon szerb nemzetiségű horgász Szendrőnél, a Dunán. Mint a világon mindenütt, ők is arra panaszkodtak, hogy nincs kapás!
(Készült 2016-ban) (Folytatom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése