A sztálini estebédek
Egy milliárd ember, az emberiség 1/7-ed része éhezik, nagy szegénységben él, ami azt jelenti, hogy kb. egy dollárból él naponta. 25 000 ember hal naponta éhen, főként az éhínség sújtotta afrikai, ázsiai és latin amerikai országokban.
Az állandó éhezés nem elsősorban az élelmiszer hiányának tudható be, hanem annak, hogy az emberek egy részének nincs állandó jövedelme, nincs munkája, pénze, orvosi ellátása.
Az éhezés világnapja erre a tarthatatlan helyzetre hívja fel a figyelmet. Szolidaritásra hívja fel az embereket és együttműködésre a karitatív szervezeteket, hogy segítsék a mostani éhezőket, hogy ők maguk javíthassanak a körülményeiken, hogy tanulhassanak, hogy legyen szakmájuk, munkahelyük és képesek legyenek saját kezükbe venni saját sorsukat, hogy kilábolhassanak reménytelen helyzetükből.
Kontrasztként bemutatom a saját korában a világ urának, Sztálinnak az estebédeit:
Sztálin udvarában – egy idő után – nehéz volt megkülönböztetni a hivatalos politikai tanácskozásokat a dáridókra emlékeztető estebédektől. A rendszerint kora reggelig elhúzódó társas összejöveteleken Sztálin akkor szórakozott igazán jól, amikor csettintett egyet, és erre a politikai bizottság (a Szovjetunió legfőbb irányító testülete) lerészegedett tagjai – akár Stan és Pan burleszkjeiben – paradicsomot vagy egy szelet tortát raktak Alekszandr Poszkrjobisev, Sztálin titkárságvezetője, meg az ízetlen ugratásokat másoknál szelídebben tűrő, egyébként véreskezű Anasztaz Mikojan - aki ez időben miniszterelnök-helyettesi tisztséget töltött be - feneke alá. A vendégek azzal is szórakoztak, hogy az asztal alatt észrevétlenül egymás cipőjére és nadrágjára vizeltek, vagy cukor helyett sót kevertek éppen másfelé figyelő szomszédjuk teájába. A rosszul látó, idős államelnök, Mihail Kalinyin levesébe szűzdohányt morzsoltak, amit ő engedelmesen tűrt. A második világháború után kizárólag férfi társaságban duhajkodó Sztálin utasította a szovjet vezetőket, kérjék fel egymást egy-egy polkára, keringőre. (Óhatatlanul eszembe jutott egy kérdés: a Fehér Házban, a Buckingham-palotában, vagy a budai várban, Horthy Miklós rezidenciáján mi volt a véleményük a világ legnagyobb országában folyó vezetői estebédekről?)
Lógott a levegőben a háború, és változatlanul folytak – vagy Sztálin moszkvai lakásán, vagy valamelyik nyaralójában – az átlumpolt éjszakák. A résztvevők reggelente nagy késéssel, holtfáradtan, borostásan, fejfájástól és gyomorégéstől elgyötörve tántorogtak be irodáikba. Bezárkóztak, s amint lehetett, lerogytak a kanapéra aludni. Közben órákon át előszobáztatták a tábornoki kar kiválóságait, hadmérnököket, gyárigazgatókat, sőt külföldi diplomatákat is.
És a Kreml urainak nem volt megállás, sem menekvés: az évek folyamán alig változó dáridó koreográfiájához híven naponta és hosszú órákra, kötelességszerűen lecövekeltek a nehéz húsételektől, márkás grúz boroktól, meg harmatos vodkásüvegektől roskadozó asztalok mellé. A poharazgatás szünetében – az évek óta álmatlanságtól szenvedő Sztálin fürkésző tekintetétől tartva – odaadó figyelmet mímeltek, miközben Szemjon Bugyonnij - a cári hadsereg lovassági altisztjéből szovjet marsallá felverekedett, nagy bajuszú, vörös kozák - harmonikázott.
A legszebb énekhanggal rendelkező Vorosilov marsall (aki a II. világháború befejezése után Magyarország tejhatalmú ura volt!!) pedig időnként rögtönzött kórust alakított a politikai bizottság tagjaiból. Nyikita Hruscsov, a Sztálin utáni korszak tejhatalmú ura a Szovjetunióban - ebben az időben még az udvari bolond szerepét játszotta készségesen, később így emlékezett vissza: „Megesett, hogy Sztálin paradicsommal hajigálta meg a jelenlévőket. Az ebéd gyakran azzal zárult, hogy Sztálin gyümölcsöt és zöldségféléket dobált. Volt, hogy a plafonhoz, meg a falakhoz vágta. Kézzel, de néha villával vagy kanállal”.
Sőt olyan is előfordult, hogy ilyenkor kiugrasztotta Szvetlana lányát az ágyából, és arra kényszerítette, hogy szórakoztassa alkoholmámorban dülöngélő magas rangú vendégeit. Ő kézzel-lábbal tiltakozott, Sztálin azonban könyörtelennek bizonyult. Ahogy múltak az évek, egyre durvábban förmedt rá: „Azonnal menj velük táncolni!” Az 1940-es évek végén már olyasmi is megtörtént, hogy hajánál fogva ráncigálta be a fiatalasszonyt az idétlenül, egymásba kapaszkodva ugrabugráló lerészegedett férfikompániába.
Sztálin – a háború utáni időkben – az ilyen mulatozások befejeztével gyakran le sem vetkőzött, úgy zuhant az ágyba. És akkor sem aludt el, állandóan a függönyöket leste, hátha mögöttük lapul a „merénylő”. Félelmében néha még a csizmáját sem húzta le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése