Kelet-Kárpátalja nevezetességeiből - Kőrösmező 7/2

Kőrösmező történetéből

• 895-1920 – Magyarország része
• 1920-1938/1939 – Csehszlovákia része
• 1938/1939-1944 – Magyarország része
• 1944-1945 – Csehszlovákia része és szovjet megszállás
• 1945-1991 – Szovjetunió része (USZSZK)
• 1991-től – Ukrajna része
• 1555-ben Kreusmezew néven említik először, amikor a Drágffyak birtokolták a bocskói uradalom által létrehozott Kőrösmezőt. A Drágffyak kihalása után 1572-ben Budi Mihály kapta meg a királytól, 1580-ban pedig Rudolf király a magyarországi Károlyi Lászlónak zálogosította el.  Ebben az időben a lakossága nagy létszámú ruténnel gyarapodott, ami jelentősen módosította az etnikai összetételt. 1672-ben a Nagybocskói Kincstári Erdőuradalom egyik meghatározó települése. Lakói részt vettek a Rákóczi-szabadságharcban és az 1948-49-es szabadságharcban is (ez utóbbiban Iván Pintye vezetése alatt külön csapatuk is volt), melyeket császári megtorlás követett. Sok betyárt is adott a vidék, közülük a leghíresebb Oleksza Dobvust volt. A magyar népmondák szerint az Alföldön Dobos Sándorként vált ismerté, aki később a hegyek közé menekült.

Az erdőkben bővelkedő környék szakszerű kitermelése Mária Terézia korában kezdődött meg. A kincstár nagy létszámú – az erdészeti munkák összes fázisához (fakivágás, feldolgozás, tutajozás, faúsztató gátak, vízfogók, klausurák építéséhez) kiválóan értő – német szakembereket telepített ide. Később óriási lendületet adott a vidék fejlődésének a vasútépítés. A Nagybocskóból induló, Máramaros északkeleti részét átszelő fővonal 1894-ben Kőrösmezőt is bekapcsolta a vasút vérkeringésébe. 1895-ben a 76,46 km hosszú vasútvonal (a ma már) Mezőháthoz tartozó Havasalja térségében elérte az országhatárt.

Római katolikus temploma 1785-ben épült. 1882-ben nyílt magyar nyelvű elemi iskolája. 1896-ban nagy millenniumi ünnepségek színhelye volt, melyek keretében a községháza előtt egy 2,5 m magas szürke márvány emlékoszlopot állítottak fel. Ez ma már nincs meg.

Az első világháború idején betörő orosz csapatok hadszíntérré változtatták a települést.

A trianoni békediktátumig (1920. június 4.) Máramaros vármegye Tiszavölgyi járásához tartozott. 1910-ben 9795 lakosából 6824 ruszin, 1484 német és 1461 magyar volt. 

1918. november 8-án Kőrösmező és a környező falvak lakói megalakították a Hucul Néptanácsot, majd másnap kikiáltották a Kőrösmezői Hucul Köztársaságot, amely kifejezte csatlakozási szándékát az akkor alakuló Ukrajnához. (Még abban a hónapban képviseletet is nyitottak a galíciai Sztanyiszlavban.) December 22-én a magyar hadsereg egységei bevonultak Kőrösmezőre, a Néptanács képviselői pedig a környező hegyekbe menekültek. 1919. január 7–8-án a Hucul Néptanács Kőrösmezőn felkelést robbantott ki, és a településről kiindulva pár nap múlva az egész Rahói járást elfoglalta.
A Néptanács katonai térnyerésének csak a térségbe betört román hadsereg szabott gátat, amely 1919 májusára harc nélkül teljesen felszámolta a Hucul Néptanács tevékenységét. 

A románokat cseh megszállás követte. Trianonkor az antant képviselői ezt a környéket Cseh- és Szlovákországnak adták, neve Jasinára változott. A csehszlovák időszakban a helyi közélet legbefolyásosabb személyiségei a Kőrösmezőn és környékén gazdálkodó, majd később vállalkozói tevékenységet is folytató Klimpus-fivérek voltak. Egyikük, Dmitro Klimpus,1938–1939 között a Kárpáti Szics parancsnoka volt, akik garázdálkodásukkal hívták fel magukra a figyelmet. 1939 márciusában a magyar csapatok megszállták Ruszinföldet, így Kőrösmezőt is. Ezzel visszaállt egy szakaszon az ezer éves magyar–lengyel határ. 

E visszacsatolás ellen nem tiltakozott sem Nagy-Britannia, sem a határos Szovjetunió, mert ezzel nem valósult meg Hitler terve, hogy innen kiindulópontot teremt a keleti hadjáratához. Csak a Román Királyság tiltakozott, mert Romániához akarta csatolni!!!!

1941-ben a klamenyes-podolszkiji deportálás során ide gyűjtötték össze a magyar állampolgársággal nem rendelkező, a környékre menekült zsidókat, akiket visszatoloncoltak Galíciába. Ott azonban a németek és a nácik mellett harcoló ukránok meggyilkolták őket.

1944. szeptember végén különösen heves harcok dúltak a Tatár-hágó előterében, ahol több magyar ellentámadásra is sor került. A harcolva hátráló magyar erők a határon felépített Szent László-állás feladása után az Árpád-vonal  kőrösmezői völgyzáró erődrendszerénél álltak meg jelentős veszteségeket okozva és szenvedve mind emberben, mind harci eszközökben. Grecskó marsall könyvében ezt az „Árpád-vonal egyik leghatalmasabb hegyi erődítményének” nevezte. Két hetes szívós harc után, október 14-én a 4. Ukrán Front egységei elfoglalták az erődrendszertől északra fekvő települést. A magyar és a német csapatok kénytelenek voltak visszavonulni az egész Keleti-Kárpátokból, ugyanis a románok átállása után a Vörös Hadsereg és a Román Hadsereg leért az Alföldre, és októberben már Debrecent és Nyíregyháza körzetét is elérte, Bajánál pedig kijutott a Dunához. A bekerítés veszélye miatt a hősiesen helyt álló I. magyar hadsereg itteni alakulatai – utóvédharcokat folytatva – így elvonultak Rahó irányába, üresen hagyva az állásokat.

A párizsi békében (1947. február 10.) Kárpátalja státusza újból megváltozott, a Szovjetunió részévé vált. A település neve Jaszinyára változott. Az ezt követő évtizedek nehéz időszakot jelentettek az itt élő magyarság számára. Magyarságtudatukat jóformán csak a katolikus egyház ápolta és vitte tovább. A Szovjetunió szétesése után Ukrajna részévé vált, neve változatlan maradt.