A néphit azt tartja, hogy Szent Iván (János) napja a nyári napforduló ünnepe, ekkor köszönt ránk az év leghosszabb nappala, majd a titkokkal, varázslatokkal teli legrövidebb éjszaka, amikor is a hagyományban hívők szerint minden kívánság teljesül.
Bár a nyári napforduló tűzünnepét már évszázadok óta Szent Iván (János) napjának (június 24) előestéjén tartják, és éppen ezért a legtöbb ember szemében keresztény ünnepnek számít, kétségtelen tény, hogy máig eleven szokásrendszere a kereszténységet messze megelőző korokból ered.
A nyári napforduló vagy nyárközép napja a Nap évenként ismétlődő (látszólagos) útjának egyik fontos állomása. A nyári napforduló azonban június 21-én van. A Nap, amely a téli napfordulótól kezdve fokozatosan egyre magasabbra hág az égen, ezen a napon éri el pályájának csúcsát. Ez a nap a Nap életének felezőpontja, amit majd a hanyatlás féléves periódusa követ. Szent Iván napja azonban három nappal később van. A csillagászati nyárkezdet a régi időkben tényleg június 24-re esett, de a különböző naptárkiigazítások előrébb hozták. A hagyomány pedig azért hagyomány, hogy az emberek ragaszkodjanak hozzá.
Európa számos vidékén még napjainkban is él a nyárközépi tűzgyújtás szokása. Az ősi ember, aki még mágikus összhangban élt a természettel, a nyárközépi tűzgyújtással minden bizonnyal a Napot próbálta meg támogatni a sötétséggel vívott harcában.
A kereszténység elterjedése után a Nap megsegítésének motívuma fokozatosan a háttérbe szorult, ennek ellenére a tűzünnep megőrizte mágikus karakterét. Ez mindenekelőtt magának a tűznek volt köszönhető, amelyet a régi korok emberei gyakorlati haszna mellett a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintettek. Így válik érthetővé, hogy miért pont a megtisztulással, a gyógyítással, az egészség megőrzésével, a szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel kapcsolatos mágikus praktikákat gyakorolták Európa-szerte Szent Iván varázslatos éjszakáján.
Egy középkori krónikás szerint a nyári napforduló ünnepét a következő, tűzzel kapcsolatos mágikus népszokások jellemzik:
–hatalmas örömtüzek gyújtása;
–a szántóföldek megkerülése égő faágakkal;
–lángoló kerék legurítása egy magaslatról.
"Ezen a napon pedig ilyen dolgokat szoktak cselekedni:
A gyermekek szemetet, csontot egybeszednek, hogy azt megégessék és füstöt csináljanak, melynek ezt az okát tartják, hogy a tájban a pogányok a kutak körül tüzet szoktanak volt tenni, hogy a kígyók ne szaporodjanak ott, minthogy ez Szent János napja tájában szokott lenni, a keresztények – a tudatlanság is segítvén – a tájba tüzeket tettek, azokat által szökdösték és azt kívánták, hogy minden szomorúságuk égjen el.
Égő üszköket szoktak kezekben hordozni és azokkal a határokat kerülni, azt gondolván, hogy így áldatik meg az ő földeiknek termése."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése