2024. július 18., csütörtök

Spenótos rakott tészta

Hozzávalók
             -- 30 dkg makaróni tészta
- 50 dkg spenót
- 2 dkg vaj
- 2,5 dl tej
- szerecsendió
- 8 vékony szelet füstölt szalonna
- 2 tojássárgája
- 10 dkg (ementáli, gouda) reszelt sajt
- őrölt bors, só

Elkészítés
A makarónit sós vízben kifőzzük, "al dente" módra, azaz éppen meg legyen főve, de ne áztassuk el(!), majd lecsöpögtetjük. A spenótot a vajban megpároljuk úgy, hogy minden víz elpárologjon belőle (ha szükséges, szitán kinyomjuk a maradék vizet), és sóval, borssal, reszelt szerecsendióval ízesítjük. A szalonnát teflonban megfuttatjuk. Tűzálló tálba rakunk egy réteg tésztát, spenótot, majd szalonnát, és ezt addig folytatjuk, míg a hozzávalók elfogynak. A tetejére tésztát teszünk. A tojássárgákat a tejjel meg a reszelt sajt felével habosra keverjük, és a tészta tetejére öntjük. A maradék sajttal megszórjuk, és csak annyi időre tesszük be a sütőbe, hogy az ízek összeérjenek, a sajt pedig az étel tetejére olvadjon. (109.hu Receptek) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése