NOSZTALGIA - Rulett együttes utcabálja Alsóörsön, 2012. augusztus 19.

         Vártuk a Rulett együttes utcabálját, hiszen volt már vendég Alsóörsön, és akkor jól éreztük magunkat. Most azonban csalódtunk. Nem a műsorukban, hanem a hozzáállásukban. A feti kép 22.45-kor készült. Az utcabálra a rendezők 22.00 órára hívták Alsóörs lakóit, vendégeit. A Ghymes együttes csodálatos koncertjének befejezése után egy kövérkés ember kábeleket tekercselgetett a színpadon a legnagyobb nyugalomban. Fél óra elteltével, 22 órakor még mindig ez a látvány szórakoztatta a nagyszámú közönséget. Majd egyszer csak többen is elkezdtek tekercselgetni, pakolgatni a proletárdiktatúra idejéből ittmaradt tempóban. A zenekar "sómenje" 22.50-kor nagy megelégedéssel mondta a mikrofonba: "Milyen szépen összejöttünk". De nem azt, hogy elnézést bolond magyarok, akik tűritek ezt a veletek való packázást.

          22.55-kor azután elkezdődött a műsor. A "sómen" rögvest leszögezte, hogy Magyarország egyik legjobb együttesét halljuk. Ha lett volna humorérzéke, akkor azt is hozzátette volna, és a legbirkább közönségét látjuk.

          Szerény véleményem szerint attól, hogy egy műsorra külön nem kérnek belépőt, még nem jelenti azt, hogy ingyen van, hiszen jómagam is tízezreket fizetek üdülőhelyi díj címén. De még ha ingyen lenne is, ez elfogadhatatlan stílus. Gondolom, a gázsi kifizetésénél figyelembe vették, hogy egy teljes órát késtek, mert legalább az el nem végzett munka "gyümölcsét" élvezhették a zenekar tagjai, ha már az erkölcsi kártérítést a közönseg nem kaphatta meg még egy bocsánatkérés erejéig sem!!!

NOSZTALGIA - Búgócsiga együttes utcabálja Balatonfüreden - 2013. augusztus 5.

          Nyolc óra előtt pár perccel érkeztem a balatonfüredi móló előtti Kisfaludy Színpadhoz, hogy 8 órától részt vegyek a Bógócsiga egyettes utcabálján. Nagy volt a várakozásom, mert még nem ismertem őket. A nézőtér nagyon foghíjas volt, a szinpadkép pedig 8 óra 5 perckor így nézett ki.  De nemsokára a fehér gatyás úr odament a mikrofonhoz, és elmondta, hogy a nagy melegre tekintettel fél órával később kezdenek. Hogy kinek volt melege, azt nem mondta, de lehet, hogy a zenekar többi tagjának, akik a strandon vagy a környéken bőven található sörözők egyikében hűtötték magukat. A várakozás alatt sétáltam egyet a Tagore sétányon a Balatonfüredi Borhetek sátrai között, mely a tópart legnagyobb és legrégebbi ilyen rendezvénye.

          Mire visszaértem, már sokan voltak, és éppen a Hungária együttes Vízparti twistparti című száma hangolta a közönséget. Az utóbbi években többször jártam utcabálokban, és sokról írtam is, ezért meglepő volt, hogy a most hallott számok nagy részét más zenekarok nem szokták előadni. De ezek is kiválóan illettek a hangulatba. Volt rekedt hangszín, füstköd, közönség megénekeltetése, sőt a gyerekekkel is kísérleteztek a Kedvesen című  "örök" slágerrel. A tánc nem igen bontakozott ki nagyobb méretekben, de a szépszámú közönség jól szórakozott az inkább koncertre hasonlító esten.

Sztálin másik arca

Maria Jugyina Venjaminovna (szül: 1899.) zongoraművész a sztálini Szovjetunió egyik legkülönösebb polgára volt, talán egyedül ő tarthatta meg az egyéniségét, a különcségét, extravagáns természetét, mert a többieket egyformára gyúrta a rendszer. Én gyűjtöm a magyar vonatkozásokat, Jugyina azért is kedves nekem, mert ő játszott először Bartókot a Szovjetunióban.

A művésznő és a generalisszimusz  kapcsolatának bemutatását Végh Alpár Sándor – Köznapló c. írásának részletével mutatom be:

„Sztálin legkedvesebb dalát, a Szulikót is szeretem, ám aki iránt már-már szerelmet éreztem, a furcsa életű orosz pianista: Marija Jugyina.

            Furcsa történet keringett róla a negyvenes években. A zeneértő Sztálin egy este Mozart A-dúr (K 488)-as zongoraversenyét hallgatta a rádióban. Olyan hatással volt rá, hogy sírva fakadt. Telefonált a rádióba.

–Ki játszotta az előbb Mozartot – kérdezte.

–Marija Jugyina.

–Nagyon tetszett. Megvan ez a darab lemezen?

–Igen, Sztálin elvtárs!

–Akkor küldjék át holnap reggel a Kremlbe!

            A rendező nem mert szólni, hogy élő koncert volt. Jugyina és a zenekar már indult volna haza, de így mi lesz. Lemez sehol.

            Mindenki reszketett a rémülettől, kivéve Jugyinát. De ő egyedi eset volt, számára az óceán csak térdig ért. A kritikus Szolomon Volkov szerint a zenészek elővették hangszerüket, újrajátszották a zongoraversenyt. A technikusok felvették, a lemezgyárban kipréselték egyetlen példányban, és reggel ott volt Sztálin asztalán.

            Jugyina hamarosan kapott egy nagy borítékot húszezer rubellel. Irtózatosan nagy pénz volt ez akkoriban. Sztálin küldte.

            Jugyina választ írt: Köszönöm a segítségét, Joszif Visszarionovics. Imádkozni fogok Önért éjjel-nappal, és kérem az Urat, bocsássa meg a nép és az ország ellen elkövetett nagy vétkeit. Az Úr irgalmas, s megbocsát majd. A pénzt annak az egyháznak adtam, amelyhez tartozom.

            Fölbélyegezte, és postára adta.

            Sztálin elolvasta a szokatlan levelet, de nem reagált. Szemvillanása elég lett volna, hogy Jugyinát letartóztassák, állítólag már megvolt a parancs is, ám Sztálin hallgatott. Jugyinának nem esett bántódása. Az ő felvétele volt a lemezjátszón, mikor dácsájában Sztálint holtan találták. Utoljára őt hallgatta.

            Legendás történet. Jugyinát mégsem ezért szeretem.

            A magyarok közt gyakran elhangzik: „nem ismer se Istent, se embert”. Jugyina mindkettőt ismerte. Nyakában keresztet hordott, s koncertjein az első hang leütése előtt mindig keresztet vetett. Felért azzal, mintha orron pöckölte volna a politikai rendőrség tejhatalmú, vérszomjas főnökét, Beriját.

            Pályája végén a darabok előtt Paszternák-verseket olvasott fel. … Megígértették vele, hogy többé nem olvas fel Paszetrnákot, de legközelebb is az ő verseivel indított.

            Minden pénzét a szegényekre költötte. Befogadta, ruházta őket, míg ő hajléktalanok módjára élt. Egy idő után csak feketében lépett fel – és tornacipőben. Táskájában revorvert hordott. Meg van töltve, mondta, és igazat mondott. …

            Bátor volt. Óriási hatása volt a közönségre. Nagy élete 1970-ben ért véget.”

(Találtam: Magyar Nemzet, 2013. június 29.)

Köszöntöm A zene világnapját - - - június 21. (1982 óta)

Beremendi-Schultz Henrik koncertje - Nagykőrös, 2025. május 16. 17 óra

Mindenkit szeretettel várunk

 

Monteverdi születésnapjára - 1567. május 15. Magyar vonatkozása

   Monteverdi szobra Budapesten, az Operaházon
      Claudio Monteverdi nagy jelentőségű olasz zeneszerző. 1590-1612 között Mantuában a herceg szolgálatában állt mint énekes, hegedűs, majd karmester. Első nagy művei Orfeo (1607), majd Arianna (1608) c. operái. 1613-tól a velencei Szent Márk-templom karnagya. Művészetének csúcspontját élete utolsó éveiben alkotott operái (Ulisse, de különösen Poppea megkoronázása; 1642) jelentik. Nemcsak az itáliai (elsősorban velencei) operaiskolára, hanem a műfaj egész fejlődésére alapvetően hatott. Az opera műfajának első jelentős képviselője. Madrigáljai a műfaj csúcspontjai. (Forrás: Új Magyar Lexikon)

          1595-ben a zeneszerző feleségül vette Claudia Cattaneo énekesnőt, az egyik udvari zenész lányát. Közben Vincenzo mantovai herceg már a török elleni hadjáratra készülődött: rokonát, II. Rudolf császárt, magyar királyt akarta megsegíteni. A herceg a magyarországi hadjáratot nagyszabású erődemonstrációnak szánta. Nem sajnálta a pénzt a költségekre: csak saját kísérete ezerötszáz főt tett ki és a zenészeit is magával vitte.

          Monteverdi indulása előtt fiatal feleségét Cremonába küldte az apai házba, ugyanis távolléte alatt a herceg a zenészeknek csak fele annyi fizetést juttatott, mint normál esetben. A hadjárat előkészületei a zeneszerző pénztárcáját sem kímélték: magának kellett gondoskodnia útiruháról, felszerelésről és az esetleges zenélések alkalmával az illő öltözékről. Végül Baldassare doktor segítette ki fiát anyagilag: amellett, hogy nála maradhatott a felesége, még pénzt is küldött számára.

      A herceg és hadserege Innsbruckon, Linzen, Prágán és Bécsen át érkezett meg Magyarországra.

Esztergomnál és Visegrádnál táboroztak le egy rövid időre. A sereg elfáradt a hosszú úton, és a katonák harci kedve is alábbhagyott, ráadásul járvány ütötte fel a fejét köztük. Hogy a muzsikusoknak a herceg ilyen körülmények között hogyan vette hasznát, nem lehet tudni. Monteverdi sokat látott és tapasztalt az utazás során, a tábori élet különleges élményt jelentett számára, amelyet később a Tankréd és Klorinda párviadala című madrigáljában (amelyet újabban szcenírozva, operaszínpadokon is szoktak játszani) elevenített fel újra. Muzsikájával sikerült lenyűgöznie a törököket is: a török források nagy tisztelettel emlékeztek meg a mantovai basa csodálatos művészéről. Hazaérkezésükkor Monteverdi rögtön nekilátott, hogy újjászervezze a szétzilált zenei életet. 
(Forrás: Wikipedia)

Payer András halála évfordulójára - - 2011. március 31.

            Payer András (Budapest, 1941. július 31.–Budapest, 2011. március 31.) énekes, zeneszerző, a magyar könnyűzenei élet meghatározó alakja. Apja hivatását folytatva ő is gyógyszerész lett, de korán elkezdett foglalkozni a zenével. 1961-től a magyar könnyűzenei élet meghatározó alakja volt szerzőként és előadóként egyaránt. Jóformán az egész magyar élvonal énekelte, illetve énekli dalait. Számtalan dalát vitte sikerre Németh Lehel, Záray Márta, Vámosi János, Kovács Erzsi, Koós János, Toldy Mária, Sárosi Katalin, Zalatnay Cini, Aradszky László, Magay Klementina, kezdeti korszakában Koncz Zsuzsa, Szécsi Pál, Korda György, Katona Klári, Németh József, Mikes Éva, Komár László. Hofi Géza első sikeres nagylemezének jelentős részét is ő írta. Az együttesek közül az 1960-as és 1970-es években az Omega, az Illés, a Bergendy-együttes, valamint a Magyar Rádió Big Bandje is műsorán tartotta a Payer-dalokat, akárcsak később a fiatalabb generáció együttesei (Cotton Club Singers, Republic). 

Legnépszerűbb szerzeményei

Ó, egy Alfa Romeo, Annyi arc ismerős, Találkozás, Gedeon bácsi, Könnyek nélkül, Felmegyek hozzád, Még egyszer, Almát eszem, Nincsen olyan ember, Isten veled szomorúság, Nem születtem grófnak.

Más szerzőtől ő vitte sikerre a Minden jót, Mónika! című számot.

Az Annyi arc ismerős című életműkiadványa 45 esztendő dalterméséből mintegy 90 felvételét tartalmazza. Számos színdarabhoz írt zenét, valamint a legkitűnőbb magyar dzsessz-rock zenészekkel kortárs mai magyar költők verseit is megzenésítette.

1991-től Zsámbékon élt, ahol vállalkozásba kezdett. A leukémia elleni harcban alul maradt. Halála előtt is fellépett, régi slágerei ma is sikert aratnak. Zsámbéki temetésén csaknem ezren jelentek meg, a zenei élet, a művészvilág színe-java.

Elismerései

• MeRTon életműdíj(1999)
• Záray Márta - Vámosi János Díj (2003)

Lajtha László emlékére halála évfordulóján - 1963. február 16.

Élete (röviden)

          Budapest, 1892. június 30. – Budapest, 1963. február 16.) magyar zeneszerző, népzenekutató.

          A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Herzfeld Viktor és Szendy Árpád növendéke volt. Zenei tanulmányait Lipcsében (1910), Genfben (1911), majd több alkalommal Párizsban folytatta, ahol Vincent d’lndy tanítványa volt. 1913-ban a budapesti Tudományegyetemen közgazdasági doktorátust szerzett, ugyanez évben a Magyar Nemzeti Múzeum hangszertárának őre lett. Népzenegyűjtő tevékenységét az 1910-es évek elején kezdte meg, együttműködve Bartókkal és Kodállyal. Egy ideig a Néprajzi Múzeum igazgatója is volt. 1919-től a Nemzeti Zenede tanára volt, 1945-49-ig pedig igazgatója. Sírja Budapesten a Farkasréti temetőben található. (Ohman Béla alkotása)

            A XX. század első felének Bartók Béla és Kodály Zoltán mellett legjelentősebb magyar zeneszerzője, népzenekutatója és zenepedagógusa – általában így határozzák meg Lajtha László zenetörténeti helyét. A kép azonban ennél jóval árnyaltabb, hiszen zongoraművész volt, karmester, egyházzenész, hangversenyszerkesztő és zenei ismeretterjesztő, hangszertörténeti szakember, a nemzetközi kultúrdiplomácia kiemelkedő alakja, hazai és európai tudományszervező… Életének sok-sok szála összetéveszthetetlenül egyedi szövedéket alkot. S bár munkássága sok tekintetben valóban rokon a nála egy évtizeddel idősebb Bartókéval és Kodályéval, legalább ugyanannyira különbözik is az övékétől.  Máig tartó mellőzöttsége, meg nem értettsége nagyrészt éppen annak köszönhető, hogy egészen egyéni utat járt be. 

Elismerések, díjak

1951-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, de nem zeneszerzőként, hanem népzene gyűjtésért. A díjjal járó összeget a még szegényebben élő zenészek közt osztotta szét. 1955-ben a Francia Akadémia levelező tagjává választotta.

Emlékezete (a teljesség igénye nélkül)

Iskolát neveztek el róla Budapest-Csepelen, Budapest-Pesterzsébeten, Jánoshalmán, Szentesen

Utca őrzi a nevét: Budapest 18. és 20. kerületében.  

A 2. Magyar Hadsereg emléknapja - Ezekre a dalokra meneteltek a Dón-folyó felé katonáink - Február 9.

Horthy Miklós katonája vagyok

Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.

Vígan élem katonaéletem nincsen gondom másra.

Masírozok káplár úr szavára, úgy gondolok az én violámra!

Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.

Masírozok káplár úr szavára, úgy gondolok az én violámra!

Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.

Masírozok káplár úr szavára, úgy gondolok az én violámra!

Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.

Masírozok káplár úr szavára, úgy gondolok az én violámra!

Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.

Horthy Miklós, édesapánk

Horthy Miklós, édesapánk

Küldj el a csatába!

Büszke leszel fiaidra,

A magyar bakákra.

Egy szál se, de egy szál se

Marad az ellenségből,

Még az Úristen is de vígan

Néz le ránk az égből!

Horthy Miklós ha felül a fekete lovára

Volly István feldolgozása

Horthy Miklós ha felül a fekete lovára

Elvágtat a küzdők vonalába;

A két szeme játszadozik örömébe’,

Lova lába habot ver az ellenség vérébe’.

Horthy Miklós udvarában van egy rezgő nyárfa,

Földre hajlik anak minden ága.

Ágyúgolyó töredezi le az ágát,

De sok szőke, barna kislány várja a babáját.

Horthy Miklós ha felül a hófehér lovára

Vágtat véle hej, Oroszországba;

A két szeme játszadozik örömébe’,

Letörli a szemünkről a bánatos könyeket.

Horthy Miklós sej-haj

Horthy Miklós, sej-haj, azt írta a levélbe,

Hogy a honvéd mindig menjen előre.

Mert a honvéd bakának nincs párja,

A Hazáért sej-haj, a legjobb katonája!

Gyalog megyek én, de mindenhová elérek,

Mindenfelé várnak a magyar legények.

Megmutatjuk, ki a legény a gáton,

Magyar honvéd, sej-haj, a legjobb a világon!

Horthy Miklós hadat üzent Sztalinnak

Horthy Miklós hadat üzent Sztalinnak,

Kardot kötött minden magyar bakának.

A kardomnak, hej, rózsafa a nyele,

Rá van írva Horthy Miklós jó neve.

Beüzent az orosz Horthy Miklósnak,

Hagyjon békét – ha jót akar – Sztalinnak!

Hej, de Horthy nem ijedt meg Sztalintól,

Ott a honvéd, megvédi a muszkától!

Liszt Ferenc "csodagyerek" országos hírnevet szerez - 1820. november 26.

 Mellszobra Pozsonyban a Rudnay téren, a Szent Márton-dóm előtt áll.  (1911. Tilgner Viktor). Vaskorlátján a Koronázási mise kottájából részlet látható.

Liszt Ferenc: Doborján (Sopron vármegye, Trianon után: Raiding, Ausztria), 1811. október 22. – Bayreuth (Németország), 1886. július 31.; a 19. századi romantika egyik legjelentősebb zeneszerzője, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze. (Életéről, valamint nemzeti hovatartozásáról az október 22-i két feljegyzésemben, emlékezetéről a július 31-ei megemlékezésemben írtam.)

Liszt Ferenc életének és alkotómunkásságának egyes mozzanatai szorosan kapcsolódnak Pozsony zenei életéhez. Bár Sopron volt az első nyilvános fellépésének a helyszíne (1820. október 22.), de a pozsonyi koncertje hozta meg az országos hírnevet. A kilencéves „csodagyerek“ 1820. november 26-án Eszterházy Mihály gróf és a pozsonyi főnemesség előtt mutatta be kivételes tehetségét. A hangversenyről a Pressburger Zeitung-ban is beszámoltak: „(...) E művész rendkívüli felkészültsége valamint gyors áttekintése a legnehezebb darabok előadását illetőleg, melyeket lapról való lejátszás céljából eléje tettek, általános csodálatot keltett és a legnagyobb reményekre jogosít.“ Az élmény hatására a főurak egy csoportja - Amadé gróf, Apponyi gróf, Szapáry gróf, Viczay gróf és Eszterházy Mihály gróf - ösztöndíjat szavazott meg Liszt taníttatásának javára. Ezt követően költözött az ifjú Liszt Bécsbe és folytatta zenei tanulmányait kiváló tanárok közreműködésével. 

Liszt a sikeres ifjúkori koncertje után tizenkilenc évvel később látogatott el újra Pozsonyba. A város koncertéletét nyolc alkalommal gazdagította zongoraművészként. Előbb 1839-ben és 1840-ben három-három alkalommal, tehát legendás zongoraművészi pályafutásának csúcsán, majd több mint három évtizeddel később 1874-ben és 1881-ben. Dirigensként egyszer szerepelt Pozsonyban, életének, alkotókorszakának utolsó éveiben (1884) és két alkalommal személyesen vett részt művei bemutatóján (1873, 1883).

Idézetek Liszt Ferenctől

Nem lehet más igényem, csak hogy a művészet és a magyar hon jóakaratú, buzgó szolgája legyek.

A zseni kötelez.

Vezércsillagom az legyen, hogy Magyarország egykor büszkén mutathasson rám.

Minden művészet egyazon forrásból ered.

Mit akarok? Mi vagyok? Mit követelek a természettől? Minden ok rejtett, minden vég megbízhatatlan; minden forma végtelen, minden tartalom határos... érzem, hogy létezem, csak azért, hogy fékezhetetlen vágyakban felemésszem magam, hogy átadjam magam egy fantasztikus világ csábításainak, s azután érzéki varázsba ejtő játékai alatt megtévesztve összetörjek.

Érezni és gondolkozni azért, hogy cselekedjünk: ez minden harmonikus élet törvénye.

Ahhoz, hogy az ember az igazi művész szerepét igényelhesse, nemcsak tehetség, szív és szellem emelkedettsége kell, hanem józanság is, logika a viselkedésben, s még azt is merném mondani, hogy – bizonyos számító ész is.

Megvizsgálni, meggondolni, számítgatni, mérlegelni: szükséges műveletek – bizonyára azok. De aztán el kell határoznunk magunkat, s cselekednünk kell, anélkül hogy sokat törődnénk, honnan fúj a szél, és milyen felhők vonulnak.

Mi legyen üdvöm csillaga, ha nem a nemes öntudat?

Ha az ember nem bátor, még óvatos sem lehet eléggé.

Nem kinövése, hanem szükséges eleme a művészetnek a virtuozitás. 

Erkel Ferenc születésnapjára - - - - - 1810. november 7.

Erkel Ferenc (Gyula, 1810. november 7. – Budapest, 1893. június 15.), zeneszerző, karmester és zongoraművész. Pályáját zongoraművészként és zenepedagógusként kezdte Kolozsváron, de alkalmilag vezényelt is és zeneszerzéssel is megpróbálkozott.

Pesten 1834-ben mutatkozott be, majd a következő esztendőben véglegesen ott telepedett le. Két éven át a Pesti Városi Német Színháznál, valamint a Budai Magyar Színjátszó Körnél dolgozott karnagyként. 1837-ben a Pesti Magyar Színházhoz, a későbbi Nemzeti Színházhoz került előbb ügyelői, majd első karmesteri minőségben. Itt mintegy három évtizeden át munkálkodott.

1840-ben írta meg első operáját, a Bátori Máriát. A szövegkönyv szerzője Egressy Béni, aki ezután egészen haláláig (1851) segítőtársa volt operaszerzői munkájában. 1844-ben megnyerte a Kölcsey Himnuszának megzenésítésére hirdetett pályázatot. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után a főváros hangversenyéletének fellendítésén fáradozott. Vezetésével alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság, amelyet számtalan esetben vezényelt. Bánk bán című operáját, amely egyben pályájának csúcsát is jelentette, 1861-ben mutatták be. Közreműködött a Zeneakadémia megalakításánál (1875), amelynek ezután tíz éven át igazgatója és zongoratanára volt. Az 1884-ben megnyíló budapesti Operaház főzeneigazgatója lett.          

Erkel nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera megteremtése. Nyugati, elsősorban olasz és francia operai mintákra támaszkodva, a 19. századi magyar verbunkos zenének átélésével, kifejezési lehetőségeinek finomításával és kiszélesítésével sikerült viszonylag egységes nemzeti operanyelvet kialakítania. Mint karmester és szervező egyéniség rendkívül sokat tett a főváros zenei életének felvirágoztatása érdekében. Neves sakkozó volt, az 1864-ben alakult Pesti Sakk-kör egyik alapítója. (Forrás: Wikipedia)
(Erkel Ferenc munkásságát június 15-i bejegyzésemben ismertetem.)

A zene mindenkié