Pálinka, Te csodás!

Arany János a szabadságharc leverését követő nehéz időkben kapott otthont és megélhetést először Geszten egy évig, majd Nagykőrösön kilenc és fél évig. Geszten Tisza Domokost kellett tanítania a görög nyelvre, a költészetre és esztétikára. Geszti tartózkodása alatt jó viszonyba került Tisza Domokos angol tanárával, Charles Monarddal, mely kapcsolatot fia, Arany László is megörökített: „Egyszer atyám valahonnan kitűnő ó-szilvóriumot kapott. Az angol ekkor azzal az ajánlattal lepte meg, hogy ő szeretne magyarul tanulni, vegyenek leckéket cserébe. Ő az angol kiejtésre tanítja atyámat, atyám viszont tanítsa őt magyarul. Atyám kapott a jó alkalmon. Meg is kezdték a leckét. E közben a szilvórium az asztalon állt, s az angol derekasan hozzá látott. De se a magyarul tanulásban nem tanúsított sok buzgalmat, se az angol nyelv titkait nem igen igyekezett atyám előtt föltárni. Mikor pedig a szilvórium elfogyott, szólt nagy nyugalommal: - Tudja mit, Mr. Arany? Én meggondoltam. Ez a cserelecke nem igazságos, mert én itt minden kocsistól tanulhatok magyarul, ön pedig angolul nem tanulhat senkitől, csak tőlem. Én hát abba hagyom! Szegény angol! Iszákosságának esett áldozatul.”

HUMOR a pálinkáról:

Felirat hozzáadása

Betyárvilág Magyarországon. Tömörkény István: Kocsinjárók és lovonjárók

          Zsiványaink e fajtája a Ráday-korszak alatt szerencsére kiveszett. A betyárvilág legnagyobb gazemberei tartoztak közéjük.

            A lovonjárók voltak azok a híres legények, akiket e régi vármegyei rendőrrendszer mellett elfogni igen nagyon ritkán sikerült. Jó lova volt, jó lovas volt, s ha üldözték, könnyen elérhette a másik vármegye határát, ahová az első vármegye legényei már nem mehettek után. Körülbelül ez a nevetséges rendőri rendszer fejlesztette nagyra. Egy időben tömegesen voltak az országban. A mesterségük leginkább útonállás és lókötés volt. Utolsó alakjait kiölte a Ráday-korszak s a szervezettebb közbiztonsági szolgálat.

Másik, veszedelmesebb fajta volt az úgynevezett kocsinjáró betyárság. Veszedelmességének fő oka abban rejlett, hogy sokkal nehezebben akadtak a nyomára, mint ahogy ez a lovonjáróval történt.

Ha a lóhátas embernél puskát és pisztolyt láttak, mindjárt tudhatták, hogy kifélével van dolguk. A lovonjáró nem is csinált magából titkot. Bizonyos fokú hírnév és dicsőség övezte a pusztai banditákat annak idején s erre büszkék voltak.

Tömérdek népdalunk mutatja ezt, amelyek közük egyik legjellegzetesebbet ide iktatom:

Ha a főbíró szorongat,

Lopok neki egypár lovat,

Behajtom az udvarára:

még mög is híj vacsorára!

Nem így a kocsinjáró. A lovonjáró duhaj, csárdabeli legény volt, a kocsinjáró körültekintő, alattomos, vagyonszerző. Kocsijából senki ki nem nézte volna, hogy azzal egy nap alatt leszalad Kecskeméttől Titelig. A kocsin pedig kopott kalapú emberek ültek, hárman-négyen. A kocsiderékban széna. Afölött néhány tarisznya, esetleg ásó, kapa vagy kasza. Békés magyarok ezek, akik munkából jönnek. Avagy talán mennek a másik határba, mivelhogy ott az uraságnál dohány alá való földet bérbe lehetne kapni.
          Az ám. Csakhogy a kocsiderékban a széna alatt öt-hat töltött, kétcsövű puska hevert, amivel nagyon tudtak bánni. Üldözésük épp ezért a lehető legveszedelmesebb volt. Ha zsandár szorongatta a kocsinjáró betyárt, az első közibe vágott a kócmadzagos lovaknak, s mentek azok azonnal, mint a förgeteg. A másik ember töltögette s adogatta elő a puskákat, a két utolsó pedig hátrafordulva a kocsiderékban, vagy hasonfekve a szénában, valóságos golyózáport küldött az üldözőkre.

A kocsinjárók legutolsó példányát, Farkas Jancsit csak pár éve ítélték el tizenöt évi fegyházra a szegedi törvényszéknél, mert az őt üldöző két csendőr közül az egyiket a kocsiderékból lelőtte.

(A képen: a Radnai-hágótól hazafelé tartó betyárok)

Karinthy Frigyes halála napjára - - - - - 1938. augusztus 29.

Karinthy Frigyes (teljes nevén: Karinthy Frigyes Ernő) író, költő, műfordító Budapesten születet 1887. június 25-én. Siófokon halt meg 1938. augusztus 29-én. 

Karinthy maga mondta, hogy minden műfajban alkotott maradandót. Az olvasóközönség többnyire irodalmi karikatúráit ismeri, az „Így írtok ti”-t, valamint a kisdiák életéből megírt képeket tartalmazó „Tanár úr kérem”-et. De Karinthy életműve ennél jóval tartalmasabb és sokrétűbb. Fiatal korától kezdve vonzódott a tudományokhoz, a magyarok közül elsőként ült repülőre Wittman Viktor pilóta mellett, majd annak szerencsétlenségből bekövetkezett halála után megírta Wittman életrajzát.

Első irodalmi sikerét gyerekkorában érte el, Verne hatását mutató kisregényét, a Nászutazás a Föld középpontján keresztül című írást 12 éves korában kiadták. A század eleji vicclapokban közölt irodalmi karikatúráival és humoreszkjeivel szerzett magának hírnevet. Ezeket a műveit később sem tagadta meg, de nem egy nyilatkozatából, írásából, kortársak által lejegyzett mondatából kiérződik a keserűség, hogy a humoros művei miatt nem veszik őt eléggé komolyan, nem törődnek filozófiai, politikai gondolataival. (Erre utal A cirkusz című novellájában is.) Főként újságokba írt, több, mint ötezer cikket alkotott életében, ezek között akad riport, tudósítás, útinapló, filozófiai eszmefuttatás, irodalmi elemzés, tűnődés a politika állásáról és temérdek humoreszk.

Regényei nő és férfi kapcsolatát boncolgatják, leginkább a Gulliver utazásai folytatásaként írt Capillária és az Utazás Faremidóba. Legnépszerűbb regénye mégis az Utazás a koponyám körül, amelyet az agydaganata miatt bekövetkezett eseményekről írt. A regényben részletesen leírja az agyműtét közbeni gondolatait, érzéseit, emiatt a külföldi orvosok körében is ismert lett ez az írás.

Novelláiban is sokat foglalkozik a párkapcsolat és a szerelem problémáival, férfi és nő közti egyenlőtlenséggel. A történetek fő témája a szenvedés, a megalkuvás, a magát érvényesíteni próbáló hős sikertelensége. Emellett számos, ma a sci-fi műfajába sorolható történetet is írt.

Sikeres színpadi szerző volt, művei többnyire egyfelvonásos bohózatok, de írt egész estés vígjátékot (Földnélküly János, A nagy ékszerész) és komoly hangvételű darabot is (Holnap reggel). Összegyűjtött színpadi művei három kötetet töltenek meg.

Műfordításai ma is ismertek, főként a Micimackó, a Leacock-humoreszkek és a Tom Sawyer kalandjai. Bár magát sokszor költőnek vallotta, viszonylag kevés verset írt, ezek között a szabadversek vannak többségben, hosszú, központozás nélküli gondolatkitörések.

          A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 136.

Kazinczy Ferenc halála évfordulójára - 1831. augusztus 23.

        Kazinczi és alsóregmeczi Kazinczy Ferenc (Érsemjén, 1759. október 27. – Széphalom, 1831. augusztus 23.), író, költő, a nyelvújítás vezéralakja, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Nyelvújító és irodalomszervezői tevékenységével a reformkor előtti évtizedekben a nemzeti felemelkedés és önállósulás ügyét szolgálta.

Utolsó évei, emlékezete

        Utolsó éveiben Sátoraljaújhelyen, Zemplén vármegye levéltárában (a mai városháza épületében) dolgozott, a levéltári iratok rendezésével foglalkozott. 1830. november 17-én a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósága a történelmi osztály tagjává nevezte ki. 1831-ben az összes akadémiai gyűlésen részt vett. Júniusban tért haza, ekkor nyomtatta utolsó kiadványát.

 

        Az 1831. évben az országos kolerajárvány. Zemplén megyében is kitört, augusztus 23-án Kazinczy is a járvány áldozata lett. Széphalmi kertjében temették el. Az akadémia 1832-es közülésen József nádor jelenlétében Kölcsey Ferenc mondott fölötte emlékbeszédet.

        Halála után Dessewffy József gróf indítványára az akadémia hozzáfogott Kazinczy hátrahagyott iratainak kiadásához, hogy a tiszteletdíjjal segítsen az özvegy és a hét árva anyagi helyzetén.

        Kazinczy születésének százados évfordulóját 1859-ben országszerte ünnepekkel ülték meg, ami az akkori politikai viszonyok közt kétszeres fontossággal bírt. Dessewffy Emil gróf a nemzeti lelkesedés alkalmát megragadván, gyűjtést rendezett Kazinczy emlékére és munkái kiadásának folytatására. A körülbelül 50 000 forintnyi begyült összegből Kazinczynak szegény sorsban elő leszármazottait segélyezték, továbbá megvették a széphalmi birtokot és a régi roskadt kastély helyébe dór stílusú mauzóleumot építettek.

 

        Születésének 250. évfordulójára a Magyar Nemzeti Bank arany és ezüst emlékpénzt adott ki.

       Kritikusai, ismerői Kazinczy legjelentősebb művének levelezését tartják. Több mint 6000 levele ismeretes, ezek legnagyobb részét 1890–1911 között Váczy János adta ki 21 kötetben. További egy-egy pótkötet 1927-ben, illetve 1960-ban jelent meg, és azóta is újabb levelei kerültek elő.

        A nyelv és az irodalom világáról, a kert- és képzőművészetről, magánéletéről vagy az országos politikáról szóló leveleit egyaránt irodalmi szintre igyekezett emelni. Börtönévei után, amikor nem volt lehetőség irodalmi folyóirat indítására, ezt a hiányt másfél évtizeden át Kazinczy egész országra kiterjedő levelezése pótolta.

        Szerb Antal írta: „Egyike volt a világirodalom legszorgalmasabb levelezőinek. Levelezésben állott mindenkivel, aki hosszú élete alatt valamelyest csak számba jött a szellemi Magyarországon, és levelezett mindenről, ami értelmes téma akkoriban felmerülhetett. A kor belső története szempontjából ezek a levelek megbecsülhetetlenek, és mint alkotások is Kazinczy legjobb művei.”

        Radnóti Miklós 1942 májusában kelt levelében így írt: „A szobám falán három ’családi kép’ van, három fényképmásolat. Barabás egyik meglehetősen ismeretlen Arany-festményének másolata, ugyanerről a festményről külön a fej, és Simó Ferenc egy nemrégiben felfedezett festményének egy másolata az öreg Kazinczyról. A Kazinczy-képről csaknem mindegyik ’nem bennfentes’ látogatóm, de Aranyról is sokan megkérdezik: a nagybátyád? vagy a rokonod? Igen, felelem ilyenkor, Arany és Kazinczy. S valóban nagy- vagy dédnagybátyáim ők...”

Áprily Lajos emlékezete halálának évfordulóján - 1967. augusztus 6.

Áprily Lajos, született Jékely Lajos (Brassó – Trianon után: Braşov, 1887. november 14.-Budapest, 1967. augusztus 6.) József Attila-díjas (1954) költő, műfordító.

Költészetének ihletője legtöbbször az emlékezés, a magány, egy inkább csak vágyott – vagy vágyaiban átélt – világ. (További idézeteket talál a november 14-i bejegyzésemben.)

Idézetek verseiből:

"Ó, hányszor hittem, szárnyamat kibontom,
ha hívó szél jön, messze tengeré,
és átrepülök túl a horizonton
távol derengő tengerek felé."

(Vadludak)

"Késő. Meddő csatán a szárny kifáradt,
tél jön, fojtó, didergető homály.
S a pince torkán édes illat árad:
sötét mámort kínáló muskotály."

(Vadludak)

"Olyan némán suhannak, mint az évek,
álmatlan évek végtelen vízen.
Bátran vágnak az ismeretlen éjnek
s ki hol kötnek, nem tudja senki sem."

(Utolsó tutaj)

"Ne félj, az óra meg nem áll,
szelek szűnnek, vizek apadnak.
Hiába hosszú, vége lesz
az éjszakai sivatagnak."

(Vigasztaló vers)

"Egy nap - megint egy nap, mely elveszett."

(Napló)

"Öreg leszek, vénebb a téli napnál,
kedvem sötét lesz és hajam fehér.
S mint a csitult patak a torkolatnál,
lankadt szívemben meglassul a vér."

(A finálé)

"Szédülni nem szabad,
zuhannod nem lehet:
szirten is rózsaág
vigyázza lelkedet."

(Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek)

"Szem mögött, szó mögött
gondárnyék feketül.
És mégis - ne remegj:
lélek van teveled,
nem maradsz egyedül."

(Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek)

""Valamikor így mértem: évek, évek,
egy idő óta így: napok, napok.
S tán nemsokára napokkal sem mérek,
azt mondom: percek és pillanatok."

(Fogyó idő, 1966. március 7.)

Gárdonyi Géza születésnapjára - - - - 1863. augusztus 3.

Gárdonyi történelmi regényei

Gárdonyi „kövek alatt nőtt fűhöz” hasonlította önmagát, és ezzel nem csupán közéleti elzárkózását, rejtőzködő életvitelét, de irodalmi építkezését és ars poeticájának kialakulását, művészi eszköztárának hosszan tartó érlelődését is illusztrálta. Ahogy Juhász Gyula fogalmazta meg Gárdonyi helyét az irodalmi panteonban: „Ő nem utóda senkinek, és őt nem is igen utánozza senki”. Ady Endre a magyar Dickensnek nevezte, mások a magyar Tolsztojt tisztelték személyében.

Gárdonyi írói életműve szempontjából az 1897 utáni egri évek bizonyultak a legtermékenyebbnek. Már Az én falum elbeszéléseiben is realista leírásra, ugyanakkor lírai mesemondásra törekedett: az aprólékosan kidolgozott háttér egy-egy személyes probléma, emberi sors díszletéül szolgált csupán. A történeti hűség és a lírai mondandó kettős igénye nyomán bontakozott ki prózaírói munkásságának legjelentősebb vonulata, és legmaradandóbb alkotásai: a történelmi regényei (Egri csillagok, 1901; A láthatatlan ember, 1902; Isten rabjai, 1908). Tevékenységéből az utókor elsősorban ezeket ismeri, és ez alapján sorolja be a legnagyobbak közé.

1899 végén a Pesti Hírlap kezdte folytatásokban közölni Az egri csillagokat (1905 óta Egri csillagok cím alatt jelenik meg), amely a magyar irodalmi panteonban biztosította Gárdonyi számára azt a helyet, amely ma is megilleti. A maga korában is elnyerte az olvasóközönség és a pályatársak tetszését, a Magyar Tudományos Akadémia pedig 1902-ben Péczely-díjjal jutalmazta a regényt. A mű egyfelől a nemzeti önfeláldozás, a hazafiság hőskölteménye a török uralom alá kerülő 16. századi Magyarország kulisszájával, ugyanakkor egy idillikus költői eszközökkel ábrázolt szerelem – Bornamissza Gergely és Cecey Éva – sorsát is végigkövetheti benne az olvasó.

További történelmi regényeinek hősei – a szerző életérzéséből merítve – a csöndes szenvedés és az egész életet végigkísérő magányosság hősei, Gárdonyi eme műveiben a századforduló eszmeiségét behálózó gondolatok jelképteremtő módon érvényesülnek.

A Láthatatlan ember (1901, 1975 óta A láthatatlan ember címen jelenik meg) című műve a hun Attila udvarában játszódik, kerettörténetéül a görög rabszolgának, Zétának az előkelő hun leány, Emőke iránt táplált szerelme szolgál. Az egyes szám első személyben megírt énregény élményszerű, lírai önvallomás, amely a szerzőt foglalkoztató misztikus témák, a halál, az álom, a hatalom, a magány stb. szimbólumsorára fűződik fel.

 Másik jelentős műve, a középkori Magyarországon játszódó, Árpád-házi Szent Margit sorsát felelevenítő Isten rabjai (1908) történetében az egyszerre valóságos és metaforikus rabság értelmezése szorosan egybefűződik az egyidejűleg földi és transzcendentális szerelem szimbolikájával, Margit alakjában az erkölcsi tökéletességet rajzolta meg. Olyan kérdéseket is feszegetett ebben a művében Gárdonyi, mint a keresztény dogmatika és a lélekvándorlás viszonya, vagy éppen a szabadság és a rabság paradox azonossága. A regényt ma a legenda és történelem összefonódásából fogant, lírai tónusú, romantikus történelmi regényként tartják számon. (Forrás: Wikipedia)

Vizsonyi Biblia kinyomtatása - - - 1590. július 20.

1590. július 20-án fejeződött be az első teljes magyar nyelvű Szentírás, a Vizsolyi Biblia kinyomtatása

A fordítást irányító gönci református lelkipásztor, Károli Gáspár után Károli-Bibliának is neveznek. Károli hat lelkésztársával 1586-ban kezdte meg az Ó- és Újszövetség magyarra fordítását Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem támogatásával. A nyomtatást 1589. február 18-án kezdték el és mintegy másfél évvel később, 1590. július 20-án fejezték be, így a fordítás megkezdése után négy évvel megjelent az első teljes magyar nyelvű biblia. A máig fennmaradt példányok számát 52-54-re becsülik, ebből 24 országhatárainkon kívül található. Egy eredeti példány látható a vizsolyi református templomban is. 2015. januárjában a hungarikumok sorába került.  (Forrás: Napi magyar történelem)

Karinthy Frigyes születésnapjára - - - 1887. június 25. (Idézetek)

Karinthy Frigyes (teljes nevén: Karinthy Frigyes Ernő) Budapesten  született 1887. június 25-én. Kosztolányi Dezsőné, Harmos Ilonka könyvében a következőt írta: "Mert mindenből viccet csinált, olykor szerelemből és halálból is. Nem kímélt senkit, talán még önmagát sem". Irodalmunk leghíresebb, legtöbbet idézett humoristája ő, aki legalább annyira volt filozófus, mint író, költő és műfordító. Minden vicce mögött van valami több, valami mélyebb, mert ahogy ő mondja: Minden másképp van, és talán a másképp is egészen másképp van". (Nők Lapja)

Néhány idézet tőle:

Micsoda ostoba dolog az emberi test! Mennyi tudás, emlék, gondolat, terv, minő ritka ital a finom csontedényben - s egy ostoba daganat valahol a zsigerek közt, félrelöki, kiborítja, kilöttyenti a földre, s az ostoba föld beszívja, mint a sáros hó levét...

Elég a beszédből. Nagyon sokat csalódtunk egymás szavában. Ne mondd, hogy szeretsz. Ölelj meg, ha mersz. Ne mondd, hogy gyűlölsz. Ölj meg, ha tudsz.

Önzetlenség. Társasjáték, melyben én odaadom a magamét másnak, "add tovább" kiáltással, aztán várok egy életen át, hogy mikor kerül vissza hozzám, ami eredetileg is az enyém volt.

Senkinek nem kötelessége, hogy szeressen - de senkinek nincs joga hozzá, hogy gyűlöljön.

Nem igaz, hogy életünket önmagáért éljük. Nem született még értelmes ember, kinek szíve és esze helyén volt, hogy megelégedett volna a puszta élettel, s nem lett volna kész eldobni, ha üressé vált. Az élet tartalma teszi kedvessé számunkra az életet, és ezt a tartalmat nem úgy hívjuk, hogy munka, hanem úgy, hogy szabadság.

A szerelem, tudjuk, ellentétek vonzalma – erősebben tör ki azzal szemben, ami lényünktől idegen.

Nem a kétneműség szükséglete hozta létre a szerelmet, hanem a szerelem szükséglete bontotta két nemre az embert és állatot.

Szemedet, szád, orrod a szülődtől örökölted, de van valami, amit nem örököltél senkitől - ezt a valamit, ezt a mindent, amit így mondok: Én.

A hazugság fegyvere az erőszak. Jaj annak a hazugságnak, ha kétségbeesett helyzetében az igazság fegyverét kéri kölcsön – az ő kezében hátrafelé sül el ez a fegyver, amelynek neve: Megismerés.

Az álmodó, aki tudja, hogy csak álmodik, félig ébren van már.

Nem komoly dolog a házasság. Játék. Izgató és változatos. Nem kell az élethez, de minden pillanatban veszélyezteti az életet. Ennek a játéknak jól kell ismerni a szabályait. Meg kell tanulni, tíz, tizenöt év meg se kottyan azon az egyetemen, amin tanítják. De ne felejtsd el – ennyi kell ahhoz is, hogy tűrhetően hegedülj vagy teniszezz, vagy bokszolj.

Ismerni kell álomképeinket. Közel menni a dolgokhoz, amik rémítgetnek, szomorúságod okozzák. Jól megnézni őket, közelről. Könnyen meglehet, hogy elneveted magad, ha közelről látod, miből alakulnak ki ezek a kísértetek.

Ó szerelem tüze, jobb százszor, ha megéget, mint sértetlen maradni, s meg nem ismerni téged!

Az emberekben nem lehet megbízni... a legjobbakban is csalódunk, akikről semmi okunk nem volt hinni, hogy keserűséget, bánatot és csalódást okoznak nekünk... talán jóhiszeműen vagy tudaton kívül? Meglehet, de ez nem változtat semmit a kínos megdöbbenésen.

(Forrás: Citátum)

Tersánszky Józsi Jenő halálának évfordulójára - 1969. június 12.

      Ez az ember csupa-csupa játék volt, bohókás lélek, egy kópé. (Szeberényi Lehel író, újságíró, 1921-1998.)

Tersánszky Józsi Jenő (Tersánszky József Jenő, Nagybánya, 1888. szeptember 12. – Budapest, 1969. június 12.) Kossuth-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja, a 20. századi magyar prózairodalom egyik kiemelkedő alakja.

Tersánszky Jakab és Fox Etelka elsőszülött gyermekeként született Nagybányán, 1888. szeptember 12-éről 13-ára virradó éjszakán, éjfél körül, vallása római katolikus. 1906-ban érettségizett szülővárosában. Eredetileg festőnek készült, de apja nyomására jegyzőgyakornok lett Szapáryfalván. 1907-ben egy évig gyakornokként joggal foglalkozott Nagybányán, majd beiratkozott az eperjesi jogakadémiára.

Tervei szerint a budapesti egyetem jogi karán készült folytatni tanulmányait, de a tandíjra összespórolt összeget végül elmulatta és kénytelen volt segédmunkásnak állni. Első novelláját, a Csöndes embereket is pénzgondjai enyhítésére írta. Osvát Ernő figyelt fel tehetségére, így jelenhetett meg első írása 1910 februárjában a Nyugatban. Alig egy évvel később, 1911-ben novelláskötetét kiadta a Nyugat Könyvtár.

Az I. világháborúban mint önkéntes vett részt, 1918-ban olasz fogságba esett és csak 1919 augusztusának elején érkezett vissza Budapestre, ahol háborús élményeit Viszontlátásra, drága című regényében örökítette meg. A regény a magyar háborúellenes irodalom egyik kiemelkedő alkotása, Tersánszky első igazi nagy írói sikere is ehhez fűződik.

………………………………………..

Utolsó jelentős műve, a Nagy árnyakról bizalmasan című emlékezésgyűjtemény 1962-ben jelent meg, ebben neves irodalmi kortársainak portréját rajzolta meg némi iróniával.

1965 nyarán másodszor is megnősült, Szántó Margitot vette feleségül.

Halála előtt még megérhette néhány színházi bemutatóját. A János-kórházban hunyta le szemét örökre, 1969. június 12-én. Hamvai a budapesti Farkasréti temetőben nyugszanak.

Munkásságát többször is Baumgarten-díjjal jutalmazták (1929, 1930, 1931, 1934) 1949-ben pedig Kossuth-díjat kapott.

Három évtizedig élt Budán az Avar utcában. A Németvölgy és Krisztinaváros jellegzetes alakja volt. Naponta találkozhattak vele a környék lakói, nemegyszer – utcai – tilinkó játékával is elbűvölte az éppen arra járókat. Mindennapos vendége volt a környék szép számú borozójának, kocsmájának. Asztalánál a művésztársak mellett helyet foglalhatott bárki, a "Testnevelési Főiskolá"-s hallgatótól a Déli pályaudvar "Tüzép" telepének szenes emberéig. (Wikipedia)

Idézetek Tersánszky Józsi Jenőtől

Tehetséges, ügyes ember morálja egyetlen lehető: tisztelni a törvényt, ameddig ésszerű, és fölrúgni, ahol ostoba!

A legősibb női fogás a lankadó szerelmes fölbizgatására, kikezdeni a vetélytársával. Pláne, ha kimutatja, hogy a barátságot előbbre helyezi a gyöngédségnél. (...) Az pedig lehetetlen, hogy egy másik férfi ne pukkadozzon a méregtől, ha azt kell végignéznie, hogy alázatos rabnőjét a semmibe vett vágytársa babusgatja.

Aki nagyon tetszik a nőknek, attól természetszerűleg nem egy futó pásztorórát akarnak, az előtt a nők többek akarnak lenni, mint élvezeti cikkek, ezért annak nehezebben is engedik át magukat.

A kísérleti ember az örök szükséglet a teremtésben. Ő a félbolond, ha nincs helyén, vagy a lángelme, ha helyére kerül.

Hát istenem, az ember nem élhet úgy, hogy megvesse magát.

A fordítottját csináltam annak, amit gyermekkoromban. Akkor egész nap lebzseltem, és este sunyi, jámbor pofával somfordáltam szüleim elé. Itt meg a művészek között adtam a ledér, javíthatatlan szoknyavadászt és borisszát: de otthon, a négy fal között kétségbeesett komolysággal ültem a papír elé, és összeszorított fogakkal küzdöttem a kifejezéssel. … Olyat akartam írni, amilyet senki még. Nem volt mintám, nem volt esztétikám, mindent magamból merítettem, a legnagyobb küszködéssel és a legszentebb írói áhítattal.

Nagy Endre egy helyütt leírja könyvében a nagyérdemű közönséget úgy, hogy ki is mondja rá a szentenciát: ha emberek tömegben vannak, akkor csőcselékké válnak, akár selyem ingmell és brilliáns butón legyen rajtok, akár condra. Mindegy! – (A kabaré regényéről; 1935.)

Aki tisztában van azzal, milyen keveset kaphat valaki ettől az élettől, ha csak azért éli, hogy élje éppen, nem egy egészséges ábrándjától, de egy hóbortjától is kegyetlenség megfosztani valakit.

Vad riadót ver a szívem
A szádra, válladra, kebeledre, csípődre
A szemem farkaséhes.
Semmit nem ígérek:
Máma szeretni foglak,
Holnap talán már rád se nézek
És soha többé.

 (Forrás: Citátum)

Egy elfelejtett költőnő, Lányi Sarolta születésnapjára - 1891. június 6.

Lányi Sarolta sógorával, Czóbel Bélával

          Költő, műfordító, Székesfehérváron született, és 1975. november 10-én halt meg Budapesten. Lányi Ernő zeneszerző harmadik gyermeke volt, bátyja, Lányi Viktor Géza később ismert zenekritikusként működött. Gyermekéveit több helyen, köztük Miskolcon és Szabadka városában töltötte. Ez utóbbiban apja a zeneiskola igazgatója volt, és jó kapcsolatot ápoltak a Kosztolányi családdal. Húga, Hedvig, Kosztolányi Dezső szerelme volt több mint két éven át. Első publikációi is a szabadkai lapokban jelentek meg, a Bácskai Hírlapban és a Bácsmegyei Naplóban.

1909-ben Szabadkán szerzett tanítói oklevelet, majd 1911-től 1918-ig Budapesten volt tanítónő. 1915-ben házasságot kötött Czóbel Ernő irodalomtörténésszel, Czóbel Béla festőművész testvérével; 1918-ban született meg Anna lányuk. Részt vett a munkásmozgalomban és szerepet vállalt a Tanácsköztársaságban is. Napjaim című, 1922-ben megjelent verseskötete is a szocialista eszmék iránti elkötelezettségét tükrözi. Ugyanebben az évben követte a fogolycsere-egyezmény keretében a börtönből szabadult férjét a Szovjetunióba. Férjét azonban a sztálini rendszer 1937-ben koholt vádak alapján letartóztatta, és több évet töltött börtönben. 1935 novembere és 1937 októbere között írott naplóját a halála után, 1982-ben, több ifjúkori írásával együtt, Szabadkán adták ki, Dér Zoltán gondozásában. 1938-tól az Új Hang című folyóirat, 1940-től a moszkvai Kossuth Rádió munkatársa volt. 1946-ban tért haza, szerkesztőként dolgozott. Műfordításaival főként orosz írókat szólaltatott meg, és ő fordította magyarra a Bunkócska című mozgalmi dalt, illetve ő írta a Varsavianka című dal magyar szövegét. Egyik legismertebb fordítása Konsztantyin Mihajlovics Szimonov „Жди меня” (Zsgyi menyja; Várj reám) című verse, amelyet gyakran adott elő megzenésítve Darvas Iván.1950–56 között az Irodalmi Újság munkatársa volt. 1948-ban Baumgarten-jutalmat kapott, 1950-ben és 1972-ben pedig József Attila-díjat.

Férjét 1953-ban veszítette el; lánya, Anna később a Magyar Televízió operatőre lett. Személye szerepet kapott Sinkó Ervin Egy regény regénye című munkájában, és még hangsúlyosabban Slobodan Šnajder horvát drámaíró Sinkó regénye nyomán írott Confiteor című darabjában. (Forrás: Wikipedia)

Idézetek

Nem volt elég lelkem a jóra,
s nincs elég erőm rossznak lenni,
nincs már se könny, se bűn, se semmi.
Csak fáj a föld, az ég s a szívem.

Szeretsz? De én megint magam vagyok
S mint elhagyott halott
Kit senki, senki nem virraszt
Fölérez, éled újra bennem
Szerelmem -
Sikong és te nem hallod azt.
Nem hallod azt se meg soha
Mikor szólítlak, hívlak, vágylak,
Nevedtől hangos a szoba
Ahol a sóhajtásaim tanyáznak.

Tegnap kuszán, napittasan remegtem én is.
Arcomon izzott a nyári rozsda:
veríték, vér és szerelem.
Ma már hideg van. Elsápadt az erdő,
hova múlt, hol van a tegnapi hőség?
(...)
Ma nem vagy itt. Ím elküldöm neked
a haragom.
Nagyon szenvedj.
Mint én.
Akarom.

Csak én hordozom arcod itt benn,
Csak nekem vagy te minden, minden
S tied vagyok mindennél jobban.
Az izzó, drága bélyeget,
Amit szemed rámégetett,
Hordom fájósan, boldogan, titokban...

Kedves! Fogadj el, haraggal ne kergess,
ne bánd, ha néha hozzám küld lángod,
ne lázongj daccal érte. Nem tiéd
az akarat, felém mi hajít, se az emlék,
mely aranyköddel felhőzi be kerted,
hol vágyvirágok fájva fakadnak...

A magyar nyelv napjára - április 23.

            A magyar nyelv napját 2009 óta ünnepeljük április 23-án. Az Anyanyelvápolók Szövetsége 2008. december 6-án megtartott IX. tisztújító közgyűlés résztvevői – elfogadva Graf Rezső javaslatát – április 23-át a magyar nyelv napjának kiáltották ki. 2008-ban ezen a napon nyitotta meg kapuit a Magyar Nyelv Múzeuma a Sátoraljaújhely részét képező Széphalmon, Kazinczy Ferenc mauzóleuma mellett, a nyelvújító gyümölcsösének helyén.

            Magyar Nyelv Múzeuma hazánk egyetlen anyanyelvi múzeuma. Az intézmény ötletét Pásztor Emil, az Egri Tanárképző Főiskola tudós nyelvésze vetette fel 1994-ben a Kazinczy Ferenc Társaság közgyűlésén. A múzeum az anyanyelvi kultúrát közvetíti, bemutatva a magyar nyelv történeti útját, a nyelvtudomány eredményeit, a nyelvek és nyelvváltozatok egymásra hatását. Saját és más közgyűjtemények anyagaira alapozva állandó és időszakos kiállítások, kutatások, közművelődési lehetőségek helyszíne.

            Épületét Radványi György Ybl-díjas sátoraljaújhelyi születésű építész, a Budapesti Műszaki Egyetem docense tervezte. Külsejében a múzeum az időtállóságot hangsúlyozza. Ezért sok, nyerskőből és téglából húzott falat képzelt el a régi magyar várak mintájára Radványi, aki a hely szelleméhez illően néhány klasszicista elemet is belecsempészett az épületbe. Az építkezés 700 millió forintból valósult meg.

            Az 1566 négyzetméteres múzeum három nagyobb egységből áll: Az első egység a nyelvművelés-történeti kiállítás magját képező, de nagyobb konferenciák és például a szépkiejtési versenyek megrendezésére is alkalmas fórum. Egy tető alatt különálló részenként áll a fórum és a kisebb termek. Az intézményben kávézó is üzemel, valamint kiadványok, könyvek is vásárolhatók. A második egység a kutatóközpont, ahol a nyelvészek nyugodt körülmények között dolgozhatnak. A harmadik egység a park, ahol a nyelvcsaládok fái között a magyar nyelvművelés legnagyobb alakjairól készült, lehetőleg életnagyságú szobrok felállítását is tervezik. (Forrás: Wikipedia)

Tóth Árpád születésnapjára - - - - - - 1886. április 14.

 Tóth Árpád (Arad, 1886. április 1.- Budapest/Várnegyed, 1928. november 7.) születésnapja alkalmából az Esti sugárkoszorú (1923) című versével tisztelgek a nagy költő, műfordító előtt.  "A vers a Nyugat első nemzedéke által újra népszerűvé tett hitvesi költészet szép példája. A panteisztikus (az Istent a természettel/világgal azonosító filozófiai irányzat) látomás és az érzés egyszerűsége közti ellentét adja a mű feszültségét. „Ez a nagy líra: földről emelve, égre villantva, földre zuhanva, perc és örökkévalóság között kimondani a legtöbbet, amit ember embernek mondhat, a legegyszerűbbet, amit férfiember asszonyembernek mondhat: jó élni, mert szeretlek. Ezt zengik ki a nyolcsoros, telt, nagy strófák, ez zeng a zárt verslejtésben, ezt csendítik meg a telt, dús rímek.” (Bóka László)

És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Előttünk már hamvassá vált az út
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Az ezüst érmét 2011. április 14-én bocsátották ki.

(Tervezője: Csikai Márta; súlya: 31,46 g)

Külföldi nevezetes személyek a csókról

A csók rövid fizikai gyönyör, mégis partokat elöntő lélekáradathoz vezet. (Friedrich Dürrenmatt)

Egy bók olyan, mint egy csók fátyolon keresztül. (Victor Hugo)

Ha nem szeret az ember, elég lehet a csók, a gyönyör. Ha szeret: nem elég. (Paul Géraldy)

Különös dolog a csók. Külön életet él, közlési forma és vad érzelem egyetlen nedves érintésben. (Mickey Spillane)

Vannak dolgok, amiket nem lehet megrendezni, olyanok, amik igénylik a spontaneitást. Ilyen a csók is. (Kegyetlen játékok c. film)

A gyáva fegyvere a csók, a bátoré a kard. (Oscar Wilde)

A szépség minden egyes pillanatát, a jóízű nevetést és minden csókot meg kell becsülnünk. A megelégedettség minden egyes pillanata őszinte hálával tölt el. (Elizabeth Kim)

A csók a természet bájos kis trükkje arra az esetre, mikor a szavak feleslegessé válnak. (Ingrid Bergman)

Egy törvényes csók sosem ér fel egy lopott csókkal. (Guy de Maupassant)

A szájak találkozása a legtökéletesebb, legistenibb érzés, mely az embernek megadatott, a boldogság utolsó, végső határa. Csók közben, csakis a csók közben érezzük úgy néha, hogy megvalósul a lehetetlen, amit kergetünk, egyesül a két lélek, összeforr a két alélt szív. (Guy de Maupassant)

Becsületes ember nem tartja meg magának a lopott csókot, hanem azonnal visszaadja. (Mark Twain)

A csók lehet egy vessző, egy kérdőjel vagy egy felkiáltójel.  (Mistinguett)

(Kép – Picasso: Csók)