Áprily Lajos emlékezete halálának évfordulóján - 1967. augusztus 6.

Áprily Lajos, született Jékely Lajos (Brassó – Trianon után: Braşov, 1887. november 14.-Budapest, 1967. augusztus 6.) József Attila-díjas (1954) költő, műfordító.

Költészetének ihletője legtöbbször az emlékezés, a magány, egy inkább csak vágyott – vagy vágyaiban átélt – világ. (További idézeteket talál a november 14-i bejegyzésemben.)

Idézetek verseiből:

"Ó, hányszor hittem, szárnyamat kibontom,
ha hívó szél jön, messze tengeré,
és átrepülök túl a horizonton
távol derengő tengerek felé."

(Vadludak)

"Késő. Meddő csatán a szárny kifáradt,
tél jön, fojtó, didergető homály.
S a pince torkán édes illat árad:
sötét mámort kínáló muskotály."

(Vadludak)

"Olyan némán suhannak, mint az évek,
álmatlan évek végtelen vízen.
Bátran vágnak az ismeretlen éjnek
s ki hol kötnek, nem tudja senki sem."

(Utolsó tutaj)

"Ne félj, az óra meg nem áll,
szelek szűnnek, vizek apadnak.
Hiába hosszú, vége lesz
az éjszakai sivatagnak."

(Vigasztaló vers)

"Egy nap - megint egy nap, mely elveszett."

(Napló)

"Öreg leszek, vénebb a téli napnál,
kedvem sötét lesz és hajam fehér.
S mint a csitult patak a torkolatnál,
lankadt szívemben meglassul a vér."

(A finálé)

"Szédülni nem szabad,
zuhannod nem lehet:
szirten is rózsaág
vigyázza lelkedet."

(Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek)

"Szem mögött, szó mögött
gondárnyék feketül.
És mégis - ne remegj:
lélek van teveled,
nem maradsz egyedül."

(Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek)

""Valamikor így mértem: évek, évek,
egy idő óta így: napok, napok.
S tán nemsokára napokkal sem mérek,
azt mondom: percek és pillanatok."

(Fogyó idő, 1966. március 7.)