Jávorka Ádámra, az igaz hazafira emlékezem halála napján - 1747. augusztus 19.

Jávorka Ádám (Nagykosztolány, 1683 v. 1684 – Jaroszló, Galícia, 1747. augusztus 19.) kuruc hadnagy, francia alezredes, lengyel ezredes.

A Nagyszombati Egyetem hallgatójaként csatlakozott Rákóczihoz 1704-ben. 1708-ban hadnagynak nevezik ki, Ocskay László, majd Géczy Gábor lovasezredében szolgál. Nevéhez fűződik 1710-ben az árulóvá lett Ocskay László elfogása. 1711 őszén, a szatmári béke után Lengyelországból titokban hazajött, hogy újabb felkelést szervezzen. Elfogták, de 1712-ben ben megszökött a börtönből, és visszatért Lengyelországba.

1713-ban orosz katonai szolgálatba állt, majd 1716-ban Rodostóba ment. 1721-ben mint őrnagy lépett be Bercsényi László francia huszárezredébe, és hamarosan alezredessé léptették elő. 1724-ben visszatért Rodostóba, és Rákóczi főlovászmestere lett. 1724–25-ben diplomáciai küldetésben Sobieski herceghez és I. Péter cárhoz küldte a fejedelem. 1735-től Lesczynski Szaniszló lengyel trónkövetelő hadseregében ezredes, majd Czartoryski Ádám herceg jószágkormányzója Galíciában.

Ilyvóban megtalálta a gróf Forgách Simon és Zsigmond halála óta eltűnt Rákóczi-levéltárat. Ezt 1747. február 1-jén Skolie határszéli (galíciai) városban a gróf Forgách-család küldötteinek átadtak, és így az utókor számára megmentette.(Forrás: Wikipedia)

Kevés emlékéről tudok, mindössze egy utcáról Budapest 14. kerületében. Pedig ez a nagy hazafi sokkal többet érdemelne!

Mikes Kelemen születésnapjára - Zágon, 1690. augusztus

Mikes Kelemen memoáríró, műfordító, a XVIII. századi magyar prózairodalom legnagyobb alakja 1707-ben lett II. Rákóczi Ferenc apródja, s attól kezdve élete elválaszthatatlan volt a fejedelemtől. Részt vett a szabadságharcban, Nagymajtény után Rákóczival együtt vállalta a száműzetést. Franciaországban megtanulta a nyelvet, majd a szultán hívására 1717-ben Törökországba mentek. Mint Rákóczi apródja, majd kamarása négy évtizeden át volt szemtanúja az emigráció életének. Erről adott képet Rodostóból írt "Törökországi levelek" című, fiktív személyhez címzett 207 levél, melyet francia irodalmi példára írt. E műve eredetiségénél, élménygazdagságánál fogva kimagaslik írásai, fordításai tömegéből. Kiválóan bemutatja a bujdosásban megőszülő egykori apród életének viszontagságait, honvágyát és a hazáról született gondolatait, a rodostói fejedelmi „udvar” mindennapjaiba is bepillantást nyújtanak. Rákóczi utolsó éveiről szóló ismereteink túlnyomó része a Törökországi levelekből származik, melyeket 1794-ben Kultsár István jelentetett meg először nyomtatásban. 
Miután a kuruc bujdosók sorra elhaltak mellőle, 1758-ban ő lett a magyar kolónia vezetője. 1761 október 2-án halt meg. Haza soha nem tudott jönni. Kérelmére Mária Terézia kemény szívvel ráírta: „Rodostóból nem vezet vissza út’”. 

2015. március 26-án megkoszorúzom Mikes Kelemen szobrát Berettyóújfaluban

2022-ben az Országhatártúra mozgalom keretében voltam Erdély távoli csücskében, Zágonban, Mikes Kelemen szülőfalujában, ahol megtekintettem Mikes Kelemen múzeumát.

Ismét kiújultak a dicső magyar nemzet sebei c. kiáltvány - 1703. június 7.

        Mányoki Ádám - II. Rákóczi Ferenc képmása   (a kép a függetlenségi harc leverése miatt emigrációba kényszerült fejedelem lengyelországi tartózkodása idején, 1712-ben Gdansban (magyarosan: Danckában) készült)

1703. június 7-én Rákóczi Ferenc kiadta munkácsi táborában a keresztény világ számára latin nyelvű, "Recrudescunt inclytae gentis Hungarae vulnera" (Ismét kiújultak a jeles magyar nemzet sebei) kezdetű kiáltványát, a szabadságharc okairól és céljáról.

II. Rákóczi Ferenc kiáltványa 
Örök emlékezetül.

Ismét kiújultak a dicső magyar nemzet sebei, a nemzet megsértett szabadságának annyiszor mostohán kezelt sebesülése, s most már az a veszély fenyeget, hogy tagjai lassú sorvadása közben végzetes uralma alatt az ausztriai uralkodóház az egészséges törzset is a végső, halálos pusztulásba dönti, s azt követeli, hogy karddal vágjuk ki.
Oh, kegyetlen, szabad népnek tűrhetetlen szolgaság!

Az ország népe még most is széltében hangoztatja, hogy jobb volt sorsa a hódító félhold alatt, az meg okmányokkal bizonyítható, hogy az osztrákok évenkénti zsarolásai az ottománoknak fél évszázad alatt teljesített szolgáltatásokat is bőségesen elérik. Nem bízhatunk tovább azokban, akik saját okirataikat annyiszor megsértették. Ezért életünket, javainkat és utolsó csepp vérünket szabad akaratunkból édes hazánknak, (ami mindenkinek a legdrágább) az osztrák iga alóli felszabadítására szenteljük.
 (Szabad fordítás latin eredetiből)

A Nemzetközi sajtószabadság napjára - Az újság történetéből

            Az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlése május 3-át a Nemzetközi sajtószabadság napjává nyilvánította annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a szabad sajtó fontosságára, és hogy emlékeztesse a kormányzatokat a szabad véleménynyilvánítás jogának tiszteletére és betartására.

Réges-régi mondás: lába nincs, mégis megyen, szárnya nincs, mégis száll a hír, s olyan gyorsan terjed, hogy nincs aki megelőzze. Mi újság? Az újság, újdonság – ma már legkönnyebben a sajtóból tudható meg. Az újság vagy ünnepélyesebb nevén: a hírlap, olyan rendszeresen megjelenő nyomtatvány, melyben híreket közölnek. Aprópénzért bárki hozzájuthat az első utcasarkon.

De mióta? Valamikor a városról városra járó vándorok voltak az eleven hírlapok. Az első újság, a hírlapok őse, még időszámításunk előtt 59-ben jelent meg Rómában, a híres hadvezér, Iulius Caesar (Cézár) rendeletére. Az hogy „megjelent”, ezúttal azt jelenti, hogy sok száz rabszolga naponta kézzel lemásolta a híreket, s ezeket a lapokat szétküldték a hatalmas birodalomban.

Az első, már nyomtatványszerűen sokszorosított lapot Kínában találjuk, időszámításunk szerint 732-ben. Európában az első hírlapféle értesítő ehhez képest elég későn, csak 1566-ban jelenik meg. Arról nevezetes ez a velencei első újság, hogy ára egy velencei aprópénz – egy gazetta volt. Innen ered az újság olasz, francia, román, spanyol elnevezése.

Egyes országokban az első újságok tulajdonképpen röplapok voltak, nagy események alkalmával kiadott nagyobbacska cédulák. Kolumbusz utazásait, a mohácsi vészt, a spanyol király halálát is ilyen több nyelvű lapokon tudatták már a világgal. Ám az első, mai értelemben vehető újság csak 1609-ben jelent meg Németországban. Ezután már gyorsan bontakozik ki a hírlap történelme. A 17. és a 18. században rengeteg újságot alapítanak Franciaországban, Angliában.

A hazai hírlapirodalom megindítása II. Rákóczi Ferenc nevéhez fűződik: ő volt az, aki Magyarországon elsőként ismerte fel az időszaki sajtó jelentőségét a tájékoztatás és a közvélemény befolyásolása szempontjából. Újságja, a Mercurius Hungaricus (illetve a második számától kezdve: Mercurius Veridicus ex Hungaria), nem csak azért nevezetes tagja a magyar sajtó történetének, mert vele kezdődött el hírlapirodalmunk, hanem azért is, mert egy Európa-szerte figyelemmel kísért eseménynek, a társadalmi haladásért is síkraszálló nagy kuruc szabadságharcnak a terméke volt. Sajátos profilú és rendeltetésű lap volt, amelynek legközelebbi rokonát azok között a hírlapok között találjuk meg, amelyek hasonló jellegű mozgalomról kívánták a külföldi közvéleményt tájékoztatni. Ilyennek bizonyultak például azok a francia nyelvű lengyel újságok, melyek a század végén a Kościuszko-felkelés híreiről tudósítottak.
A Mercurius címében is ki szándékozta fejezni hivatásának legfőbb célját: az igazmondást a szabadságharc eseményeivel kapcsolatban. Ezért címét Mercurius Veridicus ex Hungariára változtatta. Ami az újság igazmondását illeti, érdemes kitérni rá, hogy Eszterházy Antal kiváló tábornok a kuruc újság eszméjének felvetésekor úgy vélekedett, hogy nem kell túl komolyan venni az objektivitásra való törekvést. „Ha szintén mind igaznak nem comperialtatik is – azzal nem nagyot vétünk!” Rákóczi – miként az újság megváltoztatott címe is mutatja – nem osztotta ezt a véleményt. Ugyanakkor természetesen az eseményekről a szabadságharc szempontjából igyekezett hírt adni: alaptalan és valótlan híreket ugyan nem közölt, de nem történeti krónikára, hanem a közhangulat befolyásolására törekedett. És ennek érdekében bár a vereségekről sem hallgatott, de magyarázatokkal enyhítette kedvezőtlen hatásukat. Az újságok híreinek megbízhatósága, illetve elfogultsága egyébként a kor egyik vitatott kérdése volt; Eszterházy véleménye tehát nem volt valamilyen elszigetelt „tág lelkiismeretű” felfogás, hanem a kor újságírói gyakorlatának hatása ismerhető fel rajta.

1710-ben már Bercsényi kancelláriáján szerkesztették, bizonyára azért, mert Rákóczi őrá bízta a diplomáciai levelezést. És a nyomdai előállításukra sem a lőcsei nyomdában került sor (Lőcsét 1710 januárjában ostrom alá vették a császári csapatok), hanem a felvidéki Bártfán. Tartalomra és kiállítására nézve egyaránt elmaradnak az előzőektől: csupán rövid hírekből állnak, és nyomdai kiállításuk is jóval gyengébb a lőcsei nyomda termékeinél.
Utolsó számával nemcsak első hazai hírlapunk története fejeződött be, hanem hosszú időre megbénult Magyarországon az önálló politikai újságírás is. A Mercurius, mint a Rákóczi-szabadságharc közlönye, olyan hangot és stílust vezetett be hírlapirodalmunk kezdetén, amelyet a szatmári béke utáni évtizedekben sokáig nem lehetett folytatni. Hírlapjaink a század folyamán függő viszonyba kerültek a bécsi hivatalos újsággal, és csak a magyar jakobinus mozgalom előtti évtizedben jutottak olyan helyzetbe – akkor is csak rövid időre –, hogy ismét nemzeti törekvéseket szolgálhatták.
A múlt században a távíró feltalálása, a gőzhajó, a vasút fejlődése meggyorsította a postaforgalmat s a hírszolgálatot. Ám az újság, a hírlap fejlődésére legdöntőbb hatása a munkásmozgalomnak volt – az eszméket így lehetett a leghatékonyabban terjeszteni.          
A nyomtatott újság, folyóirat ma éppen úgy hozzátartozik életünkhöz, mint a vonat, a telefon, a televízió. A világon naponta több millió lap jelenik meg. Az internetes újságok azonban egyre jobban átveszi a szerepét.
(Forrás: Wikipedia, Lászlóffy Aladár: Régi rejtély – Új talány)

II. Rákóczi Ferenc születésnapjára - 1676. március 27.

            II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676. március 27. – Rodostó, 1735. április 8.) a Rákóczi-szabadságharc vezetője, Magyarország vezérlő fejedelme, erdélyi fejedelem.

            Neve szorosan összefügg az általa 1703-ban indított második kuruc szabadságharccal, mely révén Magyarország teljes függetlenségét kívánta visszaszerezni, hogy a Habsburg Birodalomtól független állammá váljék. E célnak megfelelően választották Erdély és Magyarország fejedelmévé. Az országban egyedül neki volt lehetősége nemzetközileg is elismert vezetővé válnia, mivel Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem leszármazottja volt, azonkívül dédapja és nagyapja I. Rákóczi György és II. Rákóczi György, továbbá apja, I. Rákóczi Ferenc is erdélyi fejedelmek voltak, akik szövetségben harcoltak a franciákkal, svédekkel, lengyelekkel.

            Engem valami különleges vonzalom köt a vezérlő fejedelemhez, anyám mellett ő volt a példaképem. Sárospatakon, a Rákócziak ősi fészkében. éltem kisgyerekként A Rákóczi Gimnázium udvarán laktunk (apám ott volt tanár), minden nap többször láttam a fejedelem szobrát, hallottam a nevét. A közeli bodrogparti strandon pedig szinte ránknehezedett a vár, nyári estéken gyakran volt hallható a templomtoronyból szóló tárogatószó. Ifjú koromban Miskolcon éltem. Gyakran haladtam át a Sötétkapu alatt, mellette volt Rákóczi emléktáblája, hiszen egy egész telet töltött itt. A véletlen úgy hozta, hogy a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem szakán szóbeli tételként a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot húztam. Felnőttként harminc évig éltem Veszprémben, és gyakran jártam a Balaton partján útban Budapest vagy Siófok felé, vagy csak kirándulgatni, fürdeni. Ha túlzottan nem siettem, minden esetben megálltam Balatonakarattyán a fejedelem fájánál tisztelegni.

            A Panoráma Könyvkiadó 2003-ban a második kuruc szabadságharc kezdete alkalmából II. Rákóczi Ferenc élete és szabadságharca a bélyegek tükrében címmel megjelentette könyvemet igazi reprezentatív kiadásban. Különböző újságokba, folyóiratokba is rendszeresen megjelentek írásaim a fejedelemről. Ebből mellékelem a Nők Lapjában 2003. október 29-én megjelent cikkem:

Béri Balogh Ádám halálának évfordulójára - 1711. február 6.

Élete és mártírhalála

            Mindenki nagy megrendüléssel hallgatja, amikor sorolják az 1849-es, az 1956-os mártírokat, az első és a második világháború áldozatait, a Tito partizánjai által végrehajtott magyarírtás 40 ezer halottját. De arról érdemtelenül elfelejtkezett a magyar ember, hogy a Rákóczi-szabadságharcnak is volt mártírja. Igaz, csak egy, de azért róla is mindig meg kellene emlékezni, mert ő sem volt rosszabb hazafi, kisebb hős, mint akiket emlegetünk. A nóta szerint: „Piros bársony süvegem, Balogh Ádám a nevem”. Sok embernek az alakja a Tenkes kapitánya című klasszikus tévésorozatból ismerős. Kivégzése napján róla kívánok megemlékezni.

            Béri Balogh Ádám (Vas vármegye, 1665 körül-Buda, 1711. február 6.) dunántúli római katolikus köznemesi család sarja, Balogh István (†1678) és Káldy Rebeka fia. A hagyomány szerint Hegyhátkisbéren született. A katonacsalád első ismert őse Balogh Péter, aki a 16. század végén Kapor és Tata várkapitánya volt. 1690 körül feleségül vette a későbbi hercegi család vagyonát megalapozó Festetics Pál és Tholdi Anna leányát, Festetics Juliannát. Hét gyermeküket ismerjük név szerint: Lászlót, Boldizsárt, Zsigmondot, Ádámot, Farkast, Katalint (1734-ben özv. Rosty Lászlóné) és Évát (Palotai Ferencné).

            Fiatalon Csobánc várában szolgált a gyalogság vajdájaként, és részt vett a török elleni hadjáratokban. 1695-ben Sopron vármegye rábaközi járásának főszolgabírája, a következő évben Vas vármegye commissariusa, majd 1700-ban az utóbbi megye főszolgabírája lett, s még 1702 nyarán is e tisztségében szerepel. 1704 elején csatlakozott a Dunántúlt elfoglaló Károlyi Sándor kurucaihoz. Január 15-én Bercsényi Miklós főgenerális már ezereskapitányi pátensét is kiállította, s toborzókörzetül a Kemenesalját jelölte ki számára.

            A kezdetben változó szerencsével folyó dunántúli harcok idején két vagy három ízben is visszatért, illetve elígérkezett a császár hűségére, s ebben nagy szerepe volt mindvégig császárpárti apósának. 1705-től azonban már az egyik legvitézebb kuruc csapattisztként tartották számon. 1706. november 6–7-én kitüntette magát a Győrvár és Egervár között vívott harcban: A győztes lovasrohamban három fejsebet is kapott. (Ebben az ütközetben fogta el Sibrik Gábor két társával együtt a császári csapattest parancsnokát, Hannibal Heister tábornokot is.) 1707-ben rajtaütött Rabutin tábornok seregén, és felvonulási útvonalának megváltoztatására kényszerítette. Portyái során kétszer is eljutott Bécsig. („Fakó lovam a Murza, Bécsalját ha nyargalja, Császár azt megsiratja!”– ismerjük a népdalból is.) Parancsnoka, Esterházy Antal tábornagy a győrvári diadal után többször is kérte a sikeres, elszánt és rettenthetetlen, de nehéz természetű, szókimondó ezredes előléptetését, de Bercsényi megakadályozta a tisztek egymás közti vetélkedésének elkerülésére hivatkozva.

          A trencséni vereség után azonban Rákóczi a sorra elpártoló tisztekkel szemben előléptetésekkel jutalmazta a hűségében kitartókat, s ekkor, 1708. augusztus 9-én Balogh is megkapta a brigadérosi kinevezést. Hogy rászolgált a fejedelem bizalmára, azt már 1708. szeptember 2-án, Kölesdnél kivívott győzelmével bizonyította, amikor egy kiválóan kiképzett és felszerelt főként rác (ma: szerb) határőr lovasokból álló császári oszlopot semmisített meg. (Ez volt a kurucok utolsó győzelme!)

            1709. augusztus végén – a Dunántúl feladásakor – ő is átkelt a Dunán, de 1710. júliusában visszavezényelték, és részt vett az utolsó dunántúli hadjáratban. Parancsnoka, báró Palocsy György tábornok betegsége és távozása után ő vette át a csapatok irányítását. Alig kétezer emberével három hónapon át harcolt a birodalom 25 ezer katonájával, akiket világhírű hadvezérek vezettek.

            1910. október 28-án a Szekszárd környéki harcokban a rácok (ma: szerbek) bekerítették, s a megáradt patak mocsarában a népdalokban is megénekelt Murza lova összerogyott, így Balogh Ádám fogságba esett.

            Minden áron szerették volna, hogy átpártoljon, hiszen a háborúnak még nem volt vége, és a császáriaknak jól jött volna a népdalokban is szereplő Balogh árulása. Tábornoki rangot ígértek neki, és azt, hogy a Rákóczitól kapott somogyvári birtokot is megtarthatja.

            Rákóczi mindent megtett kiváltása érdekében, de hiába. 1711. január 31-én még gróf Pálffy János tábornagynak, a császár tejhatalmú megbízottjának is szóba hozta a dolgot a vajai értekezleten. A császáriak azonban dezertőrnek és „megátalkodott esküszegőnek” tekintették Baloghot, ezért hallani sem akartak a kicseréléséről. Rákóczinak pedig már nem volt eszköze a kiszabadításához.

            A labanc ígérgetések nem tántorították el Rákóczi hűségéről. Ekkor a Habsburgok megmutatták másik arcukat is, hogy a készülő béketárgyalások előtt megfélemlítsék a kurucokat. A Budai Várban vezetett halálozási anyakönyvben ez szerepel: „E hónap február 6-án reggel hűtlenségéért fejével fizetett Balogh Ádám, a lázadók vezére és ezredes”. (Nem örökíti meg emléktábla!) Tehát hibás az, ami sok könyvben szerepel, hogy Pesten, a belvárosi templom előtti téren végezte ki a hóhér.

(Balogh Ádám emléktáblája Külsővaton. Forrás: Wikipedia, MTI)

II. Rákóczi Ferenc és társainak újjátemetése - Kassa, 1906. okt. 29.

         A törökországi Rodostóban száműzetésben élő vezérlő fejedelem 1735. április 8-án (ez akkor Nagypéntekre esett) hunyt el Rodostóban 59 évesen. A holttestét mumifikálták, mind az agyvelejét, mind a belső szerveit eltávolították. A holttest belső szerveit a rodostói görög templomban, szívét a franciaországi Yerres városának temetőkertjében temették el. A testet Mikes Kelemen a szultán engedélyével Konstantinápolyba (ma: Isztambul) szállíttatta a nyár elején. Kívánságának megfelelően édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették a Galata városrész Szent Benedek jezsuita templomban, szíve pedig a Párizshoz közeli Grosbois-ba került. II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc leverése után menedéket kapott a francia udvarban, amiért hálás volt, és soha nem felejtette el Grosbois-t, ahol lakott. Halála után bebalzsamozott szívét és vallásos munkáinak kéziratait ide hozták, a kamalduliak őrizetére bízva. A francia forradalom zűrzavaros napjaiban a bebalzsamozott szív azonban örökre eltűnt.

            A hamvak hazahozatalának gondolata már a reformkorban megjelent, politikai okokból azonban az 1870-es évekig nem kerülhetett szóba komolyan, és még ezután is évtizedek teltek el, mire a gondolat megvalósult. A hazahozatalról látványos parlamenti jelenetben egyezett meg 1904. március 10-én Tisza István miniszterelnök és Thaly Kálmán, az ellenzéki Függetlenségi Párt alelnöke. Az Országgyűlés 1906. október 23-án törölte el a Rákóczit és társait megbélyegző 1715. évi 49. tc. 2. és 3. §-ait, az uralkodó, I. Ferenc József Magyarország megkoronázott apostoli királya pedig már másnap szentesítette a döntést. Őt és társait a Szent István Bazilikában, Thökölyt pedig a Deák téri evangélikus templomban ravatalozták fel Budapesten 1906. október 28-án.

      A fejedelem maradványait végül 1906. október 29-én helyezték örök nyugalomra Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyház északi hajója alá épített kriptába. A sírboltban szemben, a középső kőszarkofágban nyugszik, közös „sírban” édesanyjával, Zrínyi Ilonával és idősebb fiával, Józseffel. A bal oldali szarkofágban Sibrik Miklós ezereskapitány, udvarmester, a jobb oldaliban Esterházy Antal kuruc generális kapott nyughelyet. A szűk lejárati lépcső mellett elhelyezett kőszarkofág Bercsényi Miklós gróf, Rákóczi helyettese és második felesége, Csáky Krisztina grófnő maradványait rejti.
(Felhasználtam: Wikipeda, műemlék,hu
II. Rákóczi Ferenc és Kassa kapcsolatáról részletesen írok  a június 1-2-3-4. bejegyzésemben.
II. Rákóczi Ferenc kassai szobrát 2013. április 24-én koszorúztam meg.)

A Rákóczi-szabadságharc fordulópontja - 1704. augusztus 13.

Marlborough hercege aláírja a parancsot Blindheimnél (Robert Alexander Hillingford olajfestménye)

A höchstädti csata és hatása

Az 1700-as esztendőben elhunyt II. Károly (ur. 1665-1700), a Habsburgok spanyol ágának utolsó királya. A szövevényes rokoni kapcsolatoknak köszönhetően XIV. Lajos francia király (ur. 1643-1715) és I. Lipót német-római császár (ur. 1657-1705) és magyar király egyaránt igényt támasztott az ibériai ország trónjára.  A fegyverek vették át a szót, és a kontinentális Európa nagyhatalmai két szövetségi rendszerbe tömörültek. Franciaország elsősorban a császári hatalom növekedésére féltékeny bajor választófejedelemre támaszkodhatott, míg a Habsburgok a Bourbon-hódítás ellen küzdő Hollandia és az európai egyensúlyt féltő Nagy-Britannia támogatására számíthattak. A háború első évei kedvezőtlenül alakultak Lipót számára, ugyanis XIV. Lajos, miközben komoly erőkkel támadt Németalföldre, Észak-Itáliában és a német területeken is kelet felé nyomult. Időközben Magyarországon – 1703-ban – Rákóczi Ferenc is kibontotta a kuruc szabadságharc zászlóit, így Bécset szinte minden oldalról ellenség vette körül.

A höchstädti csatában a John Churchill Duke of Marlborough és Savoyai Jenő hercegek vezette szövetséges osztrák-angol-holland erők megsemmisítő vereséget mértek a Camille de Tallard marsall és Miksa Emánuel bajor választó által irányított francia-bajor csapatokra. A csata után megfordult a háború menete, a harcok ezek után Franciaország földjére terelődtek. A győzők 12 000, a francia-bajor hadak 28 000 halottat veszítettek. Ez volt XIV. Lajos hadainak első súlyosabb veresége, ami a spanyol örökösödési háborúra jelentékeny hatást gyakorolt. A höchstädti fiaskóval kudarcba fulladt XIV. Lajos azon haditerve, hogy Itáliából és német területről előretörő seregei segítségével békére kényszerítse a Habsburg Birodalmat. A hadiszerencse megfordult, a Habsburg-párti szövetségesek hadai átlépték a francia határt, és a Bourbon uralkodó hamarosan saját országának védelmére kényszerült.

1703–1704-ben úgy tűnt, a második kuruc szabadságharc eredményes lehet,  azonban a magyar törekvések sorsa alapvetően nem a magyarországi hadszíntéren dőlt el. A höchstädti csata alapvetően meghatározta a Rákóczi-szabadságharc kimenetelét is, mivel a Bécset fenyegető invázió elhárítása után Lipót – a kurucok visszaszorítására – mind nagyobb erőt tudott átcsoportosítani keletre. Ezzel lényegében eldőlt, hogy Magyarországot fegyverrel nem lehet kiszakítani a Habsburg Birodalomból, s a harcot ezután csakis a politikai kompromisszum érdekében érdemes folytatni. Szövetségesei veresége nagyon megdöbbentette Rákóczit. Eddig a magyar-bajor egyesülést tartotta a szabadságharc külpolitikai alapjának. Érezte, most már magára maradt. A franciák terveiben a magyar hadszíntér eddig sem játszott döntő szerepet, de a továbbiakban már csak azért volt Rákóczira és nemzeti mozgalmára szükségük, hogy a császári csapatok egy részét elvonja a nyugati hadszíntérről.

A francia-bajor anyagi veszteség is jelentős volt. A szövetségesek kezére jutott 90 gyalogsági és 45 lovassági zászló, 17 pár üstdob, 40 ágyú, 2 hajóhíd, 18 átkelőhajó, 9600 sátor, 5400 megrakott élelemszállító társzekér, Tallard marsall hadseregének hadipénztára, a marsall tábori irodája és tábori gyógyszertára, végül a kor szokása szerint a hadakat kísérő 34 tábori örömkocsi a lányokkal. (Forrás: Wikipedia, Magyar Huszár, RUBICONLINE)

Visszatért a Délvidék - Martonos (OHT 66 útvonalon)

    Délen - a Bácska, Dél-Baranya/Drávaszög, Muraköz, Mura-vidék területének - 1941-es visszarendeződése után Magyarország határa teljesen a vizek mentén alakult ki: Dráva, Duna, Tisza. 

              A Teleki Sámuel Kulturális Egyesület –­ kezdeményezésemre – a trianoni békediktátum 105. éves évfordulójára (2025. június 4.) megjelenteti az Országhatártúra útikalauzt. Információ: www.tske.hu Most egy délvidéki települést ismerhettek meg.

Martonos (szerbül: Мартонош / Martonoš) falu Szerbia északi részén, a Vajdaságban, az Észsk-bánsági körzetben, a Magyarkanizsai járásban. Magyar többségű település, a 2002-es népszámlálás szerint 2183 lakosa volt.

Földrajza

Éghajlata mérsékelt kontinentális. Sík vidék, alluviális lapályon fekszik, ezért talaja alkalmas a földművelésre.

Története

Martonos nevét 1237-ben említette először oklevél Martinus nevű kolostorával kapcsolatosan, mely a tatárjárás után került felújításra. mint községet azonban csak 1335-ben említették először a kői káptalan által végzett határjárás alkalmával, mint Felső-Adorján szomszédosát, a határába eső Gyékény nevű tóval együtt. A határjárás felsorolásában ezután északnyugat felől Pusztaegyház nevű földrész és Ludas-egyház következik, majd a határvonal délfelé fordul. Az okiratban nemeseit is megemlítették; így Bekus, Martonosi Lőrinc fia, később pedig Pestyéni István de Martonos is említve van. A határjárásban említett Pusztaegyház ma Martonos határának nyugati részét alkotó, és Ludassal határos puszta.

Az 1355. évi felső-adorjáni és az 1367. évi két Adorján határjárása szintén említette Martonos, Pusztaegyház és Ludas-egyház településeket.

1424-ben Martonost, mely eddig a Michalyovszkiaké volt, Zsigmond király Chaaki Miklós erdélyi vajdának adományozta.

1552-ben, a török hódoltság kezdetén, egy Martonosról való magyar csapat fényes győzelmét egy török csapat fölött Tinódi Lantos Sebestyén is megénekelte "Szeged veszedelme" címen.

Lakossága a török elől elmenekült. A török defterek összeírása szerint csak nagyon kevés háznak maradtak vissza lakói. Így a szegedi nahijébe tartozó Martonoson 1554-es összeíráskor csak 3 adózó ház volt, amely szám idővel kissé emelkedett, mert 1570 körül 20, 1580–82-ben 17, és 1590–91-ben 31 adózó ház volt itt.

A török hódoltság elején Martonos Rondics András birtoka, 1564-ben ő tiltakozott a leleszi káptalan előtt, Gémes Ferenc és Kamuthi Balázs ellen, hogy az ő birtokrészeit a Csongrád vármegyei Martonosban maguknak ne adományoztassák.

Evlija Cselebi, a híres török útleíró Martonos erődítményeiről a következőket jegyezte fel:

„	Martonos vára az építőjéről elnevezett régi hely, 1554-ben foglaltatott el... Várparancsnoka és 15 várkatonája van. Vára a Tisza folyó partján fekszik. Külvárosa 150 nádas magyar házat és egy templomot foglal magába.	”

Az 1649-ben a feljegyzések szerint 730 lakosa és temploma is volt. A következő években e helység Gombkötő János birtokaként volt feljegyezve.

1702-ben itt legalább 300 adóköteles lakosa volt. Az 1690-es években történt szerb telepítéskor bizonyosan Martonos is kapott új lakosságot. A régebben itt élt magyar nép innen kiszorult, templomukat is az új jövevények foglalták el, akiket határőri katonai szolgálatokra köteleztek.

1702-ben báró Gracich volt Martonos földesura. Martonos akkor kapta, mint katonai sánc a helység határához az üres Horgos és Szent-Péter pusztáknak felét is.

A Rákóczi-féle hadjáratokban Martonos is sokat szenvedett 1705 és 1706-ban, amikor kirabolták és fölgyújtották.

Egy 1750 augusztus 15-én kelt királyi rendelet a Tisza melletti tíz katonai sáncot s így Martonost is feloszlatja és a polgári hatóság alá rendeli. 1751. június 28-án pedig szabadalomlevelet ad nekik, és e helységekből a tiszai koronai kerületet alkotja. Martonos akkortól fogva több településsel együtt hasonló pecsétcímert használt: királyi korona alatt sast s két oldalán az évszám 17–51. Ez alatt kis körben katona áll s szántóvasat tart. A körülírás ez: „Sigil. loci. coron. Martonos.”.

1784-ben a római katolikus magyar lakossága elérte az 500 lelket, ezért plébániáról és iskoláról kellett gondoskodni. Matrikulák 1780 óta vannak itt; a plébániát 1789-ben szervezték, a templom és pap lakása pedig csak 1811-ben épült. Az ortodox templom építéséről nincsenek adataink; valószínűleg a szerb telepedés kezdetéről való, s nem lehetetlen, hogy az ősi katolikus templomból vagy annak alapjára épült.

1827-ben kaptak céhszabadalmat a kovácsok, kerékgyártók, szabók, csizmadiák.

Az 1848. évi IX. törvénycikk értelmében megszűnt a Tiszai Koronakerület. Az 1848–49. évi mozgalmak alatt a martonosi nemzetőrség is (magyarok és szerbek egyaránt) a római sáncok között tanyázó felkelő szerbek ellen az ókéri táborba szálltak. De mikor a szerb nemzetőrök magyarellenes hangulatot kezdtek tanúsítani, a magyarok az ókanizsai nemzetőrök segítségével lefegyverezték őket, maguk pedig Szenttamásnál is részt vettek a harcban. 1849. február 2-ig Martonos békében maradt. Zenta bukása után azonban az onnan visszavonuló fegyveres lakosság elkeseredésében Martonoson a szerb lakosokra esett és 78 embert levágott. Másnap a szerbek Törökkanizsánál mutatkoztak, mire a martonosi magyarok is elmenekültek. Március 22-én a martonosi szőlőknél egy támadó szerb csapatot visszavertek. Erre a magyar lakosság ismét visszatért Martonosra, a szerbek pedig csak Világos után jöttek haza.

1870-ben Martonos a koronakerülettel együtt megváltotta magát a földesúri terhek alól. A helység magyar lakossága annyira gyarapodott, hogy a szerb csakhamar kisebbségben maradt.

Simrák Béla plébános 1906-ban kérvényezte a zárda építését Martonoson, mely épületben 3 tanterem lesz a hatosztályos iskola számára. 1907. május 15-én engedélyt kapott a létesítmény felépítésére. Az épületben 1908. szeptember 1-jén kezdődött meg a tanítás - ingyenes oktatás a lányok és a nem katolikus vallású gyerekek számára is. A zárda és az iskola ünnepélyes felszentelésére 1908. november 12-én, az ünnepi szentmise után került sor. Az elmúlt két évtizedben az anyagi gondok mellett a diákok számának drasztikus fogyatkozása nyomta rá bélyegét az iskolára: 20 év alatt 175-ről 128-ra csökkent a tanulók száma.

Az I. világháborúban a Monarchia katonájaként 165 martonosi vesztette életét, emlékmű – az impériumváltást következtében – nem jutott nekik, csupán egy könyv őrzi emléküket

1918 novemberében szerb csapatok szállták meg. 1920. július 4-étől, a trianoni békediktátum után a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, 1929-től a Jugoszláv Királyság része. 1941-ben visszatért Magyarország kebelébe. A II. világháború utáni párizsi békediktátummal a győztes nagyhatalmak visszakényszerítették Jugoszláviába (Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság, 1967. április 7-től Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság). 2003-tól Szerbia és Montenegró államhoz tartozik, 2006-tól pedig Szerbiához.

A mai Martonos lakossága főleg mezőgazdasággal, zöldségfélék, paprika, burgonya, hagyma termesztésével foglalkozik, és fejlett az állattenyésztése is. Jelentős hagyománya van a kézműiparnak, hiszen az első céhek már 1826-ban megalakultak. Híresek voltak és maradtak a martonosi kosárfonó műhelyek és paprikaszárítók is.

Etnikai összetétel

Nemzetiség	Szám	%
Magyarok	1897	86,89
Szerbek	155	7,10
Cigányok	86	3,93
Albánok	12	0,54
Horvátok	9	0,41
Jugoszlávok	8	0,36
Bunyevácok	4	0,18
Szlovákok	3	0,13
Németek	2	0,09
Montenegróiak	1	0,04
Szlovének	1	0,04
Macedónok	1	0,04

Testvértelepülései

·                     Algyő, Magyarország

·                     Martfű, Magyarország

·                     Gátér, Magyarország

·                     Újvár, Románia

 (Fő forrás: Wikipedia)