Az idősek világnapjára - október 1.

Mi, idősek - görbe tükörben

Ételszobrászat

Lázár Vilmosné Reviczky Mária

A szabadságharc előtt 1844-ben kilépett a császári hadseregből Lázár Vilmos, és feleségül vette az özvegyen maradt báró Reviczky Máriát, Halassy József özvegyét. A királyhelmeci Szentlélek-templomban volt az esküvőjük ’44 augusztusában. Szokatlannak számított akkor – , amikor a férfiak gyakran több évtizeddel voltak öregebbek feleségüknél –, hogy Reviczky Mária 5 évvel volt idősebb a férjénél. Igen mély szeretet fűzte össze a házaspárt. Lázár nem csak feleségét szerette gyöngéd szeretettel, de saját gyermekeiként nevelte Mária első házasságából származó három gyermekét is: Bélát, Magdalénát és Szerencset. Szokatlan dolognak számított az is, hogy Reviczky Mária a táborban rendszeresen látogatta a férjét, ugyanis Lázár Vilmos a ’48-as események hatására ismét egyenruhát öltött, és belépett a magyar honvédseregbe. A szabadságharc befejezésekor a tábornokot először Temesvárott őrizték, amikor is egész idő alatt vele volt a felesége. Ezt követően Aradon azonban már csak akkor tudta látogatni, amikor engedélyt kapott rá. Lázár Vilmos az utolsó pillanatig bízott a kegyelemben, de azért azt mondta a feleségének: ,,Légy erős nőm, miként én férfi”. A tábornok október ötödikén este két fájdalmas levélben búcsúzott: egyikben a feleségétől, másikban a gyermekeiktől. ,, Én istenem, szegény nőm” mondta a kivégző osztag előtt. Mária nem tudott erős lenni. Amikor férje gyóntatója közölte vele a halálhírt, már ágyban fekvő beteg volt, és csak nagyon lassan tudott felgyógyulni. Lázár Vilmos holttestét sem sikerült megszereznie, és méltóképpen eltemetnie, pedig többször próbálkozott vele. A szomorú özvegy helyzetét az is nehezítette, hogy saját rokona indított örökösödési pert ellene, amelyet azonban szerencsére hosszú pereskedés után sikerült megnyernie a csaló rokonnal szemben. Reviczky Mária 24 évvel élte túl a férjét, és egész életében ápolta, őrizte emlékét. Szigeti Márta

Benedek Elek "nagy mesemondó" születésnapjára - 1859. szeptember 30.

Benedek Elek (Kisbacon, 1859. szeptember 30. – Kisbacon, 1929. augusztus 17.) újságíró, író, „a nagy mesemondó”.

Bölcsésztanulmányait Székelyudvarhelyen, majd Budapesten végezte. Diákkorában néprajzi gyűjtőútra ment Sebesi Jóbbal. Újságíró lett, a Budapesti Hírlap és más lapok munkatársaként.

1887-től 1892-ig országgyűlési képviselő volt, egy ideig Szabadelvű párti, majd a Nemzeti Párthoz csatlakozott. Képviselőházi beszédeiben az ifjúsági irodalommal, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott.

Napilapokat és folyóiratokat szerkesztett: Magyarság (1901–02); Magyar Világ (1902–03); Magyar Kritika (1897–99); Nemzeti Iskola (1890–1905); Néptanítók Lapja (1907–09). Emellett számos lapban publikált álnéven, ezekből ad közre válogatást a kétkötetes Az ismeretlen Benedek Elek c. munka.

1889-ben részt vállalt a Pósa Lajos által indított első irodalmi értékű, hazafias szellemű gyermeklap, Az Én Újságom szerkesztésében, Sebők Zsigmonddal együtt szerkesztője volt a Jó Pajtás gyermeklapnak. Ifjúsági könyvsorozatot szerkesztett: Kís Könyvtár, amelynek folytatása B. E. kis könyvtára címmel jelent meg. 1900-ban a Kisfaludy Társaságnak is tagjává vált. Az ifjúság számára készült mese-átdolgozásai (Ezüst Mesekönyv; Arany Mesekönyv) főként az Ezeregyéjszaka és a Grimm mesék átiratai: tucatnyi új kiadásaival, újabb átdolgozásaival évtizedeken át a legfőbb és legjobb magyar mesekönyvek voltak. Verseket, színdarabokat, leányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket is írt.

1921-ben hazatért a trianoni diktátum által Romániához csatolt székelyföldi Kisbaconba, ott élt haláláig, ahol példaképe, szervezője volt a szárnyait bontogató romániai magyar kalákásoknak és a Cimbora című ifjúsági lapot szerkesztette.

Mint meseíró, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője. Ifjúsági írásaival, szerkesztői működésével az élen járó pedagógusok között foglal helyet.

Írói végrendeletének utolsó három szava: …fő, hogy dolgozzanak.
(Forrás: Wikipedia)

AZÓTA IS EZEN RÖHÖGÖK - Atatürk tér Kispesten - névadás (2012-ben) alulnézetben

      

     1. Az újságok, az internet tele volt mindenféle hírrel a névadással kapcsolatban: tiltakoznak az azeriek, az örmények, meg még ki tudja, hogy kik, a kispesti képviselők visszavonnák a névadást, de a törökök népes delegációval jelentkeztek be, így nem lehet, Tarnai Richárd országgyűlési képviselő, aki a javaslatot tette a névadásra, húzódozik elmenni az ünnepségre, zártkörű és rendkívüli közgyűlésen úgy döntöttek, mégsem Atatürkről lesz elnevezve a tér, hanem Kispest testvérvárosáról, Pendikről stb.

            Ezek a sokszor egymásnak is ellentmondó hírek érdekessé, különlegessé tették az avatást – a mai hírözönben szenvedő világunkban is. Mindenesetre a rendőrség is jól felkészült jelenlétével és autókban ülve egyaránt.

            Én egyáltalán nem értettem az egészet. Dr. Tarnai Richárdnak kimondottan jó ötlete volt, hogy Törökországgal, és ezen belül legnagyobb, legismertebb városával, Isztambullal jó kapcsolatokat ápoljunk. Már csak azért is, mert ők is őrzik, ápolják a magyar antropológiai rokonságot, a történelmi közös múltat. Tavaly például a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület a Héttoronyba (Jedikulába) helyezett el emléktáblát az ott raboskodó magyarok emlékének. De található Törökországban Rákóczi, Thököly, Kossuth Emlékmúzeum, és nagyon sok magyar emlék, amit a törökök ápolnak, megbecsülnek és látogatnak is. De például amikor Thököly volt Felső-Magyarország királya, a Török Birodalom közvetlen részeként, vagy vazallusaként a Töténelmi-Magyarország majdnem teljes területének fővárosa Isztambul volt (akkori nevén: Konstantinápoly). És az összes szabadságharcunkat támogatták a törökök (pl: Szapolyai, János Zsigmond, Bocskai, Bethlen, Rákócziak), és menekültjeinket sorra befogadták.

            Egyszerűen el kellene felejteni, hogy mi magyarok 1945 óta állandóan más népek érzékenységével foglalkozunk, amikor a mienket senki nem veszi figyelembe (mindenki tud napjainkban is bőven mondani példákat!). Jó lenne végre saját érdekeinkkel törődnünk.

     2. A török himnusz igazi induló, neve is sugallja: "Függetlenségi induló". 1921-ben választották 724 beküldött vers közül. A jelen lévő törökök olyan hangosan és lelkesedéssel énekelték, hogy Isztambulban is haptákban álltak az emberek, mert odáig elhallatszott! (Sajnos irodalmi magyar fordítást nem találtam sehol, de egy-két mondat belőle: A török hős nemzetnek joga van a szabadsághoz, A félhold nem rándul össze, kész vagyok feláldozni magam stb. Javaslom a török követségnek, magyar-török egyesületeknek, hogy egy pályázatot kellene kiírniuk valamelyik évfordulóra egy hiteles, énekelhető fordításra.)

          Ezek után a magyar imádság – amit csak halkan lehetett énekelni – teljesen disszonánsan hangzott.

     3. A fúvószenekart elfelejtette a ceremónia levezetője bemutatni, és megköszönni a nívós előadásukat. Bár én más darabokat választottam volna, például a közös múltra tekintettel kuruc és 48-as dalokat, sőt még török zenét is.

     4. Ugyancsak nem tudtunk meg semmit az Orchidea Két Tannyelvű Általános Iskoláról, csak a nevüket.

     5. Mint fentebb említettem, nagyon jó ötletnek tartom a tér elnevezését. De én Tarnai Richárd helyében az avató beszédben még kitértem volna a törökök gálánsságára, amit a közös múlt tálcán kínált. (Pl: 1717. október 28-án Ibrahim kajmakán (miniszterelnök-helyettes), a szultán veje ünnepélyes külsőségek mellett, a janicsárok sorfala között lépdelve fogadta Rákóczit Drinápolyban (török neve: Edirne). December 12-én Konstantinápolyban (ma: Isztambul) Khalil nagyvezír (miniszterelnök), majd 1718. január 4-én Drinápolyban Ahmed szultán – fejedelmet megillető pompával – fogadta Rákóczit. A két fronton (Orosz és Habsburg Birodalom) harcoló törökök vereséget szenvedtek, és tárgyalásokra kényszerültek. A császáriak Rákóczi Ferenc és bujdosótársai – bilincsbe verve történő – kiadását is követelték. A nagyvezír kijelentette, hogy inkább folytatják a háborút, de ezt a Birodalom becsületébe és az iszlám vallás parancsába ütköző cselekedetet nem hajlandó teljesíteni. Erre a Habsburgok kénytelenek voltak mindössze a határok mellőli eltávolításukba belenyugodni. És sorolhatnám a példákat vég nélkül!

            6. Nagyon elegáns volt, hogy a faültetéskor a két polgármester még a színek harmóniájára is odafigyelt. Gajda Péter a fólia kék színével azonosult, Kenan Sahin pedig az ingével a fóliához, a nyakkendőjével pedig a lapát nyeléhez választotta a színeket.

            7. A faültetéskor az is kiderült, hogy a vendég polgármester a gyakorlottabb lapátoló:

A Kispesti Magazin, 2012. októberi számából:

Kajahumor

 

Felirat hozzáadása