Fiumét megszállják Jellasics csapatai - 1848. augusztus 31.

     1848-ban - a Magyarországhoz tartozó - Fiume lakossága támogatta a haladás gondolatát, sőt - a központi országrészekhez hasonlóan - még nemzetőrcsapatot is alakított. Ezt azonban nem tűrte sem a bécsi kamarilla, sem Zágrábban Jellasics horvát bánék, és augusztus 31-én Bunjevacz tábornok osztrák-horvát csapatai megszállták a várost. Tehát az 1848-49-es Habsburg-magyar háború már ekkor elkezdődött, és nem a köztudatba beépült szeptember 11-vel, amikor Jellasics csapatai átlépték a Drávát, a magyar-horvát határ egy másik (!!) szakaszát. Fiume megszállása egészen 1868-ig tartott, ekkor a magyar-horvát kiegyezés erményeképpn a város Fiume néven ismét Magyarország számára biztosított kikötőt és tengeri kijáratot. Cserébe Horvátország három déli vármegyét - Pozsega, Szerém, Verőce - kapott! (Igazán nagyvonalúak voltak az akkori magyar vezetők! És eszükbe sem jutott, hogy nem is olyan sokára mindezek Horvátországhoz tartoznak majd minden csere nélkül - a horvátokkal közösen elvesztett háború után!!)

Fiume történetéből

          Fiume az Árpád-házi uralkodók alatt hol a Habsburg Hercegséghez, hol a Magyar Királysághoz tartoztt. 1468-tól azonban Veit am Pflaum néven az osztrák tengermellékhez tartozott. 1659-ben Lipót császár saját lobogót engedélyezett a városnak. 1719-ben VI. Károly német-római császár (magyar-horvát királyként III,; uralkodott: 1711-1740) szabad királyi várossá nyilvánította a még mindig jelentéktelen települést. Mária Terézia magyar-horvát király, osztrák főherceg (uralkodott: 1740-1780) 1779. április 23-én kelt leiratában Magyarországhoz csatolta (sepratium sacrae Hungeriae adnexum corpus). Idézet az oklevélből: "Mi, Mária Terézia Magyarország és a csatolt országok és tartományok közjavára hozott számtalan intézkedéseink között azáltal is akarunk a magyar kereskedelemről gondoskodni, hogy a tengeri kikötőket és azon tengermellékeket, amelyet rövid ideig ausztriainak neveztek, de amoda tartoztak, az országhoz legújabban visszacsatoltuk. S hogy különös jóakaratunk és kegyességünk bizonyságául Fiume városát és kikötőjét más városok közül kiválasztva szabad kereskedelmi hellyé és várossá nyilvánítsuk, s mindazon kiváltságokkal, mentességekkel szabadságokkal és előjogokkal megajándékozzuk. Ezen felül beleegyezünk, hogy kereskedelmi városa kerületével ezentúl, mint Magyarország szent koronájához csatolt külön test tekintessék és mindenben kezeltessék".

         1809-1813 között napóleoni közigazgatás alatt volt. 1813-ban az angolok szállták meg, a kikötőben talált összes hajót felgyújtották.

         1814-1822. között - közvetlenül a Napóleon utáni időkben - osztrákok igazgatták, majd visszakrült Magyarországhoz.

          1848-1868 között Habsburg megszálás alatt volt. Amikor visszatért a Magyar Korona alá, 1868-ban, a lakosság száma 17.880 fő volt. Fiume - a Magyíar-Osztrák Monarchia széthullásáig - külön testként (corpus separatum) tartozott a Magyar Koronához.  (A külön test azt jelenti, hogy nem közvetlenül határos a magyar központi területekkel.) 1910-ben a lakoság létszáma meghaladta az 50 ezret, ezen belül a magyar lakosság lészáma elérte a 13%-ot.

(Forrás: Batár Zsolt Botond: Horvátország északi és nyugati területei c. könyv.)

Képek a horvát Adriáról

 A Plitvicei-tavak Nemzeti Parkot mindenkinek ajánlom megtekinteni

 A legnagyobb vízesés 78 m magasságból esik alá

 Messziről gyönyörű látvány a több emeletes és több ágú vízesés a gyűjtő tavacskával.

Közelről a hatalmas robaj a lenyűgöző.

 Spalatóban (a horvátok Splitnek keresztelték át) jópofa a nagy tölcsér az egyik sétáló utcában.

Jó érzés volt a saját útikalauzomból olvasni a Keresztelő Szent János-templomról.

 Egy órán keresztül ültem ezen a helyen, és néztem, csak néztem Diocletianus 1700 éves palotájának romjait és a keresztény szellemű átalakítás eredményét: Diocletianus mauzóleumának 1400 évvel ezelőtti templommá alakítását. A 800 éves Harangtorny alsó két emeletét IV. Béla felesége, Laszkarisz Mária, román, majd ezt tovább emelte másfél évszázaddal később gót elemekkel bővítve Károly Róbart felsége, Erzsébet. 

A Központi előcsarnokban (Peristilium) római katonákkal lehet fényképezkedni, és pihenni a lépcsőkön.

 Spalatóban a másik kedvenc helyem a pálmafás sétányon üldögélni (mint a képen) és nézni a kikötőt vagy Diocletianus palotájának külső falát (akár éjjel is).

Trau (a horvátok Trogirnak keresztelték át) mozgalmas történetének egyik érdekes emléke az itt látható klasszicista filagória, melyet Marmont marsall azért emeltetett, hogy a tenger csobogása mellett kártyázhasson. (Főnöke, Napóleon is szeretett kártyázni, és gyakran csalt is!)

 Jó közérzetemet fokozta, hogy a tenger csobogása mellett tudtam írni a Trianon könyvemet, és hogy a kánikula csökkentésére mindig kéznél volt a tenger.

A képek 2017-ben készültek.

Horvátországi nosztalgia

A sétány a tengerparton

Horvátországot a második hazámnak is tekinthetem, majdnem minden települését, várát, szigetét, természeti értékét, épített örökségét bejártam. Kétkötetes útikalauzomat a szakma és az utazók a világ egyik legjobban megírt útikönyvének tartják.

Nagyon sokszor jártam ott, és megszerettem az országot, a horvát népet. Történészként huszonöt évig gyűjtöttem a magyar emlékeket. Azt szoktam mondani, hogyha még ma is egy hazában élnénk a horvátokkal, akkor én nyaranta Spalatóban laknék, Horvátország második legnagyobb lakosságú városában (Split).

A város kellős közepén található egy csodálatos homokos partú tengeri strand. Mellette a városközpont felé egy kellemes park, majd utána 5–6 egyáltalán nem különös négyemeletes bérház. Roppant kicsi igényemet (és fantáziámat) jelzi, hogy ezek egyikében élnék júniustól szeptember végéig. A vállamra dobnék egy törülközőt, úsznék, pancsolnék egyet a kellemes vizű öbölben, majd hazamennék a légkondis lakásba, és érdekes bejegyzéseket írnék a blogomba. És ha elfáradna az agyam, újra vállamra dobnék egy törülközőt, és újra leballagnék a strandra. Este 11-ig még hatalmas reflektorokkal ki is világítják a vizet, hogy éjszaka is lehessen labdázni, fürdeni.

Esténként sétálgatnék a képen látható pálmafás tengerparti sétányon, vagy ücsörögnék az újonnan kialakított modern, elegáns sétányon, vagy lökdösődnék a minden üdülőhelyen megtalálható butiksoron. De ha történelmi levegőt akarnék szívni, akkor elmennék a szintén a városközpontban lévő Diocletianus-palotába. Kevés ilyen csoda található szerte a világban.

Színházi előadások, koncertek, táncszínházak, népi műsorok, hajóutak bő kínálatából is válogathatnék. De mivel a trianoni békediktátum szétszabdalta a csodálatos Kárpát-medencét, én – jobb híján – az alsóörsi strandon egy platánfa alatt írtam ezt a feljegyzésemet 2014-ben. 

2017-ben készült: 

Horvátország magyar emlékeiből - Béllye

          Bilje (Béllye): Dárdától 4 km-re délre fekszik. Évszázadokig Baranya vármegye része volt, a trianoni diktátumkor 1198 magyar és német lakossal.

A hódoltság megszűnése után Savoyai Jenő egyik birtokának a központja lett. A herceg 13 falut, két pusztát, valamint óriási erdő-, és legelőterületet vásárolt 80 000 rajnai forintért. I. Lipót magyar-horvát király, osztrák főherceg (uralkodott: 1657–1705) a töröktől felszabadított, gazdátlan földeket, kevés pénzért, de akár ajándékba is adta az őt föltétel nélkül kiszolgáló embereknek. A török elleni harcok fővezére a szabályos alaprajzú, szögletes bástyákkal védett várba egy szép kora barokk stílusú kastélyt emeltetett 1703–1711 között. Homlokzatának közepén kőkertes kapu, fölötte a herceg címere. A kapun belül négyzetes udvar. A főhomlokzaton ismét a herceg címere, a kutyák által tartott kereszt illő környezetben. Savoyai Jenőről – akinek egyébként a budai várban állított lovas szobra minden rendszert átvészelt – feljegyezték, hogy egy alakalommal felelősségre akarták vonni olyanok, akik még nem is láttak csatát. Egyéniségére jellemző módon védte meg magát. Lecsatolta kardját és eléjük tette. „Itt van! Még piroslik az ellenség vérétől!” 1736-ban meghalt, örököse nem volt, ezért birtokai, palotái, kastélyai visszaszálltak az Udvarra. Mária Terézia magyar-horvát király, osztrák főherceg (uralkodott: 1740–1780) 1775-ben legkedvesebb lányának, Mária Krisztinának adta a béllyei uradalmat, aki Albert Kázmér szász-tescheni herceg felesége lett. A herceg korának egyik leghaladóbb gondolkodású arisztokratája volt. Ő alapította például a Magyaróvári Mezőgazdasági Akadémiát 1818-ban. A béllyei birtokot az Akadémia rendelkezésére bocsátotta, amely így az európai hírű főiskola egyik gyakorló központja lett. A következő tulajdonos, Habsburg Frigyes főherceg (élt: 1856–1936) folytatta a modern gazdálkodást a 62 710 hektáros területen. Nagy összegeket fordított gépesítésre, csatornázásra, községfejlesztésre, minőségi állatállomány beszerzésére. A fejlődő birtok újabb betelepülőket vonzott, akiknek földet, modern házat adott, iskolát biztosított. Koronás fők jártak ide vadászni, pl.: II. Vilmos német császár 1903-ban és 1910-ben szarvasra vadászott a környéken. Frigyes herceg elsőszülött fia, Albert (született: 1897) volt Béllye utolsó, de már csak névleges birtokosa. Mosonmagyaróváron sikeresen elvégezte a mezőgazdasági akadémiát, és felkészült a birtok irányítására. Közbejött az I. világháború, amit végigharcolt. A háború után elvették béllyei uradalmát – az akkor létrehozott Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (későbbi neve: Jugoszlávia). A titói Jugoszlávia legnagyobb mezőgazdasági kombinátját itt alakították ki. (Forrás: Batár Zsolt Botond: Horvátország északi és nyugati területei c. útikalauza)

Könyv és Szerzői Jog Világnapjára - április 23.

            Az UNESCO 1995-ben a Könyv Napjává nyilvánította április 23-át azzal a kiegészítéssel, hogy az egyben a Szerzői Jogok napja is legyen – különös tekintettel az Internet és az online-adatbankok gyors elterjedésére.

            Április 23-án halt meg William Shakespeare és Miguel de Cerventes is, de a javaslatot tevő katalánoknak ez a nap a védőszentjük – Sárkányölő Szent György – napja. Így ott ezen napon emlékeznek meg a "rózsákról és a könyvekről", mert a legenda szerint Szent György a 4. században az általa megölt sárkány véréből kinőtt rózsát a megmentett hercegnőnek ajándékozta. Ezért Barcelonában ez a nap a 13. század óta a "szerelmesek ünnepe" is.

A világnap kapcsán bemutatom a kétkötetes Horvátország útikalauzomat:

Horvátország északi és nyugati területei

Látogatás Szlovéniába, kirándulás Triesztbe

Horvátország déli területei (Dalmácia)

Bosznia-Hercegovina főútvonalai mentén

       Batár Zsolt Botond szerző elsődleges célja az volt, hogy a mai határokon innen és túl élő magyaroknak szóló, a magyar elvárásnak megfelelő, a magyar utazási szokásokat maximálisan figyelembe vevő olvasmányos útikönyvet írjon, benne hagyva a felfedezés örömét is. A két könyvből az utazó előzetesen fel tud készülni, a helyszínen tud tájékozódni, és amely Horvátország (3500 nevezetességgel) és Trieszt teljes, Szlovénia (175 nevezetességgel) legfontosabb részeinek megismerését segíti, Bosznia-Hercegovinába pedig betekintést nyújt. A részletesen ismertetett magyar vonatkozások, emlékek két évtizedes gyűjtőmunka eredményeként a teljesség igényével került bele. A szerző negyvenöt éve utazik rendszeresen, három évtizede tevékenykedik idegenvezetőként, két és fél évtizedig oktatott idegenvezetőket, egy évtizedig saját utazási irodát is működtetett.

A látnivalók szokatlanul gazdag választékát azoknak szánta a szerző, akik nem csak fürödni akarnak, hanem közelebbi-távolabbi környezetüket is meg kívánják ismerni. Jól tudják használni azok is, akik kirándulni, túrázni, ismerkedni kívánnak az országgal, esetleg elő- vagy utószezonban látogatnak ide. Azoknak meg szinte nélkülözhetetlen a bőséges lehetőség, akik rossz időjárást fognak ki, vagy többször ugyanarra a helyre látogatnak.

Horvátország északi és nyugati területei, látogatás Szlovéniába, kirándulás Triesztbe:

Főbb fejezeteiben összefoglalóan leírja Horvátország történetét, földrajzát, éghajlatát, növény- és állatvilágát, hasznos tanácsokat ad az úti okmányoktól, a munkaszüneti napoktól a közlekedésen, hobbilehetőségen át a veszélyekig. Külön fejezetben foglalkozik a déli szláv nyelvekkel, a horvát szavak kiejtésével és horvát útiszótárt is mellékel. Az áltanos rész nagy helyigénye, valamint a téma bősége miatt ebben a kötetben Horvátországból az északi és nyugati területeknek (Dél-Baranya, Szlavónia, Muraköz, Zagorje, Zágráb, Közép-Horvátország, Fiume, Isztria, Krk-, Cres-, Losin-sziget), a szlovén tengerpartnak, Ljubljanának, Postojnának és Triesztnek szinte a teljes megismerését elősegíti. 414 oldal (ebből 64 színes), 46 színes térkép, 148 kép.

Horvátország déli területei (Dalmácia), Bosznia-Hercegovina főútvonalai mentén:

         A történelemben Dalmáciának nevezett terület nevezetességeit, látnivalóit, ünnepeit, az aktív és passzív pihenést segítő programokat, a lépten-nyomon található magyar emlékeket ismerteti részletesen. Bosznia-Hercegovinába a betekintés az aprólékos térképeken, a látványos képeken keresztül történt. 480 oldal (ebből 94 színes), 68 színes és 4 fekete-fehér térkép, 310 kép.

Egy részlet Horvátország északi és nyugati területei c. könyvemből:

NEMZETEK KONYHÁJA - Zagorski štrukli (horvát specialitás)

Zagorski štrukli

A štrukli receptje igen megengedő, sokféleképpen készítik már évszázadok óta a Zágráb környéki és északi régiókban: lehet édes, lehet sós, lehet főzni és lehet sütni, és lehet előétel, levesbetét, főfogás, de akár desszert is.
     Az étel maga egy töltött tésztaféleség, amely hagyományosan a Zágráb környéki Zagorje régióból származik, innen terjedt el az országban. Az összetevők között nem találunk nehezen beszerezhető alapanyagot, csak olyat, ami a régióban is mindig elérhető, így télen-nyáron akár nálunk is az asztalra kerülhet ez a fogás. A zagorski štruklit a helyi háztartásokban több száz éve hasonló módon készítik, 2007-ben fel is került a horvát szellemi örökség listájára.
     A süteménynek külön fesztiválja is van, ez a Štruklijada amelyet Kumrovec városában tartanak minden év júliusában, ahol sok készítő számtalan variációja közül kiválasztják az év legfinomabb štrukliját. Az ételt rengetegféle változatban készítik – így szinte lehetetlen elrontani –, minden térségnek megvan a maga jellegzetes (édes vagy sós, főtt vagy sütött) receptje.
     Két fő variánsa közül az egyikben sós vízben kifőzik a kis összecsomagolt, töltött „tésztapárnákat”, amelyeket utána vagy valamilyen aromás levessel kínálnak, vagy pirított zsemlemorzsával szórnak meg. A sütött változat tetejére általában még jó adag tejföl és sajt kerül. A štrukli legjellemzőbb tölteléke a túró (tojással és tejföllel elkeverve), de az év során az épp aktuálisan beérő zöldségből (például cukkiniből vagy sütőtökből) is gyakran készítenek tölteléket.

Az alábbi általános receptet a horvát turisztikai hivatal és a fesztivál szervezői ajánlják (sós, sütött változat):

A tésztához: 50 dkg liszt, 1 tojás, só, 2 kanál étolaj, 1 kanál ecet és egy kis langyos víz

A töltelékhez: 50 dkg friss túró, 3 tojás, só ízlés szerint (édes változatban ehelyett cukor)

A sütéshez: 1/2 liter tejföl (de lehet megolvasztott margarin vagy vaj, esetleg tejszín is) , reszelt sajt a tetejére

Elkészítése: A tészta hozzávalóiból tésztát gyúrunk. Kettéosztjuk, megkenjük olajjal, majd fél-egy órát pihenni hagyjuk. Ezután a tésztát kinyújtjuk egy liszttel megszórt deszkán vagy ruhán (utóbbival egyszerűbb feltekerni). Összekeverjük a töltelék hozzávalóit, majd egy vonalban, kisebb halmokban egyik szélénél ráhelyezzük a tésztára. Feltekerjük, a halmok között a tésztát kicsit összenyomjuk, majd egy tányér segítségével kisebb párnákra vágjuk. Ezeket a töltött párnákat tűzálló tálba egymás mellé helyezzük, leöntjük a tejföllel, hogy ellepje őket, a tetejét megszórjuk sajttal, majd 180 fokos sütőben kb. 30 percig sütjük, amíg a teteje nem kezd barnulni.

A főtt variációhoz lobogó sós vízben megfőzzük a kis táskákat. Amikor feljön a víz tetejére, akkor van készen. Levesbe betétnek, vagy pirított zsemlemorzsával és tejföllel meghintve szervírozzuk.

A štrukliban éppen az a legjobb, hogy nagyon szabadon variálható, a variációinak csak a képzeletünk szab határt. Így tényleg lehetetlen elrontani!

Dobar tek (Jó étvágyat!)

Horvátország kikiáltja függetlenségét - 1941. április 10.

            Egy igazi csemegével szolgálok most a történelmet kedvelő olvasóimnak. Az alábbiakról sem szoktak beszélni, írni. Mindig csak azt halljuk, hogy Magyarország azért lépett be a II. világháborúba, hogy területe megnagyobbodjon. Pedig mi csak a jogos ezer éves területünket kívántuk visszakapni. Ezzel szemben más népek szemrebbenés nélkül magukhoz csatoltak „soha nem volt övéké” területeket. Íme most egy példa.

Horvátország 1944-ben 115 133 km², lakóinak száma: 6 966 729 fő.

Horvátország 2012-ben 56 542 km², lakóinak száma: 4 290 000 fő.

            1941 március 25-én Magyarország, Szlovákia és Románia  után  Jugoszlávia  is csatlakozott a három hatalmi egyezményhez. 1941. március 27-én Belgrádban katonai puccsal megdöntötték Dragiša Cvetković kormányát. Ez után tíz nappal a német csapatok megkezdték a bevonulást Jugoszláviába, és újabb tíz nap elteltével a jugoszláv kormány kénytelen volt aláírni a feltétel nélküli kapitulációt. A király és a kormány Londonba menekült.

            Április 10-én Zágrábban az usztasa Slavko Kvaternik kikiáltotta a Független Horvát Államot, ám ez csak nevében lehetett független, hiszen területének északi részén német, déli részén olasz csapatok tartózkodtak, mivel jelentősebb belső erő nem állt az új horvát állam rendelkezésére.

            Április–május folyamán pedig a Németországgal szövetséges szomszédos államok (Olaszország, Magyarország, Bulgária) megszállták a szétmállott Jugoszlávia egyes részeit, hogy jogos (pl. Magyarország) vagy jogtalan igényeiket érvényesítsék. Horvátország pedig bekebelezte egész Bosznia–Hercegovinát, valamint némi szerb területet. Így a lakosságnak mintegy fele lett horvát nemzetiségű. Megközelítőleg 2 millió szerb, 800 ezer bosnyák, 150 ezer német és 40 ezer zsidó élt az usztasa államban.

            Az usztasák ideológiája zavaros volt, mozgalmuk célját a nagyhorvát állam megalakításában, és ezen a területen a származás és vér szerinti horvátok uralmának biztosításában jelölték meg. Felfogásuk szerint a horvátok nem szláv, hanem gót eredetűek, legfőbb ellenségeik pedig a jugoszlávizmus képviselői: a kommunisták, a szabadkőművesek és a zsidók.

            Az usztasa államot totalitárius államként lehet jellemezni, amelyben hiányzott a hatalmi ágak szétválasztása. Ante Pavelić (szül: 1889.) usztasa vezető teljhatalmat kapott, ő volt a hadsereg legfőbb parancsnoka, a miniszterek, a főispánok csak neki voltak felelősek, ő viszont, a vezérelvnek megfelelően, senkinek sem volt felelős. (A háború után Argentínába szökött. 1959 decemberében a jugoszláv titkosszolgálat merényletét követően halt meg.)

            Az állami-politikai szervek kialakítására a német minta alapján került sor. 1941 májusában a Gestapo mintájára megszervezték az állambiztonsági hivatalt, majd néhány hónappal később az SS-nek megfelelő szervezetet. 1941. április 17-én nép- és államvédelmi törvényt hoztak, melynek alapján halálra kell ítélni mindazokat, akik vétenek a horvát nép érdekeivel szemben. Tilos volt az államellenes propaganda. 1941 novemberében „az állam szempontjából veszélyes elemek számára” létrehozták az első koncentrációs- és munkatáborokat. 1941. április 30-án faji törvényeket hoztak, melyek alapján megkülönböztették az állampolgárok és az államhoz tartozók körét. Júliusban rendeletet adtak ki, hogy a zsidókat, szerbeket és a kommunista gyanús személyeket gyűjtőtáborokba kell küldeni, s hamarosan megkezdődött a megsemmisítésük is.

          A cigány lakosság egésze, a zsidók 90 százaléka a megsemmisítő-táborok áldozatává vált.

            Az usztasák etnikailag tiszta horvát államot akartak létrehozni. Felfogásuk szerint a bosnyákok a „horvát nemzet legtisztább” részei, de vissza kell vezetni őket a katolikus egyházba. A bosnyák vezetőknek magas hivatalokat ajánlottak, de nagy részük ezt elutasította. Pavelić a horvátországi szerbeket olyan horvátoknak tekintette, akik a görög-ortodox egyházhoz csatlakoztak az évszázadok során, s akiket ismét meg kell nyerni a horvát nemzeteszme számára. A horvát népi jelleg visszaállítása érdekében megalakították a horvát ortodox egyházat. Egyúttal betiltották a cirill betűs írás használatát, feloszlatták a szerb kulturális szervezeteket, megkezdték a horvát nyelv megtisztítását a szerb elemektől, számos ortodox templomot leromboltak.

            1941–45 között legalább 330 000 szerbet, 30 000 zsidót és a cigány lakosság egészét, 30 000 romát öltek meg.

            A horvát hadsereg a német-parancsnokságú XV. Kozák hadtest és egyéb Wehrmacht alakulatok segítségével tartotta a vonalait a Szerémségben, Szlavóniában és Boszniában a szovjet, bolgár és partizán támadásokkal szemben, 1944 végétől egészen 1945 májusáig.

          Bár a front érintetlen maradt 1945 márciusának a végére is, a lőszerhiány miatt azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a Horvát Hadsereg végül vesztesként kerül ki a háborúból. Ezért úgy döntöttek, hogy visszavonulnak Ausztriába, annak érdekében, hogy ott az Észak-Olaszországból előrenyomuló brit erőknek megadhassák magukat. A horvát hadsereg, az 1945. május 8-ai németországi kapituláció után még egy hétig harcolt. (Érdekes, nem mi voltunk az utolsó csatlós??) Közben tárgyalásokat folytattak a brit erőkkel a megadásról, és az áthaladás biztosításáról az osztrák-szlovén határ osztrák oldalára. A brit hadsereg azonban a lefegyverezett katonákat és civileket átadta a partizánoknak, akik a maribori út mentén a nőket és a gyereklányokat a hozzátartozók szeme láttára megerőszakolták, majd mintegy 35 ezer horvátot megkínoztak és megöltek. (Ezt a „lovagias” angolok előre tudták!!!)

            Több érdekességet találtam erről a horvát államról. Ebből egy–két példa: legkedveltebb sportág a labdarúgás volt, mint napjainkban is. Nemzeti bajnokság is zajlott ezekben az években (háború volt!), Horvátországot felvették a FIFÁ-ba is 1941. július 17-én. A labdarúgó válogatott 15 hivatalos mérkőzést játszott ebben a „vérzivataros” időszakban. Több későbbi horvát sikersportág ekkor kezdett el kibontakozni, pl. a kézilabda, az asztalitenisz, az ökölvívás.

Horvátország magyar emlékeiből - Eszék, Vörösmart

 

        A Szentháromság tér Eszék történelmi főtere. Itt található az impozáns homlokzatú, monumentális barokk bejáratú egykori Katonai Főhadiszállás, ma az Egyetem Rektori Hivatala.

Vörösmart híres pincesora

Horvátország magyar emlékeiből - Eszék, Vörösmart

 

        A Szentháromság tér Eszék történelmi főtere. Itt található az impozáns homlokzatú, monumentális barokk bejáratú egykori Katonai Főhadiszállás, ma az Egyetem Rektori Hivatala.

Vörösmart híres pincesora

(Saját képeim 2013-ból)

NOSZTALGIA - Kirándulás Eszék környékére - A társaság

             Nagyszerűen sikerült a mátyásföldi Déli Harangszó Baráti Kör március 15-i ünnepi bejárótúrája Horvátország magyarlakta területein. Lasko (Luk) templománál csináltam egy csoportképet a nagyon kedves, fegyelmezett résztvevőkről.

(Készült 2012-ben)

Horvátország magyar emlékeiből - Csáktornya nevezetességeiből

Csáktornya (Čakovec): Hangulatos kisváros; a trianoni diktátum előtt Zala vármegye része volt, ma a Muraköz adminisztratív központja. Lakóinak száma: 1910-ben 4900, 1920-ban 2289, ma 16 000 fő. A mai Horvátország területén ebben a helységben volt először villanyvilágítás – igaz, akkor még Zala vármegyéhez tartozott.

Vár: Korai története megegyezik a város korai történetével. A 16–17. században továbbépítették a várat ötszög alaprajzúra. Az akkori viszonyoknak megfelelő modern védelmi rendszerekkel látták el, ún. olasz bástyákkal és várárkokkal, főleg az egyre elterjedtebb és nagyobb kaliberű ágyúk ellen. A vár környéke vízzel volt elárasztva, bejáratához cölöphíd vezetett. A vízi, vagy mocsárvár közepén, a négyszögletes udvar köré emelték a négyszintes épületegyüttest. A Zrínyiek reneszánsz palotáját a barokk idején részben átépítették. A reneszánsz „Régi vár”-ból csak az első szint maradt meg, a barokk stílusú „Új vár” négyszög alaprajzú, és vele szemben áll. A vár volt a székhelye a költő és hadvezér Zrínyi Miklósnak is, innen vezette diadalmas hadjáratait a török ellen. Zrínyi Péter (Petar Zrinski) elfogásakor a zsoldosok a műkincseket elrabolták. Zrínyi lefejezése – 1671. április 30. – után a család férfiágon kihalt, a várat az Althan grófi család kapta. A palota kényelmes lakókastéllyá vált. Károlyi Sándor kurucai 1704-ben elfoglalták, de Pálffy János vezette császári csapatok visszavették. Később átélt egy földrengést, a Festeticsek cukorgyárnak, a II. világháború alatt a horvát usztasák pedig börtönnek használták. Ma múzeumnak ad helyet. A Zrínyiek idejében épült négyzetes udvar reneszánsz boltívei a kőtárnak

                Zrínyi Miklós emlékműve: A horvát-magyar költő és hadvezér emlékművére a település polgárai nemzetiségre, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül adakoztak. Kiemelkedett Festetics György felvilágosodott főúr pénzadománya. A Szász Gyula szobrászművész és Árkay Aladár építész által készített emlékművet 1904-ben leplezték le. A nyolc méteres oszlop haraszti fehér kőből készült, tetején a kiterjesztett szárnyú turulmadár karmaiban a kard és a toll. A rajta lévő Zrínyi írásaiból idézett feliratokat eltüntették: „Híremet nemcsak keresem pennámmal, /Hanem rettenetes bajvívó szablyámmal!”, Ne bántsd a magyart!”. Zrínyi Csáktornyán írta a Zrinyiászt. (A Zrínyi család történetéről a 389. szám alatt írok.)

                Ferences-templom és rendház: Barokk homlokzatát Szent István és Szent László magyar királyok szintén barokk szobrai díszítik, a kolostor bejáratán pedig a Zrínyi-család kőcímere látható. Egyik mellékoltárképén magyar ruhában öltözött főnemesek imádkoznak Szent Ferench

Horvátország magyar emlékeiből - Eszék nevezetesebb templomaiból

           Szent Kereszt (Sv. Križ)-templom és a ferences kolostor: Franjevačka u. A templomot ferencesek építették 1709–1720 között. Nevezetesebb látnivalói: egy 15. századi Szűz Mária-szobor, valamint néhány liturgikus tárgy. A templom melletti, 1699–1767 között épült kolostorban működött a Szerémség első nyomdája. 1735 körül, majd a 18. sz. közepétől filozófiai és teológiai iskolának is otthont adott.

          Szent Mihály (Sv. Mihovil)-templom és a jezsuita kolostor: Trg Jurja Križanića (tér). 1298-ban alapították. Mai formájában a barokk homlokzattal, kétoldalt harangtoronnyal a jezsuiták építtették a 16 századi Kászim pasa-dzsámi helyére. A dzsámi alapjai az utcaszint alatt még ma is láthatóak. Az 1719-ben készült kolostorbejárat szép látványt nyújt.

          Szent Péter és Pál (Sv. Petar i Pavao)-templom: Trg Marina Držica (tér). Téglából épült impozáns, neogótikus épület. Háromhajós; 90 méteres homlokzati tornyainál csak a zágrábi magasabb. A 19. sz. végén emelték Franz Langenberg építész tervei alapján. A 40 festett üvegablak és néhány szobor a bécsi Eduard Hauser szobrász alkotása. A freskók M. Rački horvát festő munkái. Az ablakok nagy része a délszláv háborúban megsérült.

(Forrás - Batár Zsolt Botond: Horvátország északi és nyugati területei)

Horvátország magyar emlékeiből - Kopács

Park Prirode Kopački Rit (Kopácsi Zsombékos Természetvédelmi Terület): Eszéktől (Trianon után: Osijek) kb. 12 km-re északkeletre terül el. 1967 óta védett park. Mocsaras, ingoványos árterület a Duna és a Dráva összefolyásánál. Területe 170 km², azaz 23 000 hektár. Rajta erdők, füves rétek, mocsarak, vízi utak, csatornák és tavak, köztük két nagyobb – a Szakadát (Sakodaško, nevét a Duna gátszakításairól kapta), és a Kopácsi (Kopačevo) – található. Az erdők faállománya legnagyobbrészt tölgy, fűz és nyár. A mocsarak növényvilága nád, sás, káka, szittyó, békalencse, tündérrózsa. A vizeket 44 halfaj népesíti be, legtöbb a ponty, harcsa, csuka, sügér.

A parkban 141 madárfaj él, költözéskor azonban a fajok száma 260-ra is megnőhet. Ez Európa legnagyobb vizes élőhelye, madárrezervátuma, az ornitológusok Mekkája. Itt a ritka, védett madarak mellett a gyakori madárfajok tömege is megtalálható, pl.: feketególya, fekete farkú sas, halászsas, sólyom, kócsag, gém, fehérgólya, vadlúd, vadkacsa, kormorán, réce, vöcsök. Az erdőben és a réteken szarvas, őz, vaddisznó, nyúl és róka él. A vízinövények az évszakoktól függően virágzanak: nőszirmok, tündérrózsák, békelencse, káka, nád, sás. Áradások idején a folyók visszaduzzadnak, és elárasztják a síkságot. A vizes terület nagysága a mindenkori áradástól függően változik.

A parkot gyalog, csónakon, részben autóval is végig lehet járni.

Történelméből röviden

Az Árpád-házi királyok idejéből írásos emlékek szólnak az állatvilág gazdagságáról. A vidék magyar lakosságának a járhatatlan mocsár nyújtott menedéket a viharos évszázadokban. A túlélésen kívül megőrizhették nyelvüket, kultúrájukat. A török hódoltság korától fogva azonban egyre csökkent a magyarok részaránya, amit a délszláv háború meggyorsított.

(Forrás - Batár Zsolt Botond: Horvátország északi és nyugati területei c. útikalauza)