Louis de Funès születésnapjára - 1914. július 31.

Louis de Funès (teljes nevén Louis Germain David de Funès de Galarza) (Courbevoie, 1914. július 31. – Nantes, 1983. január 27.) francia komikus színész.

Franciaországban letelepedett spanyol nemesi családban látta meg a napvilágot 1914. július 31-én. Apja Carlos Luis de Funès de Galarza (1871–1934), ügyvéd, utóbb gyémántműves, anyja Léonor Soto Reguera (1879–1957), háztartásbeli volt, spanyol-gallego (spanyolországi portugál) családból.

Első házasságát 1936. április 27-én kötötte Saint-Étienne-ben. Az ara Germaine Louise Elodie Carroyer (1915. március 7. –) volt, akitől egy fia született 1937. július 12-én (Daniel Charles Louis). 1942. november 13-án elváltak, s Louis másodszorra is megnősült 1943. április 12-én. Ezúttal Jeanne Augustine Barthélémy-vel (1914. február 1. –), Guy de Maupassant unokahúgával kötötte össze az életét. Ebből a házasságból két fia született: Patrick Charles (1944. január 27. –), radiológus és Olivier Pierre (1949. augusztus 11. –), pilóta az Air France-nál.

Pályája igencsak nehezen indult, egyre-másra bocsátották el állásából, míg végül bárzongorista lett. Kiváló zenei hallását később számos filmben kamatoztatta (például Az ügyefogyott, Főnök inkognitóban, Lányok pórázon).

Nagy mozirajongó volt, színészi karrierjét mégis a színpadon kezdte. Bár eleinte csak kis szerepeket kapott, hamar felfigyeltek rá. Többször is dolgozott Sacha Guitry-vel, aki később így nyilatkozott róla: „Nem létezik kis szerep egy ily nagy színész számára!”

Az 1950-es évek közepén kezdett ismertté válni a filmvásznon. Az ötlábú birkában oly nagy nevek mellett jelent meg, mint Fernandel vagy Francoise Arnoul. A Horgász a pácban leleményes vadorzójaként pedig joggal érdemelte ki a legjobb helyzetkomikusnak járó elismerést.

A nagy áttörést a Csendőr sorozat jelentette, melynek első darabját, a Saint Tropez-i csendőrt, 1964-ben forgatta Jean Girault-val. „A francia komédia új csillaga” – nyilatkozta róla a rádióban Fernandel. Alig telt el két hónap, újabb sikert könyvelhetett el magának a Fantomas Juve felügyelőjeként, túlragyogva a címszerepet alakító Jean Marais-t. Egyre növekvő siker közepette forgatta Gérard Oury-val Az ügyefogyottat. A film 1965 márciusában kerül a mozikba s a Time magazin a főszereplő Bourvil/De Funès kettős alakítását egyenesen a Stan és Pan pároshoz hasonlította. 1967-ben újabb filmet forgatnak Bourvillel. Ez a kis kiruccanás minden idők legnagyobb francia kasszasikere (17 millió néző), melyet csak James Cameron Titanic-ja tudott megdönteni 1998-ban.

Funes és Bourvil e két film leforgatása után örök önzetlen barátságot kötöttek. Egyszer Olivier De Funes azt mondta: Bourvil apám bizalmas jó barátja lett. Louis De Funes Bourvil-ról: „Andréval élvezet együtt dolgozni. Ráadásul mindig kedves és csupa jókedv. Nagyon szerencsés a természete. Szívesen venném, ha nekem is juttatna belőle egy keveset, mert akkor én is barátságosabb lennék.”

Mikor Bourvil 1970. szeptember 23-án elhunyt, Funes a hír hallatára összeomlott, s nem ment el a temetésre sem, ahol Gérard Oury képviselte őt. Partnere halálhíre komolyan megrendítette. Bejelentette, hogy visszalép a Felszarvazták őfelségét című film forgatásától, amiben Bourvil lett volna a partnere. 1971-ben mégis leforgatták a filmet Yves Montand-nal "Blaze" szerepében. Funes így vélekedett Montand-ról: „A körme hegyéig ismeri a szakmát. Annyira jó nem lesz vele játszani, mint Andréval (=Bourvil), de talán segít abban, hogy változtassak az alakításomon.”

1971 november végén ismét színpadra lépett Claude Magnier Oscar című komédiájában (Palais-Royal Színház), melynek címszerepét már az 1960-as évek elején eljátszotta más színpadokon (Porte-Saint-Martin Színház és Karsenty-turné). 1973 márciusától minden erejét a Jákob rabbi kalandjainak szentelte, melyet ugyanazon évben október 18-án mutattak be. Már másnap visszatért a világot jelentő deszkákra a Champs-Élysées-n. 1974. április 25-éig majd' kétszázadszor játszotta Jean Anouilh Torreádor keringőjét.

Ettől fogva felesége kastélyában pihent, kertészkedett. Mikor Gérard Oury felkérte, szerepeljen következő filmjében, a Krokodilban, hevesen tiltakozott. A forgatás 1975 májusában kezdődött volna, és Louis De Funés a főszereplő dél-amerikai diktátort alakította volna, ám márciusban szívinfarktust kapott. Betegsége miatt – bár nehezére esett – kénytelen volt megválni színházi karrierjétől, mely igencsak megviselte fizikailag.

Filmes pályafutása szintén veszélybe került, mivel a biztosítók nem voltak hajlandók vállalni egy újabb forgatás költségeit. Végül 1976-ban Claude Zidi rendezőnek sikerült két hét biztosítást kieszközölnie számára, hogy leforgathassák a Szárnyát vagy combját című komédiát. Így aztán Louis de Funès visszatért a filmvászonra, a biztonság kedvéért azonban orvosa és egy mentő végig jelen volt a forgatáson. Még készített pár filmet, azonban már nem olyan tempóban, mint azt pályafutása elején tette (például Marakodók, A csendőr és a földönkívüliek).

1980-ban valósította meg régen dédelgetett álmát: filmre vitte Moliere egyik darabját - azonban A fösvény csak mérsékelt sikert aratott.

Utolsó filmjét, a Csendőr és a csendőrlányokat 1982-ben forgatta. 1983. január 27-én újabb szívrohamot kapott, ezúttal nem élte túl. Cellier temetőjében nyugszik.

Louis de Funès filmjei vitathatatlan kasszasikert arattak, az 1960-70-es évek Franciaországában több mint 50 millió nézőt csábítva a mozikba. 1964 és 1979 között a színész hétszer állt a dobogó élén, 1967-ben ráadásul egyszerre nyerte el az első (A nagy vakáció), a második (Oscar) és az ötödik (Fantomas a Scotland Yard ellen) helyet a ranglistán. Több mint 130 filmben serepelt. 

Jean Gabin születésnapjára - 1904. május 17.

          Jean Gabin (eredeti nevén: Jean Alexis Moncorgé) (Párizs, 1904. május 17. –Neuilly-sur-Seine, 1976. november 15.) francia színész apja Ferdinand Joseph Moncorgé kerékgyártómester Ferdinand Gabin néven lett kabarészínész. Anyja, Hélène Petit kávéházi énekesnő volt.

A szülei azt szerették volna, hogy fiukból is előadóművész legyen. 1917-ben azonban abbahagyta iskolai tanulmányait és irodaszolgaként a párizsi elektromos műveknél helyezkedett el. 1918-ban elvesztette édesanyját. Apja taníttatni akarta, ezért 1919-ben beíratta egy neves gimnáziumba, ahonnan még abban az évben megszökött. 1920–1922 között kétkezi munkával kereste kenyerét: volt anyagmozgató, dolgozott cementgyárban, majd újságárus, kifutófiú és raktáros lett. Igazából azonban csak a boksz érdekelte. Már 10 éves korában eltört az orrcsontja egy bokszmérkőzés során.

Apja unszolására és beajánlására végül is 1923-ban a Folies Bergères zenés színház statisztája lett. 1924–25-ben a haditengerészetnél töltötte sorkatonai idejét. 1925-ben elvette feleségül Gaby Basset színésznőt, akitől két gyermeke született. 1930-ban elváltak.

          1925-ben debütált táncos-komikus színészként kisebb operett-szerepekben. Még ebben az évben az ünnepelt énekesnő, Mistinguett partnere lett a Moulin Rouge-ban. 1928-ban forgat először filmet: két néma bohózatban kapott szerepet. A hangos film 1930-ban fedezte fel: a Pathé fivérek produkciójában, a „Chacun sa chance” (Mindenkinek a maga esélye) című filmben kapott szerepet; az első nagy játékfilmje a „Méphisto” volt, azonban igazi nagy ismeretséget a Maria Chapdelaine-ben nyújtott alakításával szerzett 1934-ben. Ezt követően valódi sikerfilmek következtek: „A nagy ábránd”, „Ködös utak”, „Állat az emberben”.

       1939 szeptemberében mozgósítják: Cherbourg-ba vonul be a haditengerészethez. Franciaország német megszállása után, 1940-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Filmrendező barátaihoz csatlakozva Hollywoodba ment, ahol két középszerű filmet forgatott. Ott találkozott Marlene Dietrich-hel, akivel 1947-ig együtt élt. A háború után két közös filmet is forgattak, de az átütő siker elmaradt. A már ünnepelt színész 1943-ban csatlakozott a de Gaulle tábornok által vezetett Szabad Francia Erőkhöz. Előbb Észak-Afrikában harcolt, majd Leclerc tábornok híres 2. páncélos hadosztályában szolgál tengerészgyalogosként. Ott volt Párizs bevételénél. A háborúban tanúsított hősiességéért megkapta a katonai érdemrendet és a hadikeresztet. Amikor 1945-ben harckocsi-parancsnokként leszerelt, és visszatért a "világot jelentő deszkákra", haja már hófehér volt.

1947-ben ismét színpadra lépett „A szomj” (La Soif) című darabban, közben filmezett. A szerény sikerű, kisebb filmek után 1954-ben érkezett újból a siker, a „Ne nyúlj a szajréhoz!” című filmmel. Innen karrierje ismét töretlen.

1949-ben feleségül vette Christiane Fournier-t, a Lanvin-divatház vezető modelljét. Ebből a házasságából három gyermeke született, közülük Florence Moncorgé-Gabin ma elismert forgatókönyvíró.

Általában szerette a vidéki életet, különösen kedvelte a lótenyésztést. Egy nagy farmot vezetett Moulins-la-Marche-ban (Ornemegye), de a környék parasztjai ellenségesen viselkedtek vele szemben. 1962-ben még tüntetést is szerveztek ellene, több száz földbérletet szerezni akaró gazda napokon át blokkolta a farmját, melyet halála után a családja gyorsan el is adott.

Több dalt írtak számára, melyeknek jellemzője, hogy Gabin nem énekli, hanem elmondja a szöveget, közülük a legsikeresebb a „Most már tudom…” (Maintenant, je sais) című lett.

Sokszínű egyéniségével meggyőzően alakította mind a csirkefogó, mind a Maigret-féle zsaru szerepét. A II. világháború előtt inkább a tragikus hősök szerepében tündökölt, utána inkább intellektuális szerepeket kapott (elnök, rendőrfelügyelő, igazgató). E szerepei nagyban járultak hozzá mítoszának megteremtéséhez. Egyike azon színészeknek, akik végig jelen voltak a francia filmgyártás nagy pillanatainál, forgattak vele némafilmet, de színes kópiát is. Olyan nagy személyiségekkel dolgozott együtt, mint Jean Renoir, Marcel Carné, Jacques Prévert, később pedig Michel Audiard, Alain Delon illetve Jean-Paul Belmondo csodálhatta nagyszerű jellemábrázolását és egyedi játékstílusát.

Alakításaiért több fesztiválsikert könyvelhetett el. Több állami kitüntetésben részesült. 1960-ban a Becsületrend lovagja lett, 1976-ban pedig a Nemzeti Érdemrend tiszti rendjelét vehette át.

Halálát tüdővértolulás és szívelégtelenség okozta. Temetése háborús hősnek kijáró katonai tiszteletadással történt, hamvait – kívánsága szerint – Brest-től mintegy 20 mérföldre az Atlanti-óceánba szórták.

A filmes szakma megbecsülését a mai napig élvezi. 1976-ban ő vezethette az első César-díj átadást, halálának tizedik évfordulóján,1987-ben pedig ő maga is megkapta életművéért a Tiszteletbeli Césart. Nevét adja a Jean Gabin-díjnak, melyet minden évben egy ígéretes fiatal színész kap meg. (Wikipedia)

NOSZTALGIA - A balatonfüredi Bujtor-szobrot 2013-ban emelték

         Bujtor István (1942-2009) színész, rendező, színigazgató születésének 71. évfordulóján, 2013. május 5-én avatták fel a balatonfüredi Vitorlás téren a szobrát. A nemzetközileg is elismert szobrászművész, Farkas Ádám, Bujtort hajórészben, vitorlást kormányzó alakként örökítette meg. A szobrot nem magas talapzatra helyezték, hanem emberek által is elérhető közelségbe, akár mellé ülve fotót is készíthetünk vele.

          A szoboravató ünnepség levezetője Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója volt.

       Ünnepi megnyitójában Bóka István Balatonfüred polgármestere hangsúlyozta, azért állítottak szobrot Bujtor Istvánnak, mert filmjeiben népszerűsítette a Balatont. A Vitorlás tér - mint helyszín - a legmegfelelőbb a szobor elhelyezésére, mert Bujtor István a vitorlázás szerelmese volt, és magas szinten művelte, e mellett Füred a balatoni vitorlázás bölcsője és fellegvára, és mert e térről ellátni Tihanyba, a filmjeiben másik sokat szereplő településre.

          Ezt követően Halász János kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta, közadakozásból készült a szobor, amelyre úgy kell vigyázni mindankinek, mint ahogy Bujtor vigyázott a Balatonra. 

         Végezetül Eperjes Károly, az egykori művésztárs, a Bakony felől közelgő viharra hivatkozva rövid köszönetet mondott a szobor létrejöttét támogatóknak.

          Ezt követően az özvegy, Bujtor Judit, az egykori színésztársak és barátok, valamint a szobor létrejöttét támogatók jelenlétében került sor a szobor "leleplezésre." Közben A dunai hajós c. film zenéjét játszotta a balatonfüredi fúvós zenekar.

          Az ünnepséget érdekessé tette, hogy a kikötőben meg lehetett tekinteni Bujtor kedvenc vitorláshajóját, a Rabonbánt.

 

II. (Nagy) Katalin orosz cár születésnapjára - 1729. május 2. - - - - Az utókor emlékezetében

          Noha Katalin (a képen 1729-ben) felvilágosult uralkodónak tekintette magát, az 1773–75-ös Pugacsov-felkelés után abbahagyta próbálkozásait a jobbágyok terheinek könnyítésére. Kegyencei iránti érzelmei gyakran vakká tették az uralkodását övező korrupcióval szemben. (A köztudat azt tartja, hogy a ma is használt Patyomkin-falu kifejezés eredete Katalin egyik szeretőjéhez, Grigorij Alekszandrovics Patyomkinhoz fűződik. Ez nem valós. Patyomkin különcködéseivel külön bejegyzésben foglalkozom.)

Katalin a felelős közvetve a hatalmától megfosztott VI. Iván haláláért (ő adott utasítást arra, hogy ha valaki megkísérli kiszabadítani schlüsselburgi tömlöcéből, az őrei öljék meg, ahogy az meg is történt); és gondoskodott a lehetséges trónkövetelők „hatástalanításáról”: Auguszta Tarakanovát, elődje, Erzsébet cárnő morganatikus házasságból született lányát kolostorba záratta, egy ál-Tarakanovát pedig (Jelizaveta Alekszejevna) a Péter-Pál erődbe csukatott. Noha nem volt közvetlen szerepe férjének, III. Péternek a halálában, nem is tett semmit a gyilkosok megbüntetéséért. (Gyaníthatóan az Orlovok befolyása ellen nem volt elég erős még fellépni, és tekintve, hogy a politikai gyilkosság nem jött rosszul, nem is lett volna méltányos.)  Jemeljan Ivanovics Pugacsov doni kozák, a róla elnevezett parasztfelkelés vezetője, ezt is felrótta Katalinnak.

Életéről több regényes leírás jelent meg, 1913-ban pedig George Bernard Shaw színdarabot írt róla. Az 1934-es Nagy Katalin című film Bíró Lajos és Lengyel Menyhért A cárnő című színdarabja nyomán készült, és Elisabeth Bergner játszotta a főszerepét. Szintén 1934-ben készült Josef von Sternberg rendezésében A skarlátvörös császárnő című film, amelyben Marlene Dietrich alakította a cárnőt. Az 1991-es TV-sorozatban (Young Catherine) Julia Ormond játszotta Katalint, az 1995-ös TV-filmben (Catherine the Great) pedig Catherine Zeta-Jones. 2005-ben "A kegyenc" című nyolcrészes orosz filmsorozatban dolgozták fel Katalin és Patyomkin viszonyát. Az egyik híres szerb new wave együttes, Ekatarina Velika (fordítása: Nagy Katalin) a cárnőről nevezte el magát.

Főzőversenyre várunk mindenkit nézelődni - Nagykőrös, 2022. szeptember 3. 9-14 óra között