Pálinka, Te csodás!

Arany János a szabadságharc leverését követő nehéz időkben kapott otthont és megélhetést először Geszten egy évig, majd Nagykőrösön kilenc és fél évig. Geszten Tisza Domokost kellett tanítania a görög nyelvre, a költészetre és esztétikára. Geszti tartózkodása alatt jó viszonyba került Tisza Domokos angol tanárával, Charles Monarddal, mely kapcsolatot fia, Arany László is megörökített: „Egyszer atyám valahonnan kitűnő ó-szilvóriumot kapott. Az angol ekkor azzal az ajánlattal lepte meg, hogy ő szeretne magyarul tanulni, vegyenek leckéket cserébe. Ő az angol kiejtésre tanítja atyámat, atyám viszont tanítsa őt magyarul. Atyám kapott a jó alkalmon. Meg is kezdték a leckét. E közben a szilvórium az asztalon állt, s az angol derekasan hozzá látott. De se a magyarul tanulásban nem tanúsított sok buzgalmat, se az angol nyelv titkait nem igen igyekezett atyám előtt föltárni. Mikor pedig a szilvórium elfogyott, szólt nagy nyugalommal: - Tudja mit, Mr. Arany? Én meggondoltam. Ez a cserelecke nem igazságos, mert én itt minden kocsistól tanulhatok magyarul, ön pedig angolul nem tanulhat senkitől, csak tőlem. Én hát abba hagyom! Szegény angol! Iszákosságának esett áldozatul.”

HUMOR a pálinkáról:

Felirat hozzáadása

Gera Zsuzsi a Teleki Baráti Körben 2025. június 29-én nagy sikerrel szerepelt

Zsuzsi kiváló, érdekes előadást tartott, utána több hozzászólás, kérdés szinezte az eseményt.

Képek: Vinczéné Fricska Erika

Sziget Mártika jópárévvel ezelőtt írta Gera Zsuzsiról:

Országos első helyezés

Éppen egy hónappal ezelőtt adtunk hírt arról, hogy Gera Zsuzsanna, a Rákóczi iskola harmadik osztályos tanulója a ,,Lélektől lélekig” Vers- és Prózamondó Verseny területi fordulóján első helyezést ért el. Örömmel jelenthetjük, hogy azóta megtörtént az országos verseny, ahol saját kategóriájában Zsuzsi ugyancsak arany szintet ért el. A Siklósi Művészeti Iskolában tartott országos és nemzetközi versenyre szülei és kistestvére kísérték el Zsuzsit és beszélgetésünkkor, amikor az ott történteket elmesélték, ugyancsak jelen volt Zsuzsi édesanyja és kistestvére is. (A fotót viszont az édesapa készítette és ő küldte el lapunknak.)

Mint megtudtuk, az országos verseny március 26-án, szombaton reggel nyolc órakor kezdődött, úgyhogy már előtte este odautaztak, és Harkányban szálltak meg egy kis apartmanban. A köszöntés és rövid műsor után a versenyzők sorszámot húztak. Zsuzsinak a hetes szám jutott, ami mindenképpen szerencsésnek mondható, mivel nem a legelején van, a szereplés után pedig már gondtalanul hallgathatta a többieket. A versenyre nagyon sokan voltak kíváncsiak. Olyan sok szülő és felkészítő nevelő jelent meg, hogy az eredetileg tervezett könyvtárszoba helyett a tágas folyosót rendezték be dobogóval és székekkel a vendéglátók. Szerencsére az akusztika ott is kiváló. Csak néhány gyermeknek nem volt hallható a hangja, de ennek inkább helytelen hangképzésük volt az oka. Ahogyan Zsuzsi elmondta, most jobban izgult, mint a területi versenyen, sőt egy ,,iciripicirit” még akkor is félt, amikor elkezdte mondani a szöveget, de ahogyan beleélte magát, egyre inkább belejött, és a félelme lassanként elszállt. Már akkor is érezte, hogy még a területi versenynél is jobban sikerült a mondát elmondania. Ennek ellenére mégsem bízott az első helyezésben, mert a többiek között is voltak nagyon jók, és a Mátyás királyról szóló párbeszédes, vidám meséket színesen adták elő. - Némelyiken el is elcsodálkoztam, hogy milyen jól gesztikulál – mondta Zsuzsi – és artiku... egészítette ki húgocskája, aki az óvodások versmondó versenyén hamarosan szintén indul.

A verseny olyan szempontból is nagyon érdekes volt, hogy a határon túlról – Horvátországból, Romániából, Szlovákiából, Szlovéniából, Ukrajnából – érkezett versenyzők némelyikének a beszédén érezni lehetett, hogy nem Magyarországon él. Szép volt az is, hogy közülük többen népviseletben jelentek meg... Bár mindenki Mátyás királyról szóló mondát mondott, és így ismétlések is előfordultak, a Corvinákról - amelyekről Zsuzsi mesélt -, senki sem szólt. Talán ez is az egyik oka volt annak, hogy elnyerte a zsűri tetszését. A verseny reggel kilenctől egy szünet megszakítással délig tartott, és az eredményhirdetésre egy órakor került sor. Akkor már ott voltak a felső tagozatosak is, akik külön versenyeztek. A felsorolást a kicsikkel kezdték, és ahogyan az lenni szokott, először a bronz, ezüst, majd az arany fokozatosakat sorolták föl. Zsuzsi kategóriájában – a harmadik-negyedik osztályosok közül – a huszonkét gyermekből öten értek el arany fokozatot. Zsuzsi jutalmul egy aranyozott aranyoklevelet és egy Magyar mondák gyűjteménye című könyvet kapott. Az öröme határtalan volt. Azonnal értesítették az igazgató nénit, a tanító nénit és a nagymamát, aki mint Zsuzsi elmesélte, amikor megérkeztek, a nyakába ugrott, úgy gratulált örömében. A jó hírt az iskolában is mindenki örömmel fogadta. Zsuzsi azonban máris új feladatra készül, az azóta megtartott iskolai versenyről ő az egyik továbbjutó a hétfői városi Vers- és Prózamondó Versenyre.

Szigeti Márta

NOSZTALGIA - Országos bélyegkiállítás megnyitója - Nagykőrös, 2018. június 29.

Apák napjáról és fotográfiáról a Teleki Sámuel Baráti Körben

     A Teleki Sámuel Baráti Kör 2025. június 14-i összejövetelén először az apák napjáról emlékezett meg Batár Zsolt Botond, a Teleki Sámuel Kulturális Egyesület ügyvezető elnöke. Az apák napját 1972 óta rendeznek, még sem tudnak róla a legtöbben. Pedig a gyermeknevelésben az apák szerepe ugyanolyan fontos, mint az édesanyáké. Az előadónak szívügye ez a téma, mert felesége korai halála után egyedül nevelte két kamasz fiát, ahogyan tette és teszi ezt ma is rajta kívül százezer édesapa Magyarországon. 

     A bevezető kiselőadás után a meghívott vendégé, Botocska Péter fotóművészé volt a szó, akivel több mint hat évtizedes pályájáról dr. Erdélyi Erzsébet ny. főiskolai docenssel beszélgetett. A kérdező ügyesen terelgette kérdéseivel a fotóművészt, aki sok érdekességet magában rejtő pályáján, amelyet hatalmas kitérők tarkítottak, ezért könnyen elveszhetett volna a részletekben. ,,Kalandjai” közül talán a legérdekesebbek filmgyári operatőri emlékei voltak, ahol olyan nagyságokkal dolgozott együtt, mint Bara Margit, Szinetár Miklós, Mészáros Márta, Várkonyi Zoltán. De emlékezetes volt amerikai kint tartózkodása is, ahol Tisza Ilona grófnőéknél, a geszti Tisza kastély jelenlegi tulajdonosánál lakott, és sokak által látogatott kiállítást rendezett, ahol minden képét egykettőre megvásárolták. (Bár nem lett volna szabad eladni őket.) Legalább ennyire érdekesek voltak azonban a régi nagykőrösi konzervgyári emlékei is reklámfotós korából. Kedves történetei a nagyszerű Kovács Sándor igazgatóról és a gyár felfelé ívelő szakaszáról. Szóba került sok egyéb között a digitális technika is, amelynek nemcsak áldása, de hátránya is akad bőven, és a képek hangulatát ma is csak a fényképész tudja igazán visszaadni. A beszélgetést sokan hallgatták, közöttük Botocska Péter tanítványai is, akiknek az Arany János Kulturális Központban szakköri foglalkozásokon adja át tudását. Közülük többen értek már el sikereket különböző pályázatokon. Utoljára Vinczéné Fricska Erika került be egy országos versenyen a legjobbak közé. 

Képek: Vinczéné Fricska Erika 

Szigeti Márta

VISSZAEMLÉKEZÉS - Olvasókkal találkoztam Nagykőrösön - 2012. június 1.

Rendhagyó beszámoló:

Amikor megérkeztünk Bodnár Laci miskolci barátommal fél tíz felé, szemerkélt az eső. Mondták a rendezők, hogy Kecskeméten óriási zápor van, és javasolják, hogy a könyvtár nagytermében tartsuk meg a találkozót. Én még jobban is örültem neki, mert a sátor bármilyen tágas is volt, vetítésre alkalmatlan a nagy fény miatt.

          Előre vigasztalt Kőpataki Krisztina könyvtárigazgató (a képen mellettem), hogy tegnap neves író volt a vendég, és mindössze ketten voltak. Semmin ne lepődjek meg! Laci még rá is kérdezett: ketten?

          Megijedtem, mit ne mondjak. Azután 10 előtt 10 perccel már mintegy tizenketten keresték a helyüket a teremben. Ekkor megnyugodtam. Nekem biztosan lesz 12 vendégem!

És egyszer csak felbukkant V. Faragó Sarolta unokatestvérem Miskolcról, és két oldalt két hasonló korú hölgy. Nagy meglepetés volt, mert nem számítottam rá. Őt is meghívtam, mint olyan rokont, akiknél sokat nyaraltam Nagykőrösön gyerek koromban. Két nagykőrösi barátnőjével jött (akikkel együtt járt annak idején gimibe, ma is barátnők: Emesz Piroska, Dr. Török Éva).

Amikor 10 órakor elkezdtem, mintegy 35-40-en voltak jelen, ehhez még jöttek néhányan utána is. Örültem, hogy egy neves írónak jóval kevesebb a látogatója, mint egy elszármazott, de ottani születésű embernek. 

Ez a nagy létszám megnyugtatott és feldobott. A bevezetőben visszaemlékeztem a nagykőrösi emlékeimre (gyerekkori kocsihajtás, szőlőben bográcsozás, Saci szüleinek kedvessége, a megszálló német katonákból hogyan csinált hülyét nagyapám a szőlőben, hogy húztak el Nagykőrös felett az angolok amikor Kecskemétet bombázták, hogy esett le Zsolt fiam a lóról a Karai-tanyán egy árok átagratásakor stb.).

Hozzá lehetett szólni. Egy idős úr elmesélte, apám gyerekkorában miként alakított ki egy házuk mellett lévő zsákutcában Batár Sporttelepet (amiről eddig nem is hallottam).

Majd bemutattam Új-Zélandot (kissé belekeverve Ausztráliát). Az ottani életmód, szokások ismertetése után jöttek a nevezetességek képei, alá mondtam a szöveget. A pisszenéstelen, de szemmel láthatóan érdeklődő közönség nagyon feldobott! Itt-ott még mintha ismerős arcot is láttam volna!

12 után 7 perccel befejeztem. És nem voltam még csak fáradt sem. Akkor ittam vizet is először, mert azt is elfelejtettem addig. Megjött a taps, a könyvtár igazgatója mosolygós arccal megköszönte az előadásomat. Mondtam, én nem sietek, lehet jönni beszélgetni, dedikáltatni.

Többen gratuláltak kifelé menet, és vagy 15-en odajöttek beszélgetni, dedikáltatni.

Ekkor derült ki, hogy vagy öt rokonom is a közönség soraiban ült, ezért voltak az ismerős arcok! Folyt a viszontlátás öröme. Mindenki mindent egyszerre akart elmondani. Megegyeztünk, hogy ez most nem alkalmas családi idillre, mert ebédre a rendezőknél vagyok hivatalos, de meghívtak Nagykőrösre szeptemberre vagy októberre Horvátország magyar emlékei c. előadásommal – és akkor reggel megyek Nagykőrösre, és tudok velük találkozni. Ekkor órák lesznek beszélgetni. Ebben maradtunk.

De még nem ért véget a meglepetés. Odalépett egy 30 év körüli hölgy, és mutatta a névjegygyűjtőjét. Ott az enyém is benne. Mondta, biztosan nem emlékszem rá, Járóné Kőházi-Kis Andreának hívják, 2007 augusztusában találkoztunk a horvátországi Brac-szigeten, Sutivanban. Ők magyarul beszélgettek, én meg megszólítottam őket. Akkor mondták, Nagykőrösön laknak. Én meg, hogy ott születtem. És egy órányit csevegtünk. Soha nem felejtette ezt el, azóta szeretett volna velem találkozni.

És megörült, hogy a "Kőrösi újság"-ban meglátta Szigeti Márta rólam írt kiváló bemutató írását, és hogy Nagykőrösre jövök. Teljesült a kívánsága. Nagyon tetszett neki az előadásom, és Horvátország déli területei c. könyvembe kér egy dedikációt. Nagyon meghatott, igazi koronája volt ez ennek a napnak.

Nagyon boldog voltam és vagyok, hogy rátaláltam újra a szülővárosomra, és hogy ők is énrám!

Beremendi-Schultz Henrik koncertje - Nagykőrös, 2025. május 16. 17 óra

Mindenkit szeretettel várunk

 

Darázs József festőművész kiállítása nyílt Nagykőrösön a Naphíd Galériában - 2025. április 2.

Vendégkönyvbe írok

Megtekinthető: május 5-ig.