2021. június 2., szerda

VISSZAEMLÉKEZÉS - Olvasókkal találkoztam Nagykőrösön - 2012. június 1.

Rendhagyó beszámoló:
Amikor megérkeztünk Bodnár Laci miskolci barátommal fél tíz felé, szemerkélt az eső. Mondták a rendezők, hogy Kecskeméten óriási zápor van, és javasolják, hogy a könyvtár nagytermében tartsuk meg a találkozót. Én még jobban is örültem neki, mert a sátor bármilyen tágas is volt, vetítésre alkalmatlan a nagy fény miatt.
          Előre vigasztalt Kőpataki Krisztina könyvtárigazgató (a képen mellettem), hogy tegnap neves író volt a vendég, és mindössze ketten voltak. Semmin ne lepődjek meg! Laci még rá is kérdezett: ketten?
          Megijedtem, mit ne mondjak. Azután 10 előtt 10 perccel már mintegy tizenketten keresték a helyüket a teremben. Ekkor megnyugodtam. Nekem biztosan lesz 12 vendégem!
És egyszer csak felbukkant V. Faragó Sarolta unokatestvérem Miskolcról, és két oldalt két hasonló korú hölgy. Nagy meglepetés volt, mert nem számítottam rá. Őt is meghívtam, mint olyan rokont, akiknél sokat nyaraltam Nagykőrösön gyerek koromban. Két nagykőrösi barátnőjével jött (akikkel együtt járt annak idején gimibe, ma is barátnők: Emesz Piroska, Dr. Török Éva).
Amikor 10 órakor elkezdtem, mintegy 35-40-en voltak jelen, ehhez még jöttek néhányan utána is. Örültem, hogy egy neves írónak jóval kevesebb a látogatója, mint egy elszármazott, de ottani születésű embernek. 
Ez a nagy létszám megnyugtatott és feldobott. A bevezetőben visszaemlékeztem a nagykőrösi emlékeimre (gyerekkori kocsihajtás, szőlőben bográcsozás, Saci szüleinek kedvessége, a megszálló német katonákból hogyan csinált hülyét nagyapám a szőlőben, hogy húztak el Nagykőrös felett az angolok amikor Kecskemétet bombázták, hogy esett le Zsolt fiam a lóról a Karai-tanyán egy árok átagratásakor stb.).
Hozzá lehetett szólni. Egy idős úr elmesélte, apám gyerekkorában miként alakított ki egy házuk mellett lévő zsákutcában Batár Sporttelepet (amiről eddig nem is hallottam).
Majd bemutattam Új-Zélandot (kissé belekeverve Ausztráliát). Az ottani életmód, szokások ismertetése után jöttek a nevezetességek képei, alá mondtam a szöveget. A pisszenéstelen, de szemmel láthatóan érdeklődő közönség nagyon feldobott! Itt-ott még mintha ismerős arcot is láttam volna!
12 után 7 perccel befejeztem. És nem voltam még csak fáradt sem. Akkor ittam vizet is először, mert azt is elfelejtettem addig. Megjött a taps, a könyvtár igazgatója mosolygós arccal megköszönte az előadásomat. Mondtam, én nem sietek, lehet jönni beszélgetni, dedikáltatni.
Többen gratuláltak kifelé menet, és vagy 15-en odajöttek beszélgetni, dedikáltatni.
Ekkor derült ki, hogy vagy öt rokonom is a közönség soraiban ült, ezért voltak az ismerős arcok! Folyt a viszontlátás öröme. Mindenki mindent egyszerre akart elmondani. Megegyeztünk, hogy ez most nem alkalmas családi idillre, mert ebédre a rendezőknél vagyok hivatalos, de meghívtak Nagykőrösre szeptemberre vagy októberre Horvátország magyar emlékei c. előadásommal – és akkor reggel megyek Nagykőrösre, és tudok velük találkozni. Ekkor órák lesznek beszélgetni. Ebben maradtunk.
De még nem ért véget a meglepetés. Odalépett egy 30 év körüli hölgy, és mutatta a névjegygyűjtőjét. Ott az enyém is benne. Mondta, biztosan nem emlékszem rá, Járóné Kőházi-Kis Andreának hívják, 2007 augusztusában találkoztunk a horvátországi Brac-szigeten, Sutivanban. Ők magyarul beszélgettek, én meg megszólítottam őket. Akkor mondták, Nagykőrösön laknak. Én meg, hogy ott születtem. És egy órányit csevegtünk. Soha nem felejtette ezt el, azóta szeretett volna velem találkozni.
És megörült, hogy a "Kőrösi újság"-ban meglátta Szigeti Márta rólam írt kiváló bemutató írását, és hogy Nagykőrösre jövök. Teljesült a kívánsága. Nagyon tetszett neki az előadásom, és Horvátország déli területei c. könyvembe kér egy dedikációt. Nagyon meghatott, igazi koronája volt ez ennek a napnak.
Nagyon boldog voltam és vagyok, hogy rátaláltam újra a szülővárosomra, és hogy ők is énrám!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése