Szlovákia belép a II. világháborúba - 1939. szeptember 2.

Szlovákia is megtámadta Lengyelországot

         Egy újabb igazi csemegével örvendeztetem meg a történelmet kedvelő olvasóimat. Szlovákia nagy igyekezetét ugyancsak próbálják egyesek elfelejtetni, hogy ők már a második napon megtámadták Lengyelországot minden "kassai provokáció nélkül", pusztán Lengyelország egy darabjának megszerzéséért, valamint a trianoni diktátumkor Lengyelországnak ítélt magyar területekre is rátették a kezüket, mondván, az Magyarország része volt, és ezért ez őket illeti! (Magyarország még a vasútvonalait sem engedte használni a nagy szövetségesnek Lengyelország ellen!!! Ezért hullott a szlovákok ölébe a Történeti Magyarország ezen területe. De ne felejtsük el, Lengyelország nem ratifikálta a trianoni diktátumot!)

(A cikk a Magyar Nemzetben jelent meg 2009. szeptember 2-án.)

(Batár Zsolt Botond tervezte, Batár Emese kivitelezte)

A felvidéki magyarok jogfosztása - 1945. augusztus 2.

Kassán megkoszorúzom II. Rákóczi Ferenc szobrát

A sokat emlegetett Beneš-dekrétumok

Beneš-dekrétumok tágabb értelemben a második világháború utáni csehszlovák államiságot megalapozó, 143 elnöki rendelet. Gyakrabban csak azt a 13 jogszabályt nevezik így, amelyek a csehszlovák nemzetállam megteremtése érdekében az ország területén élő németek és magyarok kollektív bűnösségét rögzítették. Az e dekrétumok alapján a német és magyar kisebbséggel szemben alkalmazott bánásmód összeegyeztethetetlen volt az emberi jogokkal, ellentétes volt a nemzetközi jog általános elveivel, a diszkrimináció és a kényszermunka tilalmával, továbbá a tulajdon sérthetetlenségének elvével. A dekrétumokat az egykori Csehszlovákia mindkét utódállama, Csehország és Szlovákia is jogrendje részének tekinti. A dekrétumok összeegyeztethetetlenek az Európai Unió Alapjogi Chartájával, a szlovák parlament 2007-ben mégis megerősítette azok sérthetetlenségét.

Az 1945. április 5-én kiadott kassai kormányprogram megvalósulását a következő időszakban kiadott elnöki rendeletek és a Szlovák Nemzeti Tanács által kibocsátott törvények biztosították (ez utóbbiak nem egyszer megelőzték a prágai intézkedést). Edvard Beneš rendelkezései elsősorban a németeket sújtották, azonban a magyarokról sem feledkezett meg. 1945. május 14. és október 27. között 143 dekrétum született, melyek közül 13 közvetlenül, körülbelül 20 közvetve érintette a két kollektívan bűnösnek tekintett etnikumot.

Ezek közül valószínűleg Beneš államelnök 1945. augusztus 2-án kiadott 33. elnöki dekrétuma járt a szlovákiai magyarság számára a legsúlyosabb következményekkel. A rendelet – híven a kassai programban megfogalmazottakhoz – automatikusan megfosztotta őket állampolgárságuktól, ami a nyugdíj és más állami járadékok megvonását, az állami alkalmazásból való elbocsátást is maga után vonta. A magyar nemzetiségű magánalkalmazottak elbocsátását egy júniusban kiadott rendelet írta elő. Betiltották a magyar nyelv használatát a közéletben, kizárták a magyar hallgatókat az egyetemekről, feloszlatták a magyar kulturális egyesületeket, befagyasztották a magyarok bankbetétjeit. Lehetővé tették, és szabályozták a németek és magyarok földjeinek elkobzását, melyekre cseheket és szlovákokat telepítettek.

A Beneš-dekrétumok utóélete

1946. március 28-án az új csehszlovák országgyűlés visszamenőleges hatállyal törvényerőre emelte az elnöki rendelkezéseket. A Klement Gottwald vezette kommunisták 1948-as hatalomátvételével a kisebbségeket sújtó intézkedéssorozat lendülete megtört – már csak moszkvai utasításra is, mivel a keleti blokkban a Szovjetunió nem akart széthúzást. Már 1948. október 25-én biztosították a magyaroknak az állampolgárság visszajuttatását hűségeskü fejében. 1949-ben megszületett a megegyezés a csehszlovák és a magyar kormány között, miszerint Prága elengedte a 30 millió dolláros jóvátétel még ki nem fizetett maradékát a már államosított szlovákiai magyar vagyon fejében. A reszlovakizációs nyilatkozatokat csak 1954-ben érvénytelenítették.

Csehszlovákia 1992. december 31-én bekövetkező felbomlása után két utódállama, Csehország és Szlovákia elutasítja a jogfosztó rendeletek hatálytalanítását, elítélését és bárminemű kárpótlás kifizetését a meghurcoltak részére. Emiatt már az Európai Unió tagjaiként is többször keverednek vitákba, nézeteltérésekbe.

A Krivánszky Miklós elnökletével működő Deportálások Áldozatainak és Leszármazottainak Szövetsége 2004. június 10-én tüntetést szervezett a szlovák kormányhivatal épülete előtt, követelve a deportáltak kárpótlását. Követeléseiket azonban elutasították.

2007. szeptember 20-án a szélsőségesen nacionalista Szlovák Nemzeti Párt kezdeményezésére a szlovák parlament összes pártja (kivéve a Magyar Koalíció Pártja) megszavazta a Beneš-dekrétumok sérthetetlenségéről szóló 1487/2007 számú határozatát. E tény tiltakozást váltott ki német, osztrák és magyar részről. A parlamenti szavazást rendkívül indulatos, magyarellenes felszólalások előzték meg.

A dekrétumok miatt sokáig Liechtenstein volt az egyetlen állam, amelyik nem fogadta el sem Csehország sem Szlovákia függetlenségének kikiáltását. A hercegség 1945-től egészen 2009-ig ragaszkodott álláspontjához (nehézségeket gördítve ezzel többek között Szlovákia 2003-as Európai Gazdasági Térséghez való csatlakozása elé is). 2009-ben viszont Liechtenstein mindkét országot elismerte.

Juhász Imre az ELTE jogi karának tanára és Hahn-Seidl Alida a németországi Hunnia Baráti Kör képviselője 2012. január 12-én magánszemélyként petíciót adott át Brüsszelben az Európai Parlament illetékes bizottságának, a Benes-dekrétumokat fenntartó szlovákiai jogszabály ellen tiltakozva. Petíciójuk elsősorban arra hívja fel az Európai Unió képviselőinek figyelmét, hogy egyik tagországában, Szlovákiában még mindig érvényben lehetnek a kollektív bűnösség elvére épülő dekrétumok.

(Forrás: Wikipedia)

Csehszlovákia szétesése 1938-39-ben

Államférfiak, történészek a trianoni békediktátumról

Dempsey, angol történész a wilsoni 14 pont magyarországi fogadtatásáról:

„Amikor Magyarország magához tért a vereség döbbenetéből, amely vereség akkor következett be, amikor seregei még kielégítő sikerrel harcoltak a harctereken és határai érintetlenek voltak – bizonyos fokú optimizmussal várta a béke korszakát. Hitét elsősorban Wilson elnök Tizennégy Pontjára alapította, továbbá az angol nép igazságérzetére … Wilson elnök neve, valamint az ő Tizennégy pontja a népek önrendelkezési jogával és az annexiók elvetésével hangzott minden ajkon. … Megrendítő hittel kapaszkodtak e szalmaszálba.”

Aldo Dami, francia történész a nemzetiségek beolvasztásáról:

„Ha Magyarország erőszakos beolvasztó politikát akart volna folytatni kisebbségeivel szemben – ez volt mellesleg a francia királyok politikája – erre évszázadokon keresztül bőségesen lett volna ideje. … Franciaország különösképpen ezeréves egyesítési politikájának köszönheti, hogy politikai bukásai után 1815-ben és 1871-ben fennmaradhatott. Magyarországot ezzel szemben 1920-ban megbüntették azért, mert elhanyagolta az egyesítést és hagyta nemzetiségeit saját területén szabadon fejlődni. … Ha valóban elnyomta volna őket, ma nem lennének trianoni határok.”

Temperley, angol történész a magyarországi kommünről:

„Mi sem befolyásolta döntő módon Magyarország határait, mint az 1919 márciusában kitört bolsevik forradalom, amely diktátorként trónra ültette Kun Bélát …”

Eduard Benes, cseh politikus emlékirataiból:

„Mivel láttam a veszélyeket, Párizsban egyedül láttam hozzá a jövő békéjének megalkotásához. Majdnem mindent improvizálva, források és bibliográfia nélkül készítettem.”

Henri Pozzi, francia szakértő, aki jelen volt a tárgyalásokon:

„Az Európa sorsát eldöntő politikusok annyit tudtak Magyarország földrajzáról és történelméről, mint az a tízéves kisdiák, akinek bizonyítványába a magyarországi tanítónő nem írja bele ezt a mondatot: a felsőbb osztályba léphet. Köztük is a legnagyobb tekintély az önmaga által meghirdetett elvekkel is gyakran ellentmondásba keveredő Wilson amerikai elnök volt, aki rendszeresen összetévesztette a szlovákokat a szlovénekkel, s akin az egyre súlyosabb jelekben megnyilvánuló elmebaj ekkorra már annyira elhatalmasodott, hogy ezt diplomatái alig bírták mások előtt titkolni, majd fél év múlva meg is halt. … Pasics, Masarik és Bratinau, de különösen Wilson és Clémenceau olyan játékot játszottak, amely egykor a világtörténelem szégyene lesz. … Annyit tudtak Magyarország földrajzáról és történelméről, mint egy 10 éves kisdiák. Benes a legszörnyűbb földrajzi, néprajzi ostobaságokat is könnyed mosollyal adta elő. Senki nem kérdezett, mert mindenki félt, hogy valós vagy színlelt tájékozatlansága kiderül, így esetleg nem tud eleget tenni megbízóik által koreografált véres színjátéknak.”

André Tardieu háromszoros francia miniszterelnök a La paix című könyvében:

„Azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia a lakosság ellenszavazata következtében.”

Tomás Garrigue Masaryk Csehszlovákia első elnöke:

„Választanunk kellett Csehszlovákia megteremtése vagy a népszavazás között.”

Veterlé abbé 1921. június 17-én a francia képviselőházban kijelentette:

„Bizonyos vagyok benne, hogy népszavazás esetén sem a csehek, sem a románok, sem a szerbek nem kapták volna meg a szükséges szavazatok egyharmadát sem.”

Lord Mattisone miniszter mondta később az angol felsőházban mentegetőzésként:

„Uraim! Én vagyok az egyetlen miniszter, aki részt vettem a békeszerződések tárgyalásánál és aláírásánál. Foch francia tábornagy győzött meg mindannyiunkat, hogy Csehszlovákia határait így kell meghúzni, mert ez erős németellenes bástyát jelent Európa szívében. Ezért a nagy érdekért, nagy igazságért kellett tisztán magyar területeket adni Csehországnak, és ezért kellett megbocsátani Románia árulását. Trianon diktátuma, tehát nem a »magyar bűnök« miatti büntetés volt.”

David Lloyd George brit miniszterelnök a béketárgyalások végső stádiumában meglehetősen kemény szavakkal fejezte ki kétségeit a leendő határokkal kapcsolatban:

„Nem lesz béke Közép-Európában, ha utólag kiderül, hogy Magyarország igényei jogosak, és, hogy egész magyar közösségeket úgy adtak át Csehszlovákiának és Erdélynek, mint egy marhacsordát csak azért, mert a konferencia elutasította a magyar ügy megvitatását”.

Londonban, 1928. október hó 4-én előadott beszédében kijelentette: „A teljes okmány- és adattár, amit egyes szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk szolgáltattak, hazug és hamisított volt. Nem vettük észre a szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát, amelyek végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt.”

Vladimir Iljics Lenin, a Szovjetunió vezetője:
„Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és mészárosok békéje… hallatlan béke, rabló béke…ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak.”

Cherfis, tábornok, író, Franciaország:

„A trianoni béke, amely tudatlan, sőt talán rosszindulatú politikusok csináltak, valóságos szégyen ránk nézve. Igazságtalan és képtelen intézkedéseket tartalmaz. Magyarország története századokon át tele van dicsőséggel s tudjuk, hogy védőbástyája volt a kereszténységnek a törökök ellen és ezért megérdemelte volna, hogy ne csonkítsák meg. Ezt a békeszerződést meg kell és meg fogják változtatni.”

Herbert Henry Asguit – aki 8 évig volt angol miniszterelnök – 1925-ben mondta:

„Ez a béke nem államférfiak munkája, hanem súlyos és végzetes tévedések eredménye.”

Stanley Baldwin (1867–1947) brit miniszterelnök:

„Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg.”

Roderick Mac Eachon, a washingtoni Katolikus Egyetem professzora:

„Minden rablásvágy és igazságtalanság közül … Magyarország kapta a legkönyörtelenebb részt. Ezt az országot, mely ezer éven át volt a bástyája a kultúrának és a civilizációnak, a szó szoros értelmében szétszakították, kegyetlenül feldarabolták, s végül területének kétharmad részét odaadták a szomszédos ellenséges nemzeteknek.”

Philipp Marshal Brown, a Princeton Egyetem (USA) professzora:

„Veszélyes dolog a történelmet úgy kiigazítani, hogy népeket és területeket cserélgetünk elvont elméletek alapján. … Magyarországot oly mértékben darabolták fel és csonkították meg, hogy önálló nemzeti életet élnie igen nehéz, hacsak nem lehetetlen.”

Artur Neville Chamberlain angol miniszterelnök:

„A trianoni szerződés eredménye Európában nem béke, hanem az új háborútól való félelem.”

Théophile Delcassé, egykori francia külügyminiszter:

„Egy nemzet nincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt, késsel a torkán, egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.”

Lord Newton, a brit Lordok Házának tagja, 1921-ben, a trianoni diktátum angol parlamenti vitájában:

„A magyar nagyon önérzetes nép, erős nemzeti és hazafias érzésük van, és nem hiszem, hogy bármibe is könnyen belenyugodnék, amit igazságtalannak tart.”

Asquit brit miniszterelnök a lordok házában 1925. július elején azt mondta:

„Célszerű lenne a békeszerződéseket felülvizsgálni. Az Osztrák–Magyar–Monarchia romjain új államok létrehozásával súlyos és végzetes tévedés történt, revízió szükséges”.

Andrej Hlinka páter, a legnagyobb szlovák párt, a Szlovák Néppárt vezetője 1925. június 4-én a következőket mondta:

„Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh uralom hat éve alatt.”

Maniu román miniszterelnök, az erdélyi románok vezére az 1920-as évek végén kijelentette:

„…az úgynevezett magyar elnyomás alatt nekünk, erdélyi románoknak jobb dolgunk volt, mint most”.

Stipics, a magyarországi szerbek vezére 1925-ben röpiratban tette közhírré:

„Az elmúlt hatesztendős jugoszláv uralom a mi szerbjeinkben kiváltotta a régi magyar uralom utáni vágyakozást.”

Stjepan Radić (Radics István) a Horvát Demokratikus Parasztpárt (HRSS – Hrvatska republikanska seljačka stranka) vezetője 1928-ban mondta a belgrádi Parlamentben: "Valóságos pokolban élünk! A magyarok mindig gavallérosan bántak velünk, most ennek az ellenkezője történik. A csendőrség terrorja elbírhatatlan, holott ez a régi Monarchiában kiválóan működött. (…) a régi kitűnő közigazgatás ma balkanizálva, macedonizálva van".

Lord Viscount Rothermere a Daily Mail kiadója és főszerkesztője, 1927. június 21-i számában megjelent (Magyarország helye a nap alatt – Hungary s Place in the Sun) című cikkében a következőket írta:

„Két fiam esett el a háborúban. Nemes eszmékért áldozták az életüket és nem azért, hogy e dicső nemzettel ilyen igazságtalanul elbánjanak. Addig nem lesz nyugalom Európában, amíg revízió alá nem veszik a galád és ostoba trianoni szerződést.”

Für Lajos történész, volt magyar honvédelmi miniszter:

„A Trianon után elűzött, beolvasztott, elpusztított emberek és a természetes népszaporulat hiánya, azaz a valóságos és virtuális veszteség arányaiban nagyobb, mint volt a százötven éves török hódoltság alatt. … A határok módosítása nélkül lehetetlen egyesíteni azt, amit határok szabdalnak szét… Ne higgye senki, hogy az Európai Unió mindent megold, … az EU-ban tovább folytatódik szétmorzsolódásunk folyamata. … El kellene indítani valamilyen revíziós mozgalmat. Hiszen ki tudná megmondani, mikor roppan nagyot a ma oly megrendíthetetlennek látszó világhatalmi konstrukció. Készen kellene állni az új helyzetre, nem szabadna beletörődni a pillanatnyilag megváltoztathatatlannak tűnő rendbe.”

Egy nem államférfi és nem történész is közte: Gyurcsány Ferenc, aki 5 évig volt Magyarország miniszterelnöke; 2013. január 21-én (hétfő) a Demokratikus Koalíció (DK) nevű párt komáromi elnökének meghívására a lakossági fórumon mondta: „Trianon jogos volt, a határon túli magyaroknak semmi közük a magyarsághoz, különben se akarjanak beleszólni az ország belügyeibe.”

Felhívom Gyurcsány Ferenc figyelmét az alábbiakra: A magyar nemzetiség az erőszakos reszlovatizáció, elrománosítás, elüldözés, megsemmisítés, áttelepítés, idegen elemeknek a módszeres betelepítése, a statisztikai adatok meghamisítása ellenére is tartja magát. Kilencven év után a mai államhatár mindkét oldalán magyarok élmek:

Magyarország–Ukrajna 94,9%-ban

Magyarország–Szlovákia 86,0%-ban

Magyarország–Szlovénia 49,0%-ban

Magyarország–Románia 46,1%-ban

Magyarország–Szerbia 35,4%-ban

Ez csak egy a sok ékes bizonyíték közül a trianoni békediktátum máig ható igazságtalanságának. (2010-es adat; Kocsis K. számításai szerint).

Francesco Nitti olasz miniszterelnök 1924 szeptemberében:

„Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugszanak bele hazájuk rombolásába. Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula… a leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel… Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek.”

Francesco Saverio Nitti, az Olasz Királyság miniszterelnöke a trianoni békediktátum aláírásakor (miniszterelnökként regnált: 1919. június 23.–1920. június 15.) "Nincs béke Európában" című művében (megjelent: 1921-ben) Magyarországról a többi között ezt írta:  „Magyarország szenvedte a legsúlyosabb területi és gazdasági megcsonkítást. Ez a szegény ország, amely egykor a civilizációt és a kereszténységet is megmentette, olyan kegyetlen bánásmódban részesült, amelyre nem találni magyarázatot, hacsak nem a szomszédos népek prédára való vágyában és abban a tényben, hogy ezek az alantasabb népek, látván az erősebb legyőzését, teljes tehetetlenségre kívánták kárhoztatni. Tényleg semmivel sem lehet igazolni azokat az erőszakos rendszabályokat és azt a kizsákmányolást, amely magyarföldön történt. Ami Magyarországon a román megszállás során lefolyt, a rendszeres rablást és rombolást sokáig igyekeztek titkolni. A háború után Magyarországtól mindenki áldozatot kívánt és nem akadt senki, aki érdekében egy békülékeny, jó szót szólt volna... Valamennyi hadviselő állam közül talán Magyarország az az ország, amely lakosságának számához viszonyítva a legtöbb halottat vesztette: a Habsburg-monarchia tudta, hogy számíthat a magyarok hősiességére s a legvéresebb vállalkozások tömeggyilkosságára jelölte ki őket. így ez a kicsiny nép ötszázezernél több halottat és tömérdek hadirokkantat áldozott fel. Egy nép, amely olyan szellemi fokon van, mint a magyar, elfogadhatja jelenlegi status quoját ideiglenes szükségül, de remélhetjük-e mi, hogy nem jog igyekezni mindent visszaszerezni, amit igazságtalanul elveszett és nem lesz-e néhány éven belül újabb és rettenetesebb háború.” 

Ugyancsak Nitti írta "Európa hanyatlása és az újjáépítés útjai" című művében (megjelent: 1926-ban): „Az összes legyőzött országok között Magyarországon él leghatalmasabban a nemzeti érzés. Bizonyos, hogy a büszke és kitartó magyar nemzet még talpra fog állani és senki sem hiszi, hogy Magyarország sokáig tűri a trianoni szerződés kemény rendelkezéseit. A magyar bíboros hercegprímástól kezdve az utolsó parasztig senki sem nyugodott bele mai sorsába. Magyarország ezer éven át nagyon sokszor megmentette Európát és a kereszténységet az ázsiai betörésektől és ma is Európa legfontosabb bástyája a bolsevizmus ellen.”

„A háború után három évvel Budapesten még mindig ott voltak a szövetségközi katonai ellenőrző bizottságok. 1922. április 15-ig ott volt az angol katonai bizottság 19 tisztje és 18 altisztje. A franciának 22, illetve 48, az olasznak 33 és 62, a japánnak 6 tisztje volt ott. Április 15-e után csökkentették a missziók létszámát. A missziók tagjai nemcsak, hogy általában elsőrangú szállodákban éltek a magyar állam költségén, hanem fizetésüket is saját országuk pénznemében kapták. A természetben kapott szolgáltatáson és e fizetésen kívül a katonai misszió tagjai még más járandóságot is kaptak.

A jóvátételi bizottság, valamint a határmegállapító bizottság és a katonai bizottságok kiadása akkora, hogy amikor olvassuk, megalázást és borzalmat érzünk.”

Nitti nyilatkozatai közül legérdekesebb talán "A béke" című könyvének magyar fordításához fűzött előszava, melyben a többi között ezt mondta: „A Versailles-i szerződés és a saint-germaini, trianoni, neullyi szerződések a legbecstelenebbek, amelyeket csak ismer a modern történet. Ezek Wilson valamennyi elvének megtagadását jelentik és megszegését mindannak, amit az antant a háború alatt hirdetett.

Egyetlen néppel sem bántak el azonban gonoszabbul, mint a magyar néppel: egyetlen országot sem kínoztak meg, marcangoltak szét s raboltak ki jobban. Magyar­ország lakosságának szétosztása a modern civilizáció egyik legszégyenteljesebb lapja.

A magyaroknak nincs többé fegyverük s nincs pénzügyi eszközük sem, a lelkük azonban szilárdabb, mint valaha volt. Nem lennének annak a nemes és lovagias nemzetnek sarjadékai, amely megmentette Európát a barbárok beözönlésétől, ha megtörtek volna a fájdalom eme korszakában.

Az angol, francia és amerikai írók közül többen elismerték Magyarország megcsonkításának igazságtalanságát. Egyikük sem akart azonban rámutatni arra, hogy ki volt a felelős ezért a bűnért. Amikor én, mint Olaszország miniszterelnöke részt vettem a nemzetközi konferenciákon, már túlkéső volt a szerencsétlenség elhárítása: sokat szenvedtem azonban ezért a bűnért, amelyet ilyen könnyelműen követtek el s ma is kérdem, miért követelték Clemenceau és munkatársai, - őket az a gondolat vezette, hogy szolgálatot tesznek ezzel azoknak az államoknak, amelyeknek elő kell segíteniük a francia hegemóniát, – hogy ilyen lehetetlen módon osszák fel az ősi magyarföldet.

A magyar nemzet rá fog találni a maga útjára. 

Előre látom, hogy Magyarország új háború és új rombolás nélkül vissza tudja venni elvesztett területeit. Ennek a kilátásnak biztosítása végett meg kell azonban őriznie jelenlegi józanságát és össze kell szednie magát. A nagy fájdalmak lesújtanak, de gyakran a feltámadás okai. Ami a holnapot illeti, minél erősebb lesz Magyarország, s minél nagyobb lesz ellenálló képessége, annál inkább fognak neki igazságot szolgáltatni.”

1925-ben (könyvében): „Eddig egyetlen vegyes nemzetiségű állam volt a Kárpát-medencében, most lett belőle négy-öt. Az igazságot helyre kell állítani…, nincs béke, amíg a hazugságok érvényben vannak, a revízió előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik.”

A képek korabeli képeslapok

A 950 évig állt magyar-lengyel határról (4/4)

Lengyelország 1938-ban újabb területeket foglalt el a Történeti-Magyarországból

"Miért igazságtalan a trianoni (1920) és a párizsi (1947) békediktátum" címmel trilógiát írtam. Egy szeletét most megosztom a magyarság története után érdeklődőkkel. 

Az első világháború befejezése után az akkor létrehozott Csehszlovákiával kialakult területi vitában a lengyelek - az antant támogatásával - alulmaradtak.  Nem maradt más lehetőségük, mint várni a megfelelő történelmi pillanatra, amikor a Történeti-Magyarország, valamint a Történeti-Csehország északi terülteiből az általuk jogosnak vélt további részeket magukhoz csatolhatják. Ez be is következett 13 év múlva. Az 1938. szeptember 30-i müncheni egyezmény nem teljesítette Magyarország és Lengyelország Csehszlovákiával kapcsolatos területi kérelmét, bár ezt Mussolini, olasz miniszterelnök nagyon támogatta. Amíg Németország esetében a megítélt terület azonnali átadása mellett döntöttek a nyugati nagyhatalmak vezetői, a magyar és a lengyel kormányt arra szólították fel, hogy kezdjék meg a közvetlen tárgyalásokat Csehszlovákiával a vitás kérdések rendezése céljából. A lengyel kormány mélyen meg volt sértve, hogy őket, mint nagyhatalmat meg sem hívták a müncheni konferenciára, s nélküle döntöttek. A négyhatalmi határozatot nem vette figyelembe, kihasználva a zavaros helyzetet, már 1938. szeptember 30-án ultimátumszerűen követelte Prágától az I. világháború utáni vitás területek azonnali átadását. A csehszlovák kormány engedett az erőszaknak, és október 1-én válaszjegyzékben tudatta "kész azonnal megkezdeni a terület átadásának lebonyolítására vonatkozó megbeszéléseket". A lengyelek azonban tárgyalásokba nem voltak hajlandóak belemenni, a lengyel katonák másnap (október 2-án) átlépték lengyel–csehszlovák – a valamikori antant által kijelölt – határt, és elfoglalták az általuk eredetileg követelt területeket a Történeti-Magyarországból és a Történeti-Csehországból. Ezzel Lengyelország elérte az 1772 utáni időszak legnagyobb kiterjedését.

Nemsokára Magyarország is visszakapta a Felvidék déli, magyarok által lakott sávját, majd 1939-ben Kárpátalját is.

Varsás Miklós őrmester kezet fogott egy lengyel katonával az új magyar-lengyel határon 1939-ben. A háttérben a múltat jelentő - csehszlovák címeres - határoszlop látható.

Az "országgyarapítás" kezdete (1938. november 2.) és története

Emlékív 

          Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békediktátum a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, a magyar népesség egyharmadát. Csonka-Magyarországnak maradt az ezer éves terület 28,6%-a, lakosságának 36,5%-a. A magyar politika fő célja ezután a területi revízió lett, ennek érdekében a húszas évek végétől a békerendszerrel szintén elégedetlen győztes Olaszországgal és a harmincas évek közepétől a szintén vesztes Németországgal épített ki szoros kapcsolatokat.

          A Csehszlovákia szudétanémetek lakta területeit Németországnak ítélő, 1938. szeptember 29-én Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és a Német Birodalom által aláírt müncheni egyezmény függelékébe – Mussolini határozott, többszöri nyomására – bekerült, hogy a prágai kormánynak Magyarországgal és Lengyelországgal is rendeznie kell területi vitáit. 

Az egyezmény erre három hónapot adott, azzal a kikötéssel, hogy ha ezen idő alatt nem születik döntés, az érdekelt felek ügyüket a müncheni konferencia résztvevői elé vihetik.

          A magyar–csehszlovák tárgyalások 1938. október 8-án kezdődtek Komáromban, de öt nap múlva már meg is szakadtak, a csehszlovák kormány legfeljebb autonómiát adott volna a magyaroknak. A magyar kormány ezután kérte a döntőbíráskodást, ami alól London és Párizs kivonta magát, így 1938. november 2-án a bécsi Belvedere-kastélyban Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter hirdette ki az első bécsi döntést. Ez lényegében az etnikai revíziót valósította meg: Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részén 11 927 négyzetkilométernyi területet adott vissza, ahol a 869 299 lakos 86,5 százaléka volt magyar és csak 9,8 százaléka szlovák (az új határokon túl 67 ezer magyar maradt Szlovákiában).

          A visszaítélt területekre 1938. november 5–10. között vonult be a magyar honvédség, Horthy Miklós kormányzó Komáromba és Kassára látogatott el. Az utólagos kiigazításokkal a visszacsatolt terület 12 012 négyzetkilométerre nőtt, mindezt az 1938:XXXIV. törvény szentesítette.

          A területi revízió folytatódott: 1939 márciusában, amikor Csehszlovákia megszűnt létezni, Adolf Hitler beleegyezett, hogy Magyarország visszacsatolhassa Kárpátalját. (Eredetileg német megszállást tervezett későbbi keleti hadjárata kiindulóponjához.)  Az ekkor elfoglalt terület nagysága 12 171 négyzetkilométer volt, 496 ezer lakossal, ezek 12 százaléka volt magyar, a többi ruszin, nagyon kevés szlovák.

          Az 1940. augusztus 30-án megszületett második bécsi döntés révén (melyet a románok kértek a németektől, olaszoktól) Észak-Erdély és a Székelyföld került vissza Magyarországhoz, a 43 591 négyzetkilométernyi területen élő 2 185 546 ember 51,4 százaléka volt magyar.
          Az "országgyarapítás" utolsó állomása 1941 áprilisában a Délvidék visszacsatolása volt, amikor Horvátország kikiáltotta függetlenségét, Jugoszlávia darabjai hullott, az államiság megszűnt. A Délvidéken rekedt magyarokat meg kellett védeni a garázdálkodó bandáktól. Ekkor a Bácskával, a Baranyai háromszöggel és a Muravidékkel 11 475 négyzetkilométer került vissza Magyarországhoz 1,030 milliós lakossal.

          1941-re Magyarország Trianonban megállapított területe közel kétszeresére nőtt 93,1 ezerrről 172,2 ezer négyzetkilométerre, a lakosság pedig több mint négymillió fővel gyarapodott, s a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része az új határok közé került. (Bár bőven maradt az akkor alakult Szlovákiában, a németek által megszállt Szerbia bánáti részében, valamint Romániában is.) Az elvett területek 52,9%-át sikerült restaurálni.

         Az 1947. február 10-i párizsi béke újra megváltoztatta a Kárpát-medence államszerkezetét. Nyugaton eltűnt Németország, keleten megjelent a Szovjetunió, újra összetákolták Csehszlovákiát és Jugoszláviát, visszaállították Magyarország 1938 előtti (lényegében trianoni) határait, semmisnek nyilvánították az első és a második bécsi döntést, sőt a Szigetközben még három magyar lakosságú falut is át kellett engedni Csehszlovákiának (Horvátjárfalu, Oroszvár, Dunacsúny).

          Ha ma a térképre nézünk, nem találjuk sem a Szovjetuniót, sem Csehszlovákiát, sem Jugoszláviát. Ez is bizonyítja Trianon igazságtalanságát.

Ma a Történeti-Magyarország területéből ez a tíz ország osztozik.

(Az emlékívet és a térképeket én terveztem, Nagy Zoltán, Pápáról kivitelezte.)

II. Rákóczi Ferenc és társainak újjátemetése - Kassa, 1906. okt. 29.

         A törökországi Rodostóban száműzetésben élő vezérlő fejedelem 1735. április 8-án (ez akkor Nagypéntekre esett) hunyt el Rodostóban 59 évesen. A holttestét mumifikálták, mind az agyvelejét, mind a belső szerveit eltávolították. A holttest belső szerveit a rodostói görög templomban, szívét a franciaországi Yerres városának temetőkertjében temették el. A testet Mikes Kelemen a szultán engedélyével Konstantinápolyba (ma: Isztambul) szállíttatta a nyár elején. Kívánságának megfelelően édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették a Galata városrész Szent Benedek jezsuita templomban, szíve pedig a Párizshoz közeli Grosbois-ba került. II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc leverése után menedéket kapott a francia udvarban, amiért hálás volt, és soha nem felejtette el Grosbois-t, ahol lakott. Halála után bebalzsamozott szívét és vallásos munkáinak kéziratait ide hozták, a kamalduliak őrizetére bízva. A francia forradalom zűrzavaros napjaiban a bebalzsamozott szív azonban örökre eltűnt.

            A hamvak hazahozatalának gondolata már a reformkorban megjelent, politikai okokból azonban az 1870-es évekig nem kerülhetett szóba komolyan, és még ezután is évtizedek teltek el, mire a gondolat megvalósult. A hazahozatalról látványos parlamenti jelenetben egyezett meg 1904. március 10-én Tisza István miniszterelnök és Thaly Kálmán, az ellenzéki Függetlenségi Párt alelnöke. Az Országgyűlés 1906. október 23-án törölte el a Rákóczit és társait megbélyegző 1715. évi 49. tc. 2. és 3. §-ait, az uralkodó, I. Ferenc József Magyarország megkoronázott apostoli királya pedig már másnap szentesítette a döntést. Őt és társait a Szent István Bazilikában, Thökölyt pedig a Deák téri evangélikus templomban ravatalozták fel Budapesten 1906. október 28-án.

      A fejedelem maradványait végül 1906. október 29-én helyezték örök nyugalomra Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyház északi hajója alá épített kriptába. A sírboltban szemben, a középső kőszarkofágban nyugszik, közös „sírban” édesanyjával, Zrínyi Ilonával és idősebb fiával, Józseffel. A bal oldali szarkofágban Sibrik Miklós ezereskapitány, udvarmester, a jobb oldaliban Esterházy Antal kuruc generális kapott nyughelyet. A szűk lejárati lépcső mellett elhelyezett kőszarkofág Bercsényi Miklós gróf, Rákóczi helyettese és második felesége, Csáky Krisztina grófnő maradványait rejti.
(Felhasználtam: Wikipeda, műemlék,hu
II. Rákóczi Ferenc és Kassa kapcsolatáról részletesen írok  a június 1-2-3-4. bejegyzésemben.
II. Rákóczi Ferenc kassai szobrát 2013. április 24-én koszorúztam meg.)

NOSZTALGIA - Előadásra hívtalak Benneteket - Budapest, 2021. szept. 29.

 

II. Rákóczi Ferenc és Kassa kapcsolata (4/4.) - A rodostói ház

Még egy nagyszerű Rákóczi-emlékhely található Kassán, a fejedelem rodostói háza. Ezt az eredeti épületből származó elemekből építették fel a cseh megszállás megszűnése után 1940–1943 között. (Az eredeti, Rodostóban található ház kivitelezésében a fejedelem sajátkezűleg is részt vett.) A II. világháborút követően a győztesek Kassát és környékét az ismételten összetákolt Csehszlovákiának adták . Az új tulajdonosok miatt az épület sokáig nem tölthette be eredeti célját, s csupán irodák és raktárak kaptak benne helyet. Csehszlovákia szétesése után - 1990–1992 között - végre felújították, és azóta látogatható a Rákóczi- vagy Rodostó-ház, benne a kiállítással. Az épület előtt 2006-ban, az újratemetés centenáriumán állították fel a fejedelem egész alakos bronzszobrát (Györfi Sándor alkotása).

(A képeket 2013. április 24-én készítettem )

(Támaszkodtam: Hidvégi Expeditions és Batár Zsolt Botond: II. Rákóczi Ferenc élete és szabadságharca - Panoráma, 2003.)

II. Rákóczi Ferenc és Kassa kapcsolata (4/3.) - Szent Erzsébet-székesegyház

II. Rákóczi Ferenc a Szent Erzsébet-székesegyházban (a kép 1860-ban ábrázolja) részt vett - többek között - 1706. október 14-én a Pethes András ansariai címzetes püspök és egri nagyprépost által celebrált hálaadó szentmisén, 1707 karácsonyán pedig az éjféli és a délelőtti nagymisét is itt hallgatta meg.

          1906-ban a fejedelem hamvait a kassai székesegyház Szent István-kápolnája alatt, az egykori altemplomban kialakított sírboltban helyezték végső nyugalomra édesanyjával, Zrínyi Ilonával együtt. Ugyanitt temették el az idősebb fejedelemfit, Rákóczi Józsefet, gróf Bercsényi Miklós főgenerálist második nejével, gróf Csáky Krisztinával, valamint gróf Esterházy Antal tábornagyot és Rákóczi rodostói udvarmesterét, Sibrik Miklóst. (Ferenc József császár-király az országgyűléshez küldött leiratában Rákóczi hazatérését az uralkodó és a nép megbékülésének nevezte. Érdekesség: az országgyűlés törvényben marasztalta el Ferenc Józsefet, mert nem vett részt a gyászszertartáson.)

          Az északi kaputól balra avatták fel - 1938. július 24-én - Wick Béla kanonok szövegével a fekete márvány emléktáblát. A bronz betűs latin szöveg magyarul: "Ennek az ősi székesegyháznak a sírboltjában nyugosznak az Úrban II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek, édesanyjánk Zrínyi Ilonának, fiának Józsefnek és három hűséges társának csontjai, akiket kegyetlen balsors által reájuk mért két évszázados hontalanság után, a hálás utókor a hosszú száműzetés földjéről kegyeletteljesen visszahozott, és 1906. október 29-én a legfényesebb temetési pompával, szent áhítattal és méltó módon ebben a megszentelt sírboltban helyezett el csendes nyugalomra. Állj meg vándor, és tiszteld a nagy hősök nagy tetteit és dicső emlékét! Ezt az emlékművet a város tanácsa és lakosága emeltette az Úr 1938-ik esztendejében." Rákóczi domborművét Löffler Béla szobrászművész alkotta.
          (Támaszkodtam: Hidvégi Expeditions interneten található anyagára és Kassa útikalauz - Panoráma 1986, valamint Batár Zsolt Botond: II. Rákóczi Ferenc élete és szabadságharca - Panoráma, 2003.) (Folytatom)

II. Rákóczi Ferenc és Kassa kapcsolata (4/2.) - templomok

Kassa régi templomai közül valamennyi szorosan kapcsolódik II. Rákóczi Ferenc személyéhez, családjához vagy híveihez.

A Szent Erzsébet-dómot a 3. részben mutatom be részletesen.

Az 1671 és 1681 között II. Rákóczi György özvegye, Báthory Zsófia fejedelemasszony által építtetett jezsuita (1811-től premontrei) templomban helyezték végső nyugalomra 1677. augusztus 18-án hatalmas pompával I. Rákóczi Ferencet, majd 1681. március 19-én magát Báthory Zsófiát (†1680. június 14.), a „nagyságos fejedelem” édesapját és nagyanyját. Maga Rákóczi – bár a templomot saját reprezentációjához nem vette igénybe – többször is ellátogatott a jezsuitákhoz, 1707. december 28-án délután például a jezsuiták által színre vitt Mátyás király-drámát tekintette meg kíséretével együtt, 1708. március 8–10-én pedig a jezsuiták templomában tartatott gyászmiséket távoli nénikéje, Rákóczi Erzsébet grófnő lelki üdvéért.

 

Rákóczi a ferenceseknél is gyakran vendégeskedett, s ebben a templomban volt a gróf Barkóczy család sírboltja is, itt helyezték végső nyugalomra 1709. augusztus 12-én id. gróf Barkóczy Ferenc tábornagyot (†1709. július 28.), a kuruc tábornoki kar legidősebb tagját. (Síremlékének ma már nincs nyoma.)

Rákóczi az orsolya rendi apácákat is támogatta, 1707. január 22-én ellátogatott kolostorukba, és hosszasan tárgyalt a zárda főnöknőjével. A fejedelem utóbb két házat vásárolt a városban, melyek felhasználásával az orsolyiták 1709-ben egy kolostort kezdtek építeni. Az apácák leánynevelő tevékenységére is van kuruc kori adatunk: Rákóczi az ő gondjaikra bízta a Dunántúlon elesett Ibrányi László ezereskapitány árva leánykáját.

A domonkosok templomát sem kerülte el a vezérlő fejedelem, például 1708. március 7-én náluk hallgatott misét.

(Támaszkodtam: Hidvégi Expeditions és Batár Zsolt Botond: II. Rákóczi Ferenc élete és szabadságharca - Panoráma, 2003.) (Folytatom)

II. Rákóczi Ferenc és Kassa kapcsolata (4/1.)

Kassa, a felvidéki egykori szabad királyi város Abaúj vármegyében, ma kerületi és járási székhely Szlovákiában. A kora újkorban a 13 felső-magyarországi vármegye központja, a Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok által uralt országrész egyik legjelentősebb városa (például lőpormalma is volt)1704. október 20–21-én nyitotta meg kapuit Forgách Simon kuruc tábornagy előtt, és csak a szatmári békével egyidejűleg, 1711. április 26-án hódolt meg a császáriaknak. A fejedelem azt a Radics Andrást nevezte ki a város parancsnokává, aki 1685 és 1688 között Munkács főkapitánya volt Zrínyi Ilona oldalán. 1706 őszén ő és

 Esze Tamás ezerekapitány védte a várost Rabutin császári tábornagy ostromával szemben. A szabadságharc alatt Rákóczi a sikeres védelmet követően, 1706. október 14-én járt először a városban. Ott elismerését fejezte ki a helyőrségnek, a hajdúezredeknek és a városi polgároknak. Esze Tamást aranyéremmel tüntette ki: az egyik oldalán a fejedelem arcképe, a másikon Herkules, amint a sárkány nyakára hág.

Rákóczi 1706-ban öt katonai kerületre osztotta az országot, ami mind hadkiegészítés, mind élelmezés és egyéb ellátás szempontjából szükséges és célszerű intézkedés volt. Élére egy-egy főkapitány állt, tábornagyi rangban. A kassai vagy felsőmagyarországi főkapitányságra gróf Forgách Simont, majd Bertóthy Ferencet nevezte ki.

Ezt követően egyre gyakrabban időzött Kassán, itt töltötte 1706 és 1707 karácsonyát, valamint 1708 húsvétját is. Szállása a királyi főkapitányok házában volt, amelyet akkor Esterházy Antal kuruc tábornagy birtokolt, jelenleg pedig a Műszaki Múzeum épülete.

1707. december 12–24. között Kassán ülésezett a szenátus és a vármegyék követeinek ülése (Liptó és Borsod kivételével minden vármegye megjelent), hogy megvitassa a vármegyék és a szabad királyi városok követeivel az ónodi országgyűlésen elhatározott adókivetés részleteit. Rákóczi külön megvizsgáltatta az ő birtokaira kivetett adót, és mivel alacsonynak találta, aránytalanul felemelte. Példája ösztönzően hatott a vármegyékre, városokra.

(Támaszkodtam: Hidvégi Expeditions és Batár Zsolt Botond: II. Rákóczi Ferenc élete és szabadságharca - Panoráma, 2003.) (Folytatom)