A 20. századi magyar zene meghatározó egyénisége. Életcélja volt, hogy hazájában mindenkihez eljusson a letisztult ősi népművészet, és hogy Európa is megismerhesse nemzeti kultúránk valódi értékeit. Az általa meghirdetett jelszó, "A zene mindenkié" valóságos nemzeti programmá vált, és meghatározóan formálta a népművelés és az iskolarendszer felépítését.
1882. december 16-án született Kecskeméten. Szülei maguk is műkedvelő muzsikusok voltak, az édesapa hegedült, az édesanya zongorázott, énekelt. Ez a családi környezet keltette fel már kisgyermek korában zene iránti vonzódását.
1884-ben az édesapját mint vasúti tisztviselőt Kecskemétről Galántára,
1892-ben pedig Nagyszombatra helyezték. Így gyermekéveit Galántán töltötte, középiskolai tanulmányait pedig Nagyszombaton végezte. Önerőből tanult zongorázni, hegedülni, brácsázni, gordonkázni. Játszott a gimnáziumi zenekarban, és énekelt a templomi kórusban is.
1900-ban, 18 éves korában Budapestre került, s pályát választott. Szülei jogásznak szánták, végül mégis a Tudományegyetem bölcsészkara mellett döntött, de még ugyanabban az évben beiratkozott a Zeneakadémia zeneszerzési szakára is.
1905-ben megkapta magyar-német szakos tanári diplomáját, s
1906-ban Bölcsészdoktori címet szerzett "A magyar népdal strófaszerkezete" című munkájával.
25 évesen elfoglalta tanári pozícióját a Zeneakadémián, s így már ekkor hatalmas tudásanyaggal és tapasztalattal rendelkezett, melynek birtokában Bartók Bélával közösen kidolgozták zenepolitikai és nemzetnevelő programjukat. Bartók és Kodály művészi tevékenységét ugyan azonos célok vezérelték, alkotói érdeklődésük is lényegében megegyezett, zenéjük, életművük jellege mégis merőben más természetű.
1910 ismét egy jelentős dátum az életében. Feleségül vette Sándor Emmát, aki hűséges, méltó társa volt, s akivel boldog házasságban élt 49 évig, felesége haláláig. A következő évek komoly megpróbáltatást jelentettek számára emberileg és művészileg egyaránt.
1920-as években már számos művét játszották itthon és külföldön, a hazai kritika azonban nem hozsannázott.
1923-ban, első hatalmas sikerét Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára írt művével, a Psalmus Hungaricummal aratta.
1926-ban a Háry János című műve újabb világsikert aratott, s e műve által a magyar népdal már nemcsak az iskolákban, hanem a színházakban és a hangversenytermekben is helyet kapott.
1926 után Kodály évről évre egyre elismertebb zeneszerzővé vált. Nemzetnevelő munkájára is kezdett felfigyelni az ország. Zeneszerzői munkássága nyomán, amelynek alapjává a népdalt tette, újjászületett a magyar zene.
1930-ban, New York-ban bemutatják a "Marosszéki táncok" című zenekari művet Toscanini vezényletével.
1931-ben, szerzői estjén bemutatták a "Mátrai képek”, a Márta-vidéki népdalokból formált nagyszabású vegyes kari kompozíciót, melyben a népi életből vett képek elevenednek meg.
1933-ban komponálta egyik legnépszerűbb zenekari kompozícióját, a "Galántai táncok"-at a Budapesti Filharmóniai Társaság alakulásának 80. évfordulójára.
Kodály Zoltán 1967. március 6-án halt meg. Halálával mind a magyar, mind az egyetemes zenekultúrát pótolhatatlan veszteség érte. Hozzátartozók, jó barátok és tisztelők sokasága kísérte el utolsó útjára a Farkasréti temetőbe az európai hírű zeneszerzőt, a minden művében és tettében lelkes pedagógust, az elkötelezett magyar hazafit.
