2013. december 21., szombat

A kereszténység államvallássá válása

Munkácsy: Krisztus Pilátus előtt
      A római államhatalom mindaddig türelmes volt az idegen kultuszokkal, amíg azok nem sértették az érdekeit. A keresztények azonban megtagadták a császárok istennek tekintését, mivel csak a saját istenüket tisztelhették. Ezért heves ellenállásba ütközött a Krisztus-hívők körében a császárkultusz. És elképzeléseiket még széles körben terjesztették is! Így Jézus útjában állt mind a helyi hatalomnak, mind a rómaiaknak. Júdea helytartója, Pontius Pilatus (Kr. u. 26–36) – a zsidó főpapok kérésére – keresztre feszíttette őt. Jézus Krisztus kereszthalálával tanításai nem haltak meg. Hívei őt tekintették a Megváltónak. A föltámadásba vetett hit értelmet adott az istenfélő életnek, tanai követésének. Várták közeli második eljövetelét. Az új hitet vallók – akik majd csak később nevezik magukat keresztényeknek (Krisztus-követők) – tovább folytatták mesterük munkáját.
Ugyanakkor megindultak a keresztényüldözések is, és egyre sokasodtak a keresztény mártírok, akiket hol vadállatok elé vetettek, hol keresztre feszítettek vagy elevenen elégettek. Ez azonban nem tiporta el a hitet, hanem megerősítette azt, így a kereszténység térhódítása nem lassult le. A Kr. u. 3. századra a lakosság tetemes része keresztény lett, és az üldözések miatt a rokonszenv is egyre nőtt irányukba.
A császárok hamarosan felismerték, hogy a gyengülő államhatalomnak támaszt nyújthat az új vallás, hiszen elfogadja a világi hatalmat és a társadalmi különbségeket. Nagy Konstantin és Licinius Kr. u. 313-ban, a milánói ediktumban (rendelet) szabad vallásgyakorlatot biztosított a keresztényeknek és minden más kultusznak, amellyel ezek egyenrangúvá váltak a római államvallással. Így a kereszténységnek teljes vallás- és kultuszszabadságot biztosított, azaz engedélyezett vallás lett. Ezzel a keresztényüldözés megszűnt. Az Egyház visszakapta az elkobzott vagyonát is. A kereszténység ekkorra már eljutott Örményországba, Perzsiába, Egyiptomba és valószínűleg India déli részére is.
A keresztény vallás hamarosan a birodalom fő összekötő kapcsává vált. A császárnak a birodalom kormányozhatósága érdekében egységre volt szüksége. Konstantin császár – hogy enyhítse a keresztény egyházon belüli feszültségeket a hitelvek és szertartások kérdésében – Kr. u. 325-ben összehívta az első egyetemes zsinatot Niceaban. Mivel a császár nem volt keresztény, a gyűlést, mint pontifex maximus (a birodalom vallási vezetője) hívta össze. Itt érvényesült a császár akarata: mindenkire kötelező elveket fogadtak el.
A zsinaton dogmaként (hitelv, melynek igazsága nem vitatható) Jézust isteni személynek ismerték el, és elfogadták a Szentháromság tanát (Atya, Fiú és Szentlélek azonosak, egylényegűek Istennel – homoiusion). A zsinat rendelkezéseit megtagadókat eretnekeknek nyilvánították, s az államhatalom erejével is igyekeztek őket visszaszorítani.
Az első eretnekek Arius (alexandriai presbiter) hívei, az ariánusok voltak, akik szerint Jézus Isten legkiválóbb teremtménye, de nem azonos Istennel (homusion). A következő nagy fordulat a kereszténység történetében az egységes Római Birodalom utolsó császára, Theodosius uralkodása alatt következett be, aki Kr. u. 391-ben államvallássá tette a kereszténységet és elrendelte a többi kultusz üldözését.
Egyre jobban kezdett kialakulni az egyházszervezet. A 2. század végére érvényesült az egyházi hierarchia, és ez időben emelkedett ki a püspökök közül a római pápa. A püspökségeket az érsek által vezetett érsekségek foglalták egységbe. A hívekkel közvetlen kapcsolatot a plébánosok tartották. A világi papság mellett megjelentek a szerzetesrendek; tagjaik eleinte a világtól elvonultan imádkozással töltötték az idejüket.
Giotto: Jézus mennybemenetele (Padova, Scrovegni-kápolna)

2013. augusztus 19., hétfő

Utcabál a Frisson zenekarral - Alsóörs, 2013. aug. 17.

          A Frisson zenekar 2010 tavaszától van jelen az igényesen kidolgozott zenét szolgáltatók táborában. A zenekar két alapító tagja, Prikkel Balázs (percussion) és Horváth Attila (dobok) a szervezők és a közönség igényeit figyelembe véve, 2013 januárjában úgy döntött, több formációban működik tovább. Profi zenészek csatlakozásával három csapatot hoztak létre, mely különböző repertoárválasztással egyedi a kínálati piacon.
 
          A Frisson Zenekar műsora az igényes és közkedvelt, de nem a sablonos, mindenki által agyonjátszott, főleg hazai előadóktól válogatott, táncolható zene kívánalmainak megfelelően került kialakításra. Utcabálokra, fesztiválokra, céges rendezvényekre állították össze, felidézve a táncdalfesztiváloktól kezdődően a 70-es, 80-as évek bulis hangulatát.
          Nem tetszett kezdetnek a "Nekem így is jó", de utána a Száguldás, Porshe  szerelem, Kovács Kati nosztalgia házibulija, a Hungária: Meghalok, ha rám nézel, majd a Pancsoló kislány bájos előadása tényleg bebizonyította, hogy nem a szokványos dalokból hallunk ma este. Felszólítást kaptunk: Mondd meg ha kellek, majd hallottunk az öreg úrról, aki zsirádlit hordott, utána egy aktuális dal következett a Szombat esti tánc, és a Mister Alkohol.
          Ömlött a zene, az öt tagú zenekar tökéletesen "dolgozott", így még az sem volt zavaró, hogy az énekesnő itt-ott csúszott, néha hamiskásan énekelt. Ez egy utcabálon elmegy.

2013. július 17., szerda

II. Miklós cár rehabilitálása és újratemetése - 1998. július 17.

1979-ben egy helybeli orosz történész, Alekszandr Avdonyin csontvázakat talált Jekatyerinburgtól körülbelül tíz mérföldnyire. A csontok DNS-ét megvizsgálták, és az eredmény alapján azonosították II. Miklóst, Alekszandra Fjodorovnát, Olgát, Tatyjanát és Anasztasziját, valamit az orvosukat és három cselédjüket. A hiányzó két csontvázra (Marija hercegnő és Alekszej cárevics) 2007 augusztusában bukkantak rá, és az első DNS-eredmények alapján a család maradék két tagjáé, Marijáé és Alekszejé.
1981-ben a külföldi orosz ortodox egyházak szent mártírokká nyilvánították II. Miklóst és Alekszandrát, gyermekeikkel együtt. A maradványokat pontosan 80 évvel a kivégzésük után, 1998. július 17-én temették el a cárok hagyományos temetkezési helyére, a szentpétervári Szent Péter és Pál-székesegyházba. A repülőtértől a székesegyházig vezető úton milliók rótták le kegyeletüket Oroszország utolsó cárja és családja előtt. A teljes igazságot a kivégzéssel kapcsolatban valószínűleg soha nem fogjuk megtudni.
2000-ben az orosz ortodox egyház szentté avatta az utolsó cári családot. 2005-ben a Romanov-család nevében a Spanyolországban élő Marija Vlagyimirovna nagyhercegnő kérvényt nyújtott be, hogy rehabilitálják a cárt és családját, a kérvényt azonban 2007-ben elutasították. 2008-ban az ügy új fordulatot vett; az orosz legfelsőbb bíróság II. Miklóst és családját jogtiprás áldozatának ismerte el és rehabilitálta
A feltételezés, miszerint magyarok is részt vettek a kivégzésben, részben a fehérek vizsgálódásának is köszönhető, mert a kivégzés helyszínéül szolgáló pincében az orosz nyelvű, a cári családot gúnyoló, gyűlölködő, trágár feliratok mellett van egy gyenge orosszal kezdődő, majd magyarul folytatódó felirat is: „Vargas karau...1918.VII.15...”, „Verhas Andras 1918.VII / 15e örsegen”. A CSEKA osztag névsorát tartalmazó Meier-lista szerint egy Andreasz Vergazi nevű magyar aznap szolgálatban volt a ház őrposztján. Az osztrák származású, orosz hadifogságba esett, kommunistává vált Johann Meier a kivégzés éjszakáján a házban tartózkodott, 1956-ban, a NSZK-ban megjelent 7Tage folyóiratban közzétett listája szerint a kivégzésben a következő katonák vettek részt, 4 orosz: Jurovszkij, P. Medvegyev, Nyikulin, Vagamov és 7 magyar: Gorvat Laiosz, Fiser Anzelm, Edelstein Izidor, Fekete Emil, Nad Imre, Grinfeld Viktor, és Vergazi Andreasz. Magyarul így hangzanak ezek a nevek: Horvát Lajos, Fischer Anzelm, Edelstein Izidor, Fekete Emil, Nagy Imre, Grinfeld Viktor, Verhas András.
Nagy Imre neve sok embernek szemet szúrt. Hogy ez a Nagy Imre azonos-e a későbbi moszkovita kommunista politikussal, a moszkvai Kossuth Rádió főszerkesztőjével, majd magyar miniszterelnökkel, akit 1958-ban szovjet nyomása kivégeztek, azt nem lehet tudni. A bolsevik forradalom oldalán harcoló közel százezer magyar katona között több Nagy Imre lehetett, de a szovjet levéltárak által is dokumentált tény, hogy a későbbi miniszterelnök 1918 tavaszán Jekatyerinburgban és környékén teljesített szolgálatot (katonai komisszárként). Ugyanez év őszén, Szibériában esett a fehérekhez állt csehszlovák légió fogságába. Saját önéletrajzában is leírta, hogy 1918-ban bizonyos ideig a városban tartózkodott.
          Jekatyerinburg városát 1924-ben bolsevik parancsnokáról, Szverdlovról nevezték el. Szverdlovszk település egészen 1991-es visszanevezéséig zárt városnak számított, külföldiek nem léphettek be oda, lakói csak külön engedéllyel hagyhatták el.
          Az embertelenségre, melyet csupán teljesen diabolikus egyének lehettek képesek végrehajtani, Jakov Szverdlov személyesen adott parancsot, ám Trockij visszaemlékezései szerint a szálak Leninig vezettek. 1991-ig Jekatyerinburg is a Szverdlovszk nevet viselte; a városkörnyéki régió ma is a bolsevik parancsnokét, terroristáét viseli. A pártállami rendszer nagy részét túlélő Ipatyev-háza időközben zarándokhellyé vált, emiatt Borisz Jelcin,a város tanácselnöke (a szovjethatalom bukása után orosz elnök!!!) romboltatta le 1977-ben, saját bevallása szerint azért, hogy nehogy monarchisták gyülekezőhelye legyen. Jelenleg a „Katedrális a Véren” áll a helyén. Kisebb igazságtételként az alkoholista és azóta elfelejtett politikusnak jelen kellett lennie, amikor a megtalált Romanovok földi maradványait ortodox pompával eltemették a Szent Péter és Pál-székesegyház Szent Katalin-kápolnájába. 

2013. július 16., kedd

II. Miklós cár és családja kivégzésének rémtörténete - 1918. júlus 16/17-re virradó éjszakán

Az 1917. évi februári forradalom miatt II. Miklós (oroszul: Никола́й II; teljes neve Nyikolaj Alekszandrovics Romanov Николай Александрович Романов; Szentpétervár, 1868. május 8./19. – Jekatyerinburg, 1918. július 4./17.). Oroszország cárja, Lengyelország királya, és Finnország nagyhercege – fia nevében is - március 15-én lemondott a trónról, testvére, Mihály javára, aki egy nappal később szintén lemondott. A Kerenszkij-féle ideiglenes kormány az uralkodót és családját házi őrizetbe helyezte, először Carszkoje Szeloba, augusztus 14-ét követően pedig a „biztonságuk érdekében” a nyugat-szibériai Tobolszkba szállították. (A képen II. Miklós cár magyar egyenruhában látható, ugyanis ő volt a császári és királyi 2. brassói gyalogezred ezredtulajdonosa.)
Az ideiglenes kormány nem tudott mihez kezdeni a foglyokkal, ezért megpróbálták rávenni Angliát, hogy fogadja be őket. A cár első unokatestvére, V. György brit király azonban attól tartott, hogy az orosz cári család befogadása diszkreditálná a monarchiát a brit munkások szemében, ezért elutasította a kérést.
Az októberi forradalom után a bolsevikok kezébe került a cári család. Hónapokkal később átszállították őket az uráli Jekatyerinburgba, ahol egy helyi kereskedő, Ipatyev házában kaptak elszállásolást. A cári család méltósággal és zokszó nélkül viselte sorsát.
Avdejev és Jakimov beszámolója szerint az Ipatyev-ház őrségét 1918 májusában magyar katonák alkották. Történelmi tény az is, hogy a polgárháborúban közel százezer magyar hadifogoly a vörösök oldalán harcolt.
A fehér csapatok már közel jártak a városhoz, nyilvánvalóvá vált, hogy a vörösök nem tudják sokáig tartani. Július 16-án a fehérek ágyúinak hangja mellett a cári család nyugovóra tért. Nem sokáig aludtak, mert július 16-ról 17-re virradó éjjel a család tagjait felébresztették, arra hivatkozva, hogy átszállítják őket egy biztonságosabb helyre. II. Miklóst, Alexandra Fjodorovnát, öt gyermeküket, Olgát (22), Tatyjanát (20), Mariát (18), Anasztasziát (16), Alekszej cárevicset (14) és a család négy szolgálóját levitték a ház üres alagsorába. A cárné még azt is megjegyezte, hogy „itt még székek sincsenek”. Ekkor a hajdani parancsnok székeket hozatott. Miután leültek, a parancsnok közölte velük az uráli munkástanács halálos ítéletét. A volt cár a fia felé fordult, és csak annyit kérdezett: „Mi?”. Ekkor az őrparancsnok egyetlen lövéssel leterítette „minden oroszok cárját”. Ezután őrült lövöldözés kezdődött. A célt tévesztett golyók visszapattantak a kőfalról, és amikor a kivégzendők sikoltozni kezdtek, az őrség tagjai még féktelenebbül tüzeltek. A lőpor miatt keletkezett füstben az osztag tagjai nem láttak semmit, ezért megálltak, és vártak, amíg elült. Ekkor kiderült, hogy a négy lány, Gyemidova udvarhölgy és a cárevics még élnek. Ekkor a parancsnok utasította az osztag tagajit, hogy közvetlen közelről folytassák a kivégzést szívtáji célzással, hogy kevesebb legyen a vér. A széken megkövült Alekszejt a parancsnok lelőtte. De hiába tüzeltek a lányokra, nem fogta őket a golyó, és a nagy vérfürdőben nem tűnt fel nekik, hogy a lányokról kékes szikrák pattannak le. Ekkor szuronyokkal döfködték, majd még fejbe is lőtték őket.
A kivégzés nyomainak eltüntetésére kivezényelt brigád tagjai közül többen rosszul lettek a látványtól. A vérnyomokat fűrészporral és földdel szórták le; majd a hullákat becsavarták saját ágyneműjükbe, teherautókra dobálták, és a városhoz 16 km-re fekvő erdőbe vitték. Útközben a teherautó még két fa közé is beszorult!!! A halottakat meztelenre vetkőztették, hogy a ruháikat elégessék. Ekkor látták döbbenten, hogy a cárnén és lányain igen ügyesen szabott mellények voltak, amelyekre apró zsebeket varrtak, ezek pedig meg voltak töltve gyémánttal és egyéb drágakövekkel – páncélként védve a nőket a kivégzés alatt. A nyolc kiló kincset összeszedték, a ruhákat elégették. A meztelen testeket bedobták egy használaton kívüli bánya tárnájába. Meglepődtek, hogy a víz éppen csak ellepte őket. Pár nappal később visszatértek a helyszínre, és miután a bánya ezen részét nem sikerült felrobbantaniuk, a hullákat feldarabolták, savval leöntötték, majd elégették őket, a maradványokat pedig az aknába szórták. A sajtó másnap hírt adott a cár kivégzéséről, de azt állították, a cárnét és a gyermekeket továbbszállították egy biztonságosabb helyre. Ez később számos találgatásnak szolgáltatott alapot. Nyolc nap múlva, július 25-én a fehér csapatok elfoglalták Jekatyerinburgot. A halottakat, a foglyokat keresték, de nem találták, csak a mészárlás színhelyét.
(Későbbi sorsukról a március 14-i bejegyzésemben írok.)

2013. július 14., vasárnap

Balatonfüred nevezetességeiből - Francois-Sulpice Beudant

          A Balatoni Panteont a szanatórium színházterme alatti fedett sétányon alakították ki. Azoknak a kiváló íróknak, költőknek, tudósoknak, kutatóknak állít emléket, akik Füredről írtak, vagy fontosat tettek a városért. Nagyon sokan vannak; közülük mutatom be Francois-Sulpice Beudan emléktábláját.
Beudant (Párizs, 1787. szeptember 5.-Párizs, 1850. december 9.) francia ásványtankutató és geológus, a párizsi egyetem tanára (1822-1839), a Francia Tudományos Akadémia tagja (1824), a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja (1833).
Hírnevét elsősorban ásványtani és geológiai munkái alapozták meg. 1818-ban beutazta Magyarországot és Erdélyt. Útjáról olyan alapvető munkát írt, amely több mint egy évszázadig meghatározó geológiai összefoglaló volt hazánkról. Miután visszatért Párizsba, kiadta négykötetes Voyage géologique en Hongrie pendant l'année 1818, Párizs 1822. Rövidített változata németül is megjelent két kötetben: Mineralogische und geognostische Reise durch Ungarn im Jahre 1818, Leipzig 1825.
 
A Balatonfüreden felállított kerámia alkotója: Georgette Brivadis; avatásának időpontja: 1962. június 22.
A Balaton-felvidék földtani térképe Beudant könyvében:

2013. július 13., szombat

Endrődi-Jókai-Mihálkovics bableves muri – Alsóörs, 2013. július (6/6).

Az idén 14. alkalommal rendezték – a nyaralók örömére – Endrődi Sándor és Jókai Mór legendás barátságának tiszteletére a Jókai Mórról elnevezett bableves kóstolását. A program része a Jókai hajó ill. a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrző Társaság megérkezése az alsóörsi hajókikötőbe, majd Jókai, Endrődi és Dr. Mihálkovics Tivadar szobrainak megkoszorúzása, irodalmi megemlékezés, majd a Jókai bableves megkóstolása. 


            A rendezvény apropója, a nagyvonalú vendéglátás Jókai bablevessel, borral és pogácsával méltó volt az egész rendezvényhez. Ilyen gazdag tartalmú, finoman elkészített levest nagyon ritkán eszik az ember. Gratulálok hozzá!

            A Jókai bableves története rövid. Történt egykoron, hogy nagy írónk Füreden tartózkodván, megkedvelte eme egytálételnek is beillő fölséges eledelt, s így belőle gyakortva fogyasztván, az idők folyamán nevére keresztelődött.
Hozzávalók:
            40 dkg tarkabab, 15 dkg tisztított sárgarépa, 15 dkg tisztított fehérrépa, 10 dkg tisztított zeller, 5 dkg tisztított vöröshagyma, 10 dkg zsír (olaj), 10 dkg liszt, 50 dkg debreceni kolbász, 50 dkg sertéscsülök (én sonkát tettem bele), 2 gerezd fokhagyma, 1 db babérlevél, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 l csontlé (húsleveskocka lett + víz), só, kalocsai csemege fűszerpaprika, ecet (ezt elhagytam, biztos vagyok benne, hogy az ecetes változat nem a mi kedvencünk), csipedett, tejföl.
Elkészítése
            A babot egy álló napra beáztattam, de lehet még hosszabban is. A sonkát csak fél napra áztattam be, így kicsit sósabb maradhatott, de óvatosan sóztam a levest az elején, így nem volt gond. A zöldségeket megtisztítottam, feldaraboltam: a vöröshagyma felét kockáztam, a másik felét egyben hagytam. A fokhagymát apró kockákra vágtam, a többit karikáztam, ill. kis kockákra vágtam). A debrecenit is karikáztam.
            A babot és a sonkát a babérlevéllel - egyelőre só nélkül feltettem főni - annyi vízben, ami ellepte. Amikor már puhult a bab, akkor tettem bele a sárgarépát, a petrezselyemgyökeret, a zellert és a fél vöröshagymát. Ekkor meg is kóstoltam, hogy tudjam, mennyi leveskockát tegyek bele (végül is csak egy kellett).
            Mikor a zöldségek még félig kemények voltak, akkor paprikás, fokhagymás, vöröshagymás rántást készítettem, s a levest azzal sűrítettem. Ezután mindjárt belekerült a csipedett és a debreceni. Mikor a tészta is megfőtt, akkor késznek minősítettem a levest.
(A recept forrása: Mindmegette, a fotókat én készítettem a rendezvényen.)

A "piramisok csatája" - 1798. július 13.

A Napoleon vezette hajóhad miután elhagyta Máltát, 1798. július 1-jén Alexandria előtt vetett horgonyt, melyet a franciák rövid harc után, július 2-án el is foglaltak. Ezt követően egy arab nyelvű proklamációban kihirdette, hogy a lakosságot a mamlukok uralma alól fölszabadítja, valamint vallásukat és erkölcseiket senki nem fogja bántani, már csak azért sem, mivel maguk a franciák is igazhívő muzulmánok. Az egyiptomi nép mindezeket közömbösen nézte és tétlen maradt.
Bonaparte erre Alexandriából a Nílus mentén Kairó felé nyomult, ami nagy nehézséggel járt. Július 13-án Chébreisse mellett Murad, a mamlukok fejedelmének lovas hadával találkozott. Nagy hatású szónoklattal buzdította fáradt csapatait, pl. ekkor hangzott el az azóta számtalanszor idézett mondta: "Katonák! Egy évezred néz le rátok." Négyszög alakzatban állította fel a  csapatokat, a tudósokat és a teherhordó szamarakat a négyszög közepére parancsolva. A „piramisok csatájában” a szuronyoknak rontó mameluk lovasságot sortűzzel letiporta és szétverte, ezt követően pedig a piramisok szomszédságában lévő törököktől a védett táborukat foglalta el (július 21.). Ekkor a franciák mérhetetlen kincsekre tettek szert, mivel a mamelukok, szokásuk szerint, arannyal és ékszerekkel díszítve vonultak a csatába. Ezt követően Napóleon bevonult Kairóba, ahol azt a hírt kapta, hogy Nelson a francia hajóhadat az Abukiri-öbölben (Nílusi csata, 1798. augusztus 1.) teljesen megsemmisítette. Ez a váratlan esemény sem zavarta meg Bonapartét terveiben, sőt, erőteljesebb tevékenységre serkentette. Desaix tábornok Szediman mellett kivívott győzelme (1798. október 7.) Felső-Egyiptomot is megnyitotta a franciák számára. (Kép: Francois Luuis Joseph Watteau)

Az egyiptomi piramisokról

A Vörös-tengertől a Nílusig, s azon túl a Líbiai-sivatagig gazdag és fejlett civilizáció volt az ókori Egyiptom. Északon a folyam deltája, délen a Nílus nagy vízesései határolták, s habár ellenség sokszor átviharzott rajta, hatalmas és emlékezetes ennek az országnak a léte. Az egyiptomiak hite szerint a holtak birodalmába kerülő lélek útravalót is vihet magával: gabonát, olajat, ruhákat, dísztárgyakat. Az egyiptomi kultúra első idejében kis kamrákba temették a halottakat, ezeket a sírkamrákat masztabának nevezték; kezdetben királyaik, a fáraók is csak ilyen sírhelyet kaptak, de a fáraók hatalmának, gazdagságának növekedésével Dzsószer fáraó már hatalmas, lépcsőzetes piramist építtetett emlékhelyül. Az ő piramisa tekinthető az első kőépületnek Egyiptomban. Később a piramisokat úgy építették, hogy az élek a négy égtáj felé forduljanak. A sivatagban mint mesterséges, szabályos kőhegyek emelkednek a piramisok. Közel 70 kisebb-nagyobb piramis ismeretes. A legnagyobbak a Nílus völgyében, az egykori főváros: Memphisz közelében, Gizeh falu mellett láthatók. Itt áll a három óriás piramis. Egyik például eredetileg kiszámíthatóan 146 méter magas volt, de az idő lekoptatott már 8 méternyit a hegyéből. A piramisoknak igen bonyolult belső útrendszere van; a sírkamrába vezető utat szándékosan tették labirintusszerűvé, hogy elrejtsék a sírrablóktól. A piramisok legnagyobb „rejtélye” az, hogy az akkori technikai viszonyok közepette csak nagyon ügyes munkaszervezéssel, nagy embertömeggel, valószínűleg főleg rabszolgákkal építhették őket. Az emberi kéz ősi és maradandó nyomai ezek a kőhegyek, s talán az ókor leghíresebb építészeti emlékei, a világ legkülönösebb „csodái”.
Olyan nagynak érezték magukat e fáraók, hogy hatalmuk örök emlékezetét egy ilyen égbe nyúló, gúla alakú építményben akarták múlhatatlanná tenni. Mivel abban az időben csakis emberi erővel építkeztek, egy-egy ilyen hatalmas sír felépítése sok ezer munkás és rabszolga életébe került.
A sivatag szélén épült piramisokon kívül a fáraók sziklába vájt sírkamrákba is temetkeztek. Egész völgyet ismerünk, melyben végig elfalazott sziklasírok, járatok vannak vágva. Ezt a völgyet Királyok Völgyének nevezik.
Az egyiptomiak a szokásnak megfelelően bebalzsamozták halottaikat, a múmiákat, s a gazdagok – főleg a királyok – sok-sok ékszert vittek magukkal a sírba. Ezért aztán nem is lehetett békés a nyugodalmuk. Alig néhány év elteltével máris rablók törték fel a legjobban elfalazott királysírt is. Az évezredek alatt sorra fosztották ki a piramisokat, sírkamrákat, pincéket. Annak ellenére, hogy a sok ezer éves piramisok ma is állnak – eddig csak egyetlenegy teljesen épen maradt királysír került elő 1922-ben: a Tutánkámon fáraó sírja. Még a tudósok expedíciója számára is nehezen hozzáférhető helyen volt. Ott feküdt benne a fiatalon elhalt király, mint a mesében: arany koporsóban, arany koronával, arany ruhában, gazdagon felékesítve. De nem az aranykincs, hanem a tudós kincse ért a legtöbbet: végre a tudósok szeme láthatta, érintetlen érdekességében, hogyan is temetkeztek, építkeztek az egyiptomiak annyi ezer évvel azelőtt.
A leghíresebb piramis a Kheopsz fáraóé, 137 méter magas. Még azt is megjegyezzük érdekességképpen, hogy Egyiptom legrégibb fővárosa, Memphisz, majdnem ugyanott terült el a Nílus partján, ahol a mai főváros, Kairó áll.
(Forrás: Lászlóffy Aladár: Régi rejtély – Új talány)

2013. július 12., péntek

Endrődi-Jókai-Mihálkovics bableves muri – Alsóörs, 2013. július 6. (6/5.)

Az idén 14. alkalommal rendezték – a nyaralók örömére – Endrődi Sándor és Jókai Mór legendás barátságának tiszteletére a Jókai Mórról elnevezett bableves kóstolását. A program része a Jókai hajó ill. a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrző Társaság megérkezése az alsóörsi hajókikötőbe, majd Jókai, Endrődi és Dr. Mihálkovics Tivadar szobrainak megkoszorúzása, irodalmi megemlékezés, majd a Jókai bableves megkóstolása. 
            A koszorúzásokat követően az  Eötvös Károly Művelődési Házban nagy élmény volt hallgatni Péller Andrásné (Pannika) nyugalmazott magyar tanárt, aki Jókairól és Endrődiről fennmaradt igaz történetekkel szórakoztatta a nagyszámú közönséget.


            Meglepetést is tartogattak a rendezők, Dallos Szilvia színművész Endrődi: Szélcsend alatt c. novelláját adta elő nagy átéléssel.


            A sötétedéskor kezdődő utcabál zenéjét a Sa-Si Duo szolgáltatta, akikről 2012. augusztus 18-i feljegyzésemben részletesen írtam. 
(A képeket a rendezvényen készítettem.)

2013. július 11., csütörtök

Endrődi-Jókai-Mihálkovics bableves muri – Alsóörs, 2013. július 6. (6/4.)

 A Sirály parkból az Endrődi parkba vezetett az utunk
Az idén 14. alkalommal rendezték – a nyaralók örömére – Endrődi Sándor és Jókai Mór legendás barátságának tiszteletére a Jókai Mórról elnevezett bableves kóstolását. A program része a Jókai hajó ill. a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrző Társaság megérkezése az alsóörsi hajókikötőbe, majd Jókai, Endrődi és Dr. Mihálkovics Tivadar szobrainak megkoszorúzása, irodalmi megemlékezés, majd a Jókai bableves megkóstolása. 

            Az Endrődi parkot a költő, író, irodalomtörténész nyaralója helyén alakították ki. Endrődi Sándor vöröskőből faragott emlékoszlopát (rajta bronz arcképe) – többek között – megkoszorúzta Ferenczy Gábor Alsóörs alpolgármestere és Báró Béla Alsóörs jegyzője, a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrző Társaság nevében Kun Dániel és Soltész Attila.

            Majd Dr. Mihálkovics Tivadarnak, az alsóörsi fürdőtelep megalapítójának permi vörös homokkőből készített szobrához vonultunk. Először unokája, Mihálkovics Tivadar, és rokonuk, Dr. Horváth Péter helyezte el koszorúját, majd az Alsóörsi Polgári Nyugdíjas Egyesület nevében Kovács Judit és Kratochwill Béláné (Mária) koszorúzott.
(A képeket a rendezvényen készítettem)

2013. július 10., szerda

Endrődi-Jókai-Mihálkovics bableves muri – Alsóörs, 2013. július 6. (6/3.)

Az idén 14. alkalommal rendezték – a nyaralók örömére – Endrődi Sándor és Jókai Mór legendás barátságának tiszteletére a Jókai Mórról elnevezett bableves kóstolását. A program része a Jókai hajó ill. a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrző Társaság megérkezése az alsóörsi hajókikötőbe, majd Jókai, Endrődi és Dr. Mihálkovics Tivadar szobrainak megkoszorúzása, irodalmi megemlékezés, majd a Jókai bableves megkóstolása. 


            Jókai Mór szobrát - többek között - megkoszorúzta Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke, Dr. Bóka István Balatonfüred polgármestere, országgyűlési képviselő és Hári Lenke Balatonfüred alpolgármestere, Ferenczy Gábor Alsóörs alpolgármestere és Báró Béla Alsóörs jegyzője.

            Tiszteletteljes javaslattal élek az alsóörsi Önkormányzat felé. Jókai szobrának koszorúzása kisebbfajta technikai nehézségekbe ütközött, mert a virágokat át kellett ugrani, hogy az ünneplők el tudják helyezni a koszorúikat. Azt javaslom, hogy a legközelebbi koszorúzásig vagy a fehér petúniák helyett egy bejárót készítsenek, vagy figyelmeztessék a koszorúzókat, hogy csak bő szoknyában jöjjenek koszorúzni.

2013. július 9., kedd

Endrődi-Jókai-Mihálkovics bableves muri – Alsóörs, 2013. július 6. (6/2.)

Az idén 14. alkalommal rendezték – a nyaralók örömére – Endrődi Sándor és Jókai Mór legendás barátságának tiszteletére a Jókai Mórról elnevezett bableves kóstolását. A program része a Jókai hajó ill. a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrző Társaság megérkezése az alsóörsi hajókikötőbe, majd Jókai, Endrődi és Dr. Mihálkovics Tivadar szobrainak megkoszorúzása, irodalmi megemlékezés, majd a Jókai bableves megkóstolása. 
            A balatonfüredi vendégek, a turisták és a helyben lakók a mólóról átvonultak a közeli Sirály parkba.



(Folytatom)

2013. július 8., hétfő

Endrődi-Jókai-Mihálkovics bableves muri – Alsóörs, 2013. július 6. ( 6/1.)

Az idén 14. alkalommal rendezték – a nyaralók örömére – Endrődi Sándor és Jókai Mór legendás barátságának tiszteletére a Jókai Mórról elnevezett bableves kóstolását. A program része a Jókai hajó ill. a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrző Társaság megérkezése az alsóörsi hajókikötőbe, majd Jókai, Endrődi és Dr. Mihálkovics Tivadar szobrainak megkoszorúzása, utána irodalmi megemlékezés, majd a Jókai bableves megkóstolása, végül utcabál. 
Ez évben a rendezvény keretében tombolát is szerveztek a magyarországi árvízkárosultak javára. A kisorsolásra váró tárgyakat alsóörsi vállalkozók, szervezetek és civilek ajánlották fel.
            A Jókai hajó Balatonfüredről indult. Fogadásukra a hangulatos térzenét a herendi Bauernhuber családi zenekar szolgáltatta.
   (Folytatom)

2013. május 28., kedd

Magyar Világtalálkozó - 2013. május 19-26. (2. rész)

A nagyszínpadon zajlottak a folklór és szórakoztató műsorok (a képen Csongrádi Kata és Pelsőczi László: Naphimnusz c. háromezer éves dalt énekli), a Magyarsághíd teremben sorra bemutatkoztak a külhonban élő magyarok és közösségeik, a Konferenciateremben pedig a Világklub fórumait, a magyar értékek, az egészségügy, és az üzleti együttműködés lehetőségeit vitatták meg a jelenlévők. A fiatalabb korosztálynak kínált gazdag programot a Gyermekuradalom és a Harci Játékudvar, ahol ki-ki próbára tehette ügyességét.
 Amerre sétáltam, mindenfelé különlegességekbe botlottam Ezek közül is bemutatok néhányat.

Ernszt Katalin és Nemere László kiváló énekesek, zenészek, akik előadásaikkal meghódították az ausztráliai és új-zélandi magyarok szívét, az egzotikus Ausztráliát mutatták be az érdeklődőknek.











Hallgathattunk afrikai ritmusokat, megismerhettük a Kard rendje életét, tevékenységét (www.kardrendje.hu).
Továbbá volt Világtalálkozó szépe verseny, melyen szakmai zsűri és a közönség döntött a győztesekről.
A műsorokat mindig nagyszámú érdeklődő figyelte.
A képeket a rendezvényen készítettem. (Vége)