Sztálinnak három gyermeke született: az első feleségétől (Jekatyerina, beceneve: Keto) egy fia, Joszif (Jakov), a másodiktól egy lánya, Szvetlana, és egy fia, Vaszilij (Vászja).

Amikor Jakov egy hónappal a háború kitörése után, 1941. július 16-án Vityebszk körzetében német fogságba esett, több százezer szovjet fiatal sorsában osztozott. A Kreml és a „rakparti ház” lakói körében elterjedt, hogy Sztálin első dührohamában Jakovot okolta, amiért „gyáván megadta magát” az ellenségnek. Artyom Szergejev tábornok - aki hajlamos volt idealizálni az őt felnevelő Sztálint és környezetét - így emlékezett: „A németek körbevették Jakov ütegét. Elhangzott a parancs, hogy vonuljanak vissza. Jakov azonban nem teljesítette a parancsot. Megpróbáltam rábeszélni … Jakov azonban így felelt: Sztálin fia vagyok, s nem engedem, hogy az üteg visszavonuljon.”
Több más forrásból, többek között a fogoly vallomásaiból – amelyeket az Abwehr (német katonai hírszerzés és elhárítás) tisztjei előtt tett – inkább az következik, hogy a visszavonuló Jakov Dzsugasvilit apja szerencsétlen alattvalói, a kolhozrendszert és általában a szovjethatalmat gyűlölő orosz muzsikok szolgáltatták ki a németeknek. A fogság első óráiban a pánikba esett fiatalember megszabadult tiszti (tüzér százados) rangjelzésétől, és elrejtőzött a hadifoglyok tömegében. Szerencsétlenségére azonban valamelyik volt bajtársa felismerte, és beárulta. A kihallgatási jegyzőkönyvekből arra lehet következtetni, hogy nem alázkodott meg a németek előtt.
Sztálin saját családjával sem kivételezett, Jakov feleségét - mint katonaszökevény házastársát - börtönbe csukatta. Amikor Jakov arcképe megjelent a német propaganda-kiadványokban, Sztálin arra kérte Dolores Ibárruri spanyol kommunistát, hogy a Németországban tartózkodó spanyol fasiszták közé csempésszen ügynököket, és azok érjék el (és feltehetően öljék meg) a hadifogolytáborban a fiát.
Sztálin saját családjával sem kivételezett, Jakov feleségét - mint katonaszökevény házastársát - börtönbe csukatta. Amikor Jakov arcképe megjelent a német propaganda-kiadványokban, Sztálin arra kérte Dolores Ibárruri spanyol kommunistát, hogy a Németországban tartózkodó spanyol fasiszták közé csempésszen ügynököket, és azok érjék el (és feltehetően öljék meg) a hadifogolytáborban a fiát.

Montefiore szerint: „Az az addig példátlan eset, hogy egy német hadseregtábornok megadta magát, éppen olyan megalázó volt Hitler számára, mint amennyire kellemetlenül érintette Jakov elfogása Sztálint: a helyzetek kínossága mindkét diktátor hírnevén csorbát ejtett. A vöröskeresztes Bernadotte gróf Jakovnak von Paulusra történő kicserélésének ötletével állt Molotov szovjet külügyminiszter elé. Molotov említést tett az ajánlatról, de Sztálin elutasította a lehetőséget, hogy egy marsallt egy katonára cseréljenek ki: Ők mindannyian a fiaim – válaszolta Sztálin jó cár módjára Szvetlanának. – A háború az háború!
Zsukov marsal egyszer felbátorodva, Jakovról kérdezte Sztálint. –Hallott róla?
Sztálin nem válaszolt rögtön. Úgy száz lépést tettek meg teljes csöndben, amikor „elfojtott hangon” válaszolt: –Jakov nem fog tudni kiszabadulni a fogságból. A gyilkosok le fogják lőni. Annyit tudunk, hogy elkülönítve tartják … Rá akarják venni, hogy árulja el a hazáját.
Ezután ismét csend következett, amelyet Sztálin tört meg. –De Jakov előbb választja a halált, mint a hazaárulást!
Ezúttal büszke volt fiára, akiről nem is tudta, hogy már csaknem két éve meghalt.

Nágya, (a második) felesége tragédiájához hasonlóan Jakové is az élete végéig kísértette!
Források:
Kun Miklós: Oroszország válaszúton
Kun Miklós: Az ismeretlen Sztálin
Simon Montefiore: Sztálin. A Vörös Cár udvara
Donald Rayfield: Sztálin és hóhérai
Donald Rayfield: Sztálin és hóhérai
Kiegészítés Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége című művéből. Az alábbi részletet én is változtatás nélkül közlöm. Úgy hiszem, különösebb kommentárra nincs szükség, csupán megerősítem a közreadó tragikomikus megjegyzését: így tényleg nagyon szar meghalni.
Csak 1980-ban olvashattuk a Sunday Times-ban, hogyan halt meg Sztálin fia, Jakov. Mint fogoly, a második világháború alatt angol tisztekkel volt összezárva egy német táborban. Közös illemhelyük volt. Sztálin fia mindig piszkosan hagyta a vécét. Az angoloknak ez nem tetszett, hogy a szartól maszatos vécét nézzék, még ha ez a szar az akkori világ leghatalmasabb emberének fiától származott is. Figyelmeztették Jakovot. Jakov megsértődött. Az angolok újra és újra figyelmeztették őt, sőt kényszerítették, hogy pucolja meg a vécét. Jakov felháborodott, veszekedett és dulakodott velük. Végül kihallgatást követelt a tábor parancsnokától. Csakhogy a felfuvalkodott német visszautasította, hogy szarról diskuráljon. Sztálin fia nem tudta elviselni a megaláztatást. Iszonyú orosz átkokat szórva nekifutott a tábort körülfogó, árammal töltött drótkerítésnek. Rázuhant. Teste, mely már sohasem szennyezi az angolok vécéjét, ott maradt lógva a dróton.
(Forrás: jeje.hu)
Ez a vicc még a sztálingrádi csata előtt született:
Ez a vicc még a sztálingrádi csata előtt született:
1940-ben áll az orosz és a német katona a közös határon.
– Te Iván! – kérdezi kollégáját a német – mit csinálsz, ha vége lesz a háborúnak?
–Hát úgy gondoltam, hogy körbebiciklizem az egész Szovjetuniót – mondja büszkén és megelégedetten Iván.
–Ja, ja ez nagyon szép, és délután?
– Te Iván! – kérdezi kollégáját a német – mit csinálsz, ha vége lesz a háborúnak?
–Hát úgy gondoltam, hogy körbebiciklizem az egész Szovjetuniót – mondja büszkén és megelégedetten Iván.
–Ja, ja ez nagyon szép, és délután?
Nagyon érdekes volt, köszönöm!
VálaszTörlés