Érdekességek a diktatúra jellemrajzához - Sztálin és fia, Jakov

            Sztálinnak három gyermeke született: az első feleségétől (Jekatyerina, beceneve: Keto) egy fia, Joszif (Jakov), a másodiktól egy lánya, Szvetlana, és egy fia, Vaszilij (Vászja).

            Idősebb fia, Joszif (Jakov) Dzsugasvili 1907. március 18-án látta meg a napvilágot. Anyja nemsokára – tüdőgyulladásokkal súlyosbított heveny tuberkulózisban – meghalt. Temetésén a gyászoló férj meg sem várta a szertartás végét, hanem hirtelen futásnak eredt, és átugrott a kerítésen. Attól kezdve második, 1917-ben kötött házasságáig a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatott Jakov fia iránt, akit Sztálin édesanyja és feleségének két nővére nevelt tovább. Második feleségétől született húgával (Szvetlanát február 28-i bejegyzésemben részletesen mutom be) és öccsével (Vászját május 20-i bejegyzésemben részletesen mutatom be) ellentétben vele egész életében senki soha nem kivételezett!

            Amikor Jakov egy hónappal a háború kitörése után, 1941. július 16-án Vityebszk körzetében német fogságba esett, több százezer szovjet fiatal sorsában osztozott. A Kreml és a „rakparti ház” lakói körében elterjedt, hogy Sztálin első dührohamában Jakovot okolta, amiért „gyáván megadta magát” az ellenségnek. Artyom Szergejev tábornok - aki hajlamos volt idealizálni az őt felnevelő Sztálint és környezetét - így emlékezett: „A németek körbevették Jakov ütegét. Elhangzott a parancs, hogy vonuljanak vissza. Jakov azonban nem teljesítette a parancsot. Megpróbáltam rábeszélni … Jakov azonban így felelt: Sztálin fia vagyok, s nem engedem, hogy az üteg visszavonuljon.”

            Több más forrásból, többek között a fogoly vallomásaiból – amelyeket az Abwehr (német katonai hírszerzés és elhárítás) tisztjei előtt tett – inkább az következik, hogy a visszavonuló Jakov Dzsugasvilit apja szerencsétlen alattvalói, a kolhozrendszert és általában a szovjethatalmat gyűlölő orosz muzsikok szolgáltatták ki a németeknek. A fogság első óráiban a pánikba esett fiatalember megszabadult tiszti (tüzér százados) rangjelzésétől, és elrejtőzött a hadifoglyok tömegében. Szerencsétlenségére azonban valamelyik volt bajtársa felismerte, és beárulta. A kihallgatási jegyzőkönyvekből arra lehet következtetni, hogy nem alázkodott meg a németek előtt.
          Sztálin saját családjával sem kivételezett, Jakov feleségét - mint katonaszökevény házastársát - börtönbe csukatta. Amikor Jakov arcképe megjelent a német propaganda-kiadványokban, Sztálin arra kérte Dolores Ibárruri spanyol kommunistát, hogy a Németországban tartózkodó spanyol fasiszták közé csempésszen ügynököket,  és azok érjék el (és feltehetően öljék meg) a hadifogolytáborban a fiát.

            De a történet mégsem így alakult. Jakovot először átmenetileg egy berlini villában őrizték. Miután a németek nem tudták rávenni semmiféle árulásra, több átmeneti tiszti tábor után Himmler utasítására a Lübeck melletti sachsenhauseni lágerbe szállították. A titkos objektum különleges A-részlege mindössze három barakkból állt, amelyeket alacsony kőfal  és árammal töltött drótkerítés vett körül. Itt lőtték fejbe Sztálin idősebb fiát 1943. április 14-én késő este, máig tisztázatlan körülmények között. Az egyik, széles körben elterjedt változat szerint a fogoly váratlanul megindult kifelé, és szántszándékkal (vagy véletlenül?) a szögesdróthoz ért. Akkor az őr rálőtt. Elképzelhető, hogy öngyilkosságot követett el.

            Montefiore szerint: „Az az addig példátlan eset, hogy egy német hadseregtábornok megadta magát, éppen olyan megalázó volt Hitler számára, mint amennyire kellemetlenül érintette Jakov elfogása Sztálint: a helyzetek kínossága mindkét diktátor hírnevén csorbát ejtett. A vöröskeresztes Bernadotte gróf Jakovnak von Paulusra történő kicserélésének ötletével állt Molotov szovjet külügyminiszter elé. Molotov említést tett az ajánlatról, de Sztálin elutasította a lehetőséget, hogy egy marsallt egy katonára cseréljenek ki: Ők mindannyian a fiaim – válaszolta Sztálin jó cár módjára Szvetlanának. – A háború az háború!

            Zsukov marsal egyszer felbátorodva, Jakovról kérdezte Sztálint. –Hallott róla?

          Sztálin nem válaszolt rögtön. Úgy száz lépést tettek meg teljes csöndben, amikor „elfojtott hangon” válaszolt: –Jakov nem fog tudni kiszabadulni a fogságból. A gyilkosok le fogják lőni. Annyit tudunk, hogy elkülönítve tartják … Rá akarják venni, hogy árulja el a hazáját.

            Ezután ismét csend következett, amelyet Sztálin tört meg. –De Jakov előbb választja a halált, mint a hazaárulást!

            Ezúttal büszke volt fiára, akiről nem is tudta, hogy már csaknem két éve meghalt.

            A háború után Sztálin egyik grúz bizalmasa vette a bátorságot, és megkérdezte, hogy a csereajánlat vajon csak szóbeszéd volt-e. „Lehajtotta a fejét”, és „szomorú, de éles hangon” azt felelte: –Nem szóbeszéd… Gondoljon bele, hány fiú végezte táborokban! Hányat akartak volna elcserélni Paulusra? Talán rosszabbak lettek volna Jakovnál? Vissza kellett utasítanom. … Mit mondott volna rólam a milliónyi párttag apa, ha róluk megfeledkezve beleegyeztem volna a cserébe? Nem, nem volt jogom hozzá… –Különben nem lehetnék Sztálin. –Aztán hozzátette: –Annyira sajnálom Jását!

            Nágya, (a második) felesége tragédiájához hasonlóan Jakové is az élete végéig kísértette!

Források:

Kun Miklós: Oroszország válaszúton

Kun Miklós: Az ismeretlen Sztálin

Simon Montefiore: Sztálin. A Vörös Cár udvara
Donald Rayfield: Sztálin és hóhérai

         Kiegészítés Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége című művéből. Az alábbi részletet én is változtatás nélkül közlöm. Úgy hiszem, különösebb kommentárra nincs szükség, csupán megerősítem a közreadó tragikomikus megjegyzését: így tényleg nagyon szar meghalni.

            Csak 1980-ban olvashattuk a Sunday Times-ban, hogyan halt meg Sztálin fia, Jakov. Mint fogoly, a második világháború alatt angol tisztekkel volt összezárva egy német táborban. Közös illemhelyük volt. Sztálin fia mindig piszkosan hagyta a vécét. Az angoloknak ez nem tetszett, hogy a szartól maszatos vécét nézzék, még ha ez a szar az akkori világ leghatalmasabb emberének fiától származott is. Figyelmeztették Jakovot. Jakov megsértődött. Az angolok újra és újra figyelmeztették őt, sőt kényszerítették, hogy pucolja meg a vécét. Jakov felháborodott, veszekedett és dulakodott velük. Végül kihallgatást követelt a tábor parancsnokától. Csakhogy a felfuvalkodott német visszautasította, hogy szarról diskuráljon. Sztálin fia nem tudta elviselni a megaláztatást. Iszonyú orosz átkokat szórva nekifutott a tábort körülfogó, árammal töltött drótkerítésnek. Rázuhant. Teste, mely már sohasem szennyezi az angolok vécéjét, ott maradt lógva a dróton.

(Forrás: jeje.hu)

Ez a vicc még a sztálingrádi csata előtt született:

1940-ben áll az orosz és a német katona a közös határon.
– Te Iván! – kérdezi kollégáját a német – mit csinálsz, ha vége lesz a háborúnak?
–Hát úgy gondoltam, hogy körbebiciklizem az egész Szovjetuniót – mondja büszkén és megelégedetten Iván.
–Ja, ja ez nagyon szép, és délután?