Benedek Elek mesemondó halála évfordulójára - 1929. augusztus 17. Idézetek

Benedek Elek (A székelyföldi Kisbacon, 1859. szeptember 30.-Kisbacon, 1929. augusztus 17.) újságíró, író, „a nagy mesemondó”.

Ne félj, ne szégyelld szeretni a hazát! Ma a világpolgárság a divat, de te ne hódolj e divatnak. Inkább légy "vad magyar", mint "szelíd hazafi". Mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak, annál inkább lesz szükség a vad magyarokra.

Itt most meg kell állítanom a tollamat, hogy mondanivalóm sorrendjét meg ne zavarjam. Mert nagy utat kell megtennem még, amíg eljutok odáig, amikor a székely gazdaember iskoláztatja nemcsak a fiait, de a leányait is.

Hát ez ilyen világ volt. Azóta sok huszonnégy óra pergett le, de hála Istennek, egészen még meg nem változott. Mert azt csak összevissza zavarodott fejű gyerekek hihették, hogy huszonnégy óra alatt át lehet gyúrni az egész világot. Ha ugyan hitték.

Soproni szobra

Más a falusi s más a nagyvárosi csecsemő. A nagyvárosi hamarosan beletörődik gyakran nem is a kényszerűség szülte kegyetlenségbe, mely durva kézzel szakítja le az anyai emlőről, s cuclira bünteti. A falusi gyermek piócaként ragad az anyai emlőbe, s onnét csak akkor szakad le, amikor már nemcsak hogy talpra áll, de szaladgál is.

Van-e még magyar ebben a Balzac szamárbőréhez hasonlatosan mind összébb-összébb zsugorodó országban, aki Ignácra merje kereszteltetni a gyermekét?

Ez a fajta az én fajtám, valameddig a vasút meg nem közelíté, oly tiszta maradt, mint a búza, mely csak addig igazán búza, míg semmi másfajta szem közéje nem keveredett.

Igazán nem tudhattam, mit cselekszem, hisz még négyéves valék. Én nem tudtam, mit cselekszem, de tudta a mindent tudó, mindent látó Isten, hogy mit cselekszik, amikor anyókát hosszú sínylődéssel jutalmazá.

Ezt a kertet nem őrizte senki más, csak Isten s a még romlásnak nem indult Becsület. Magas, födeles kerítés vette körül, nem a tolvajok ellen, csupán azért: ha kert - legyen kert.

Két-háromszáz esztendeje éltek már itt a Gálok, a Vajnák, a Bakók, a Putnokiak, a Lakatosok, s édesapám szemében még mindig jövevények voltak. Nincs e mondásban kicsinylés, egyszerűen a történeti igazság megállapítása ez.

Kicsiny falu az én falum, legkisebb az egész vidéken s a legszebb. Gyermekkoromban alig hatszáz lakója volt, s ennek is jó felerészét az én nemzetségem tevé.

Erdő, mező, hegy völgy, falu… minden mesél itt. A mesék földje ez – csuda-e, ha szép csendesen mesemondóvá nő a gyermek?

Csingilingi, szól a csengő,
gyertek, fiúk, lányok!
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.

(Forrás: Citátum)

NOSZTALGIA - Utcabál a Frisson zenekarral - Alsóörs, 2013. augusztus 17.

          A Frisson zenekar 2010 tavaszától van jelen az igényesen kidolgozott zenét szolgáltatók táborában. A zenekar két alapító tagja, Prikkel Balázs (percussion) és Horváth Attila (dobok) a szervezők és a közönség igényeit figyelembe véve, 2013 januárjában úgy döntött, több formációban működik tovább. Profi zenészek csatlakozásával három csapatot hoztak létre, mely különböző repertoárválasztással egyedi a kínálati piacon.

          A Frisson Zenekar műsora az igényes és közkedvelt, de nem a sablonos, mindenki által agyonjátszott, főleg hazai előadóktól válogatott, táncolható zene kívánalmainak megfelelően került kialakításra. Utcabálokra, fesztiválokra, céges rendezvényekre állították össze, felidézve a táncdalfesztiváloktól kezdődően a 70-es, 80-as évek bulis hangulatát.

          Nem tetszett kezdetnek a "Nekem így is jó", de utána a Száguldás, Porshe  szerelem, Kovács Kati nosztalgia házibulija, a Hungária: Meghalok, ha rám nézel, majd a Pancsoló kislány bájos előadása tényleg bebizonyította, hogy nem a szokványos dalokból hallunk ma este. Felszólítást kaptunk: Mondd meg ha kellek, majd hallottunk az öreg úrról, aki zsirádlit hordott, utána egy aktuális dal következett a Szombat esti tánc, és a Mister Alkohol.

          Ömlött a zene, az öt tagú zenekar tökéletesen "dolgozott", így még az sem volt zavaró, hogy az énekesnő itt-ott csúszott, néha hamiskásan énekelt. Ez egy utcabálon elmegy.

NOSZTALGIA - Keresztes Ildió fellépése Alsóörsön - 2012. aug. 17.

          Korábban kezdte Keresztes Ildikó a koncertjét, mint ahogy a hozzám került röplapon előre jelezve volt, ezért az elejéről lemaradtam. Akkorra értem oda, amikor azon elmélkedett, hogy a rák vagy a szűz követi az oroszlán horoszkópot. Miután megtudta, hogy a szűz, jót derült rajta. De ez a közvetlen stílus a továbbiakat is jellemezte. Mivel tudtam, hogy a fellépők soha nem isznak (bár a poharat időnként felvette Ildikó is, és névlegesen a szájához emelte, reklámozva a környék kiváló borait), ezért nem hihettem, hogy kissé pityókás állapotban van. Ezt a féktelen jókedvet annak tudtam be, hogy itt a nyár, a lehető legkellemesebb volt az idő egy koncerthez, és óriási tömeg gyűlt össze a bulvársajtóban kiválóan reklámozott Keresztes Ildikó meghallgatására.

         Új lemezét is ügyesen reklámozta, két dalt is bemutatott róla. Majd bejelentette, hogy "jöjjön az a bizonyos démon, aki bennem van". És tényleg jött. Olyan mély átéléssel énekelte - hol reszelt hangon, hol rekedtesen - hogy például nem is tudja hányszor ébredt ismeretlen ágyban, hogy az ember egy idő után már el is hitte neki. Különösen azután, hogy mesélt jópofa történeteket, mint például, hogy Tolcsván felejtete magát két napig.

          Nagyon kellemes volt látni ezt a fesztelen viselkedést, mintha szűk baráti körben saját magát kellett volna bemutatnia. A végén azzal búcsúzott, hogy ne higgyenek az újságoknak, hanem neki higgyenek! Engem meggyőzött. Én ezután semmit sem hiszek el a róla szóló pletykákból.

IV. Károly Kálvária felszentelésének évfordulójára - 1927. augusztus 15.

Kéttornyú templomáról messziről felismerhető a vulkanikus eredetű, mélyen a tóba nyúló, csaknem ezer éve lakott, 5 km hosszú, 3,5 km széles Tihanyi-félsziget.

            IV. Károly király magyarországi utolsó napjait Tihanyban töltötte 1921 október 26–október 31. között. Innen Madeira szigetére száműzték, ahol 1922. április 1-jén meghalt. 

            A IV. Károly Tihanyi Országos Emlékbizottság kezdeményezésére és szervezésében valósult meg a tihanyi kálvária. Építésének pénzügyi feltételeit a vármegyék biztosították. Az önálló vagy összevont vármegyék 1–1 stáció felállítását vállalták, mind a régi 63 vármegye nevében. Minden stációra felvésték az adományozó összevont vagy önálló vármegyék nevét, valamint, hogy milyen számú vármegyei határozat alapján történt a költségekhez való hozzájárulás. Az adományozó vármegyék címerét dombormű alakjában minden stációra felvésték. 

            A Kálvária építésének célja az volt, hogy miként Jézus Krisztus végigment a szenvedésteli keresztúton a Golgotára, ahol ellenségei keresztre feszítették, de harmadnapra föltámadt, úgy a keresztút stációi szimbolizálják Magyarország sorsát, keresztre feszítését, a király tragikus sorsát. 

            A Kálvária felszentelését Rott Nándor veszprémi püspök végezte 1927. augusztus 15-én. 1950-ig, amíg meg nem tiltották, a keresztúti ájtatosságot nagyhéten a kálváriánál végezték.

            1960. február 21-én kapta az akkori tihanyi bencés plébános, Vass Sándor Alberik a levelet, amelyben a veszprémi apostoli kormányzó hozzájárulása olvasható a kálvária lebontásához, mivel Veszprém megye "15 éves felszabadulását emlékmű felállításával óhajtja megünnepelni... Tekintve, hogy Tihanyba tervezik az emlékművet, a magam részéről helyeslem és támogatom azt az elgondolást, hogy a volt Károly király kálvária helyén állítsák fel. Dr. Klempa Sándor sk. apostoli kormányzó". 

            "1960. Május 3. Zetort fogtak a stációk elé, amelyeket kötéllel a traktorhoz kötöttek, s meghúzatva ledöntötték őket... A látványmegrendítő volt, a falu sírt. 
            Május 14. Az autódaru leszedte, a csapoknál kitördelte a három keresztet. ...

            Május 21. ... Vasfűrésszel lefűrészelték a három korpuszt, és teherautó hozta be őket a plébánia folyosójára. 

            Május 24. Kijött a kálváriára egy autódaru, és megkezdték elszállítani a kőkereszteket, a stációköveket.

            Május 26: A teherautók Veszprém irányában elhordták a keresztek kőanyagát, a kálvária helyéről minden eltűnt, semmi sem maradt ott, csak a keresztek mögött álló kőhalmok. A tihanyi kálváriának consummatum est. Bevégeztetett."

            Klempa Sándor apostoli kormányzó a lerombolt kálvária korpuszait először Zalaszentgrótra majd Sümegre vitette, ahol a temetőben felállították. A stációképek Veszprémbe kerültek, a Szent Margit-templomba. Az Alapítvány pénzén elkészíttették az új stációképeket a Szent Margit-templom számára, hogy a régi stációképek bármikor visszahozhatók lehessenek Tihanyba. 

            Dr. Mail József, tihanyi plébános 1988-ban elvi engedélyt kért a Veszprém megyei egyházügyi titkártól. A válasz: "A kálvária visszaállításának elvi akadálya nincs." 
1988. március 28-án megtörtént a kálvária új alapkő-letétele. 
Tihany község Önkormányzata és a Tihanyi Bencés Apátság létrehozta a IV. Károly Kálvária Alapítványt, amelynek célja, hogy a lerombolt kálváriát helyreállítsák. 

Ma újból látogatható a Visszhang-domb melletti Kálvária hegyen.

(A két képet 2012. augusztus 25-én készítettem.)

Nagyboldogasszony napja - aug. 15.

Nagyboldogasszony napja az egyik legfontosabb katolikus Szűz Mária-ünnep, amelyet Magyarországon augusztus 15-én tartanak. Neve az ősmagyar hitvilág istennőjének nevéből ered, akinek az alakja a magyar kultúrában egybemosódott Jézus édesanyjáéval. Ezen a napon a katolikus hívők Szűz Mária mennybemenetelét ünneplik. Számos országban munkaszüneti nap, 1945 előtt Magyarországon is az volt.

Nagyboldogasszony napját Szent István rendelkezésétől kezdve ünnepként tartják számon Magyarországon. Ez az ünnep egybeesik a Regnum Marianummal, vagyis azzal a nappal, amikor Szent István Magyarországot felajánlotta a „Szent Szűznek”. Ezen az ünnepen tarthatjuk tehát Magyarország Patrónájának a napját is, a  Mária-kegyhelyekrevaló zarándoklattal, körmenetekkel és az országszerte rendezett búcsúkkal. Különösen a Nagyboldogasszonynak szentelt templomok plébániái készülnek erre a napra nagyobb ünnepléssel. (A képen a kispesti Nagyboldogasszony-templom látható)

Nagyboldogasszony napja sokfelé búcsúnap: a moldvai csángó magyarok ezen a napon virágot, gyógynövényt szentelnek, hogy ennek füstjével kezeljék a betegeket. A Muravidéken „dologtiltó nap”, nem szabad sütni, mert a tűz kitör a kemencéből. A Drávaszögben azt tartották, hogy ezen a napon keresztet kell vágni a gyümölcsfába, hogy egészséges legyen, és sokat teremjen. A nap időjárása termésjósló is: ha a „Nagyasszony” szépen fénylik, jó bortermés van kilátásban. A két Boldogasszony köze, vagyis augusztus 15. és szeptember 8. varázserejű időszaknak számít, ekkor kell szedni a gyógyfüveket, ki kell szellőztetni a hombárt s a téli holmit, a ruhafélét, hogy a moly bele ne essen. A búzát is ekkor kell megszellőztetni, hogy ne legyen dohos, és ne essen bele a zsizsik. A hiedelem szerint az ebben az időszakban ültetett tyúk az összes tojását ki fogja költeni.

Az ünnephez kapcsolódó úgynevezett "Mária-virrasztás" szokása azt a hitet tette hagyománnyá, amely szerint a napfelkeltében meg lehet látni ezen a napon a „Napba öltözött Boldogasszonyt”. A huszadik század elején az egész magyar nyelvterületen élt a „nagyboldogasszonyi virágszentelés”, virágáldás szokása, amikor a népszokás szerint virágszentelést tartanak, és virágokból koporsót készítenek.

Puskás László - Korculai képek 2/2.

Kommentár nélkül  

 

"Néven" szólítják egymást a delfinek

Kutatók újabb bizonyítékot találtak arra, hogy a delfinek „neveken” szólítják egymást.

Az eredmények szerint a tengeri emlősök egyedülálló füttyöket használnak egymás beazonosításához. A St. Andrews Egyetem csapata kiderítette, amikor az állatoknak saját hangjukat játsszák vissza, reagálnak rá. A kutatást a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóirat közölte.

Vincent Janik elmondta, "a delfinek olyan háromdimenziós környezetben élnek a nyílt tengeren, ahol semmiféle tereptárgy nem segíti őket, és csoportként együtt kellene maradniuk. Ebben a környezetben nagyon hatékony rendszerre van szükségük, hogy tarthassák egymással a kapcsolatot.”

A szakemberek hosszú ideje gyanították, hogy a delfinek egyedi füttyöket alkalmaznak, az emberi névhasználathoz nagyon hasonlón módon. A korábbi vizsgálatok során feltárták, hogy eme hangokat az emlősök gyakran használják, és ugyanazon csoport delfinjei meg tudják tanulni és le tudják másolni a szokatlan hangokat. Ám ez az első alkalom, hogy az állatok „nevükre” adott reakcióját tanulmányozták.  

Ehhez a kutatók nyomon követtek egy csapat palackorrú delfint, és rögzítették az egyes egyedek hangjelzését. Ezt követően a hangokat víz alatti hangszórókkal visszajátszották nekik. Janik elmondta, lejátszották a csoportban lévő állatok füttyeit, majd repertoárjuk egyéb füttyögéseit, illetve más populációk - melyekkel soha életükben nem találkoztak még – hangjelzéseit. Kiderült, hogy az egyedek csak saját hangjelzésükre reagáltak, méghozzá úgy, hogy visszafüttyögték ugyanazt a jelet.

A csapat úgy hiszi, a delfinek az emberekhez hasonlóan járnak el: amikor „nevüket” hallják, reagálnak. Janik szerint eme képesség valószínűleg azért fejlődött ki, hogy az állatok kiterjedt víz alatti élőhelyükön csoportban tudjanak maradni. „Az idő nagy részében nem látják egymást, víz alatt nem tudnak szaglászni – ami az emlősöknél a fajfelismerés egyik fontos érzékszerve -, ezenkívül általában nem maradnak egy helyen, nincsenek üregeik vagy fészkük, ahova visszatérnének.”

A szakemberek úgy hiszik, ez az első alkalom, hogy mindezt megfigyelték egy állatfajnál, bár más tanulmányok korábban már azt sugallták, a papagájok némely faja szintén hangokkal különbözteti meg egy csoport egyedeit. Janik szerint ha felismerik, hogyan fejlődött ki eme képesség párhuzamosan a nagyon eltérő állatcsoportoknál, az sok mindent elárulhat arról is, hogyan tett szert a kommunikációra az ember.

(Forrás: Richpoi Hírek)

Mikes Kelemen születésnapjára - Zágon, 1690. augusztus

Mikes Kelemen memoáríró, műfordító, a XVIII. századi magyar prózairodalom legnagyobb alakja 1707-ben lett II. Rákóczi Ferenc apródja, s attól kezdve élete elválaszthatatlan volt a fejedelemtől. Részt vett a szabadságharcban, Nagymajtény után Rákóczival együtt vállalta a száműzetést. Franciaországban megtanulta a nyelvet, majd a szultán hívására 1717-ben Törökországba mentek. Mint Rákóczi apródja, majd kamarása négy évtizeden át volt szemtanúja az emigráció életének. Erről adott képet Rodostóból írt "Törökországi levelek" című, fiktív személyhez címzett 207 levél, melyet francia irodalmi példára írt. E műve eredetiségénél, élménygazdagságánál fogva kimagaslik írásai, fordításai tömegéből. Kiválóan bemutatja a bujdosásban megőszülő egykori apród életének viszontagságait, honvágyát és a hazáról született gondolatait, a rodostói fejedelmi „udvar” mindennapjaiba is bepillantást nyújtanak. Rákóczi utolsó éveiről szóló ismereteink túlnyomó része a Törökországi levelekből származik, melyeket 1794-ben Kultsár István jelentetett meg először nyomtatásban. 
Miután a kuruc bujdosók sorra elhaltak mellőle, 1758-ban ő lett a magyar kolónia vezetője. 1761 október 2-án halt meg. Haza soha nem tudott jönni. Kérelmére Mária Terézia kemény szívvel ráírta: „Rodostóból nem vezet vissza út’”. 

2015. március 26-án megkoszorúzom Mikes Kelemen szobrát Berettyóújfaluban

2022-ben az Országhatártúra mozgalom keretében voltam Erdély távoli csücskében, Zágonban, Mikes Kelemen szülőfalujában, ahol megtekintettem Mikes Kelemen múzeumát.

Puskás László - Korculai képek 2/1.

   

Balkezesek világnapjára - aug. 13.

Jobb-e a jobb, mint a bal?

„Bal lábbal kelt fel” – mondjuk arra a barátunkra, aki zsémbesen, rosszkedvűen viselkedik. „Balszerencse” ért bennünket, szoktuk mondani, ha tervünk nem sikerül. Óvatosan kell közlekednünk, nehogy „bal”-esetet szenvedjünk, s elég egy „bal”-lépés ahhoz, hogy „bal”-sikerünk legyen. Ekkor se veszítsük el azonban reményünket, mert lehet, hogy sorsunk „jobb”-ra fordul.

            Íme egy csokor a „bal”-hiedelmekből, amelyek szinte olyan régiek, mint maga az emberiség. Már az ókori népek is ügyeltek arra, hogy páratlan számú lépcsők vezessenek fel az épületekbe, hogy ha a jobb lábukat tették az első lépcsőfokra, akkor jobb lábbal léphessék át a küszöböt.

            Honnan ered ez a sok „bal”-hit? Nyilván onnan származik, hogy a jobb kezünk, jobb lábunk általában fejlettebb és ügyesebb. A legrégibb emberkészítette eszközök arról tanúskodnak, hogy őseink még egyenlő arányban voltak a jobb- és balkezesek. Az egészen kicsi gyermekeknek rendszerint mindkét kezük egyformán ügyes és csak később válik a jobb kezük ügyesebbé, mivel szüleik állandóan ügyelnek arra, hogy a „szép kezükkel” nyúljanak a tárgyak után és fogják meg azokat.

            Vannak azonban született balkezesek is, ami nem jelenti azt, hogy ügyetlenebbek volnának jobbkezes társaiknál. Gondoljunk csak a különböző sportágakra: vívásra, teniszezésre, futballozásra, ahol a balkezesség, illetve a ballábasság nem hogy hátrány, hanem vitathatatlan előny. Sok híres ember – például Leonardo de Vinci, Michelangelo, Beethoven, Goethe, Benjamin Franklin – balkezes volt. Hiba volna tehát arra kényszeríteni a született balkezeseket, hogy a jobbkezüket használják. Ez éppen olyan nehezükre esne, mintha a jobbkezesektől megkövetelnék, hogy bal kézzel írjanak.

            Érdekes, hogyne csak az emberek, hanem az állatok között is szép számmal akadnak balkezesek, illetve balmancsosak. Az emberszabású majmok egyenlő arányban jobb-, illetve balkezesek. Vannak ballábas lovak is, s a siker szempontjából egyáltalán nem közömbös, hogy a versenypálya jobbra, vagy balra kanyarodik. A jobblábas lovak vágtában a jobb mellső lábuk érinti először a talajt. Néhány híres versenyló balra kanyarodó pályán mindig gyengébb eredményt ért el, kiderült róluk később, hogy ballábasok.

            S mi a helyzet a közúti forgalommal? Miért haladnak a járművek az út jobb oldalán? Lehet, hogy azért, mert olvasáskor megszoktuk, hogy balról jobbra kövessük a sorokat.

            Feltételezik azt is, hogy a szemünk előbb érzékeli a velünk szemen közlekedő járművet, ha bal felől érkezik. Régen számos országban baloldali volt a közúti közlekedés – Nagy-Britanniában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Indiában ma is. A baloldali közlekedésnek viszont a kerékpárosok látták hasznát, mert – miért, miért nem – az emberek többsége baloldalról száll fel és le a bicikliről, s így baloldali forgalom esetén kevesebb veszélynek vannak kitéve.

Minden relatív?