2021. augusztus 17., kedd

NOSZTALGIA - Keresztes Ildió fellépése Alsóörsön - 2012. aug. 17.

          Korábban kezdte Keresztes Ildikó a koncertjét, mint ahogy a hozzám került röplapon előre jelezve volt, ezért az elejéről lemaradtam. Akkorra értem oda, amikor azon elmélkedett, hogy a rák vagy a szűz követi az oroszlán horoszkópot. Miután megtudta, hogy a szűz, jót derült rajta. De ez a közvetlen stílus a továbbiakat is jellemezte. Mivel tudtam, hogy a fellépők soha nem isznak (bár a poharat időnként felvette Ildikó is, és névlegesen a szájához emelte, reklámozva a környék kiváló borait), ezért nem hihettem, hogy kissé pityókás állapotban van. Ezt a féktelen jókedvet annak tudtam be, hogy itt a nyár, a lehető legkellemesebb volt az idő egy koncerthez, és óriási tömeg gyűlt össze a bulvársajtóban kiválóan reklámozott Keresztes Ildikó meghallgatására.
         Új lemezét is ügyesen reklámozta, két dalt is bemutatott róla. Majd bejelentette, hogy "jöjjön az a bizonyos démon, aki bennem van". És tényleg jött. Olyan mély átéléssel énekelte - hol reszelt hangon, hol rekedtesen - hogy például nem is tudja hányszor ébredt ismeretlen ágyban, hogy az ember egy idő után már el is hitte neki. Különösen azután, hogy mesélt jópofa történeteket, mint például, hogy Tolcsván felejtete magát két napig.
          Nagyon kellemes volt látni ezt a fesztelen viselkedést, mintha szűk baráti körben saját magát kellett volna bemutatnia. A végén azzal búcsúzott, hogy ne higgyenek az újságoknak, hanem neki higgyenek! Engem meggyőzött. Én ezután semmit sem hiszek el a róla szóló pletykákból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése