550 éves város.1447-ben Rahow néven említi először oklevél.
A legenda szerint ezen a
tájon gyülekeztek egykor a betyárlegények, itt számolták össze a gazdagoktól
elvett kincseket, hogy aztán a szegények között szétosszák azokat.
A régészeti ásatások
bizonyítják, hogy már jóval korábban lakott volt ez a vidék. A város közelében
ugyanis késő bronzkori, tehát az időszámításunk előtti II. évezred végéből
származó leletekre bukkantak.
Lakossága a legrégibb
időktől kezdve állattenyésztéssel (főleg juhászattal), halászattal, vadászattal
foglalkozott. Termékeiket messze földön, többek között Bulgáriában
értékesítették.
Rahó megsínylette a
tatár-mongol hódítást, különösen 1241-ben, amikor Batu kán hatvanezres hordája
a Kárpátokon át Magyarország ellen vonult. A tatárok a föld színével tették
egyenlővé a városokat és falvakat, lakosságuk nagy részét legyilkolták vagy
rabságba vetették. A mohácsi csata után 1526-ban a magyar állam szétesett,
Kárpátalja nagyobbik része török megszállás alá került. De nemcsak a tatárok,
törökök támadásai tették tönkre Rahót és vidékét, hanem az erdélyi fejedelem és
a Habsburg császár-király közötti háborúk is.
A XVI. század elején Rahó vidéke a Forintvery és a Drágffy
családok birtokába jutott, melyeknek azonban nem sikerült teljes mértékben
jobbágyi sorsba juttatni népét, 1526-tól pedig a nagybocskói kincstári
uradalomhoz tartozott. 1572-es években az egész vidéket Büdi Mihálynak, később
Károlyi Lászlónak zálogosították el. 1600-ban 14 jobbágyudvart számlált. A
jobbágyok tizedet fizettek a juhtenyészés jövedelméből.
A Mária Terézia által kiadott úrbéri rendelettel 120 rahói
udvar kapott földet, ezért évente összesen 1 180 napot igás, 3 760 napot
gyalogos robotként voltak kötelesek ledolgozni, ezen kívül a termés
kilencedeként évi 153 forintot fizettek be a kincstár javára.
A XVII. században a huszti domíniumhoz csatolták Rahót és
vidékét, az akkor talált, és kitermelt sót a Tiszán Nagybocskóra szállították.
A sóbányászokat felmentették a domíniumnak járó tized fizetése alól. Egyre több
fát is szállítottak a Tiszán, 1720-ban például 94 tutaj indult útnak Rahóról az
Alföld felé. 1724-ben megnyílt a városban az első fafeldolgozó üzem.
A XVIII. század végén - a XIX. század elején Rahó gyors
fejlődésnek indult.
Az első Tiszán átvezető fahíd 1782-ben épült, ettől kezdve
a város a Felső-Tiszavölgy fontos gazdasági, kereskedelmi, politikai és
kulturális központjává vált.
1792-ben és 1828-ban épültek
görög katolikus templomai.
Az 1848-1849-es magyar forradalom véget vetett ugyan a
jobbágyrendszernek, a földreform azonban nem juttatta elegendő földhöz a
földműveseket, ami jogos elégedetlenséget szült körükben. Panaszaikban
követelték a föld újra elosztását, halászati és vadászati jogaik visszaállítását.
Az 1900. évi népszámlálási adatok szerint Rahó lakosainak
száma 5 873 fő volt, ebből 4 157 ruszinnak, 896 magyarnak, 772 németnek, 23
románnak vallotta magát. Első állami elemi iskolája 1895-ben nyílt meg, az
1908/1909-es tanévben hat tanítója 242 gyereket oktatott.
1910-ben 6577 lakosából 4432 ruszin, 1177
magyar és 917 német volt.
Súlyos megpróbáltatások jutottak osztályrészül a rahóiaknak
az első világháborúban. 1914. szeptember 10-én az orosz csapatok támadást
indítottak a vidék ellen és súlyos harcok után októberben elfoglalták a várost,
1915 elején azonban az osztrák-magyar csapatok visszafoglalták azt. 1919-ben
pedig román csapatok hatoltak be Rahóba, melyeket 1920 tavaszán cseh-szlovák
megszálló csapatok váltottak fel. A trianoni békediktátum (1920. június 4.)
Rahót is, akárcsak egész Kárpátalját, Csehszlovákiának adta. Neve Rachov lett.
A Kárpátalja visszatérésekor Rahóra 1939 márciusában
vonultak be a magyar katonák.
1941.
június 26-án 12.10-kor (a kassai
bombázás részeként) Tiszaborkút és Rahó között mélyrepüléssel géppuskatámadás ért egy Budapest felé haladó gyorsvonatot. A támadás eltérő források szerint egy, két vagy három embert ölt meg, három
súlyos és hat könnyebb sebesülést okozott. A gépeket ekkor a jól látható
felségjelek alapján szovjetként azonosították. (A kép rekonstrukció.)
A Vörös Hadsereg - miután súlyos harcokat vívott a Tatár-hágón, majd Kőrösmezőnél a magyar honvédséggel, annak szervezett visszavonulása után - 1944 október 16-án foglalta el a várost,
neve újra Rahovra módosult. A szovjetek 93 magyar és német férfit és nőt
hurcoltak el innét koncentrációs táborokba, 32-en sohasem tértek haza.
1958-ban kapta városi rangját.
A 2001-es napszámlálási adatok szerint Rahónak 14 969
lakosa van, ebből 1 037-en vallották magukat magyarnak.
A szovjet érában tovább folytatódott a város iparosítása.
Rahó legnagyobb iparvállalata a kartonpapírgyár fénykorában a múlt század
nyolcvanas éveiben több száz főt foglalkoztatott. Hasonló számú munkaerővel
rendelkezett a faipari kombinát és igen sokan dolgoztak az iparművészeti
termékeket előállító vállalatnál.
Ukrajna függetlenné válásával hivatalos neve Rahivra
módosult. A jelentkező mély gazdasági válság igencsak hátrányosan érintette az
itteni üzemeket és gyárakat, munkások százai váltak munkanélkülivé. Ők a
határon túl kerestek megélhetést önmaguk és családjuk számára. Bár a helyzet a
múlt század kilencvenes évei óta sokat javult, a munkaképes férfiak egy része
még mindig a külhonban dolgozik, többnyire az ottani nagyobb építkezéseken.
Jelenleg a kondenzátorgyár, a már említett kartonpapírgyár és a faipari
kombinát foglalkoztatja a legtöbb munkást.
A KMKSZ rahói
alapszervezete 1989-ben alakult 63 taggal. Az érdekvédelmi szervezettel szinte
egyidőben jött létre a Petőfi Sándor Anyanyelvi és Művelődési Kör. Vezetője
Bilics Éva.
Már az 1991/92-es
tanévben a Rahói Általános Iskolában 24 tanuló önálló tantárgyként a Rahói 1.
Sz. Középiskolában 114 tanuló pedig fakultációs foglalkozások keretében kezdte
tanulni a magyar nyelvet. Rahón rendszeresen szerveznek anyanyelvi vetélkedőket
a városban és a környező falvakban szórványban élő magyarok számára. (Legfontosabb forrás: Wikipedia)
