A hungarikumról

A hungarikum különleges, egyedi, jellegzetes, csak Magyarországra jellemző dolog, amelyről a magyarok ismertek a világban. A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény, ami 2012. július 1-el lépett hatályba pontosan meghatározza, hogy mi is számít hungarikumnak.

            Tehát: Megkülönböztetésre, kiemelésre méltó érték, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével, minőségével a magyarság csúcsteljesítménye, amelyet külföldön és belföldön egyaránt a magyarság eredményeként, kiemelt értékként tartanak számon, védett természeti érték, kiváló nemzeti termék, amit a Hungarium Bizottság hungarikummá minősít, és ami a törvény erejénél fogva hungarikum.

A hungarikumok közé tartozhat magyar feltaláló vagy alkotó műve, magyar termék, az őshonos vagy nemesített állatok és növények, a népművészet, a zene, a nyelv és a magyar irodalom. E jelzőt esetenként alkalmazzák társadalmi vagy közéleti jelenségekre is. 

A hungarikum nem magyar találmány. A legtöbb nemzet gyűjti az önazonosságához kapcsolódó anyagokat, amelyet patriotikumnak neveznek. Ennek megfelelően az érintett nemzetek vonatkozásában lehet szó például polonikumról, germanikumról, italikumról.

            Magyarországon a besorolást hivatalosan eddig nem szabályozták, ezért két megközelítés alapján lehet hungarikumnak tekinteni valamit. Az egyik szerint a nem magyarok, mit gondolnak magyarnak, illetve a magyarok mit gondolnak a sajátjuknak, a rájuk jellemző kizárólagosan magyar vonatkozású terméknek, jelenségnek, eredménynek stb. Továbbá vannak világszerte közismert hungarikumok, ezekkel azonosítják a magyarokat, ilyen például a gulyás és a csárdás.

Nemzetközi kitekintésben nem létezik olyan jogi kategória, hogy Hungarikum, de az Európai Unióban vannak olyan termékek, amelyek földrajzi eredetvédelmet kapnak. Ez azt jelenti, hogy az így minősített árú védelmet élvez az elnevezés használatával való visszaélések ellen. Az ilyen termék csomagolásán vagy címkéjén feltüntetik, hogy „oltalom alatt álló eredetmegjelölés”. (Forrás: Richpoi Hírek)
Hungarikumok alulnézetben:

Ősi lakhelyünk, a jurta

          Honfoglaló őseink a nomád állattartó népek közé tartoznak, állandó hajlékuk nem lévén, sátrakban laktak. Minden valószínűség szerint - a források nagy része ezt bizonyítja - a magyarság kör alaprajzú nemezsátrakban élt. Feltételezhetjük, hogy ősi nemezsátrunk a belső-ázsiai nomád török és mongol népek körében még ma is használatos jurtához hasonlított leginkább. E hajléktípus a szerkezet, az építeni tudás igen magas szintjét képviseli, joggal mondhatjuk, hogy a népi építészet csúcsteljesítményei közé tartozik.

          Milyen is volt a jurta? Gyorsan felállítható és szétszedhető, lóra felpakolható, könnyű szerkezetű kupolasátor. Vázépítménye két részből tevődik össze: oldalfalát falécekből álló récsszerkezet alkotja, amely hajlítható, széthúzható. Az ollós vázat bőrszíjak erősítik össze. Tetővázát gömbhéjszerűen álló, íves lécbordák alkotják, amelyek egy középső kerékabroncsba futnak össze. Felületére nemezborítás kerül, lószőrből font kötelékkel rögzítve.

          A jurta közepén tűz égett, a füst a tetőabroncs nyílásán távozott. A jurtasátor berendezését egyedül a szőnyegek, bőrök, ülőpárnák és evésre szolgáló alacsony asztalkák alkották. A földre terített gyékényszőnyeg - az ágy, a szék és az asztal szerepét töltötték be. A jurta belsejében szigorúan meg volt szabva, hogy nemek szerint kinek hol a helye: jobb oldalon a férfiak, bal oldalon a nők és a gyerekek foglaltak helyet. A bejárathoz közelebb eső - télen tehát hidegebb - részen kaptak helyet a szegények és a szolgák.

          A letelepedéssel a magyarság folyamatosan lemondott a sátorban lakásról, bár az állandó lakhelyül szolgáló épületek mellett - nyári szállásként - hosszú ideig igénybe vette a sátrakat. Valószínűleg a Kárpát-medence szláv népeitől vettük át a négyszögletes házformát.

NEMZETEK KONYHÁJA - Régi étel a pásztortarhonya (magyar konyha)

A tarhonyáról, magáról:

            A tarhonya vagy reszelt tészta egy magyar száraztésztaféle. Tarhonyából készül pl. a "pergelt leves", a laktató régi paraszt- vagy pásztorétel. Hungarikum.           

            A rostán átmorzsolva gömbölygetett tésztát tarhonya néven csak 1788-ban és az azt követő években írták le először. Az elődök a középkori apró tésztaformák voltak. Elkészítése igen munkaigényes, később ezért foglalta el a helyét a reszelt tészta. Legjelentősebb az alföldi parasztok táplálkozásában volt öreg tarhonya, kemény tarhonya, sűrű tarhonya, pirított tarhonya formájában.

            Az étel eredetije feltehetőleg Perzsiából származik, török közvetítéssel. Neve is a perzsa eredetű oszmán-török "tarchana" szóból ered, ami búzalisztből aludttej hozzáadásával készült tésztát jelent. Magyarországon általánosan az Alföldön terjedt el, mint az egyik leggyakoribb száraztészta. 

            Magyar szóként a tarhonya 1600 körül fordul elő először, akkor még nem tészta, hanem valószínűleg „főtt hús törmeléke” jelentésben. Egy más változat szerint a "tarho" (apró gömböcskékből álló hűsítő enyhén savanyú ital), amit felforralt tejből készítettek az Alföldön. Ebben az aludt, vagy savanyú tejben (tarhóban) főzték meg a pásztoremberek a száraztésztát, eszerint innen ered a tarhonya elnevezése.

            Elkészítésének ideje hagyományosan a nyár első fele, az aratás előtti időszak volt, ezért nevezték a júniusi meleget tarhonyaszárító időnek, a júniusi holdat pedig tarhonyaszárító csillagnak. Tarhonyarostán készítették, két különböző szitaszövet sűrűségű rostán dolgozták át, és minél kerekebbre sikerült, annál szebbnek tartották. A kész tarhonyát tésztaszárítóra rakták, majd száradás után vászonzacskóban a kamrában tartották.

            A szegedi asszonyok különösen híresek tarhonyakészítő művészetükről, ezt a hagyományt máig ápolják. A Tarhonyafesztiválra azonban nem csak Szegedről és környékéről, hanem Délvidékről és Erdélyből is érkeznek nevezések.
            A szegedi tarhonya népszerűsége az 1879-es nagy árvíz után mind nagyobb lett, míg első világháborús adatok szerint Szegeden és környékén már pár ezer mázsa tarhonya készült, 1928-ban mennyisége meghaladta a 100 vagonnyit. Propagálásához még Móra Ferenc is hozzájárult tanácsaival.
            Nagyon egyszerű, ízletes ételünk a pásztortarhonya, melyet szabad tűzön, bográcsban is elkészíthetünk!

Hozzávalók: 
50 dkg tarhonya 
1-1,5 kg burgonya 
kolbász vagy virsli 
20 dkg szalonna 2 fej vöröshagyma 
2 db paradicsom 
2 db zöldpaprika 
kevés köménymag 
feketebors, pirospaprika 
majoránna, só 

Elkészítése: 
            Az apró kockára vágott szalonnát megpirítunk. Amikor kiolvadt, ezen a zsiradékon megpirítjuk a tarhonyát és a felaprított vöröshagymát, a feldarabolt kolbászt vagy hámozott, karikázott virslit. Fűszerezzük, majd beletesszük a megpucolt, felkockázott burgonyát, felkarikázott paprikát, paradicsomot és felöntjük vízzel. Gyakori kevergetés mellett készre főzzük.

Tanács:

          Tálaláskor kovászos uborkát vagy más savanyúságot kínáljunk hozzá! 

MAGYAR KONYHA - Az öhöm (betyáros, öreglebbencs, tésztakása) és a slambuc

          Az alábbi ételek kimondottan magyar ételek. Nagyszerű társasági-közösségi programnak is számítanak. Az eredeti recepteket ajánlom kipróbálásra. A képen Kertész Karcsival és kiváló háziasszony feleségével, Icával készítettem 2011-ben a Balatonalmádi és Veszprém között fekvő Szentkirályszabadján.

          Az alföldi nyájat őrző pásztorok meleg ételhez úgy jutottak, ha megfőzték. Ez még a 20. sz. elején is bográcsban történt. A bogrács alá keményfából raktak tüzet, és csak a parazsán főztek.

          Az öhöm egyszerűen, gyorsan elkészíthető, e mellett jóízű, laktató és tápláló. A kockára vágott füstölt szalonna kiolvadt zsírjában megpirítják a vöröshagymát és a sajátos lebbencs- vagy öhömtésztát. A jó tészta pirítás közben felhólyagosodik, majd pirosbarnára sül. Amikor a tészta megpirult, megsózzák, bleteszik a vöröshagymát, amit üvegesedésig sütnek, közben a tészta tovább pirul, de nem ég meg. A bográcsot levéve a tűzről állni hagyják, majd a tésztát kevés vízzel puhára főzik.

          A slambuc az öhömnek egy sajátos, egyedülálló magyar változata. Készítésekor az alap az öhöm, de a megpirított szalonna, hagyma és tészta után a bográcsot leveszik a tűzről, belevágnak zöldpaprikát, majd ezzel együtt tovább sütik, hiszen a sült paprika illóolaja igen kellemes ízt ad  ételnek. A nagymás-paprikás lebbencs pirítása után leveszik a tűzről, beleteszik a pirospaprikát, és várnak, hoga pirospaprika íz- és zamatanyagai beleolvadjanak a zsírba. Utána beleteszik a kockára vágott burgonyát és rázással beleorgatják a szalonnás-hagymás-pirospaprikás zsírba. A bográcsot visszateszik a tűzre, majd ismét leévefelöntik vízzel, hogy ellepje a bogrács tartalmát. Várnal egy kicsit, hogy a tészta vizet szívjon magába, majd újra megkeverik. Ezután kézzel szétpaszírozott paradicsomot, kevés zellerzöldjét, újra zöldpaprikát, fokhagymát, borsot, (akár erőspaprikát), füstölt szárazkolbászt (vagy mást) tesznek a slambucalapba. A szárazkolbász zsírja kellemesen beleolvad a bogrács tartalmába. Addig főzik a keveréket, amíg a leve elfő, és ekkor megfordítják.

Pünkösd ünnepére

Máma van, máma van

Piros pünkösd napja.

Holnap lesz, holnap lesz

A második napja.

András, bokrétás jól megfogd

Lovadnak a zabláját,

Hogy ne tapossa, hogy ne tapossa

A pünkösdi rózsát.

 

Erre mentek a kisasszonyok

Szép gombos ruhába

Beleléptek véletlenül

Pünkösdi rózsába.

András, bokrétás jól megfogd

Lovadnak a zabláját

Hogy el ne tapossa

A pünkösdi rózsát.

(Népköltészet)

          Húsvét után, az 50. napon ünnepli a keresztény világ a szentlélek eljövetelét. Ez az ünnep a pünkösd, az egyházi év harmadik legnagyobb ünnepe. A középkorban a Szentlélek eljövetelét jelző szélzúgás jelképezésére kürtöket és harsonákat fújtak, a tüzes nyelvek jelképezésére égő kócot, rózsákat és ostyát hullattak a magasból, néhol fehér galambokat eresztettek szét a templomban.

          A néphagyomány pünkösdkor köszönti az élet megújulását. Ilyenkor volt szokás a lányok mosdóvizébe pünkösdi rózsa szirmot szórni, a legények pedig pünkösdi rózsát vittek kiválasztottjuk ablakába. A lányoknak viszont koszorút kellett fonni, s átadni a legényeknek. 

         Szimbolikus növénye a pünkösdi rózsa, szirmával a szentlélek tüzének lángnyelveit jeleníti meg.  Magyarországon is őshonos Pécs környékén. Legismertebb a bánáti bazsarózsa. Kerti dísznövényként valószínűleg a 16. században jelent meg nálunk. Parasztkerti dísznövényként az évelő pünkösdi rózsa régóta közkedvelt. Magyar György (1844-1923), aki Alcsúton és a Margit-szigeten is parkosított, Csobánkán évelő kertészetet rendezett be, amelynek Paeonia-gyűjteménye országos hírű volt.

Fehérvasárnap ünnepére

         Fehérvasárnap (latinul Dominica in albis) a húsvét nyolcadát záró vasárnap (tehát a szent szombatot követő nyolcadik nap, ill. a húsvétot követő vasárnap), amelyet a II. Vatikáni Zsinat óta húsvét második vasárnapjaként ismer a katolikus naptár. A nap neve a görög katolikusoknál tamásvasárnap. II. János Pál pápa az Isteni irgalmasság vasárnapjának nevezte el. A nevét onnan kapta, hogy a nagyszombaton keresztelt katekumenek ezen a napon vehették le a fehér ruhát, amelyet egy héten át viseltek. Szakrális tartalma a katolikus egyházban a halottakról való megemlékezés, a "halottak húsvétja".

            A fehérvasárnaphoz kötődő ajándékozó népszokás, a mátkálás, vagy komatál küldés feltehetően ókeresztény gyökerű. A fehérvasárnap népies neve a szokás miatt mátkálóvasárnap, vagy komálóvasárnap. Hahóton a neve mátkavasárnap, az Ormánságban mátkázóvasárnap. Általában lányok, de fiúk is – többnyire a húsvétról maradt tojásokkal, gyümölccsel, süteménnyel – szépen földíszített tálat vittek egymáshoz, mellyel örök barátságot (komaságot, mátkaságot) fogadtak. Ennek szimbolikus eseménye, hogy a megajándékozott fél egy darabot kivett, s helyette kettőt rakott a tálba. E hagyomány emlékét gazdag népdalkincs is őrzi. Többfelé e vasárnapon tartották a játszót. Ekkor a lányok és a legények külön-külön csoportokban kivonultak a falu szélére, s ott különféle játékokkal szórakoztak egész nap.

            Egyházi eseményhez kötődött a lilázás, a lányok a litánia után az utcán összekapaszkodva táncoltak, énekeltek, körjátékokat játszottak. A legkedveltebbek a „Bújj, bújj, zöldág” és a „Fehér liliomszál” kezdetű játékok voltak.       

            Némely vidéken szokás volt, hogy a farsang óta férjhez ment lányok fehérvasárnapon menyasszonyi ruhájukban mentek a szentmisére, de koszorú és fátyol nélkül.

Szent György napi népi hiedelmekből - április 24.

Kolonics Ferenc: Sárkányölő Szent György (gobelin, 43,5x53/5 cm)

            E napot Európa nagy részében a tavasz kezdeteként tartották számon. A rómaiak e napon ünnepelték a Paliliá-t, amikor a pásztorok kiseperték az istállókat; meghintették vízbe mártott babérágakkal, és a szalmatűz füstjével megfüstölték magukat és jószágukat. A tűzön a nyájat is áthajtották, maguk háromszor ugrottak át rajta, hogy a boszorkányok rontását elkerüljék. A pásztorok áldozatot is bemutattak, majd kezet mostak a reggeli harmatban.

            Az egyház a legenda szerinti Sárkányölő Szent György névünnepét április 24-re tette. A hiedelmek és a népszokások azonban nem a szentre, hanem a római pásztorünnep rítusaira emlékeztetnek. Nálunk és a szomszéd népeknél egyformán e napon történt az állatok első kihajtása, amely leggyakrabban zöld ággal történt, a hit szerint ez az állatok gyarapodását szolgálja (pl. egy Zala megyei adat szerint: „Úgy zsendüljön a jószág, ahogyan a zöld ágon a levél”). A nyírfa vagy rózsafaággal történő kihajtás rontáselhárító magyarázatot is kapott. A jószág tűzön át hajtásának, ill. füstölésének elsősorban rontáselhárító célja volt. Az Ipoly mentén a karácsonyi aprószentek-vesszővel hajtották ki az állatokat először a csordára.

            A tehenek és bikák kapuba fektetett láncon át hajtása országszerte általános volt, de gyakori volt a fejszén, ekevason, tojáson, ill. a gazdasszony kötényén, kifordított szoknyáján stb. való áthajtás. Vépen (Vas megye) az állatokat kihajtás előtt az istállóban bodzafával vagy zöld gallyal megverték, a kijáráshoz pedig tojást és kívül–belül láncot tettek. Azt tartották, hogy olyan erős lesz a lábuk, mint a lánc. A tojást a szegényeknek adták, hogy imádkozzanak a barmokért. Körösön (Gömör vármegye) a láncon keresztül tüskés vesszőt raktak, majd tüzet gyújtottak rá, s erre karácsonykor eltett hamut öltöttek, tömjént tettek, hogy füstjétől a gonosz eltávozzék. A legkülönbözőbb rontáselhárító módszerek alkalmazásával védték e napon a házat és lakóit, de főleg az istállót. Ilyenek: az istálló körülszórása, körülfüstölése, zöld ágak tűzése az ajtóra, kapura; seprű, só, gatyamadzag az ajtóba; fokhagyma a marha szarvába stb. 

            A magyar népi hitvilágban Szent György napjára elsősorban a boszorkányok és más rontók felfokozott tevékenysége jellemző, amely elsősorban a tehénre, ill. a tejre irányul. Kifüstölték vagy kiforrázták a tejesköcsögöket gyógyhatásúnak vélt füvekkel vagy ezek főzetével (pl. kakukkfűvel, úrnapi sátorfűvel). Sok helyen e napon állítottak új kcsögfát.

            A tejvarázslásra, tehénrontó boszorkányra vonatkozó hiedelmeknek Európa-szerte megvoltak a hagyományos napjai. Szent György napja a miénkhez hasonló jellegű a kárpátaljai ruténeknél, délszlávoknál, románoknál

Locsolkodás, locsolóversek - MINDEN BARÁTOMNAK, ISMERŐSÖMNEK BOLDOG HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!

Török János: Húsvéti locsolkodás

            Húsvét hétfő a magyar népéletben a locsolkodás napja. A szokásról már 17. századi írásos emlékek is fennmaradtak. A víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alapja ennek a szokásnak, mely aztán polgárosodott formában (kölnivízzel locsolás) megmaradt a városokban napjainkig. Bibliai eredetet is tulajdonítanak a locsolkodás hagyományának, eszerint a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vevő, ujjongó asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket. Vidéken egykor kútvízzel, vödörből locsolták le a lányokat, sőt egyes vidékeken a patakban megfürösztötték őket, sajnos ha hideg volt húsvétkor bizony betegség is származhatott ebből.

A locsolóversek közül lehet választani húsvét hétfőre:

Nem szoktam én mocskolódni,
eljöttem hát locsolkodni.
Kegyed szép kis virágszál,
piros tojást rám tukmál.
Ha pénze van, az is jó,
nem vagyok én Télapó.

szolidabb változatban:

Zöld erdőben jártam,
két őzikét láttam,
az egyik kacsintott,
ide a forintot!

Korán reggel felébredtem, messze-messze jártam,
Tündérország kiskertjéből rózsavizet hoztam.
Na, te kislány, megöntözlek, ma van húsvét napja,
Tündököljön a két orcád, mint a piros rózsa.
Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok,

Zsebemben is elférnek a piros tojások.

Botom földig lekonyul,
Nem vagyok már mai nyúl.
Káposztám javát megettem,
Locsoljon más helyettem!

Pálinkás jó reggelt kívánok e háznak,
Főképp a dolgos szülők jól nevelt lányának!
Elmondom én gyorsan jövetelem célját:
Megöntözöm most a környék legszebb lányát.
Kívánok e háznak hát mindenből eleget,
Főképp békességet, egészséget és szeretetet!

A nagyböjt és a tradicionális húsvéti ételek

  A nagyböjt a Húsvétot megelőző 40 napos időszak (szintén negyven napig tart a Ramadan, a muzulmánok böjtje) hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig terjed. Hamvazószerda elnevezése egyházi szokásra utal, a múlt évi megszentelt barkát elégetik, hamuját a pap megszenteli, s keresztet rajzol vele a hívek homlokára, annak bizonyságára, hogy a halandók porból lettek, s porrá lesznek. A hamvazkodásnak egészségmegőrző szerepet tulajdonítottak. Ezen a napon elsikálták a zsíros edényeket, mert zsírt a következő 40 napban nem ettek. Böjt idején tilos volt a bál, a mulatság, de a lakodalom is. Általános volt az a szokás is, hogy a lányok ilyentájt fekete vagy sötétebb, dísztelenebb, egyszerűbb ruhákat hordtak. A néphagyomány szerint ilyenkor húst vagy zsírt, zsíros ételt enni tilos. Csak kenyeret, zöldséget, gyümölcsöt, illetve ezekből készült meleg ételeket ehettek. A paraszti étkezésben az év egyéb szakában szokatlan módon vajjal, növényi olajjal főztek. Volt ahol napjában csak egyszer ettek, máshol a tojás és a tejes ételek fogyasztását is tiltották.

          A szigor az évszázadok alatt fokozatosan enyhült, a 19. századra az vált általánossá a keresztények körében, hogy a hívők a nagyböjt időszakában is csak a pénteki böjtnapot tartják, ilyenkor növényi táplálékot vagy halat vesznek magukhoz. Gyakran került az asztalra cibereleves. Ennek az ételnek az alapja a búza vagy rozskorpa, melyet cserépedényben forró vízzel felöntve néhány napig erjesztenek, majd liszttel, tejföllel behabarják, és főznek még bele kölest vagy hajdinát, hogy laktatóbb legyen. Aszalt gyümölcsökből is főztek tejfölös savanyított levest, néhol ezt is ciberének nevezték. Igen kedveltek voltak a böjti időszakban a hüvelyesek, a borsó, a bab és a lencse.

           A nagyböjt végeztével a templomban megszentelt ételek kerültek terítékre. Magyarországon tradicionális húsvéti eledel a főtt, füstölt sonka, kemény tojással és tormával. Sok helyütt az ünnepi ételhez nem kenyeret hanem kalácsot esznek. A kalács húsvétkor süteménynek is kedvelt, töltött mákos, diós változatban is készítik. Míg Görögországban a húsvét elképzelhetetlen báránysült nélkül, nálunk már csak ritkán kerül ez az étel az asztalra. A sonka a hagyományos paraszti életben a téli disznóvágáskor került a füstölőbe, és ezt a nagyböjt alatt természetesen nem lehetett elfogyasztani, csak a böjt elmúltával, húsvétkor.

Sándor, József, Benedek napjára

Weöres Sándor: Tavaszköszöntő

Sándor napján megszakad a tél,

József napján eltűnik a szél,

Zsákban Benedek

hoz majd meleget,

nincs több fázás, boldog, aki él.

Már közhírré szétdoboltatik:

minden kislány férjhez adatik,

szőkék legelébb,

aztán feketék,

végül barnák és a maradék.

Március 18. Sándor nap
         Sándor napja, a néphit szerint az első meleghozó nap. " Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget." Bizonyos vidékeken a zab és árpa vetésére legalkalmasabb napnak tartották.

Március 19. József nap
         A második meleget hozó nap. Szent József, a názáreti ács, Jézus gondviselőjének, a famunkások védőszentjének a napja.
            Ehhez a naphoz szintén fűződnek időjárás-, termésjóslás és haláljóslás is.
Ha ezen a napon pl. szivárványt látható az égen, akkor jó búza- és bortermés ígérkezik. De ha rossz idő van, akkor sok lesz a halott. Azt tartják, amilyen az idő Józsefkor, olyan lesz nyáron a szénahordáskor is.

            Sok helyütt ezen a napon engedik ki először a méheket és a legelőkre a marhákat, valamint ezen a napon ültetik el a fokhagymát és a krumplit. A hagyomány szerint ezen a napon szólalnak meg először a madarak, mert Szent József kiosztotta nekik a sípot. És ekkor érkeznek meg az első fecskék: "Fecskét látok, szeplőt hányok!" De ezidőtájt várták vissza a gólyákat is, amelyek tollazatának tisztaságából jósoltak. Ha tiszta fehér volt a tolluk színe, akkor szűk esztendő várt rájuk, viszont, ha koszos volt, akkor bő termésre számíthattak. A Mura vidéken ezen a napon a marhákat is kihajtják a legelőre.

Március 21. Benedek nap:
         A harmadik meleget hozó nap a bencés rend alapítójának, nursiai Benedeknek a nevét viseli. A név a latin Benediktus szóból származik, aminek jelentése: áldott. Ez a nap a tavasz első napja, és a napéjegyenlőség idejének napja is egyben. Régen ezen a napon zsírt és fokhagymát szenteltek, amelynek később csodatevő, betegségűző erőt tulajdonítottak. A szentelt fokhagyma főzetével kenegették a tífuszos betegek fejét és hasát. Időjárásjósló nap is, mert ha ezen a napon dörög az ég, akkor száraz lesz a nyár.

            Népi megfigyelés: Ha Sándor, József és Benedek napokon süt a nap, akkor hosszú, meleg nyár várható, ha nem süt, akkor hosszú, lucskos ősz lesz.

Szent Kázmér napjára - március 4.

A néphit szerint

            Kázmér napját egyes helyeken a tavaszi tisztulat, a ház és háztájék rendbetétele kezdetének tekintette. Baranyában patkányűző napnak is tartották. Ilyenkor néztek utána, hogy a patkányok nem telepedtek-e meg az istállókban vagy a házban, és ezt a napot tartották a legalkalmasabb arra, hogy onnan a gazda kihajtsa a nagy károkat okozó rágcsálókat.

Kázmér a magyarok miatt lett szent

            Szent Kázmér (Krakkó, 1458. október 3. +Grodnó, 1484.) IV. Kázmér lengyel király hat fia közül másodikként született 1458. október 3-án a krakkói királyi várban.

            IV. Kázmér politikája nagyrészt családi politika volt. 1454-ben feleségül vette Albert magyar király leányát. Ebben az motiválta, hogy Erzsébet édesapja révén jogot formálhatott Csehország és Magyarország trónjára. A házasság mindazonáltal boldognak bizonyult: 1456 és 1483 között 6 fiuk és 7 leányuk született – Erzsébetet a "Jagellók anyjának" nevezték. Kázmér idővel mindent megtett, hogy gyermekei megfelelő rangot szerezzenek. Legidősebb fia, Ulászló 1471-ben Csehország, majd 1490-ben (Mátyás halála után) Magyarország királya is lett; három másik fia őt követte Lengyelország és Litvánia trónján, egy másik érsek, majd bíboros lett.

           Az 1948-ban szentté avatott Kázmér nevű fia 1471 és 1478 között eredménytelenül igyekezett megszerezni Mátyás magyar király trónját. 1471 nyarán Vitéz János esztergomi érsek vezette összeesküvők úgy látták, hogy Mátyásnak nem Csehország (és ez után a Német-római Birodalom) trónját kellene minden áron megszereznie, hanem az oszmánok ellen kellene az ország erőforrásait használnia. Vitézék a lengyel király másodszülött fiát, Kázmért szemelték ki a magyar trónra, akinek szülei anyai örökösödés jogán igényt tartottak a magyar koronára. Mátyás azonban hamar megtudta, és 1471 július végén visszatért Morvaországból, mire az összeesküvők harci kedve elpárolgott. Kázmér azonban nem adta fel, és 1471 szeptemberében hadat üzent Mátyásnak. Kicsiny seregével októberben átlépve a határt, Budára indult megválasztására. Úgy tudta, hogy az egész ország epekedve várja. Nagy lett a meglepetése, mikor kiderült, hogy minden várat egyenként kellene elfoglalnia. Ezért Buda helyett északnyugat felé fordult. Nyitra várában táborozott egy darabig, majd szép csendben hazaindult. Bevált Ország Mihály – Mátyásra nem éppen hízelgő – intelme: „Akit a szent koronával koronázva látsz, imádd, szentséges királynak tekintsd és tiszteld, ha ökör volna is”. Kázmérre azonban a történtek mély és tartós benyomást tettek, és az addig nem különösebben vallásos főherceg vallásos áhitatba esett. A hercegi ruhája alatt állandóan vezeklő inget viselt, a földön hált, s amennyire csak lehetséges volt, megtagadta magától a fejedelmi élet kellemességeit. Egy óra az örökmécses fényénél többet jelentett neki, mint az udvari népnek egy ünnepi éjszaka a csillárok ragyogásában. A teste egyre gyengült, de nem követte orvosai tanácsát, és nem hagyta abba az önmegtartóztatást. Tuberkulózisát az akkori gyógymódokkal nem tudták gyógyítani, s 1484. március 4-én a krakkói püspök jelenlétében meghalt. A király Litvánia fővárosába, Vilniuszba vitette holttestét, és az ottani dóm Mária-kápolnájában temettette el. Általános volt a gyász Kázmér felett, s tisztelete hamarosan kialakult, pl. Litvánia lovagjai az ő közbenjárását kérték harcaikban.

            Szentté avatását I. Zsigmond lengyel király kérte az V. lateráni zsinat idején (1512-- 1517). 1521-ben ez már meg is történt, és a kanonizáló bullát az akkor éppen Rómában tartózkodó polocki püspöknek át is adták. Az okmány azonban sohasem jutott el Lengyelországba, mert Ciolek püspök Rómában pestisben meghalt. Minden akta és okmány elpusztult a kor zűrzavaraiban. A reformáció után III. Wasa Zsigmond király újra kérte Kázmér kanonizációját, és 1602-ben VIII. Kelemen pápától új okiratot kapott, mely X. Leó korábbi iratára hivatkozott. 1604. május 10-én Szent Kázmér ereklyéit egy új kápolnába vitték át Vilniuszban. Miután felnyitották a sírját, meglepve tapasztalták, hogy a teste a sírbolt nedvessége ellenére is ép volt, sőt a leplet, amelybe burkolták, a Mária-himnusszal együtt sértetlenül találták. Három napon át – így tudja a jámbor hagyomány – kellemes illat áradt a sírból. A seregestül odasiető hívek tisztaságának jelképét látták benne. Nem sokkal később ott épült föl az első templom a város és a keresztény Litvánia védőszentjének tiszteletére.    Ünnepét 1621-ben vették föl a római naptárba, március 4-re.

Mátyás (Jégtörő Mátyás) napjára - február 24.

Simon Mihály: Téli táj (olaj; 40x80)

            Az emberek képzelete Mátyás apostol ünnepe és a közeledő tavasz között kapcsolatot teremtett, így lett a szentből Jégtörő Mátyás, mert az ő szekercéje töri meg a jeget, a tél hatalmát.

Népi megfigyelések
A gazdálkodók, a természet közelében élő szőlősgazdák előtt ismert volt az időjárás és a termés szoros összefüggése, innen eredő megfigyelések:
- Mátyás feltöri a jeget; ha nem talál, akkor csinál, ha meg talál, akkor ront.
- Ha az idő havas volt, búzát, árpát, zabot vetettek a jó termés reményében.
- A gazdasszonyok pedig sárgarépát, petrezselymet, borsót, azzal indokolva, hogy akkor nem eszi meg a féreg a magvakat.
- Azt is mondták, ha esik az eső, akkor elveri a jég a termést, a szőlő pedig savanyú lesz.
- Mátyás a halászoknak is jeles napja, ekkor kezdenek ívni a csukák. Az ezen a napon fogott csukát a nép "Mátyás csukájá"-nak nevezi, és egész évre bő hal-fogást ígér.
- A Mátyás-napi időjárásból nemcsak az éves termésre, hanem a tojásszaporulatra is lehet jósolni. Egyes vidékeken a Mátyás-napi libatojást megjelölték, vagy nem is költették ki, mert úgy tartották, hogy az e tojásból kikelt liba szerencsétlenséget hoz, de lehet, hogy hibás vagy nyomorék lesz. Másutt verekedősnek, marakodósnak tartották.
- A hideg idő jó termést jelent, a szeles pedig kevés tojást.
- Mátyás apostol a halászok védőszentje is. Ezért a Mátyás napján fogott hal az egész évi szerencsés halászat előjele.
- Ha nem esett a hó, vagy eső ezen a napon, akkor a Szeged környéki öregasszonyok harmatot szedtek. A harmatos lepedőt a tehénre terítették, hogy jól tejeljen, és mindig tele legyen a sajtár.
- A juhászok életéhez is hozzánőtt a Mátyás-nap. Kivételek csak a szökőévek, mert ilyenkor Mátyás-ugrás következik be, azaz Mátyás 25-ére esik.
- Ha Mátyás éjszakáján fagy, akkor még negyven fagyos éjszaka következik.
- A pásztorok azért is várták szívesen Mátyást, mert elhajtotta a havat, a legelő megtarkult, kilátszott a fű a hó alól, és a meddőséggel mehetett a legelőre a juhász (meddő juhokkal). Amikor szabályozták az ellést, úgy irányozták, hogy Mátyáskor jöjjön be az ellés.

          Az időjárási regulákon kívül Szent Mátyás néhány kalendáriumhoz kötött történetnek is hőse: Erre egy példa:

            A hagyomány szerint az Úr Mohácsra küldte Mátyást jeget törni, a szekcseiek azonban megállították, és pálinkával leitatták. Ezután a szent visszafordult, és elmaradt a jégtörés. Aztán Isten Gergelyt küldte el, akit viszont a báriak borral itattak meg. Végül Józsefet küldte el az Úr, és ő baltájával meg is törte a Duna jegét.

Ismert szólás: "Topogva jár, mint Mátyás után róka a jégen."

Benkő László: Téli táj (szül: 1926;  olaj, fa; 60x80)

Február jeles napjai

            Gyertyaszentelő Boldogasszony napján (február 2.) szoktak a katolikusok gyertyát szentelni. A hagyományos társadalomban a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embereket. A sublótban, a ládafiában tartották, vagy szalaggal átkötve a falra helyezték. Időjárás- és terményjósló hiedelmek is kapcsolódtak e naphoz. Közismert a medvével való jóslás: ha kisüt a nap, és a medve meglátja az árnyékát, akkor visszamegy, és még negyven napig tart a hideg.

            Balázs napján (február 3.) a Dunántúlon is szokás volt a Balázs-járás. Maskarába öltözött gyermekcsoportok jártak házról hátra. Egyikük Balázs püspököt személyesítette meg – fején papírsüveggel, a többieken papírcsákó volt, oldalukon fakard. Nyársat vittek, hogy a háziak arra tűzhessék a kolbászt és a szalonnát, de kaptak zsírt, tojást, babot is. Ezt azután elvitték a tanítónak, aki megvendégelte őket. E naphoz is kapcsolódik időjárásjóslás. A délvidéki magyarok azt tarják, ha ezen a napon esik, akkor nyáron jég veri el a termést.

            Ágota napja (február 5.) alkalmas a

házi féreg eltávolítására.

            A Dorottya-nap (február 6.) időjárási regulája szerint: „Ha Dorottya szorítja, Julianna tágítja”. Vagyis ha e napon fagy, akkor Julianna napjára (február 16.) megenyhül az idő.

            Bálint napját (február 14.) jónak tartották a kotló sikeres ültetésére. Az időjárásból a várható termésre jósoltak. Hideg, száraz idő esetén jó termést reméltek. A Balaton környékén a madarak és a tolvajok távol tartására megmetszették a szőlőföld négy sarkán a tőkéket.

            Zsuzsanna napján (február 19.) ha alacsonyan repül a pacsirta, akkor még hideg várható, de ha magasan száll, akkor közel a jó idő.

            Üszögös Szent Péter napját (február 22.) szerencsétlennek tartották, ezért semmilyen munkához sem fogtak.

            Mátyás napjához (február 24.) is fűződik időjárási mondóka: „Ha Mátyás jeget talál, akkor töri, ha nem talál, akkor csinál!”. A hideg idő jó termést jelzett. A halászok az e napon fogott halat az egész évi szerencsés halászat előjelének tekintették.

(Felhasználtam A Veszprémi 7 Napban 1998. február 2-án megjelent írásomat.)

Pál napjára - január 25.

            Ezt a napot pálfordulónak is nevezik, arra a bibliai történetre utalva, mely szerint a Jézust üldöző Saul ezen a napon tért meg, és innentől Pál apostol néven emlegetik.

        A néphitben időjárás-, termés- és haláljóslás napja. A szép, derült idő sokfelé azt jelentette, hogy még hosszan tartó hidegre lehet számítani.
            A legismertebb Pál-napi        Libával kapcsolatos termékenységvarázslásra is vannak példák: Szeged környékén a lúd fenekét piszkálják meg ezen a napon, hogy szaporán tojjon. A Pál-napi tojásból kelt libát Csépán veszekedősnek, marakodósnak tartják.

        A  regula a hajdani dögvészekre utal (pestis, kolera), így hangzik: –Ha Pál fordul köddel, az ember meghal döggel.

            Állatokra vonatkoztatva is ismert: – Ha Pál fordul köddel, jószág hullik döggel.

            A moldvai csángó magyarok szerint: – Ha Pál fordul fénnyel, az ember meghal éhen.

            A bukovinai magyarok szerint: – Ha tiszta idő van, akkor jó szénatermés lesz, ha szél fúj, akkor kevés lesz a széna.

            Az erdélyi gyimes-völgyi megállapítás szerint: „A régiek úgy tartották, hogy Pálfordulókor, milyen állatok a fődbe vannak, hogy ott telelnek, akkor akik fejvel befelé vannak. Akkor fordulnak kifelé, hogy jöjjenek a felszín felé”.

            A laskóiak összefoglalták a csíziók lényegét egy versben:
Pál fordulása, ha tiszta,
Bőven terem mező, puszta,
Ha szeles, jön hadakozás,
Ha ködös, embernek sírt ás,
Ha pedig esős vagy nedves,
Lesz a kenyér igen kedves.

            A medvével való jóslás, amely ma általánosan Gyertyaszentelő napjával (febr. 2.) kapcsolatos, a határainkon belül és túl élő magyarságnál is gyakran Pál-naphoz kötődik. Pál napját a tél fordulójának tartják, és például a Bács megyei Topolyán (ma: Szerbia) ezen a napon jósolnak a medvével: ha kisüt a nap és előjön a medve, még negyven napig lesz hideg

           Kecelen így tartották: –Pálkor inkább a farkas (Gréczi Margit alkotása) ordítson be az ablakon, mint a nap süssön be”.

            Libával kapcsolatos termékenységvarázslásra is vannak példák: Szeged környékén a lúd fenekét piszkálják meg ezen a napon, hogy szaporán tojjon. A Pál-napi tojásból kelt libát Csépán veszekedősnek, marakodósnak tartják.

            Ismeretes e napon a haláljóslás az ún. pálpogácsával. Minden családtag számára pogácsát készítenek, melybe libatollat tűznek. A néphit szerint akinek a tolla megperzselődik sütés közben, arra betegség, akié megég, arra halál vár a következő esztendőben. A tollaspogácsa készítésének más alkalmai is vannak. A Dél- és Kelet-Dunántúlon és az Alföldön is sokfelé inkább Szilveszter napján sütik. A haláljósló tollaspogácsát az Alföldön Pál-napkor készítik, de Luca-napkor ugyancsak ismeretes lucapogácsa néven.
(Magyar Néprajz, 2005.01.26)

Zaragozai Szent Vince napjára - - - január 22.,

Ismeretlen festőtől; 16. század

Neve latin eredetű (Vincentinus), jelentése győzedelmes.

    Szent Vince élete: Szent Vince hispániai (spanyol) vértanú, Szent Valér zaragoza püspökének diákja. A Római Birodalom Hispánia részén 304-ben Valenciában börtönbe vetették. A keresztény hite miatt megkínozták a zarragozai diakonátust, de ő nem tagadta meg a hitét, és a kínzások következtében meghalt. A halottat kitették a város melletti rétre, és a monda szerint az égből leszállt egy madár, és a hullát marcangoló vadakat elriasztotta. Ezután zsákba varrták és bedobták a tengerbe, de a hullámok mindig kivetették a partra. A kínzók vezetője – miután nem tudott megszabadulni a hullától és érezte, hogy az áldozat milyen állhatatos –, felkiáltott: Vicentus! (Azaz győzedelmes.) Nem tudta hitében megváltoztatni, de halála után sem tudott megszabadulni tőle. Csontjait Valenciában őrzik.

            A keresztényüldözés után Vincét szentté avatták, és a halászok, valamint a szőlőtermesztők, borászok védőszentje lett, bár egyetlen leírásban, kódexben sincs arra utalás, hogy a szőlőhöz, borhoz bármi köze lett volna.

            Szent Ágoston több prédikációt mondott a szent tiszteletére.

            Szent Vince tisztelete főleg Franciaországban terjedt el. Hogy a szent a bor patrónusa lett, annak oka nagy valószínűséggel nevének népies etimológiája: Vin-Cent (százszoros bor). Franciaországon kívül a keresztény bortermelők Elzászban, Dél-Németországban és Ausztriában részesítik tiszteletben. Párizsi borkereskedő-társulások még a barokk időkben is verettek olyan pénzt, amelyen egyéb szentekkel együtt Vince is látható. Szent Ágoston több prédikációt mondott a szent tiszteletére. Portugália, Lisszabon patrónusának tekinti. Sok templom viseli a nevét, Rámában például nem kevesebb, mint három! A koronázási paláston is megjelent alakja. Kopasz nádor a nagyváradi székesegyházban (ma: Oradea; Románia) oltárt emelt tiszteletére.

            A csongrádi Szent Vince borrend nem véletlenül vette fel éppen ezt a nevet. Szerintük a homokos talajon való munka épp oly gyötredelmes, és kitartást igénylő, mint amilyen Szent Vince élete volt. A borrend Vince napi köszöntője: „Ha megcsordul a Vince, megtelik a pince. Régi igazság ez. Igaz-e jó Vince? Most, hogy ünnepeljük névnapodon Vincét, Telj meg áldással Te, s csorduljon meg pincéd!”.

            Tiszteletére kápolnát, templomot nyilván azért nem szenteltek Magyarországon a szőlőhegyeken, mert búcsúnapját télidőben nem tudták volna méltóképpen megünnepelni. Ez alól kivétel azonban a Sárospatak közelében lévő Szentvincehegy, a helybeli nép ajkán Szemince, amelyen a középkorban (1238) a szőlők között dominikánus klastrom állott.

            Népi hagyományok, szokások: A magyar nyelvterületen Vince napjának időjárásból a vincellérek, borászok az őszi szőlőtermésre következtettek. Ezen a napon kimentek a szőlőbe, a fagyott szőlőből egy darabot levágtak, ezt nevezik Vince-vesszőnek. Ezt otthon vízbe tették, és hajtásaiból jósoltak az az évi szőlőtermésre. Nagyon nagy hidegben a rügyek elfagynak, és így ki sem hajtanak. A népi időjóslás alapján „ha Ágnes hideg, engesztel Vince, hogy teljék a pince”, azaz ha Vince napján esik az eső, akkor sok borra számíthat a gazda. Általában január közepén a nagy hidegek megszűnnek, és elkezdődik a felmelegedés, ezért mondja egy másik mondóka: „ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince”!       A moldvai csángó magyaroknál a következő változatot jegyezték fel:
„Fényes Vince, tele pince. Ködös Vince, üres pince!”.

            A Vince-napi időjárási regula a vajdasági magyarok körében így szól:
„Ha fénylik Vince, megtelik a pince. Ha csepeg, csurog, kevés lesz a borod!”.

            Az 1799-es Kalendáriom szerint: „Ha szent Vintze napja fénylik, azt mondják a boros gazdák, hogy meg-telik a pintze, és sok jó bort várhatni.”

            A szőlősgazdák Vincét ősidőktől kezdve úgy tisztelték, mint aki legyőzi a tél sötét hatalmát, és előkészíti a lassan közeledő tavasz útját.
            Elterjedt szokás volt az is, hogy a szőlőterület széleit szentelt borral vagy szentelt vízzel locsolják meg.

            Még nem is olyan régen, a pécsi szőlősgazdák Vince napján egyik pincéből a másikba járva szoktak együttesen áldomásozni; ezt nevezik Vince napi pincejárásnak.
            A kopácsi gazdák zseniális hagyománya szerint sok bort kell inni ezen a napon, hogy bő legyen a termés. Érdekes, de a Bács megyei Topolyán (ma Horvátországban található) a várható kukoricatermésre jósolnak a Vince-napi időjárásból: amilyen hosszú jégcsapok lógnak az ereszen, olyan hosszúak lesznek a kukoricacsövek – tartják.

            A csongrádi Szt. Vince borrend Vince napi köszöntője: „Ha megcsordul a Vince, megtelik a pince. Régi igazság ez. Igaz-e jó Vince? Most, hogy ünnepeljük névnapodon Vincét, Telj meg áldással Te, s csorduljon meg pincéd!”.
            Ópusztaszeren Szekszárd, Siklós, Balatonfüred városok minden évben méltó ünnepséggel emlékeznek meg a Szentről.

            Mikszáth Kálmán mondta: „Nem vagyok barátja a bornak. Elhibázta az öreg Noé, mert mielőtt az első szőlőtőkét elültette volna, megáztatá egy oroszlán, egy majom, egy disznó és egy bárány vérében. Azért aztán vagy oroszlánná vagy majommá vagy éppen báránykává, esetleg disznóvá válhat tőle az ember”.