2022. augusztus 28., vasárnap

Karinthy Frigyes halála napjára - - - - - 1938. augusztus 29.

Karinthy Frigyes (teljes nevén: Karinthy Frigyes Ernő) író, költő, műfordító Budapesten születet 1887június 25-én. Siófokon halt meg 1938. augusztus 29-én. 
Karinthy maga mondta, hogy minden műfajban alkotott maradandót. Az olvasóközönség többnyire irodalmi karikatúráit ismeri, az „Így írtok ti”-t, valamint a kisdiák életéből megírt képeket tartalmazó „Tanár úr kérem”-et. De Karinthy életműve ennél jóval tartalmasabb és sokrétűbb. Fiatal korától kezdve vonzódott a tudományokhoz, a magyarok közül elsőként ült repülőre Wittman Viktor pilóta mellett, majd annak szerencsétlenségből bekövetkezett halála után megírta Wittman életrajzát.
Első irodalmi sikerét gyerekkorában érte el, Verne hatását mutató kisregényét, a Nászutazás a Föld középpontján keresztül című írást 12 éves korában kiadták. A század eleji vicclapokban közölt irodalmi karikatúráival és humoreszkjeivel szerzett magának hírnevet. Ezeket a műveit később sem tagadta meg, de nem egy nyilatkozatából, írásából, kortársak által lejegyzett mondatából kiérződik a keserűség, hogy a humoros művei miatt nem veszik őt eléggé komolyan, nem törődnek filozófiai, politikai gondolataival. (Erre utal A cirkusz című novellájában is.) Főként újságokba írt, több, mint ötezer cikket alkotott életében, ezek között akad riport, tudósítás, útinapló, filozófiai eszmefuttatás, irodalmi elemzés, tűnődés a politika állásáról és temérdek humoreszk.
Regényei nő és férfi kapcsolatát boncolgatják, leginkább a Gulliver utazásai folytatásaként írt Capillária és az Utazás Faremidóba. Legnépszerűbb regénye mégis az Utazás a koponyám körül, amelyet az agydaganata miatt bekövetkezett eseményekről írt. A regényben részletesen leírja az agyműtét közbeni gondolatait, érzéseit, emiatt a külföldi orvosok körében is ismert lett ez az írás.
Novelláiban is sokat foglalkozik a párkapcsolat és a szerelem problémáival, férfi és nő közti egyenlőtlenséggel. A történetek fő témája a szenvedés, a megalkuvás, a magát érvényesíteni próbáló hős sikertelensége. Emellett számos, ma a sci-fi műfajába sorolható történetet is írt.
Sikeres színpadi szerző volt, művei többnyire egyfelvonásos bohózatok, de írt egész estés vígjátékot (Földnélküly János, A nagy ékszerész) és komoly hangvételű darabot is (Holnap reggel). Összegyűjtött színpadi művei három kötetet töltenek meg.
Műfordításai ma is ismertek, főként a Micimackó, a Leacock-humoreszkek és a Tom Sawyer kalandjai. Bár magát sokszor költőnek vallotta, viszonylag kevés verset írt, ezek között a szabadversek vannak többségben, hosszú, központozás nélküli gondolatkitörések.
          A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 136.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése