1840. augusztus 29-én,
(egy évvel a fotográfia megszületése után) a Magyar Tudós Társaság (az
MTA elődje) ülésén Vállas Antal (bölcsészdoktor matematikus, fizikus és
földrajztudós) bemutatta, miként lehet képet alkotni a fénysugarak
segítségével fényérzékeny nyersanyagon.
Vállas Antal a
nemzeti kaszinó Duna felé fekvő termeiben egybegyűlt társaságnak két általa
készült Daguerre-féle fényképet mutatott be. Ezzel bizonyítva, hogy birtokában
van mindannak a tudásnak, amellyel élethű képeket alkothat a világról. Daguerre
eljárásával a Dunát és a Királyi Várat vette fel egy megvilágítás előtt
fényérzékennyé tett, ezüstözött rézlemezre.
A
Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége 2003-ban
kezdeményezte a Magyar Fotográfia Napja megünneplését megemlékezendő
a fotográfia feltalálásának kezdeteire, a fényképezés jelentőségére, valamint a
fotográfiának a kultúra fejlődésére gyakorolt hatására is. Ezen a napon adják
át évente Az év fotográfusa díjat és Az év fotóművészeti alkotócsoportja címet.
(Forrás:
Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség)
Ismert
fotográfusaink:
●Klösz György (Johann
Justus Georg Kloess (Klöss), Darmstadt, Németország, 1844–Budapest, Erzsébetváros,
1913 ) fényképész,
festő, a magyarországi városfotózás úttörője és egyik legjelentősebb alakja
●Mai Manó (May
Emánuel, Pest, 1855– Budapest, 1917) császári és királyi
udvari fényképészmester, szakíró.
●Kinszki Imre (Budapest
1901–1945 januárja Sachsenhausen felé halálmenetben) a nemzetközi rangú
fotográfus ( emléktábla, és botlatókő: Budapest, XIV., Róna utca 121)
●Robert Capa (Friedman/n/ Endre) (Budapest, 1913.-Indokína, Thái Binh, 1954) magyar származású fotográfus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése